Már-már partneri magatartásra késztette az USA-t és a többieket a diplomáciai manőverekkel.

Csak szórványos lövöldözésekről számolnak be a Kazahsztánból érkező híradások mikor e sorokat írom, vagyis a január 6-áról 7-ére virradó éjszaka. De aligha tévedek nagyot, ha megkockáztatom a kijelentést:

Moszkva a kazah zavargásokkal összefüggésben is erősítheti pozícióját a posztszovjet Közép-Ázsiában, s a nagyhatalmak között.

Visszapörgetve az eseményeket, szokatlanul aprólékos leszek. Csak így érzékeltethetem, annak az ily módon kirajzolódó forgatókönyvnek egymáshoz illeszkedő részleteit, amit a Kremlben követtek az elmúlt másfél hétben a belső okokból kiéleződött kazahsztáni helyzet kezelésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Szentpéterváron, december 27-én, hétfőn találkozott Emomali Rahmonnal, Tadzsikisztán államfőjével. Ugyancsak az északi fővárosban, december 28-án, kedden, 13:35-kor fogadta Nurszultán Nazarbajevet, a bizonyos ősi szokásokra hivatkozó, számára kreált, a kazah nemzet vezetője cím birtokosát, az 1991-ben függetlenné vált ország első elnökét, aki az erre kiírt népszavazás eredményével ellentétesen (!) az orosz Jelcin, az ukrán Kravcsuk, a belarusz Suskevics után negyedikként írta alá a Szovjetunió megszüntetésének dokumentumát. 2021-ben, azon a kedden még döntési pozícióban volt az országa biztonságával kapcsolatos ügyekben, továbbá egyik lányán keresztül befolyásolta a parlament munkáját, más rokonai révén pedig a gazdasági életet.

Ezt követően, még mindig kedden, 14:50-kor az orosz államfő a hagyományos év végi „kötetlen találkozón” vett részt a Független Államok Közössége (FÁK) országainak első embereivel. Pár nappal később néhányuknak szerepük lett a kazahsztáni események alakításában, de ekkor erre még aligha gondolt a külvilág. A hivatalos fotón látható sorrendben Azerbajdzsán, Örményország, Belarusz, Kazahsztán Oroszország, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán vezetőjének az orosz járványügyi főorvos tartott tájékoztatót a Coronavírus elleni küzdelem kérdéseiről. Ezért ugyebár érdemes volt egyeseknek órákat ülni a repülőn szilveszter előtt? Azért elhangzott néhány érdektelen kérdés, majd Putyin felszólította a videó-felvételkészítőket, hogy

szedjék össze a kamerákat, mert a napirend szerinti más, kölcsönösen érdeklődésre számot tartó témák megvitatása következik.

A hatalmas teremben jelen volt Nurszultán Nazarbajev is, akit korábban a főorvosnő külön néven szólítva köszöntött, miközben mindenki mást együttesen állami vezetőként. Aztán csoportkép elkészítéséhez sorakoztak a résztvevők. Ekkor lezajlott egy apró intermezzo, amit az orosz állami tévé kamerája rögzített és esti híradójában bemutatott. Nazarbajev kisietett a képből, s valamit mormogott. A jelenetnek az volt az üzenete, hogy neki itt (már) nincs szerepe. Esküszöm, a „már”-t nem utólag magyarázom bele. Amikor a tévéadást láttam, azonnal szöget ütött a fejemben, hogy ezt most, így hogy, hiszen még december 1-jén az orosz elnök nem csak táviratot küldött Nazarbajevnek, de telefonon is köszöntötte abból az alkalomból, hogy harminc éve népszavazással választották köztársasági elnökké.

Amúgy nagy vita nem lehetett ezen a december 28-i összejövetelen, hiszen negyven perc múlva, azaz 15:30-kor Putyin már négyszemközti megbeszélést folytatott Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajevvel, Kazahsztán névleges államfőjével. Aztán mindenki hazautazott, kivéve a belarusz államfőt, Aljakszandr Lukasenkát, akivel egy nappal később, azaz december 29-én, szerdán még valamiről egyeztetett Vlagyimir Putyin. Részletek nem ismertek, csak a találkozó ténye. Egyébként aznap és a következőkben más programjai bőven voltak az orosz elnöknek. Közülük bizonyára az egyik legfontosabb, hogy december 30-án, éjszaka 2 óra 30-kor telefonbeszélgetést folytatott Joe Biden amerikai elnökkel. A Kreml hivatalos kommünikéje szerint ennek fő témája az volt,

miként lehetne jogilag is garantálni a NATO-nak az Oroszország biztonságát veszélyeztető, további keleti terjeszkedését, és a támadó rakétáknak az orosz határok közelébe telepítését.

