Oroszország tönkretételével az USA az EU-országokra is csapást mérne.

Az Ukrajna közbeiktatásával zajló, amerikai–orosz, immár félig-proxy háborúnak megannyi összefüggése van. Ezek között a médiáinkban szinte egyáltalán nem értelmezik, mit ért Moszkva a demilitarizálás, a nácitlanítás cél alatt. Főleg utóbbi kivitelezhetőségével kapcsolatban nekem is vannak kétségeim, s érzékelem a veszélyt, hogy Oroszország beleragadhat ebbe a helyzetbe. Egy-két kivételtől eltekintve, nem beszélnek a magyar „elemzők” az alábbiakról sem:

1.) A főleg oroszok által lakott Kelet-Ukrajna lakosságának 2007 óta tartó küzdelméről a már a cári Oroszországban is biztosított szabadságjogokért, a terület autonómiájáért; a többi nemzetiséggel együtt az ukránokkal szembeni másodrendű állampolgárrá fokozásuk kérdéséről.
      Ezzel összefüggésben a 2014 óta a kijevi kormány által is büntető zászlóaljaknak nevezett, a banderista-fasiszta eszméket nyíltan felvállaló, félkatonai szabadcsapatok pogromjairól, tisztogatási műveleteiről, s a néhány hete az ottani városok és falvak nehéztüzérség által történő rombolásáról, amit a nyugati média kizárólag az orosz katonai műveletek rovására ír.
      A teljes nyugati média szégyenére, nincs szó arról, hogy a Moszkva által csupán három hete (!) elismert Donyecki és Luganszki Népköztársaság (DNR és LNR) területén élőktől immár nyolc éve visszatartja a kijevi kormány a nyugdíjakat, az iskolai bizonyítványokat, egyéb okmányokat. Nálunk nem beszélnek a belövések, robbantások következtében az elmúlt nyolc évben elhunyt tizennégyezernyi személyről, akik között kisebb arányban vannak a Kijev-oldaliak, többségben a népfelkelők, az ott élő civil áldozatok, köztük ötszáz gyerek. Ha mégis szó van a halottakról, az elemi logikát is nélkülöző csúsztatással, szintén Moszkva nyakába varrják az eseteket.
       Fel sem vetődik, hogy életszerűtlen az a beállítás, miszerint a felkelőknek, az oroszországi hadseregnek sajátjaik pusztítása, ivóvíztől, áramtól, gázellátástól való megfosztása, lakóházaik, iskoláik, óvodáik, kórházaik szétlövése, nemzettársaik, hozzátartozóik, ismerőseik humanitárius folyosókon való kimenekítésének megakadályozása állna érdekükben. A mi médiumaink egyszerűen nem adnak helyt azoknak az okostelefonokkal készített, az interneten fellelhető mozgóképeknek, amelyek alapján nyilvánvaló, hogy az ukrán nácgárdák igen gyakran, a Hamaszhoz hasonlóan, élő pajzsnak használják a lakosságot, s fegyvereiket lakótelepeken, lakóházak tetején állítják fel.
       A hozzám eljuttatott több levélben, kommentben is felvetik például a mariupoli kórház, illetve a szülészet megtámadását. Az orosz tévé március 9-ei éjszakai vitaműsorában elég részletesen megmutatták. Egy olyan kórházi épületegyüttesről van szó, amit a nácgárdák laktanyának foglaltak le a maguk számára, s egyfajta erődnek rendezték be. Orosz állítás szerint, ott már jó ideje egyetlen beteg nem volt. Megtámadása azok részéről, akiknek esetleg hozzátartozója fekszik ott, eléggé életszerűtlen.
      Riportereink nem beszélnek arról, hogy a banderista-fasiszta alakulatok, nyilvánvaló rasszista meggondolásból, ezerszámra tartottak és tartanak fogságban Ukrajnában jelentős tandíjak ellenében tanuló indiai, kínai, vietnámi egyetemistákat. Más, a harcok elől nyugatra tartó, színes bőrű diákokat a határőrök elkülönítenek a fehérektől, két-három napon át várakoztatják, nem engedik fel őket a vonatokra, az autóbuszokra, s mikor tiltakoznak, fegyvert fognak rájuk.
      Az önkény elszabadulása közepette Kijevben fejbe lőtték a béketárgyalásokon résztvevő ukrán küldöttség egyik tagját. Az utcákra kihelyezett tízezernyi géppisztoly banditák kezébe került, s ennek nyomán megnőtt a fosztogatások, rablások száma a fővárosban. Zelenszkij rendelkezésére katonaviselt, a legbrutálisabb bűncselekményeket elkövetett férfiakat engedtek ki a börtönökből, hogy úgymond a harcban vezekeljék le bűneiket.
     Sajnos, a nyugati média nélkülöz minden tárgyszerűséget, a háború részévé vált. Erről, és sok más esetről, természetesen, én sem tudom, ki hazudik. Az lenne a szakmailag helyes magatartás, hogy elmondom az egyik fél állítását, majd helyet adok a másiknak is. De mint Wisinger könyvéből tudjuk („A televízió háborúba megy”), a CNN is csak olyan információt közölhet ilyen esetekben, ami megfelel az amerikai hadsereg érdekeinek, illetve kifejezetten cenzori engedélyhez kötött…

