Januárban 75 százalékos volt a hadsereg ukrajnai műveleteinek támogatottsága Oroszországban.

Az Orbán Viktorról és Volodimir Zelenszkijről készült fotók tartották izgalomban az internet népi részének kormánypárti és ellenzéki hangadóit, továbbá a mára szinte mindenütt a tisztességes közéleti sajtó helyébe lépett propaganda-szócsöveket az elmúlt napokban. Túlfűtött érzelmekkel kommentálták a február 9-i, brüsszeli, úgymond történelmi kézfogást. Ki a magyar kormányfő rovására, illetve javára, ki az ukrán államfőjére élcelődött, illetve zengedezett. Olykor ugyanannak a képnek alapján, oda-vissza, aszerint, hogy melyikük áll közelebb a szívéhez. A kommentelők fittyet hánytak arra az „apróságra”, hogy

 a mai fényképezőgépekkel akár a másodperc tört része alatt több felvétel készül; bármely mozdulatsor egy pillanatának kimerevítése alkalmatlan érdemi következtetés levonására a nyilvánosságra hozott képkockák alapján.

A pártos indulatok immár olyannyira uralják a magukat kifejezetten értelmiséginek tekintőket is, hogy eszükbe nem jut feltenni a kérdést: kedvenc sajtójuk például miért nem közölt híreket a megelőző nyolc év kelet-ukrajnai harcairól, ma pedig miért csak a frontvonal egyik oldalán történtekről számol be? Miért sugallják a médiumok, hogy csak az egyik oldal ágyúi, rakétái pusztítják az embereket és a településeket? Miért nem veszik észre az ellentmondást azokban a célzatos közlésekben, melyek szerint mintha csak az egyik oldal lépne fel brutálisan?

Aztán ott vannak az ezeknél is kínosabb kérdések. Miért állítják sokan, hogy a háború nem 2022. február 24-én kezdődött, hanem nyolc évvel korábban? Hova tegyük az aláírók közül Petro Porosenko ukrán államfő több évvel ezelőtti kijelentését arról, hogy sosem értett egyet a minszki megállapodásokkal, amelyek a főleg oroszok által lakott, történelmileg kifejezetten Oroszországhoz tartozott, szakadár területek helyzetének Ukrajnán belüli békés rendezésére voltak hivatottak? Mi vezetette Volodimir Zelenszkijt, aki a békés megoldással kampányolva szerezte meg az ukrajnai oroszok támogatását, ám kezdettől a megállapodások aláásásán ügyködött, míg 2021-ben nyilvánosan is elutasította őket? És mit szóljunk a szerződések végrehajtását garantáló Angela Merkel német kancellár, illetve Francois Hollande francia köztársasági elnök utólagos vallomásához:

csak azért volt rájuk szükség, hogy időt nyerjenek az ukrán hadsereg NATO-elvek szerinti átszervezéséhez, felfegyverzéséhez, az Oroszországhoz közeli erődítmények kiépítéséhez?

Mindennek tükrében tényleg csak az egyik oldal céljai nemesek, a másikéi viszont kizárólag ördögiek? Valóban a makulátlan erők küzdenek itt a megátalkodott gonoszok ellen, s az előbbiektől távol áll a hódítási, a nyerészkedési szándék? Nem kellene szembenézniük a gondolkodó elméknek azzal is, miként viszonyuljunk az elmúlt évtizedekben az USA és a NATO különböző országai által más államok ellen, a nemzetközi jog megsértésével indított, milliónyi civil áldozattal járt hadműveletekhez? Hogyhogy oly keveseket zavar a magát a haladás zászlóvivőinek tartók körében a kettős mérce?       

Az ilyen, s az ezeknél is mélyebbre hatoló, például a kapitalizmus mibenlétét firtató, felvetések híján szurkolói érzés ural el sokakat. Hatására már-már megfeledkeznek arról, hogy százezrek halálát okozó háború tanúi, sőt támogatói. Azzal áltatják magukat, hogy csak a határ túloldalán dőlhetnek romba lakóházak, kórházak, iskolák, s ők nem lehetnek áldozatai ember voltukból kivetkőzött fegyveresek kegyetlenkedésének. A háborús propagandát kézben tartók többek között azzal nyomják el a veszélyérzetet, hogy elhitetik a tömeggel: már csak egy kis erőfeszítés kell Ukrajna győzelméhez, vagyis ahhoz, hogy a szabadság és a demokrácia újabb térségben vesse meg lábát…

A propagandisták többek között azzal tartják fenn ezt az önáltató magatartást, hogy naponta röppentik fel a ,,Putyin halálán van”, ,,az oroszoknak már nincs elég lőszerük” típusú, híreszteléseket.