Ismertek az előzmények az orosz fél által előterjeszett megállapodási javaslatokkal. A két elnök abban egyezett meg, hogy január 9–10 között Genfben, majd az Oroszország–NATO tanácsban január 12-én, Brüsszelben, továbbá január 13-án az EBESZ keretében kezdődnek meg a viták. Ezeket a két vezető személyes ellenőrzése alatt fogja tartani. Biden kijelentette, hogy Washington nem kíván támadó fegyvereket telepíteni Ukrajnába. (!) Az orosz fél a lehető legnagyobb, az orosz–amerikai kapcsolatokat „felrobbantó” hibának minősítette, ha Washington újabb szankciókat róna ki Moszkvára Ukrajna miatt.

Putyin 2022 első napjaiban is hívásokat bonyolított le. Január 2-án, vasárnap az Oroszország déli határai mentén befolyást szerzett török államfővel, Erdogannal, majd január 3-án ismét a tadzsik vezetővel, a posztszovjet Közép-Ázsia egyik fontos szereplőjével beszélt. Szintén erre a napra esett Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság és Észak-Írország, az USA és Franciaország közös közleménye arról, hogy elsődleges feladatuknak tartják az atomfegyverrel rendelkező államok közötti háború megelőzését és a stratégiai kockázatok csökkentését. Az atomfegyvert csak védelmi célokra használják, s egyetértenek abban, hogy meg kell akadályozni további elterjedésüket.

Ezzel ugyebár már-már annulálódott a Kremlnek az a fenyegetése, amit mindenekelőtt Putyin többször hangoztatott az elmúlt időszakban: szükség esetén kénytelenek lesznek atomcsapással reagálni, ha a közelben olyan rakéta indítását érzékelik, amire már nem lenne idejük válaszolni. Egyúttal Washington (és Izrael) elvi garanciát kapott arra, hogy Oroszország és Kína nem teszi lehetővé Irán és Észak-Korea atomfegyverhez való juttatását. Úgy képzelem, hogy mindennek lehet akkora jelentősége a Nyugat szemszögéből, hogy Moszkvának is kapnia kellett valamit cserébe. A fentiek ismeretében aligha tévedünk nagyot, hogy az ügylet tárgya Kazahsztán lett. Pontosabban az, hogy

Moszkva belátása szerint szilárdíthatja meg a korábbi és a jelenlegi államfő kettős hatalmi helyzetéből, az oligarchák kiszámíthatatlan uralmából, a szélsőséges iszlamista csoportok beszivárgásából az Oroszországra – nemkülönben a Kínára – egyre veszélyesebbé váló helyzetet.

A véletlen hozta-e így, esetleg az azóta menesztett kazah kormányfő ügyetlensége, netán ármány, vagy ez is be volt tervezve? Mindenesetre az egyébként energiahordozókban gazdag Kazahsztánban január 1-jétől megduplázták az üzemanyagok árát. Ennek hatására január 2-án tüntetések kezdődtek az ország délnyugati részén, amelyek gyorsan váltak országossá, s véres zavargásokba torkolltak. A tömeg állami és közigazgatási épületeket, rendőrségi posztokat foglalt el, pénz-automatákat, üzleteket, fegyverboltokat, járműveket fosztott ki és gyújtott fel. Az indulatok elszabadulásában szerepet játszhatott, hogy nagy feszültség alakult ki a fényűző életet élő rétegek, illetve az elszegényedett tömegek között. Az oligarchák egymás elleni harcukban is felhasználták az elkeseredett embereket. Innen Budapestről mindenesetre ez volt a benyomásom a zavargások ötödik napján.

Ezt a képet árnyalta Akezsan Kazsegeldin, a külföldön élő, 1994–1997 közötti kazah kormányfő, egyébként Moszkvában a KGB legfelsőbb iskoláján is kiképzett tiszt, aki maga is tőkéssé lett, s 1998-ban Nazarbajev kihívójaként indult az államfőválasztáson. Ezt követően hivatali hatalommal való visszaélés, nagy összegű kenőpénzek elfogadásáért bűnvádi eljárás alá helyezték, de ekkor már az USA-ba emigrált. Törölték is az Interpol körözési listájáról. 2002-ben huszonheteddikként megkapta az Európai Parlament úgynevezett „Szabadság útlevelét”.

