970. BEKIÁLTÁS: A Bekiáltás visszhangja

Zöldi László válogatásába bekerülni felér egy szakmai kitüntetéssel.

zoldilaszlo.jpg

Ám tekintse valaki önreklámnak az alábbiakat! Ha igen, az ezredik bejegyzéshez közeledve talán ez sem főben járó vétek. Meg hát, a jó bornak is kell a cégér… De mégsem az lesz ez, hiszen ami itt fog szerepelni, nem tőlem származik. Hozzá azért is teszem közzé az idézeteket, hogy visszaigazoljam követőimnek:

nem választottak rosszul, amikor a Bekiáltás cikkeinek olvasása mellett döntöttek.

A tisztesség azt követeli, hogy előre bocsássam: Zöldi Lászlót, akire hivatkozni fogok, régóta ismerem. Kapcsolatunk a debreceni évekre nyúlik vissza, amikor még csak gyakornok voltam a megyei lapnál, ő viszont már országosan olvasott rádiókritikus. Később az Élet és Irodalom, illetve a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként, médiatörténészként, főiskolai-egyetemi médiaoktatóként lett ismert.

Jó ideje emel ki egy-egy sort a Bekiáltásban és másutt megjelent szövegeimből a közélettel kapcsolatos „ütős / lefülelt mondatok” válogatásaiba, amit mostanában a Médianapló elnevezésű blogján is rendszeresen publikál. Elismerés ez, hiszen tudom, hogy a személyes kapcsolatnak nincs hozzá köze. Nyilván vitatható egy-egy döntése, de akik ismerik, tudják: szigorú szakmai mércéje, saját értékítélete alapján határoz, semmi és senki más nem befolyásolhatja ebben. Önbecsülése sem engedne ilyet. Ezért különösen értékes számomra, hogy – hadd fogalmazzak így – előléptetett.

Kétszer is olyan társaságba válogatott be, amely felér egy szakmai kitüntetéssel – már ha egy újságíró-blogger, még ha időtlen idők óta tagjai is a MÚOSZ-nak, egyáltalán kiérdemelhetne ilyesmit.

Kasszát csinált a múlt évről a média és a közélet összefüggéseiről az esztendő minden napján hatezer karakteres jegyzetet nagy kitartással író Zöldi László. Az általa kiemelt, emlékezetes, szállóige-gyanús mondatgyűjteménye segítségével minősítette a médiumokat. Fölöttébb tanulságos olvasmány, amiből a nagy számok törvénye alapján az derül ki, hogy a cikkek tartópillérei, a mondatok figyelmet megragadó megfogalmazásával a nagyobb szerkesztőségek elé vág a bloggerek egy része. A január 4-ei, nyilvános naplóbejegyzésében kiemelte, hogy

Domokos Lajos, Rab László és Szele Tamás tavaly feltűnően jó mondatokkal szerencséltették az igényes olvasókat. A Domokos-féle Bekiáltás egy szláv ügyekben járatos publicista megnyilvánulásait tartalmazza, aki kamatoztatja a válságkommunikációban és az újságíró-képzésben szerzett tapasztalatait is. Rab László érdes humorral csipkedi az Orbán-rendszert, sokan az ő szürreális jegyzetei miatt olvassák vasárnaponként a VárosiKurír.hu nevű portált. Szele Tamás pedig abból próbál megélni több-kevesebb sikerrel, hogy két blogot magas színvonalon működtet. A Forgókínpadot és a Zónapörköltet, ráadásul egy harmadikba is bedolgozik. Egyszemélyes vállalkozásaikból tavaly 12-12 okfejtést mentettem át a Lefülelt mondatok című heti összeállításba.”

Naná, hogy gondolatban megveregettem az egyik vállamat. A másikra akkor került sor, amikor január 8-án az év végi leltár további részleteit közölte az újságíró-blogger. Többek között ezt írta:

„Feltűnt, hogy a tavalyi termésben, mintegy másfél ezer mondatban gyakran képviseltette magát a magányosok klubja. Szinte kizárólagos megjelenési lehetőségük lett az a fránya Facebook. Őket ugyanis nem fogadta kitörő örömmel az úgynevezett elkötelezett sajtó, amely közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik kormánypárti és ellenzéki pártokhoz. Röpke felsorolás azok nevével, akiknek csipkelődő, csúfondáros, elgondolkoztató, korjellemző, szellemes megjegyzéseire rendszeresen számíthattam. Andor Mihály, Asperján György, Ágoston Hugó, Balla D. Károly, Bauer Tamás, Bognár László, Bruck András, Domokos Lajos, Giczy György, Haraszti Miklós, Korbely György, Lánczos Vera, Lévai Júlia, Nagy Bandó András, Parászka Boróka, Rapai Ágnes, Raskó György, Révbíró Tamás, Sándor Erzsi, Somogyi Zoltán, Szekeres István, Szele Tamás, Szombathy Pál, Veiszer Alinda, Veress Jenő, Wisinger István.”

Erre utaltam fentebb, hogy jó társaságba kerültem. Az állítást nem gyengíti, inkább erősíti, hogy a felsoroltak némelyikével olykor vitába keveredtem. Végső soron ennek is az olvasó látja hasznát, mert amikor a Bekiáltásban, esetleg a Facebookon idézem fel a pour parler-t, másféle nézőpontokhoz kerül közel.

Egyébként olvasóim egy része maga is polemizál velem. Néhányan témajavaslatokkal, exkluzív információkkal segítik, hogy ne egészen egyszemélyes szerkesztőségként – ahogy Zöldi László fogalmaz: a magányosok klubjában – műveljem a cikkírást. Ezért a „kitüntetés” nekik is jár.

Ami engem illet, a blogolás örömet szerez. Naprakészen tart a világ és Magyarország ügyeiben. Állandó olvasásra és tájékozódásra sarkall, és túl a hetvenen is csiszolja íráskészségemet, amit a kabai általános iskolában hajdanvolt irodalomtanárom Kovács Tiborné, Gingi néni fedezett fel bennem.

Arra indít továbbá, hogy a nyelvi versenyekre felkészítő, ottani orosz nyelvtanárom Fábián Istvánné által megalapozott tudást naponta hasznosítsam, tökéletesítsem. Ha föntről még látnak engem, s valamiképp érzékelik e sorokat, talán ők is megtisztelve érzik magukat, hogy egykori tanítványuk milyen illusztris névsor tagja lett.

S akkor még nem említettem mestereimet a Hajdú-bihari Naplónál. Bényei József, Barta Gábor, Nagy Zsuzsa, Magyari Vilmos, Kalmár István nevét épp csak kiragadom itt a sorból, miközben mások is megjelennek lelki szemeim előtt. Hogy felidéztethettek, köszönet érte Zöldi szerkesztő úrnak, aki talán nem is sejtette, hogy száraz statisztikája nyomán miféle érzelmek keletkeznek.#

CÍMKÉP: Zöldi László, a Médianapló gazdája – A mondatok figyelmet megragadó megfogalmazásával a nagyobb szerkesztőségek elé vág a bloggerek egy része