2.) A magyar közvélemény gyakorlatilag semmit nem tudhatott meg a Moszkva által indított, általa különleges katonai műveletnek nevezett támadás előzményeiről.
      Ezek között az orosz államfő 2001 óta, a nemzetközi fórumokon újból és újból hangoztatott álláspontjáról, hogy az USA által vezetett NATO három lépcsőben történt keleti terjeszkedése Oroszország biztonsági érdekeit veszélyezteti, s országa lakosságában a hitleri Németországnak az 1938-as müncheni szerződéssel a Nyugat által keletre, az akkori Szovjetunióra való rátolására, s annak 27–28 millió áldozatára, a Volgáig tartó országrész gyakorlatilag teljes elpusztítására emlékezteti. Ezért a moszkvai vezetés egy adott pillanatban katonai ellenlépésekre fog kényszerülni.
      A magyar médiumok meghatározó többsége nem számolt be a DNR és az LNR oroszországi, nyolc éven (!) át halogatott diplomáciai elismerését megelőző zavaros oroszországi, parlamenti szavazásról, s arról, hogy a következmények az előterjesztő (ál)kommunista-nacionalista párt vezetőit is meglepték. 

3.) A magyar közvélemény nem értesül arról az orosz állításról, hogy az amerikai irányítással működő Ukrajnában — a szovjet szellemi és technológiai örökség révén — megteremtették a piszkos atombomba gyártásának és célba juttatásának feltételeit. (A piszkos bomba lényege: hagyományos vegyi anyagokat sugárzó anyagokkal vegyítenek, ami a célterületet hosszú-hosszú időre használhatatlanná teszi, az ott élőket fájdalmakkal járó módon megbetegíti, és hatásaként torzszülöttek jönnek a világra.)
      A bombagyártás három fontos bázisa: a korábbi csernobili atomerőmű területén működő, kimerült atomreaktor-fűtőanyagot feldolgozó üzem, a zaporozsjei atomerőmű, s az ezzel kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó harkovi intézet, ahol kisebb kísérleti reaktor is van. Ez magyarázhatja, miért foglalta el az orosz hadsereg az elsők között ezeket a kivétel nélkül az orosz, illetve a belarusz területekhez közel eső bázisokat – a nyugati sajtó állításával ellentétben, természetesen ágyúzás nélkül –, s hogy a biztonság érdekében miért működtetik őket az eredeti ukrán személyzettel.
     Az amerikai védelmi minisztérium által támogatva az ukrajnai atomfegyver-gyártás olyan szakaszba jutott, hogy Volodimir Zelenszkij elnök erre alapozva követelte Ukrajnának az atombombához való jogát a müncheni biztonsági konferencián, a nyugati vezetők tapsától kísérve, ami cselekvésre késztette az orosz vezetést. (Az erről szóló felvételt a YouTube zárt dokumentumként kezeli, Magyarországról nem nézhető meg, de természetesen a világsajtó minden tudósítását nem lehet eltüntetni szem elől.)

