BEKIÁLTÁS

2019.nov.13.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Küszködnek a polgármesterek

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe.

onkormanyzativalasztasbudapest2019.jpg

Mostanában szembesülnek igazán az Orbán-rezsim szennyes hordalékaival az ellenzéki és civil összefogás révén a nagyvárosok, a budapesti kerületek polgármesteri pozíciójába újonnan került vezetők. Ők az elsők, akik csaknem egy évtized múltán beleláthatnak abba, hogyan működtetik ezen a szinten a nemzeti NEM együttműködés rendszerét. Így összegeztem azt a beszélgetést, ami november 12-én este zajlott a fővárosban öt kerület újdonsült polgármesterével az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében. Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, egyetemi docens kérdései nyomán egy korrupcióval, feudális úrhatnámsággal terhelt világ mélységei kezdtek feltárulni a népes közönség előtt.

Tovább

BEKIÁLTÁS: Bajban a Fidesz

– állítják a kormányzó párt propagandistái a jászberényi polgármester-választás hideg zuhanyának hatására.

2019-11-11hirtvsajtoklub.jpg

Már A „három B” a Fidesz teendőiről című jegyzetben megírtam: a Hír TV-n Bayer Zsolt, az 5-ös számú párttagkönyv-tulajdonos vezetésével futó beszélgető-műsorok jó támpontokat nyújtanak ahhoz, hogy felmérjük, milyen lelkiállapotban van Orbán Viktor kormányfő környezete. A november 11-ei Sajtóklubban elhangzottak szerint katasztrofális hangulatban.

Tovább

Nyugodjék békében a katona!

„Azt mondják, hogy az ütközet után megöregedtem és megőszültem. Ez képtelenség.”

01cimkep2019-10-14vlagyimirvjunyikartyomsutykokaba_23_x.jpg

A Bekiáltásban szokatlan műfajban, riportban számolok be egy Ukrajnából érkezett üzenet nyomán felidéződött, 1944 októberéig visszanyúló történetről. A szülőfalumban, Kabán elesett katona, akkor kétéves, most 77 esztendős fia a közelmúltban először láthatta a helyet, ahol apját, akit sosem ismerhetett, közös sírba temették. A Kabai Hírmondó kérésére írt, s ott megjelent riport első részében a számomra 1974-ben kezdődött események fordulatain át vezetem az olvasót. A másodikban, a „Várj reám, hamarosan megjövök!” cím alatt a kétségtelen írói vénával megáldott katonának a frontról a családnak írt levelei egy részéből közlök szemelvényeket. Nekem összeszorult tőlük a szívem. Az első részhez az idén októberi kabai látogatáson készült képeket csatoltam. A másodikat a faluban a harcok alatt és után készült, archív fotók egészítik ki.

CÍMKÉP: A kabai II. világháborús emlékmű előtt, az 1944 októberében elesett apja emlékének adózik a most 77 éves fia. A háttérben az első világháborús emlékmű. Az előtérben az egyik nagy kijevi televíziós csatorna operatőre a győzelem 75. év fordulójára készülő dokumentumfilmhez forgat vágóképet (Fotó: KDL)

Tovább

BEKIÁLTÁS: Karácsony kínos fogadkozásai

A főpolgármester sem tudja kikerülni, hogy kétes hírű emberekkel találkozzék, kezet fogjon és tárgyaljon velük.

karacsonygergelyfacebookoldalanakboritokepe.jpg

„Ahogy ígértem, nem az üléspontom határozza meg az álláspontomat: főpolgármesterként is tüntetek ellene, ha egy elnyomó diktátor érkezik Budapestre. Nem véletlen, hogy pár nappal a megválasztásom után kikerült a kurd zászló a dolgozószobám ablakába, mert kötelességemnek éreztem, hogy békepárti polgármesterként kiálljak a kurdok mellett” – jelent meg Karácsony Gergely, Budapest újdonsült főpolgármesterének Facebook-oldalán, november 7-én, este 17 óra 08 perckor. Nem előbb, nem bizony, hanem akkor, amikor már tudható volt, hogy a várost a kívülálló számára tényleg érthetetlenül megbénították az úgynevezett biztonsági intézkedésekkel, s mikor az e miatti közfelháborodás a tetőfokára hágott. A botrányt mindjárt a kabinet ellen fordította a szerző:

Tovább

BEKIÁLTÁS: Azt hittem, Erdoğant szidták, pedig…

… az egyik közreműködő szerint a tüntetésnek NATO-, és EU-ellenes célja volt.

