1215. BEKIÁLTÁS: A 70 éves Krasznahorkai a világ urairól
Köszöntés helyett a születésnapon
A Kolumbusz utáni glóbuszon a pénz és műveletei már nem a valóságra épülnek – mondatja ki az író a hősével.
Krasznahorkai László idézőjelek közé szorított mondattöredékeit és kifejezéseit is idekölcsönözve, a végtelen áradással ömlő szövegének örvényei között próbálom eljuttatni az olvasót a 175., majd a 176. oldalig, amelyek vészterhes részleteire kifuttatom ezt az írást. Európa különböző történelmi koraiban, Krétától Itálián és németföldön át Britanniáig, az időben hol előre, hol hátra, olykor zavarba ejtő átfedésekkel, hol valaki megbízásából, hol ki tudja, milyen erő által mozgatva, az újabb és újabb háborúk elől más-más tájra húzódó Kasser, Bengazza, Falke és Toot 1493-ban, portugál királyi küldetést teljesítve, Gibraltárnál találta magát, ahol
Calpe és Abila Sziklája, tehát a héraklészi Kapu addig a Semmire nézett, amelyen innen „a bizonyosság, az igazolható állítások, a világosság és rendezettség”, s amelyen túl a bizonytalanság, „a még nem igazolható állítások csábító ereje, a sötétség iránti olthatatlan szomjúság, az áttekinthetetlen homály, a hihetetlen és a képtelen esélye” tanyázott, esetleg – miként egy másik korban, a Hadrianus-falnál tapasztalták – a barbár sötétség, a durva szükség, a gyilkos szenvedély, a sóvárgó bírvágy honolt, s ahol a vercoviciumi erőd bástyái mögül odaát, valami tüskés bokorban megbúvó pikt lázadó vad tekintetét látták.
1493-ban, Gibraltárnál ezek ott négyen „a világtörténelem egyik legdöntőbb hírére vártak, a hírre, hogy (az itáliai Genovában született, a portugál király szolgálatába állt – KDL) Colombo admirális visszatér-e győzedelmesen, vagy örökre nyoma vész a világ vége utáni mérhetetlen homályban”. És váratlanul feltűnt az emeletráépítésektől, egymást kusza folyosókkal összekötő toldaléképületektől kiismerhetetlen, fürdőtermekből, oszlopcsarnokokból, díszes étkezőkből, koszos és fényűző szállókból, műhelyekből, lebujokból álló fogadóban, az Albergueriában a talán titkosügynök-hálózatot működtető, egyébként genovai Mastemann, akire, ha csak rágondoltak, „még a levegő is súlyos volt tőle”, s akiben még Britanniában „a halál urát látták meg”, amikor „hirtelen egy csapat lovas tört ki az éjszakából (...), és egyszerűen legázolták őket, le kellett vessék magukat az árokba, ha csak nem akarták, hogy lovaikkal együtt ott maradjanak holtan, körülbelül egy turma lovas zárt alakzatban s középen egy magas férfi rangjelzés nélkül, földig érő, lobogó köpenyben, csak egy pillantást vetett rájuk, ahogy tápászkodtak fel az árokból, egy pillantás volt az egész, és már viharzott is tovább a lovasaival Onnum felé”, és akivel egy másik században, Velencéből elutazván már találkoztak, aki a várostól távolban a doge-választásról is kapott hírt, miközben még senki nem.