4.) Noha ez már a hétvége óta ismertté vált, a magyar médiában nem találkoztam azzal a bejelentéssel, hogy Ukrajnában tucatnyi mikrobiológiai intézetben folytatnak katonai célú bakteriológiai és víruskísérleteket többek között afrikai pestís, himlő, Covid-vírus örökítő anyagaival, vadmadarak, denevérek felhasználásával, az amerikai Pentagon finanszírozásával. Az egyik labor a magyar határhoz közeli Ungváron találhatõ. 
      Az orosz védelmi minisztérium által közölt adatokat, s a bemutatott dokumentumokat – amelyekben a laboratóriumok körzetében gyakoribbá vált, különféle járványok is szerepelnek –, a kínai kormány azzal a követeléssel egészítette ki, hogy a washingtoni adminisztráció a nemzetközi közösség előtt számoljon el azzal, mi folyik az általa világszerte, köztük a posztszovjet térség több országában felügyelt, háromszáznál is több, hasonló intézményben. Az effajta tevékenységet az amerikai külügyminiszter megbízottja, Victoria Nuland is elismerte kongresszusi meghallgatásán, attól tartva, hogy ezek kutatási eredményeit az orosz erők szerezhetik meg.
     Akár magánügynek is tekinthetném, de természetesen nem az. Most vált érthetővé számomra, hogy 2014 februárjában a szintén Victoria Nuland közreműködésével (az ezzel kapcsolatos videó a világhálón szintén zárolva) kirobbantott kijevi államcsínyt követően az ukrán kormányokba kinevezett, amerikai kötődésű, külföldi állampolgárok közül az egyik miért kapta épp az egészségügyi tárcát. Akkor sem gondoltam, hogy Washingtont az ukrajnai lakosság egészségi állapota aggasztaná, viszont arról mit sem tudhattam, hogy ezeknek a laboroknak a létrehozása és felügyelete ennek a tárcának lett a feladata. A két héttel ezelőtti orosz támadással egy időben az ukrán egészségügyi miniszter részletes utasítást adott ki arról, hogy az említett laboratóriumokban meg kell semmisíteni a kísérletek baktérium- és vírustörzseit, nehogy „illetéktelen kézbe” kerüljenek.

A médiumainkban megszólaló elemzők lényegében elhallgatják a szankciók várható bumeránghatását. Az áramdíjak máris érzékelhető emelkedését, a növekvő inflációt hagyjuk, hiszen ezekkel egyelőre a Covid-járvány alatt kiszórt segélyeket, értéktermelés nélküli, úgynevezett helikopterpénzeket „égetik el”.  Viszont az eseménysor vége az lehet: lázadás tör ki Oroszországban, megbukik Vlagyimir Putyin, előáll az orosz történelemben oly gyakori zavaros időszak, a szmúta. Ennek következtében az angolszász országok – elsősorban az USA és Nagy-Britannia – tőkéscsoportjai visszaszerezhetik az orosz gazdaság feletti, az 1990-es években egyszer már érvényesített befolyásukat, uralmukat. Ám ez egyúttal az Európai Unió országainak erről a piacról való kiszorítását, az ottani természeti és emberi erőforrásokból való részesedéstől megfosztását is jelenti.

Amikor Emmanuel Macron francia elnök, illetve Olaf Scholz német kancellár azt kommunikálja a külvilág felé, hogy rendre humanitárius kérdéseket vitat meg Vlagyimir Putyinnal, az a gyanúm, hogy valójában országaik nagytőkéseinek megbízásából jár el. Ha elérik, hogy mielőbb béke legyen, s Ukrajna – Washington nyilvánvaló szándékával ellentétben – ne váljék Európa Afganisztánjává, vagyis polgár- és partizánháborús tűzfészekké, aminek lángnyelvei az egész EU-t megperzselnék – annál hamarabb enyhíteni lehet a szankciókon, s annál nagyobb az esélye, hogy a francia és a német cégeknek nem kell kivonulniuk az orosz piacról. A francia pénzügyminiszter a minap szinte könyörgött a legnagyobb vállalatok tulajdonosainak: eszükbe ne jusson elhagyni Oroszországot, mert azonnal a helyükbe lépnek a kínaiak. S tegyük hozzá, talán még az amerikaiak is inkább, minthogy visszatérhetnének az európaiak, akiket most épp az USA kényszerít rá a drága amerikai energiahordozók vásárlására, meg mindarra, ami ezzel jár.

Jelenleg az USA-nak az iparágban érdekelt tőkés köreit az energiaárak robbanásszerű emelkedése ugyanolyan előnyösen érinti, mint az orosz Gazpromot vagy a Jukoszt, de hiába figyeltem egy idő után tudatosan a magyarországi elemzőket, köztük még a legtisztességesebbek is ódzkodtak attól, hogy az amerikai oldal nyereségét megemlítsék. Az általam hallott féltucatnyi beszélgetésben mindig csak az oroszok érdekeltségéről volt szó. Bizonyos ellátási nehézségek, a fogyasztói áremelkedésből eredő feszültségek persze az USA-ban is előállnak. Ám ez, az európaiakhoz képest, talán kevésbé izgatja őket, hiszen megkezdték Venezuela visszaédesgetését az amerikai energetikai piacra, hogy így váltsák ki az orosz kőolajat. Azét a Venezueláét, amelynek vezetőjét a New Yorkból és Washingtonból, kiindult, hatalmas nemzetközi médiakampány által támogatott puccskísérlettől csak az oroszok és a kínaiak mentettek meg úgy másfél–két éve, természetesen, ők sem jótékonyságból, hanem érdekeik által vezérelve.