Az Echo Moszkvi orosz ellenzéki rádió január 6-ai adásában két szakaszra osztotta az eseményeket. Az első a január 2-án, az ország dél-nyugati részén kezdődött jogszerű és indokolt sztrájkok időszaka. A második a január 4-én, késő délután, Almatiban kirobbantott, éjszakába nyúló, szervezett megmozdulástól kezdődő periódus. Utóbbi részei voltak a rablások, a gyújtogatások, a tudatosan kiválasztott kormányzati-hatalmi intézmények elleni támadások.

A volt miniszterelnök szerint ugyanaz volt a forgatókönyv, mint 2011-ben. Ekkor a kőolajbányászok bérkövetelései miatt indult, több hónapos tüntetéssorozat decemberben kétszáznál több halálos áldozattal járt, véres összecsapásokba torkollott. Az országban egymással vetélkedő oligarcha-csoportok rászervezték a függetlenség napjának ünnepségére, illetve a békés tüntetésre a megfizetett provokátorokat, gyújtogatókat, hogy ennek örvén osszák újra a befolyási övezeteket. Akkor is az történt, mint most, amikor

a repülőtér, a vasútállomás, a televízió és rádió épületéből visszahívták a fegyveres őröket, az égő tüzek oltásához nem vonultak ki a tűzoltók, a mentőautók mozgását akadályozták, szabad utat engedve a vandalizmusnak.

Kazsegeldin szerint a névleges államfővel szemben a főhatalmat gyakorló Nazarbajev-klán akarta megingatni teljesen Tokajev köztársasági elnök pozícióját, akinek intézkedéseit, reformtörekvéseit eddig is folyamatosan szabotálták. A kinevezési javaslatait Nazarbajev rendre visszautasította, s nem engedte, hogy az államfőhöz lojális személyek kerüljenek meghatározó pozíciókba. Ezzel együtt a külföldön élő egykori kormányfő, akit saját elmondása szerint korábban szoros kapcsolatok fűztek Tokajevhez, hibának tartja a külföldi segítségkérést. Ezt ugyanis a jövőben mindig fel lehet majd használni ellene a választási kampányokban, ezért néhány nap elteltével jelentse be, hogy úrrá lettek a helyzeten, s indítványozza, hogy a külföldi csapatokat vonják ki az országból.  

Persze, könnyű ezt mondani a távolból. Mert tényleg az történt, hogy a zavargások közepette Tokajev kazah elnök átvette a biztonsági tanács irányítását Nazarbajevtől, aki – aligha saját akaratából, hanem a szentpétervári előzmények alapján, a jelek szerint Putyin nyomásának engedve – ismét repülőre ült, hogy az első hírek szerint Moszkvába menjen – gyógykezelésre. Több családtagja, akik közéleti posztokon és az üzleti világban játszottak és játszanak szerepet, Kirgizisztánba, s más országokba távozott.

Az immár az elvben minden hatalmat egy kézben összpontosított Tokajev azonnali intézkedései között szerepelt az üzemanyagok árának a korábbi szinten 180 napra történő befagyasztása, kijárási tilalom elrendelése, a kormány és több kulcsfontosságú szervezet vezetőjének menesztése, jelentős karhatalmi egységek bevetése, tűzparanccsal. Katonai segítséget kért az 1992 májusában Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán által megalakított Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől (orosz: ODKB, magyar: KBSZSZ), egyfajta kis-NATO-tól arra való hivatkozással, hogy

a köztársaság szuverenitását és biztonságát fenyegető, külső beavatkozás érte.

Január 6-án, csütörtökön, moszkvai idő szerint éjjel 1 óra 20 perckor már reagált is Nikol Pashinjan, örmény kormányfő, aki momentán a KBSZSZ elnöki tisztét is betölti. Megszületett a döntés: orosz, belarusz, örmény, tádzsik, kirgiz békefenntartó erőket küldenek Kazahsztánba a helyzet normalizálására és stabilizálására. Átnézve a Pekingben, Ankarában, Londonban, sőt Kabulban napvilágot látott külföldi reagálásokat, szinte egytől egyig várakozó állásponton vannak, nyugalomra intenek. A washingtoni Fehér Ház szóvivője külön kijelentette: az KBSZSZ erőinek Kazahsztánba irányítása nem befolyásolja az Oroszország és az USA között a biztonsági kérdésekről zajló tárgyalásokat.

