Bolgár György a Klubrádió szeptember 3-ai, Megbeszéljük adása előtt többek között ezt szerepeltette az ajánlásában:

„Mit szólnak ahhoz, hogy ukrajnai kórházra és iskolára mért rakétacsapást Oroszország. Negyvenegyen meghaltak a támadás következtében. Ki és hogyan állíthatja meg végre az oroszokat?”

A műsorvezető szavai nyomán lelki szemeim előtt élettelen gyerektestek jelentek meg. Annak ellenére fokozott részvétet éreztem, hogy az Ukrajna területén 2014 óta (!) folyó háborút folyamatosan figyelemmel kísérve, nagyon jól tudom, mennyi a hamisítás, a csúsztatás a tudósításokban, bárhonnan is keltezik őket. Emiatt az is eszembe jutott: hátha egy ukrán ellenrakéta darabjai hullottak a kórházra és az iskolára, miként az, az orosz fél szerint, már korábban is megtörtént.

De ebben a háborúban (is) annyi a mocsok, hogy azt sem zárnám ki, hogy maga az ukrán fél hoz létre egy ilyen helyzetet – morfondíroztam. Például egy francia katonaviselt szemtanú a bucsai mészárlásnak nevezett esettel kapcsolatban arról számolt be, hogy a hullazsákokban élő emberek feküdtek egy propagandafilm-felvétel idejéig. Vagy ott volt az a helyzet, amikor a Donyec-medencében, egy rég kiürített, később laktanyának használt kórház elleni úgynevezett támadás szörnyűségének illusztrálásához használtak sebesültnek maszkírozott pornószínésznőt. A statiszták egyike az internetre került felvételen nevetve kért meg valakit, hogy

videózza le az okostelefonjával, mert átküldené a felvételt a frontvonal másik oldalán lévő rokonának.

A háborús propaganda provokatív célokra használatával kapcsolatban eszembe ötlött a Magyar Hang előző hétvégi számában a Romsics Ignáccal készült interjúnak az a részlete is, amelyben a történész felidézte az 1941. június 26-ai, Kassa elleni repülőtámadást. Többek között azt mondta: »A magyar katonai vezetés ezt a szovjeteknek tulajdonította, noha perdöntő bizonyítékok sem akkor, sem azóta nem kerültek elő. Horthy ennek ellenére hitelt adott tábornokainak, és gondolkodás nélkül elrendelte a „válaszcsapást”«.

Ez lett aztán a Szovjetunió elleni végzetes háborúba való belépésünk indoka, noha – miként Romsics ezúttal is elmondta – »A Szovjetunió azt szerette volna, ha Magyarország semleges marad, és esze ágában sem volt provokálni bennünket. Mint moszkvai követünk június 23-án Molotov kijelentéseire hivatkozva jelentette: a Szovjetuniónak „nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben”, Sőt, Molotov nem kifogásolta azt sem, hogy „magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak; e tekintetben a jövőben sem lesz észrevétele”.«

A Bolgár úr szövege által kiváltott gondolataimat azonban nem rögzítettem volna, s nem emeltem volna a Bekiáltás-jegyzetek közé, ha nem hallgatom tovább a műsort. Csakhogy a műsorvezetői ajánlást követő hírekből kiderült: a Megbeszéljük örökös gazdája – hogy is mondjam csak? – nem bontotta ki a mostani orosz rakétatámadással kapcsolatos hír minden részletét. Ugyanis, a beharangozó után néhány perccel a hírolvasó a rádió honlapján szintén olvashatókat közölte a hallgatókkal, bár nem véletlenül,  a kórház említése nélkül:

„Két orosz ballisztikus rakéta csapódott be az ukrán Poltava városában egy oktatási intézmény területére. Legalább 41 ember meghalt és több mint 180 megsebesült a támadásban – derül ki az Ukrinform beszámolójából. Ez egy katonai akadémia volt, ahol az ukrán fegyveres erők kommunikációs és kiberbiztonsági szakembereit képzik.”

Értem, hogy „az ukrán védelmi minisztérium közleményében barbárnak nevezte az orosz támadást”. Értem azt is, hogy a minisztérium az államfő haragjának elébe menve azt állította: „a rakéták észlelése és a becsapódása között olyan rövid idő telt el, hogy nem lehetett kiüríteni a komplexumot”. A  sietős magyarázkodást az is indokolhatja, hogy az áldozatok között feltehetően NATO-tagországok kiképzői is vannak, s az F16-os vadászrepülőgép múlt heti elvesztése után Zelenszkijnek most erről a veszteségről is számot kell adnia a háború tengerentúli szorgalmazóinak. 

Értem mindezt, azt azonban nem fogadom el, hogy Bolgár György – korántsem egyedül sem a Klubrádióban, sem a magyar médiában – kizárólag a washingtoni–kijevi szemszögből válogat a hírek között. Annak alapján formálja hallgatóságának véleményét, hogy figyelmen kívül hagyja a 2014 óta zajló, sőt az azt megelőző nagyhatalmi játszmák egészét és azok részleteit. Elhallgatva azokat a bűntetteket – a Donyec-medencei oroszok ágyúzását, életfeltételeik tudatos rombolását, a tömeges erőszakot, a gyilkosságokat –, amelyeket 2014 és 2022 között az ukrán hadsereg követett el. Mint ahogy a háborúnak Oroszország közelebbi és távolabbi területeire való kiterjesztését is egyszerűen

a fogat fogért, szemet  szemért primitív megközelítéssel tálalja, ha tálalja, figyelmen kívül hagyva a világ akár egészére kiható, lehetséges következményeit.

És íme, itt a háború, aminek lassú kibontakozását, ha mással nem, akkor a tények egyoldalú válogatásával, egyesek kiemelésével, mások elhallgatásával annyi, magát oly nagyra tartó megmondó ember is elősegítette, szőnyeg alá söpörve azt az évezredes tapasztalatot, hogy a háborúkban részt vevő felek egyre brutálisabbá válnak, mígnem bekövetkezik egyikük veresége.

A műsorvezető mostani sugalmazása, mintha ártatlan diákok lettek volna abban az épületben, holott katonákat képeztek ki bennük speciális háborús feladatokra, ehhez való hozzájárulás. A hazugság egyfajta megnyilvánulásának kell tartania, akármelyik oldalon áll is valaki. Hozzá, ezúttal saját rádiója leplezte le Bolgár ki tudja, hányadik csúsztatását, ami újabb adalék ahhoz, amiről annyi, de annyi cikkemben írtam.

Íme néhány beszédes cím arról, milyen módon kongattam a harangot: „A háborús uszítást szolgálja a médiánk”, „Nemcsak az ATV-é a szégyen”, „Minket is harcképtelenné tesznek” (a propaganda révén), „Ukrajna az újságírásunk temetője is”. S mikor ezek a cikkek véletlenszerűen elém bukkantak a Bekiáltás keresőjének segítségével, a témával foglalkozó számos írás között arra is rábukkantam, aminek azt a címet adtam: „Bolgár úr háborúja Putyin ellen”. Akárhogy is, ez maga a hiteles újságírás újbóli halála! #

Kabai Domokos Lajos