Hisztériakeltés előzi meg a Biden–Putyin videó-csúcsot, s az esetleges, későbbi történelmi kiegyezést.

Csak a rend kedvéért térek vissza a témára: nem következett be az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij által december 1-re, vagy 2-ra jelzett, majd csak lebegtetett kijevi államcsíny. Még nyitott kérdés a mértékadónak tekintett amerikai sajtó, például a Washington Post által a közeljövőre jósolt,

nagyszabású, Ukrajna elleni orosz támadás ügye.

Az ezzel kapcsolatos híreket, feltételezéseket a magyar média fenntartás nélkül átvette, rémisztő címekkel közölte, bár a Kreml folyamatosan cáfolta őket. Ez azonban nem akadályozott meg egyeseket abban, hogy például hírül adják a témával kapcsolatban: „Egymással üvöltözött az orosz és az amerikai külügyminiszter”. Aztán a cikkek főszövegéből rendre kiderül, hogy nem egészen az történt, amit a felzetben írtak, vagy nem is tudható pontosan, mi zajlott a színfalak mögött.

Jakov Kedmi izraeli elemző szerint főleg a nyugati média (de megjegyzem: egyes orosz szakértők) hisztériakeltése annak elfedésére szolgál, hogy a Biden-adminisztráció történelmi kiegyezésre kényszerül Oroszországgal és Kínával. Az ok: az USA gazdasági ereje, eladósodottsága nem alkalmas jelentős hadműveletek finanszírozására, amit az afganisztáni csapatkivonás is jelzett, miközben jelentős belső gazdasági és társadalmi problémákkal küzd az ország.

Az pedig, hogy Oroszországnak mennyire nem érdeke egy háború, amelyben saját vérei pusztulnának el, tovább szaporítva a Donyec-medencében nyolc éve folyó összecsapások, ukrán tüzérségi támadások következtében  elhunyt tizenötezer halott – nagyrészt helyi orosz civil – számát, mindenki számára nyilvánvaló, aki egy kicsit is tájékozott az orosz világ kérdéseiben.

Független elemzők ezért hangsúlyozzák: az orosz csapatmozgások elsősorban az ellenoldalnak – köztük az amerikai, a lengyel, az ukrán héjáknak – egy végzetes lépéstől való elrettentését szolgálják. A nagy kiegyezésnél azonban még nem tartunk. Egyelőre azzal kell megelégednünk, hogy a jövő héten kedden, azaz december 7-én estére Biden–Putyin videó-csúcsot terveznek. Előtte néhány nappal Putyin találkozott Vietnám vezetőjével, telefonon egyeztetett a dél-afrikai és a török elnökkel, hétfőn pedig Indiában tesz villámlátogatást, mintegy jelezve amerikai kollégájának, hogy Moszkvának Kína mellett is van jelentős partnere, illetve mozgástere a világban.

A Szabadság Rádió értesülése szerint a virtuális tárgyalás fő témái: Ukrajna és a határai közelében zajló orosz csapatmozgások, az afganisztáni helyzet, az iráni atomprogram kérdése. Az elnökök megbeszélésének előestéjén zajló egyeztetéseken az orosz és az amerikai külügyek irányítója barátságosan rázogatta a másik kezét, ami persze nem akadályozta őket a későbbi határozott fogalmazásban. A NATO főtitkára kifejezetten tüzelte a kedélyeket, bár egyszersmind igyekezett hűteni is elsősorban a vérmes ukrajnai vezetőket. Mert

az ukrán államfő, talán a várható találkozó, s persze saját zuhanásszerű népszerűségvesztése miatt, a szokásosnál élesebb háborús hangot ütött meg a radában, azaz a kijevi parlamentben.

Ezen túlmenően az ukrán diplomácia képviselői a nemzetközi fórumokon, beleértve a médiumokat is, ha ez egyáltalán lehetséges, minden eddiginél erőteljesebb kirohanásokat intéztek Moszkva ellen, illetve sürgették a nyugati hadseregek fellépését az oroszokkal szemben. Céljuk, hogy nyílt harci cselekményekre késztessék Moszkvát. Feltehetően ez az oka, hogy az ukrán hadsereg mintha gyakrabban és nagyobb kaliberű ágyúkkal lőné mostanság a szakadár területeket, miközben nyilvánvaló, hogy az adott esetben a végső döntést hozó ukrán vezetőknek semmilyen katonai felkészültsége nincs.

Beleértve az elnököt, azaz a főparancsnokot, aki a háborús lelkesültséget azzal is szította a múlt héten, hogy a parlament ülésén tüntette ki az Ukrajna hősének adományozható arany csillaggal a fasiszta-utód banderista szabad csapatok egyik harcosát. Talán nem érzékeli, amiről fentebb írtam, s amit Ariel Cohen, az amerikai Forbes kolumnistája is megfogalmazott egyik nyilatkozatában: az USA nem fog harcolni Ukrajnában, az európai országok pedig egyszerűen nem állnak készen egy háborúra, mi több, egyre nagyobb veszteségeket okoznak saját üzleti köreik számára az Oroszországra zúdított szankciók.

