Ki gyávának nevezte egy tévéműsorban, ki pedig azért kárhoztatta, mert nem adott időt az előkészületekre.

Az új kezdet huszonnyolcadik napjának előestéjén Várfoglaló I. Viktor úgy döntött, hogy kissé megpihen. Azt gondolta: rászolgált erre, hiszen március 13-ától, az akciócsoportok felállításának ama nehéz napjától az éjt nappallá, a nappalt éjjé téve lótott-futott, értekezett, intézkedett, s főként…

Miközben a vírusjárvány – ahogy szemével csippentve, hamiskásan mondogatni szokta: a koronajárvány – ellen küzdött, keráli fejében egyre az járt, hogyan gyengíthetné tovább a lázadó városok polgármestereinek pozícióját. Például elérte, hogy a fővárosban, ebben az urbánus fészekben, csaknem a teljes menetrend szerint közlekedjenek az autóbuszok. Bár a kijárási korlátozás, meg a turisták hiánya miatt az utasok száma igencsak megcsappant, s velük a bevétel is, a változatlan költségek szépen apasztották a város kasszáját. Mi tagadás, ez nem kevés kárörömmel töltötte el a kerált.

Aztán utasítást fogalmaztatott, amivel az önkormányzatok arra lettek kötelezve: oldják meg önerőből a mozgássérültek, meg a szociálisan elesettek istápolását. Jól tudta persze, hogy erre nem lesz pénzük a pácban lévőknek. De kellett nekik a hatalomért kapaszkodni! Csak tudják meg, hogy az milyen! Belengette azt is: az országos védekezés költségeire elvonja az egyik utolsó helyi bevételi forrás, az iparűzési adó jelentékeny részét. Valamelyik reggel pedig arra ébredt, hogy ha ingyenessé teszi az autók parkolását, emiatt is elesnek egynémely forintoktól a települések.

Minden újabb ötlet felpezsdítette a vérét, javította a kerál kedélyét. Ám azt is látta, hogy bármit talál ki, a lázadók csak nem roskadnak össze. És ekkor – mint már mondtam, épp a huszonnyolcadik nap előestéjén – sugallata támadt. Nem véletlenül, hisz’ Várfoglaló I. Viktor – leszámítva fiatalkori eltévelyedését – mára hívő emberré lett. Megtért bűnösként bizton számított arra, hogy az Úr szívéhez igen közel áll, mert miként az írás is mondja:

„Mondom nektek, hogy nagyobb öröm lesz az égben egyetlen bűnös miatt, aki megbánja a bűneit, mint kilencvenkilenc igazságos miatt, akinek nincs szüksége megbánásra.”

Hogy aztán tényleg fentről jött-e a gondolat, vagy sem? Ne firtassuk ezt! A sugallatok furcsa dolgok. Maradjunk annyiban: még a keráli dupla ágyban feküdt, ám éberen, amikor felvillant előtte, mit is követeltek tőle a sehonnaiak annyiszor az elmúlt hetekben. Hát persze, hogy azt, vonja be őket a kormányzásba. Adjon nekik felhatalmazást a cselekvésre! „Megkapjátok!” – gondolta most magában, s alig várta, hogy pirkadjon. Aztán, hogy a nap nagy része elteljen. Húzta az időt késő délutánig, nagycsütörtöknek ama órájáig, mikor már biztos lehetett abban, hogy a polgármestereknek nem marad idejük az érdemi intézkedésekre.

Miközben az egész ország várta, milyen döntésre jut a kijárási korlátozásról, ő csak jött és ment, tárgyalt hol ezzel, hol azzal. Mindent, de mindent ráérősen intézett. A rádiók félóránként bemondták, hogy még mindig tanácskozik, még mindig nem született meg a döntés. De a nép türelemmel viselte, hiszen nem minden ok nélkül azt gondolta: az a tét, hogy súlyosbodik-e a járvány, avagy sikerül-e a következő napokban is kordában tartani. Titkon persze inkább az foglalkoztatta az embereket: a hosszú szoba- és házfogság után kiruccanhatnak-e végre a verőfényesnek ígérkező tavaszi időben. Merthogy az meg sem fordult a fejükben, hogy Várfoglaló I. Viktornak is van másik célja. Mi több, neki magának is, a második célja az elsődleges. Bizony, ebben is megmutatkozott a nép és az ő kerálának egysége abban az időben!

Végre 16 óra 30 perc körül megjelent a videó a honlapján. Nem viselt zakót. Ingének kigombolt nyakrésze meg a feltűrt ingujj jelezte: nagy munka előzte meg a beszédét. Épp csak annyi ideje volt, hogy átjöjjön a tárgyalóból a dolgozójába, beüljön az íróasztala mögé, aztán nyílt tekintettel nézve a kamerába, arról biztosította a népet: maga is tudja, hogy amit mondandó lesz, kényelmetlenséggel jár. Mindenkit töprengése részévé téve, célzatosan szakítva az egyes szám első személlyel, többesben szólt arról, hogy a húsvétra készülődve arra jutottak: „az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak. Lelassították a járvány terjedését”. Ennek fényében, polgármesterek, járványügyi szakértők, rendőrök, tudósok véleményét is kikérve hozták meg a döntést: a kijárási korlátozás időtartamát meghosszabbítják, majd hetente felülvizsgálják.

No, ez lett a feketeleves! Mikor már mindenki a háromnapos ünnepre gondolt, Várfoglaló I. Viktor rátolta jogköreit a helyi vezetőkre. Vigyék el ők a balhét! Veszekedjenek a választóikkal! Kárhoztassák őket a megszorításokért! A polgármesterek persze dühöngtek. Azonnal tudták, hogy csapdába kerültek. Ha nem élnek a felhatalmazással, hogy szigorú intézkedéseket hozzanak, akkor azért üthetik meg a bokájukat, ha meg élnek, a lakosság dühe zúdul rájuk a háromnapos ünnepen. Ezért ki gyávának nevezte a kerált egy tévéműsorban, ki pedig amiatt tajtékzott, hogy nem adott időt az előkészületekre, a lakosság értesítésére. Ő persze csak somolygott magában, hiszen előre kiszámította, hogy ez lesz belőle. El is vonult mindjárt jól megérdemelt pihenőjére. Mindenesetre így esett ez a dolog az új kezdet huszonnyolcadik napján (amit a kerál Facebook-oldalán, rejtélyes módon, huszonkilencedikként jelöltek meg), amikor Várfoglaló I. Viktor megint megmutatta: nincs olyan helyzet, hogy ne tudná megleckéztetni a neki ellenszegülőket. Késői utódok! Krónikásként azért jegyeztem fel ezt is, hogy tanuljatok belőle! #

CÍMKÉP: Orbán Viktor üzenete végre 16 óra 30 perc körül jelent a honlapján. A polgármesterek dühösek lettek tőle