Szükségszerű, időben meghozott döntésnek nevezte az Ukrajna elleni katonai fellépést az orosz elnök.

Természetesen, elmaradt a nyugati politikusok, elemzők és az internetes foteltábornokok által jósolt nagy bejelentés Moszkvában. A május 9-ei, győzelem napi díszszemle, ahol ennek úgymond meg kellett volna történnie, érthetően visszafogottabb volt a megszokotthoz képest. Leginkább azt demonstrálták a Vörös téren, hogy az orosz hadvezetés egyáltalán nem vetette be Ukrajnában a legkorszerűbb fegyvereket. Az előkészített és az elmúlt napokban elpróbált légiparádé el is maradt. Azt mondták: a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. Egyébként pedig az ünnepi beszédet mondó államfő nem deklarálta a mariupoli győzelmet, nem jelentette be az általános mozgósítás elrendelését, nem beszélt sem csapatkivonásról, sem nagyobb támadás elindításáról, nem fenyegetett atomfegyverrel. Vagyis semmi olyasmit nem mondott, amivel a Moszkvától távoli propagandisták és kattintásvadászok hitegették a nagyérdeműt az elmúlt napokban. Úgy maradt el az orosz államfő szónoklatából a szenzáció, amiként minden találgatás hiábavalónak bizonyult az elmúlt fél évben a putyini vezetés várható cselekedeteivel, magának Vlagyimir Putyinnak a halálos betegségével kapcsolatban. De a hivatásos és amatőr jósok persze ettől még nem szégyellik el magukat. Teszik, amit eddig tettek, s korántsem hatástalanul. Hozzájárulnak

az oroszellenességgel megalapozott háborús hisztéria növeléséhez, belesodorva a tömeget az amerikai egyeduralmi szerep fenntartására irányuló törekvés ma még beláthatatlan következményeinek elfogadásába: a nyugat-európai jólét aláásásába, a közép-európai térség kiszolgáltatottságának növelésébe, és az abba való belenyugvásba, hogy az erősebb és gyengébb imperialista hatalmak közötti erőfelmérés még nagyobb nyomort, éhínséget szabadítson a perifériákon élő százmilliókra.

Csak dühösen tudok gondolni arra, aki ebben szerepet vállal. Persze, lehetett a mostani beszédben új elem is azok számára, akik csupán idén február 24-én, az Ukrajna elleni orosz támadás napján ébredtek rá arra, hogy évek, sőt évtizedek óta gyülekeznek a háború fellegei abban a térségben is, nem csak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, ahol a legfejlettebb, legdemokratikusabb, legszabadságszeretőbb nyugati államok élték ki szerzésvágyukat milliók halála és tízmilliók földönfutóvá tétele árán. Ugye, az megvan, hogy ezek fölött milyen megértően, esetleg közönyösen tért napirendre a fehér ember? Nem ez, nem Moszkva mentegetése, csupán annak jelzése, hogy nem szenvedem a kettős mércét...

Az orosz államfő 2001-ben kezdte el mondogatni nemzetközi fórumokon is, hogy Moszkva nem nézheti tétlenül az amerikai aktivitásnak az orosz közelkülföldön, vagyis a Szovjetunió utódállamaiban az alapvetően az Oroszország elszigetelésére irányuló felforgató tevékenységét – természetesen, szigorúan a demokrácia terjesztésének örve alatt –, illetve a NATO fenyegető nyomulását keletre. Ahogy teltek az évek, egyre indulatosabban beszélt arról: nem hagyhatják, hogy megismétlődjék az, ami 1941 júniusában megtörtént, mikor is a Szovjetunióra támadt a hitleri harmadik birodalom hadserege, a szövetségeseivel karöltve.

Nem sok olyan médium volt Magyarországon sem, amely ezekről a megnyilatkozásokról hírt adott. Február 24-e óta aztán végképp megszűnt a moszkvai forrásokból származó hírszolgáltatás. Így a nyugati közvélemény ma már kizárólag a nyugati gazdasági-politikai érdekcsoportok propagandájának befolyása alatt áll. S még inkább az alatt fog állni, ha elfogadják az ámokfutó brüsszelitáknak, az Ursula von der Leyen által oly dacosan előterjesztett javaslatát az orosz információs csatornáknak az EU éteréből való teljes kitiltásáról, ami – hogy hogy nem? – már jóval a háború előtt megkezdődött, csak azt a piszkos munkát az egyes, erre kapható kormányokkal végeztették el.

Ha teljessé válik az információk szabad áramlásának, a vélemények sokszínűségének – tán van még, aki emlékszik rá, hogy a szabad piac és a szilárd jogrenddel védett magántulajdon mellett valaha ezekre voltak annyira büszkék a nyugati szemfényvesztők –, akkor már azon kevesek sem értesülhetnek a csak a moszkvai oldal által közzétett eseményekről, akik egyáltalán beszélnek oroszul.

De mi is volt ebben a putyini beszédben az az egyetlen mozzanat amin – ha a szöveg egésze egyáltalán eljut a mi közönségünkhöz – érdemes lenne elgondolkodni? Legalább most, ha már egyszer elmaradt ez a töprengés az elmúlt évtizedekben. Az általam kiemelt rész hallás után lejegyzett fordítása következik. Ki-ki értékelje ízlése, beállítódása, elfogultsága szerint!