2019-11-07erdoganellenitunteteskurdokmellettfotoindex.jpg

„Nem voltál ott a tüntetésen, teljességgel hamis információk alapján állítasz valótlant. Kérlek, hogy módosítsd az álláspontodat!” – reflektált a „De miért éppen Erdoğan ellen?” című cikkemre Cs. Kádár Péter, akit a Facebookon közölt, a kormányt és az ellenzéki oldalt is gyakran bíráló írásai, illetve az interneten követhető tettei alapján közéleti aktivistaként azonosítottam önmagam számára. Szándékom szerint a Bekiáltáson megjelent, Cs. Kádár által bírált esszémnek Recep Tayyip Erdoğan török elnök november 7-ei, budapesti látogatása volt a kiindulópontja, de ennek apropóján valójában a kapitalizmus kevéssé ismert, újabb jelenségeire igyekeztem fókuszálni, s ezzel összefüggésben arra, hogy rendre célt tévesztenek a fel-fellobbanó protestálások. Így aztán lényegében azt feleltem:

Tovább

BEKIÁLTÁS: De miért épp Erdogan ellen?

A proletárok ugyan nem egyesültek, ám a tőkésosztály tagjai a legjobb úton vannak ehhez.

2019-11-07erdoganorbanbudapest.jpg

Lazán háborús bűnösnek minősítette Recep Tayyip Erdoğan török elnököt a Klubrádió műsorvezetője, Para Kovács Imre. Ráadásul, ezen a héten, csak én, kétszer hallottam ezt tőle. A könnyedén kiosztott jelzővel gondom van. Az egyik: ilyen súlyos kijelentést, egyébként bármilyen ítéletet, illene bizonyítani. A másik: a műsorvezető nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, hogy az utóbbi másfél évtized közel-keleti és észak-afrikai vérengzéseit ifjabb Bush, Bill Clinton és Barack Obama indította el. A most a közfigyelem előterébe került török–szíriai kurd konfliktus a NATO-nak a törvényes szíriai kormány megdöntésére irányult, kudarccal végződött beavatkozása nyomán éleződött ki. De a gyökerek egészen odáig vezethetők vissza, hogy az I. világháború után a nagyhatalmak úgy húzták meg a határokat, hogy azok magukban hordozták a későbbi ellentéteket. Gondoljunk csak Trianonra!

Egyébként üzenem ezt Karácsony Gergely főpolgármester úrnak is, aki legföljebb a NATO-ban viheti még sokra, ha ugyanolyan módon minősítget embereket, amint azt most Para Kovácshoz hasonlóan tette. Jogilag védhető bizonyítékot kérek, ha lehetne, mert nem a saját nevében beszél és cselekszik, hanem immár az enyémben is! Egyébként az orbáni módit követi, csak az ellenkező oldalon, amitől igencsak tartottak sokan, akik a szavazatukkal támogatták. De hogy ez ilyen hamar bekövetkezik, az fölöttébb elgondolkodtató. Átérzi-e a hivatalával járó felelősséget ez az ember, vagy esetében is marad a hatalmát szolgáló propaganda, csupán mosolygósabb változatban?    

Tovább

BEKIÁLTÁS: A korrupciót pénzeli Brüsszel

– állítja a New York Times magyar nyelvű cikke az agrártámogatásokról, bár maga is csúsztat.

