A barna pestis elől már Amerikába sem emigrálhatsz…

Tamás Gáspár Miklós filozófus 2000-től megjelent írásainak két válogatását különféle fórumokon mutatják be ezekben a hetekben. Június 22-én a Partizán podcast szerkesztőségének szervezésében Sipos Balázs irodalmár beszélgetett a „Világvége” első kötetéről Artner Annamária közgazdásszal, Mink András történésszel, továbbá „A túlsó pólus. Utolsó írások a filozófiai politikáról” című válogatásról Bagi Zsolt filozófussal. Az interneten is megtekinthető-meghallgatható, csaknem kétórás beszélgetésnek a mai világ posztfasiszta állapotáról való értekezés volt az egyik vonulata. Ebből emelek ki néhány részletet, amelyek élére Mink András észrevétele (14:07-től) kívánkozik:

„Úgy gondolom, hogy TGM-et egész életében a civilizáció összeomlása foglalkoztatta. (…) A 19. századi polgári civilizáció reményének összeomlása, ami az első világháborúhoz köthető. Ezzel szoros összefüggésben a szociáldemokrácia és a munkásmozgalom összeomlása, a szocializmus kiüresedése. A liberális demokrácia kiüresedése. Utóbbiból eltűnt a humanizmus, előbbiből pedig a jövőkép. Helyettük maradt a fasizmus” – mondta a történész.

Ehhez illeszkedik Bagi Zsolt filozófusnak a beszélgetésben csaknem egy órával később, 1:07:50-től elhangzott felvetése. Ő a január 15-én elhunyt TGM-nek azt a meglátását emelte ki, hogy ha nincs baloldali antikapitalista elmélet és gyakorlat, akkor lesz szélsőjobboldali. Szerinte „Posztfasiszta állapotban élünk. Nem arról van szó, hogy vannak posztfasiszta mozgalmak, figurák. Arról van szó, hogy ez a norma. Hogy nincs olyan helye a világnak, ahová el tudnál bújni a fasizmus elől. Nem tudsz emigrálni sem, mert mindenütt ott van”.

A moderátori szerepet betöltő Sipos Balázs irodalmár, a köteteket bőséges jegyzetekkel ellátott szerkesztő felidézte Tamás Gáspár Miklós értékelését, miszerint „a posztfasizmus leginkább azt a középosztályt érinti, ihleti, járja át, amelyik egyszerre tapos lefelé, nézi le a nincstelent, akarja megfosztani a segélytől, és egyúttal antikapitalista. Ez egy különös kelet-európai öntvény. A nagybetűkkel NER tulajdonképpen erre játszik rá.” (1:09:30-tól)

Artner Annamária közgazdász maga is fejet hajtott a „legendás műveltségű”, az „igaz értelmiségi” TGM emléke és munkássága előtt, aki Krausz Tamás szerint „egy valóban kommunista gondolkodóvá, éspedig leginkább tanácskommunistává formálódott (Eszmélet, 2023, tavasz,137. sz. 6. o.), s a baloldaliságtól a konzervativizmuson, majd a liberalizmuson át jutott vissza a marxizmushoz. Artner azonban hiányérzetét is megfogalmazta. Szerinte Tamás Gáspár Miklós „a múltban ragadt”, mert nem tudta érzelmileg feldolgozni, hogy a felvilágosodás, a létező szocializmus, a liberalizmus eszméiben csalódnia kellett. Ezért

„nem ad semmiféle útmutatót arra, hogyan változtassuk meg ezt a világot. Nem igazán tekint ki az észak-atlanti régióból. Olyannyira nem, hogy azt állítja: az Amerika-ellenesség fasiszta vonás”. (29:33-tól)

A közgazdász szerint TGM „a kapitalista és a szocialista államtól egyaránt viszolyog, mert az úgymond az egyént nyomja el. Egész munkásságából hiányzik a közösségiség uralmának gondolata. Tehát annak az igazán marxista gondolatnak a reprodukciója, hogy az emberiség akkor lép be a felnőttkorába, amikor visszatér geneziséhez, közösségi ember voltához”. (26:25-től)

A moderátor azt kérdezte, vajon ez nem utópisztikus gondolat-e, de Artner a történész-filozófus–etnográfus Jurij Szemjonovot idézte válaszként. Eszerint az ősközösségi viszonyok között azok a hordák tudtak fennmaradni, amelyek képesek voltak korlátozni a rivalizáló hím egyedek között az egyéni ösztönök által vezérelt, a nőstényekért való küzdelmeket, s így elejét vették a pusztító következményeknek, s elősegítették a közösség számbeli gyarapodását.