Az USA szempontjából annyira fontos az orosz gazdaság bedöntése, Oroszországnak az évszázados tervek szerinti részekre szabdalása, az ékverés az EU és Oroszország közé, hogy egyes hírek szerint ennek érdekében az általuk ezerszer elátkozott iráni kormánnyal is kiegyeznének. 

Hogy miért? A fő cél a két fél – az EU (főként Németország) és Oroszország – gazdasági ereje egyesítésének megakadályozása. Ugyanis, ha ez sikerül, az amerikai tőkés köröknek már csak Kínával kellene megbirkózniuk. Más kérdés, hogy józan amerikai elemzők évtizede figyelmeztetnek arra: sok gondja származhat abból az USA-nak, ha Oroszországot Kína karjába hajtja, vagyis szoros együttműködésre kényszeríti őket. Ennek máris megvan a következménye. A minap a kínai külügyminiszter Peking és Moszkva sziklaszilárd partneri együttműködéséről beszélt, s mondandóját a tavalyi január–februárihoz képest az orosz–kínai áruforgalom idei első kéthavi, csaknem negyven százalékos emelkedésével támasztotta alá.

Mindent egybevetve, ami Ukrajnában zajlik, annak alapvetően két célja van. Az egyik: az USA tőkés köreinek a globális gazdasági versenyben való előnyökhöz juttatása Európával és Oroszországgal szemben. A másik:  minderről, a mélyben ható érdekekről a közvélemény figyelmének elterelése. Marxista baloldali körökben éles viták folynak arról, hogy ebben Oroszország is az osztozkodók között, tehát imperialista hatalomként szerepel-e vagy csupán zsákmány?

Mint egy minapi vitában megkockáztattam: még az is kiderülhet, hogy Moszkva, önmagát védelmezve – az ukrajnai atom- és biológiai fegyverrel való kísérletezgetésnek, a részben az USA, részben a helyi oligarchák által finanszírozott ukrajnai nácgárdák garázdálkodásának véget vetve – ismét valami olyasmit tesz, mint amikor több, utólag az eseményeket az összefüggésekből kiragadva elítélt agressziót is elkövetve (Finnország, Lengyelország felosztásában való részvétel, Katyn, Baltikum) alapvetően a sztálini Szovjetunió akadályozta meg, hogy a nácizmus évtizedekre uralja az európai kontinenst. 

A vita ma eldönthetetlen. De hogy a magát a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok, a tárgyilagos sajtó mellett szavakban elkötelező nyugati, benne a hazai értelmiségnek a médiában megszólaló nagy része a fent említett kérdések megvitatása helyett az imperialista tőke oldalán a tömegek dezinformálásában vállal szerepet, az szerintem – Julien Benda egykori vádjára is gondolva – olyan újabb árulás, amivel az általunk eddig ismert nyugati kultúra alapjait tovább gyengíti, csúsztatásaival, elhallgatásaival akár megsemmisülését kockáztatja az úgynevezett szellemi elit!#

u.i.: Ami pedig saját helyzetemet, szerepemet illeti, ismerőseimnek, barátaimnak, ellenségeimnek azt kell válaszoljam, amit a március 9-ei orosz „60 perc” című vitaműsorban a szakértő. A műsorvezető így szólította meg a török témában rendkívül járatos, egyetemi professzort: „No, halljuk, mi a helyzet szeretett Törökországában?” Az illető visszaszólt: „Miért gondolja, hogy szeretett Törökországom?” Mert ugyebár az, hogy az ember az átlagnál tájékozottabb, még nem jelenti, hogy Putyin (Erdogán) fizetett ügynöke, hogy moszkovita, hogy a Kreml nagy barátja – s ezzel csupán ízelítőt adtam azokból a jelzőkből, amiket immár nem csak a zsigeri ruszofóboktól, hanem az esetleges Márki-Zay-kormány ön- vagy nem önjelölt potentátjaitól, ki tudja, mely hatalomnak dolgozó személyektől még magánlevélben is kapok mostanság.##

CÍMKÉP: Emmanuel Macron francia elnök, illetve Olaf Scholz német kancellár azt kommunikálja a külvilág felé, hogy humanitárius kérdéseket vitat meg Vlagyimir Putyinnal, valójában országaik nagytőkéseinek megbízásából jár el – Az USA szempontjából annyira fontos az orosz gazdaság bedöntése, Oroszországnak az évszázados tervek szerinti részekre szabdalása, az EU és Oroszország kapcsolatainak szétzilálása, hogy ennek érdekében, állítólag, az ezerszer elátkozott iráni és venezuelai kormánnyal is kiegyezne