Szintén bővelkedett erős kijelentésekben a Kelet és Nyugat közötti ütközőzóna másik szereplőjének Aljakszandr Lukasenka belarusz elnöknek a vasárnapi orosz ,,Hét Hírei”-nek adott interjúja. Ez is összefügghetett a csúcstalálkozó lélektani előkészítésével. S még azt sem zárnám ki, hogy a Kreml egyetértésével, amire az utalt, hogy az orosz állami tévé egyik legbefolyásosabb vezetője, Dmitrij Kiszeljov készítette az interjút. Ebben Lukasenka többek között kijelentette:

nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Oroszország Belaruszban helyezzen el atomrakétákat, ha a NATO folytatja a támadó fegyverek közelibbre telepítését.

Közbevetem, ami talán nem igazán tudatosult még a magyarországi közvéleményben. Miközben az elmúlt hetekben a lengyel–belarusz konfliktussal, a menedékkérők miatt a határon kialakult helyzettel foglalkoztak a tudósítások, addig jelentős lépések történtek Belarusz és Oroszország szövetséges államként való működtetése érdekében. A parlamentek együttes ülést tartottak, megsokasodtak a kormányfők, illetve a miniszterek, a szakértők megbeszélései, munkaértekezletei. Több száz törvény összehangolása zajlik, nem utolsó sorban a 2022-ben népszavazásra bocsátandó belarusz alkotmánynak az állam új státuszát is figyelembe vevő előkészítése.

A kancellári posztról való távozása előtt Angela Merkel kétszer is rákényszerült, hogy a menekültválság miatt felhívja telefonon az addig szinte nem létezőnek tekintett Lukasenkát. A beszélgetésben többször is elnökként, sőt ,,tisztelt” elnökként szólította meg őt, s ezzel lényegében elfogadta, hogy Lukasenka az ország törvényes államfője, amit eddig erősen vitattak Nyugaton. Természetesen ellenvethető, hogy az új német kormányt – amelynek külügyminiszter-jelöltje Annalena Baerbock meglehetősen éles hangot üt meg az orosz, a kínai és a belarusz vezetőkkel szemben – nem feltétlenül kötelezi Merkel példája. Ám ez még a jövő zenéje. Ami viszont tény: a minszki vezető nyilvánvalóan nem adta fel.

Már csak azért sem, mert a Nyugat esélyt sem adott neki, s tulajdonképpen maga kergette Putyin karjaiba.

Belaruszban, 2020 nyarán nem működött ugyanaz, mint hét-nyolc évvel ezelőtt Ukrajnában. A minszki fiataloknak csupán egy részét sikerült megszédíteni a szomszédos EU-országokból sugárzó médiumokon keresztül. Az ellenzéknek folyósított lengyel zlotyik, litvániai eurók és angol fontok sem hozták meg a remélt eredményt. Hiába mozgósították a megmozdulások szervezéséhez a külföldön kiképzett aktivistákat, állítottak ellenállamfő-jelöltet, sőt jelölteket. Főleg a vidéki tömegek, a munkások – talán mert pontosan érzékelték, hova jutott ugyanilyen forgatókönyv alapján a szomszédos Ukrajna – passzívak maradtak.

Lukasenka pedig, akinek esze ágában sem volt elszelelni a fővárosból, mint amiként ezt hasonló helyzetben a kijevi Janukovics tette, ettől csak határozottabb lett. Továbbra is kézben tartotta a fegyveres erőket, a belbiztonsági szervezeteket. S mivel egyértelművé vált, hogy be kell fejeznie addigi ravaszkodásait, mert a Nyugat számára szalonképtelen, az egyetlen mentsvárban a moszkvai Kremlben kellett menedéket keresnie. A hivatkozott interjúban például, az atomfegyverekkel kapcsolatos, bombasztikus kijelentésén túl, alighanem Putyinnal, vagy környezetével egyeztetve, azt is elmondta:

a belarusz–orosz szövetséges állam feladataihoz igazodva összehangolják a hadműveleti terveket.

Egy esetleges támadásnak a számottevő belarusz hadsereg állna ellen, ám nyomban beözönlene az orosz nyugati katonai körzet létszámban még nagyobb hadereje. Ennek figyelembe vételével tartanak közös hadgyakorlatot a két hadsereg kijelölt egységei néhány hónapon belül a belarusz–ukrán határ közelében. Azt pedig már vagy két hete kijelentette, amire eddig hét éven át nem volt hajlandó, hogy a Krímet de jure és de facto is Oroszország részének tekinti. S hozzátette: alig várja, hogy Vlagyimir Putyin oldalán ellátogasson oda, amivel nyomatékot adhatna szavainak.#

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin és Joe Biden 2021. június 16-án, Genfben – Egy izraeli elemző szerint a hisztériakeltés annak elfedésére szolgál, hogy a Biden-adminisztráció történelmi kiegyezésre kényszerül Oroszországgal és Kínával (Fotó forrása az orosz elnök honlapja)