Ha jól értelmezem, Artner úgy látja: a zabolázatlan és zabolázhatatlan egyének és csoportjaik tőkés érdekei, amelyek a kapitalizmus hajtóerejét adják, a civilizációnkat a pusztulás felé mozdítják. Ebben csak a közösségi érdekek elsődlegessége hozhat fordulatot. Ám, ismerem őt annyira, hogy talán kijelenthetem: felfogása nem valamiféle leegyszerűsítő utópiára vezethető vissza, hanem logikus levezetés eredménye, amiből az következik, hogy szükségszerű a közösség uralma alatt álló társadalom létrejötte, ellenben a kapitalizmus felfal bennünket.

Artner Annamária bírálata TGM-mel kapcsolatban többek között azon alapul, hogy az elmúlt évtizedek legolvasottabb, legtájékozottabb, leginkább inspiráló magyarországi filozófusa szerinte nem ment végig a megkezdett úton. Akár a frankfurti iskola filozófusai – Adorno, Horkheimer, Marcuse, Habermas –, akik Artner szerint a marxizmusellenesség trójai falovai. Hiába foglalja össze épp az Eszmélet hivatkozott számának 12. oldalán Rüdiger Dannemann, a jeles Lukács-kutató Axel Honneth német filozófus 2013-ban kifejtett meghatározását a közösségi társadalomról, ha annak nincs gyakorlati következménye. Pedig a tézis tetszetős:

szociálisnak egy társadalom akkor nevezhető, „ha a társadalom minden tagja a maga mindenki mással közös igényét a testi és érzelmi intimitás, gazdasági függetlenség és politikai önrendelkezés iránt úgy elégítheti ki, hogy ebben számíthat interakciós partnerei részvételére és segítségére”.

Artner szerint azonban a papírízű okoskodás terméketlen, ha nem követi a valóság megváltoztatásának szándéka. Ő ugyanis komolyan veszi azt a marxi tételt, hogy „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, de a feladat az, hogy megváltoztassuk.” Az egyetemi tanár közgazdász szerint ebből itt és most az következik, hogy csakis az erős államok mehetnek szembe az imperializmus terjeszkedésével, nem pedig a szivárványos zászlókat lengető felvonulók. (34: 34-től) Mint mondja:

„Erővel csak erő képes szembemenni”. [Mivel TGM elutasítja az államot, ezért nála]  „a jó elemzések, a hatalmas tudás arra fut ki, hogy lefegyverezze azokat a gondolatokat, amelyekkel felvértezve szembe lehetne fordulni a globális kapitalizmussal. Bírálataival a kapitalizmus keretein belül marad TGM. A kelet-európai rezsimeket rém-operetteknek nevezi. Az alternatíva évtizedeinek kínkeserves küzdelmeit, a sok millió halott áldozat harcát lehúzza… Ezzel elveszi a reményt, hogy valaha is megpróbálhatunk egy másfajta társadalmat építeni. Mert benne van az a türelmetlenség, hogy ha van egy váltás, akkor azonnal legyen jó. Figyelmen kívül hagyja a marxi, a lenini, a rozsnyai-i, a Mao-i felfogást a váltás elhúzódó, vegyes gazdaságokon át, lassan zajló folyamatáról.

Nyilván érzékeli az olvasó, hogy az okfejtés mélyén az a késhegyre menő vita húzódik meg, miszerint vezetheti-e Kína – netalán az oligarchikus jellegétől megszabaduló Oroszország – a globális Délnek az egykori és mai nyugati gyarmatosítók elleni küzdelmét a több pólus szerint szerveződő világban annak érdekében, hogy megszüntessék  a globális uralom mai imperialista jellegét, amely elsősorban a világpénzügyi rendszeren, a protekcionista kereskedelmi és más szabályokon, a nemzetközi bíróságok, szervezetek részrehajlásán, nem utolsó sorban a fegyvereken alapul? Egyáltalán, van-e esély arra, hogy az emberiség igazságosabb társadalmi viszonyokat szenvedjen ki magából?