Közben az állítólag öt milliárd dollárt elsikkasztott kleptokrata oligarcha, a börtön elől Ukrajnába, majd Franciaországba szökött Muhtar Abijazov korábbi bankelnök is bejelentkezett, s azt állította, hogy a tüntetéseket az ő kijevi irodájából koordinálták. Ki tudja? Mindenesetre a január 5-i hivatalos adatok szerint csak Almatiban több mint 500 polgári áldozatot – köztük nőket és idős embereket – számoltak össze. A randalírozók felgyújtottak 120 gépkocsit, betörtek körülbelül 400 üzletbe, kávéházba és irodába, szerkesztőséget támadtak meg, megsebesítve és meggyilkolva újságírót is, vonatokat tartóztattak fel. Karhatalmi egységek tagjai és tüntetők egyaránt megsebesültek, sőt meghaltak. Hírek szerint két rendőrt lefejeztek, amiből azt a következtetést vonták le a hivatalos szervek, illetve megfigyelők, hogy külföldről, akár Törökországon át érkezett, szélsőséges iszlamisták vegyülhettek a tömegbe. Ezt Erdogan turk birodalmi álmára vonatkozó elképzelései miatt se tekintsük kizártnak.

Már csak azért se, mert Moszkva erejének a térség instabilizálásával történő lekötésében Washington szintén érdekelt Ukrajnával összefüggésben is, és Törökország mégiscsak tagja a NATO-nak.

Mindazonáltal abban reménykedem, hogy Kazahsztánban a helyzet napokon belül normalizálódhat a külföldi alakulatok demonstratív jelenlétének hatására. Bár eddig kéttucatnyi rendőr és sok civil halála, továbbá számos sebesült árán, de minden jel arra mutat, hogy január 7-ére virradóan a fegyveresek többségével már elbántak és elbánnak a helyi erők. Több mint háromezer embert tartóztattak le, s ez a szám folyamatosan nő. Bár egyes (magyar) médiumok ennek ellenkezőjét állítják, külföldi fegyveres erők egyelőre nem avatkozhattak be a zavargások felszámolásába, hiszen azok épp csak megérkeztek. Valószínűleg ilyen szerepet a jövőben sem kapnak. A fontos objektumok, repülőterek, uránbányák, kőolaj- és földgáz-kutak, s mindenekelőtt a Moszkva által bérelt bajkonuri űrrepülőtér védelme lesz a fő feladatuk. Jegyezzük meg, hogy számos befektetés történt Nyugatról a kőolajban és földgázban gazdag országba. Például az amerikai Exxon Mobil és a Chevron 37 milliárd dolláros földgázipari fejlesztésben érdekelt!

Amennyiben viszonylag gyorsan normalizálódik a helyzet, Moszkva – meggyőző szíriai szerepvállalása után  – ismét felmutathatja, hogy hatékony lépésekre képes a nemzetközi ügyekben. Hosszabb távon lehetséges nyeresége geopolitikai jellegű: eddig saját katonák feláldozása nélkül demonstrálta, hogy szükség van rá közvetítőként, rendteremtőként a déli határai mentén lévő országok belső és külső konfliktusaiban. Ugyanezt mutatta meg Putyin Azerbajdzsán és Örményország 2020 szeptemberében és novemberében zajlott, a Hegyi-Karabahért folyó kéthetes háborújának leállításával. Azt úgy kezelte, hogy lekötelezettjévé tette mindenekelőtt az örmény kormányfőt, Pasinjant. Ha a kazahsztáni helyzet megnyugtatóan rendeződik, ilyen embere lehet Tokajev is, aki Moszkva nélkül aligha őrizhette volna meg pozícióját.

A Kreml számára kedvező forgatókönyv alapján egy időre stabilizálódhat a helyzet a térségben, aminek Kína szintén nyertese lehet. Emellett az is nyilvánvaló, hogy a megelőző diplomáciai manőverekkel az atomhatalmakat, köztük az USA-t, egyelőre visszafogott, már-már partneri magatartásra késztette a moszkvai vezető. Minden jel arra mutat, hogy Oroszország jól jön ki a helyzetből, ami segítheti a Kreml vezetőit az ukrajnai konfliktussal, a polgárháborúval kapcsolatos álláspontjuknak a minszki egyezményekre alapozott érvényesítésében. Ennek érdekében január 6-án, a Moszkva melletti Arhangelszkojében lévő Golicin-palotában az úgynevezett normandiai formátum tagjai közül egyelőre csak a német és a francia kormány tárgyalóit – számukra bizonyára emlékezetesen pazar, lovas szánkózással egybekötött – vendéglátással kápráztatták el.#

CÍMKÉP: Tokajev, az immár ténylegesen első számú kazah vezető december 28-án, Szentpéterváron négyszemközti megbeszélésen is találkozott Putyinnal  – Aligha csak a járványhelyzetről beszélgettek (Fotó forrása: kremlin.ru, az orosz elnök honlapja)