Ott, Gibraltárnál ez a Mastemann egyszercsak »áttért a Nagy Hír taglalására, és Colombót hol signor Colombónak, hol a „mi Cristoforónk”-nak nevezvén, s teljesen megdöbbentve ezzel négyőjüket, a híres expedícióról már úgy beszélt, mint ami sikeresen bevégeztetett«. Szólt az eljövendő időről, az új szellemről, a Nuova Europá-ról, s bejelentette, hogy „új világ jön, a new world coming, amelyben nem egyszerűen Colombo admirális, hanem maga a genovai szellem győzedelmeskedik”, ám a „legkisebb mozdulatából követő tekintetekből ítélve, itt, az Albergueriában, áthatóan és mindenre kiterjedően volt gyűlöletes”. Ezen a ponton immár Krasznahorkai: Háború és háború című regényének, az első mondatomban ígért 175. oldalára kalauzolhatom az olvasót abban a reményben, hogy további megjegyzéseim nélkül is értelmezni fogja az író mondanivalóját. A regénybeli Mastemann szerint a genovaiakra illik
»Baltazár Suárez nevezetes mondata, miszerint „olyan emberek ezek, akik az egész világot sem tartják túl nagynak ahhoz, hogy megszerezzék”, (...) Genova nagy korszaka eljön, majd elmúlik a dolgok természete szerint, nem így azonban a genovai szellem, the spirit, és hogy ugyanis a világ Genova kihunytával is majd a genovai rugóra jár, és akarják tudni, mi az a genovai rugó?, kérdezte, s poharát feltartotta a fénybe, nos, amikor a Nobili Novi, vagyis az egyszerű kereskedők világát legyőzi a Nobili Vecchi, a pusztán a pénzzel foglalkozó kereskedő, más szóval a genovai géniusz, dörgött rájuk Mastemann, mely az asientók és a juro de resguardók, a váltók és hitelek, az értékpapírok és a kamatok, egyetlen kifejezéssel tehát a borsa generale rendszerének kidolgozásával megteremt egy vadonatúj glóbuszt, ahol a pénz és műveletei már nem a valóságra épülnek, hanem az értelemre, ahol a valósággal való foglalkozás már csak a mezítlábas szerencsétleneket sújtja (...), azaz új rend jön létre a földön, ahol az, ami uralkodik, átszellemül, s ahol a banchieri di contók, a cambiatorik és a heroldik, tehát nagyjából kétszáz ember Lyonban, Besançonban vagy Piacenzában időnként azért gyűlik majd össze, hogy nyilvánvaló legyen, övék a világ, övék a pénz, a líra, az oncio, a maravédi, és a dukát, a reál és a livre tournois mögött övék a korlátlan hatalom – kétszáz ember mindössze, eresztette le hangját Mastemann, aztán megforgatta a bort a pohárban, odabiccentett a társaság felé, s az utolsó cseppig kiitta mind.«
Ide kell még írnom, hogy Krasznahorkai regényének alapja egy olyan nagyobb mű töredezett összefoglalása, amit egy Budapesttől kétszázhúsz kilométerre, délkeletre lévő járási székhely korábbi levéltárosa, bizonyos dr. Korin György, a bábelien zűrzavaros New York egy nyomorúságos lakásában másol laptopra az általa véletlenül felfedezett kéziratból. Amivel elkészül, azt estéről estére átküldi egy internetes szerverre, mert a szerinte felbecsülhetetlen értékű művet így lehet megőrizni az örökkévalóságnak. A regényről szóló regény – a Korinnal történtek mellett – zaklatott elbeszélése a volt levéltáros által aznap olvasottaknak egy magyarul egyáltalán nem értő dél-amerikai nő számára, akit a lakás főbérlője, egy lezüllött magyar gyakorlatilag szexrabszolgaként használ, s ütlegel kénye-kedve szerint. Mindez talán lényegtelen is lenne e jegyzet szempontjából, ha az író nem a Bábelszerű tornyokkal telezsúfolt New Yorkba helyezte volna a kerettörténetet. Nos, ez az, ami miatt újraolvasásra ajánlom a regényből vett, fentebb bekeretezett töredéket. S ha javasolhatom: közben gondoljon az olvasó a kapitalizmusra...#
CÍMKÉP: Krasznahorkai László regényhőse szerint a Nuova Europában a valósággal való foglalkozás már csak a mezítlábas szerencsétleneket sújtja (Az idézetek forrása az író Háború és háború című regénye, Magvető, Budapest, 2023; a fotó forrása az író Facebook-oldala)