Ebben a vitában, annak egy részében a marxista TGM bizonyosan a marxista Artner ellenfele lenne. Legalábbis árnyalni akarná a közgazdász nézeteit. De vélhetően összeütköznének egy másik témakörben is. Artner Annamária a Partizán podcast-eszmecserében 30:30-tól arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy Tamás Gáspár Miklós azt tanácsolja: az antifasiszta, antirasszista Európa emlékébe kapaszkodjunk! Ám Artner Annamária szerint TGM nem vette figyelembe, hogy az Európai Unió az imperializmus másodlagos bástyája az elsődleges Amerikai Egyesült Államok után. Ezt azzal magyarázta, hogy a filozófus „annyira tart a NER -től, hogy semmi nemzeti szint, semmi állam! A nemzetek feletti európai intézményekben bízhatunk csak, meg a nemzeti szint alatt lévő NGO-kban, civil szerveződésekben. Azt az erőt utasítja el [TGM], amely a globális imperializmussal szemben léphetne fel”.

Mindezt a moderátor és a vitapartner egyaránt hüledezve fogadta. És fájdalom, a megszólított már nem fűzhetett megjegyzést hozzá. Ha netán érzékelte is valamilyen rejtélyes úton-módon e töprengéseket, minthogy bele nem szólhatott, nyilván, legyintve hagyta a vitázókra: csak tépelődjetek! Akkor hát, jobb híján tépelődjünk, hogy egyszer talán cselekedhessünk is! Mindenekelőtt döntse el végre a maroknyi magyarországi marxista elmélettel foglalkozó, hogy milyen kritériumok alapján tekinthető a szociális, illetve a közösségi társadalom hívének, harcosának itt és most egy személy, egy politikus, egy párt! Miként viszonyuljon például a társadalmi baloldali például a frankfurtista Axel Honnethnek ahhoz a a marxizmust Marxtól megfosztó kitételéhez, hogy

„a szocializmus eszméje nem nyerheti vissza attraktivitását a Marxtól és a marxi filozófiai örökségtől való elfordulás nélkül”. (Eszmélet, 2023, tavasz,137. sz. 12. o.)

A kapitalista rendszer jövőbeni meghaladásának szükségszerűségét valló lemondhat-e a politikai gazdaságtan marxi kritikájában rejlő haladásmodellről? Elfogadja-e, hogy ma már a gazdasági szféra nem befolyásolja meghatározó módon a politika, a jog vagy a család világát? Azzal, hogy a marxi értelemben vett proletariátus átalakult, vajon érvényét veszítette-e az emberi tevékenységekhez kapcsolódó csereérték mögött megjelenő kizsákmányolás?

Végeredményben azt a kérdést kell feltenni, hogy a marxista irányzatok kaotikus sokfélesége fölötti örvendezés, — az ennek a helyzetnek való behódolás? —, a fogalmakkal való maszatolás mögött nem az a nyárspolgáriság jelenik-e meg, ami Magyarországon is megsemmisítette a politikai folyamatokra, a társadalomra hatni képes szocialista-kommunista baloldalt? A kérdés szónoki, hiszen az '56 forradalmi jellegét jelentő munkásönigazgatás gondolatának elutasítása, a hatalmat gyakorlókat ellenőrző intézmények kiüresítésének a rendszerváltozáskor való létrehozásuk utáni megkezdése, a választási színjátékok, az ország félgyarmati helyzetbe süllyedése, a népesség jelentékeny hányadának megélhetési gondjai, a médiarendszer, az oktatás, az egészségügy, az emberi kapcsolatok válsága mutatja, hogy mennyire a nemzetközi és a hazai tőke szolgálatában álló mindenkori kormányzó erők kiszolgáltatottjává vált és válik a lakosság egyre nagyobb hányada. Az ezzel való, elméletileg megalapozott szembenézés, s az erre építő, a globális Dél törekvéseihez kapcsolódó pártszervezési gyakorlat elodázhatatlan! Ha ennek a nemzedéknek a megélhetési politikusai nem vállalkoznak rá, az utódoknak nemigen lesz más választásuk, ha túl akarják élni a kapitalizmus őrületét, ami máris a fasiszta megnyilvánulások halmozódásával jelzi jelenlétét.#

CÍMKÉP: A Partizán TGM-mel kapcsolatos vitáját rögzítő podcastjének főcíme – Artner Annamária szerint Tamás Gáspár Miklós „a múltban ragadt”, mert nem tudta érzelmileg feldolgozni, hogy a felvilágosodás, a létező szocializmus, a liberalizmus eszméiben csalódnia kellett, ráadásul nem nézett szembe azzal, hogy az Európai Unió az imperializmus másodlagos bástyája az elsődleges Amerikai Egyesült Államok után