szantas1910korulforraskepido_hupalatingergely.jpg

Az ismerős kolléga, a Népszabadság egykori vezető munkatársa lelkesen ajánlja a Facebookon, hogy érdemes végigolvasni és megosztani, főleg a vidékiek körében terjeszteni a New York Times példátlan, magyar nyelven írt cikkét. Témája: hogyan fejik meg az Európai Uniót a pénzes gazdák, az oligarchák és a populisták Közép-Európában. A három szerző – a lap kilenc országot érintő kutatása nyomán – azzal foglalkozik, mi lesz annak az évi 65 milliárd dollárnak a sorsa, amit az EU költ a mezőgazdaság támogatására. Az első turpisság mindjárt itt érhető tetten: az írás azt a látszatot kelti, mintha a brüsszeli költségvetés 40 százalékát kitevő, az USA mezőgazdasági támogatásainak háromszorosát jelentő teljes összeg ebben a térségben kötne ki, s csak azt szolgálná, hogy „önkényurakat, politikusokat, korrupt ügyeket finanszírozzanak vele”. Elhallgatják tehát, hogy

Tovább

BEKIÁLTÁS: Vége a Putyin-látogatásoknak?

Az orbáni Magyarország egyre inkább súlytalanná, érdektelenné válik a Kreml számára is a gyökeresen átalakuló világban.

2019-10-30orbansajtotajekoztatoputyinoldala.jpg

Jó hírt kapott Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-án, mielőtt landolt a repülőgépe Budapesten. Két év késéssel beleegyezett Dánia, hogy területi vizein a Gazprom teljesen kiépítse az Északi Áramlat-2 gázvezetéket. Ennek hatására a Moszkvai tőzsdén az orosz energetikai cégóriás részvényei tizenegy éve nem látott csúcsot értek el. Minthogy az orosz, a finn, a svéd és a német hatóságok már korábban kiadták az engedélyt, így a Balti-tenger medrében több mint kétezer kilométeren át húzódó második vezeték utolsó, 147 kilométeres szakasza is elkészülhet január végére, február elejére, amit eddig minden eszközzel meg akart akadályozni az ukrajnai vezetés is.

Tovább

BEKIÁLTÁS: Gatyára vetkőzve

Az újbarbárok veszik át a világ fölött az uralmat – amint Márai és Dahrendorf is előrevetítette.

orban_viktor_es_david_cornsteinalfahir.jpg

Sokakkal ellentétben nem ért meglepetésként, amikor a New York Times nyomán napvilágra került, hogy David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke lenge öltözékben múlatták az időt azon a különgépen, amelyen a Trump-Orbán találkozóról jöttek visszafelé. Ahogy ebben a kapitalista világban a politikai-gazdasági hatalmi posztokat megszálló sereglet viselkedik idehaza és külhonban – amiről legfeljebb álmodhatott az államszocializmus nómeklatúrája –, abba ez bőven belefér. A konkrét ügyben óhatatlanul mémek születtek, ami miatt a 444.hu elverte azok készítőin a port. Ezért, hogy szó ne érje a ház elejét, mert mások úgy ítélnék meg, hogy gusztustalanul elrugaszkodom a valóságtól – amint azt e portál szerint a szekszárdi MSZP mémkészítője tette –, pontosan idézem az internetes újság ezzel kapcsolatos, eredeti közlését:

Tovább

BEKIÁLTÁS: A hazugságokkal szembesít Krausz

A 20. századi népirtásokkal, társadalmi küzdelmekkel kapcsolatos és a mai hamisításokat tekinti át a beszélgetőkönyv.

krauszinterjukotetarckep.jpg

Marxhoz írt levelet 2018-ban Krausz Tamás történész a Cadernos Cemarx portugál folyóirat szerkesztőségének biztatására. A magyarul olvasó számára most vált hozzáférhetővé a tanulmány, merthogy természetesen a levélforma csupán a műfaji keretet adja ahhoz, hogy a szerző tisztázza, miként is állunk Karl Marx örökségével, akit oly fontosnak tartottak a korabeli hazai munkásmozgalom teoretikusai, hogy nevét Marx Károlyra magyarították. Ehhez képest itt és most szinte csak az Eszmélet folyóirat szűk köre ápolja és őrzi „A tőke” szerzőjére hivatkozó magyarországi hagyományt. Ennek szerkesztősége döntött úgy, hogy 2019 őszén csokorba gyűjti a Krausz Tamás által a közelmúltban Bartha Eszternek adott, elméleti jelentőségű interjúkat, és közreadja őket a Nagy Éva  kezdeményezésére megszületett Eszmélet Zsebkönyvtár sorozatban

Tovább
süti beállítások módosítása