Az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen közlések tömegében egy számomra is újszerű hírbe ütköztem a hétvégén. A Facebookon osztotta meg valaki, hogy „az oroszországi lakosság körében nagyot zuhant az ukrajnai speciális katonai művelet támogatottsága”. Mondanom sem kell, a kommentelők ünnepeltek. Többek között Putyin és Orbán rovására élcelődtek. Csakhogy a moszkvai hírek naprakész ismerőjeként képtelenségnek tűnt fel előttem az állítás. Ezért hitelesnek tekintett forrást kerestem.

A nyugati pénzügyi támogatással Oroszországban működő Levada-központ közvélemény-kutatásai eredményei iránti bizalmat, a szakértelmen túl, az is erősítheti, hogy a cég honlapján, s minden publikációjában fel kell tüntetnie: „Ezt az anyagot (információt) a Levada-centrum autonóm, nem kereskedelmi szervezet (ANO) készítette és terjeszti, tehát a külföldi ügynöknek minősülő ANO Levada-centrum tevékenységének része.” Nos, ez a szervezet állítja a 2023. január 26–31. között készült, az oroszországi lakosság szociológiai összetételét tükröző, 1616 személy kikérdezése alapján, hogy

A támogatottság azok körében magasabb, 86%-os volt, aki megbíznak a televíziós híradásokban, illetve 85%-os azok között, akik elégedettek az államfő tevékenységével. Hozzájuk hasonlóan fogadják el a katonai megoldást az 55 évnél idősebbek (82%), a férfiak (80%), illetve a községekben és a városok peremterületein élők (78%). A támogatottság szintje viszonylag alacsony az elnökkel elégedetlenek között (28%), a 18–24 év közötti fiatalok (62%), a nők (70%) körében. Az elutasítók közé tartoznak a hírekben kételkedők (63%), továbbá a moszkvaiak (67%).

Engem meglepett, hogy január végén az oroszországi lakosság mindössze 22%-a (decemberben 27%-a) kísérte nagy figyelemmel az Ukrajna körüli szituációt, továbbá 35%-a eléggé nagy érdeklődéssel. (Decemberben 32%. Megjegyzem, hogy szeptemberben – feltehetően a részleges mozgósítás miatt – ez a két érték együttesen 66% volt.) Megfordítva: idén januárban a megkérdezettek 43%-a nem különösebben érdeklődött a helyzet iránt, illetve egyáltalán nem követte az eseményeket. Viszont ettől függetlenül, a döntő többséget nagyon, illetve inkább nyugtalanították az események. Tavaly áprilisban a két adat együttesen 82% volt, ami szeptemberben és októberben 88%-ra nőtt, 2023 januárjában 84%-ot tett ki.

Az esetenként 1–2 százaléknyi nem válaszoló arányát itt nem tüntettem fel. Aki a részletekre kíváncsi, némi orosz, vagy angol tudás birtokában, megtalálja azokat a fentebb megadott linkkel elérhető honlapon, amely angol nyelvre is átállítható. De talán az itt közölt adatok szintén jelzik: az oroszországi közhangulat a háború kérdésében sokkal árnyaltabb ahhoz képest, ahogyan ezt sokan Magyarországon elképzelik, vágyaiktól vezérelve, hiányos ismeretekre építve, nem utolsó sorban az ebben az ügyben a tőkeérdekek által mozgatott, a katonaival összefonódott nyugati médiagépezet egyoldalúságának, dezinformáló-manipuláló hatásának kitéve.#

CÍMKÉP: A „történelmi kézfogás” – Az Orbán Viktor Facebook-oldalára február 10-én felkerült fotó ugyanúgy egy mozdulatsor egy pillanatának kimerevítése, mint az összes többi, amit mások hoztak nyilvánosságra – Bár pro és kontra sokan kommentálták mindegyiket, valójában önmagukban alkalmatlanok érdemi következtetések levonására