Ebben a május 9-i beszédében Putyin többek között felemlegette, hogy a Nyugat cinikusan degradálja a Szovjetuniónak a II. világháborúban játszott döntő szerepét, szítja a ruszofóbiát, felmagasztalja az árulókat. „Tudunk arról, hogy kategorikusan megtiltották az utazást azoknak az amerikai veteránoknak, akik a moszkvai díszszemlére szerettek volna jönni” – mondta az orosz elnök, majd kijelentette, hogy Moszkvában ugyanúgy büszkék az ő győzelmükre, mint a háborúban részt vett más szövetségesek, az angolok, a francia ellenállók, az olasz, a kínai partizánok áldozatára.

Vlagyimir Putyin összekapcsolta a Donyec-medence felkelőinek és a hadsereg katonáinak tetteit az orosz történelemnek azoknak a nagy alakjaival, akik a jelenleg is a figyelem homlokterében álló területekért küzdöttek több mint ezer éven át. Azt üzente a mostaniaknak: „Önök a hazáért harcolnak, annak jövőjéért. Azért, hogy senki ne feledje a II. világháború leckéjét: a világban nem lehet helyük a büntető különítményes, hóhérszerepet betöltő náciknak.”

Egyértelmű utalás volt ez a Kijev által 2014-ben a Donbassz lakosságára küldött, vérengző és rabló, majd Mariupolba telepített, előbb félkatonai, később reguláris, részben pogány, részben náci eszmevilágú, ultranacionalista dandárokba szervezett „büntető zászlóaljak” eredeti hivatalos nevére. Szerepüket az Odesszában, a szakszervezeti székházban, 2014 májusában több mint negyven személy élve elégetésére utalással, illetve az elmúlt nyolc évben a Donyec-medencében az általuk indított ágyúzások következtében elhunytakra, köztük öregek, nők, gyerekek ezreire, emlékezéssel is nyomatékosította az államfő.

Minderről alig hallott a nyugati, benne a magyar közvélemény. Ha mostanában a fülébe is jut ilyesmi, rendszerint moszkvai propagandának tekinti, s esze ágában sincs, hogy legalább az internetes civil bejegyzések, felvételek tömegéből győződjön meg a valóságról. Aki viszont folyamatosan és több forrásból követi az eseményeket, nyilván érzékeli, hogy Putyin beszédének ugyanaz volt az üzenete, mint a február 24-ei, az általa különleges katonai műveletnek – semmiképpen nem háborúnak, s főleg nem agressziónak – tekintett és nevezett Ukrajna elleni támadás reggelén elmondott televíziós nyilatkozatának. Ezt egyébként május 8-án is felidézték az állami médiumok.

Az orosz államfő akkor szintén azzal indokolta, hogy immár reguláris alakulatokkal léptek be a donyeckiek és a luganszkiak oldalán az előbb Ukrajnán belüli autonómiáért, majd a Kijev által rájuk küldött büntető zászlóaljak kegyetlenkedései utáni, nyolc éve zajló szeparatista felkelés támogatásába, hogy újból és újból zátonyra futott a 2011 óta zajlott moszkvai kezdeményezés-sorozat. Ennek az volt a célja, hogy megállapodjanak az USA-val és szövetségeseivel Európa biztonságának biztosításáról, és a NATO további bővítéséről való lemondásról.

„Sajnos az USA nem változtatott az álláspontján. Nem tartották szükségesnek, hogy megállapodjanak Oroszországgal a bennünket érintő kulcsfontosságú kérdésekről” –

hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: nem volt mire várni, mert attól kellett tartani, hogy megismétlődik, ami 1941-ben megtörtént. Akkor Moszkva hiába próbálta elhárítani a háborút, a támadást megindították ellene. Ezt nem kockáztathatták meg 2022-ben. 

Persze, sokan mondják erre is: propaganda. Miként az elmúlt több mint két hónap alatt annyiszor elhangzott ez a kifejezés, ha orosz forrásból közölt itt-ott egy-egy hírt vagy véleményt valaki. Ám legyen! Engem azonban nem elégít ki, ha csak az egyik fél propagandájával tömik a fejemet. Mert ugyebár, ha valaki megélt már néhány évtizedet, vagy csak egy kisstílű magyarországi választási kampányról szerzett tasztalatot, s hallotta ugyanarról az eseményről, vagy helyzetről az egymással szöges ellentétben lévő állításokat, még inkább, ha egy kicsit is járatos a tudatipar világában, az nem hiheti, hogy amíg az egyik oldal minden állítása hazugság, addig a másik csak az igazságot, a színtiszta igazságot mondja. Egyébként pedig, mindenki cselekedjék, s gondolkodjék belátása szerint, csak aztán később ne feledkezzék meg a saját szerepéről az események formálásában, bármilyen jelentéktelennek is véli azt ebben a pillanatban!#

CÍMKÉP: Putyin a május 9-ei beszédét mondja: „Senki ne feledje a II. világháború leckéjét: a világban nem lehet helyük a büntető különítményes hóhérszerepet betöltő náciknak.”– A nyugati közvélemény ma már kizárólag a nyugati gazdasági-politikai érdekcsoportok propagandájának befolyása alatt áll (Fotó forrása: Video-kép a díszszemle közvetítéséből)