Egy szuperhatalom nem tűrheti, hogy egy jelentéktelen országocska magát mindenhatónak képzelő figurája keresztezze geopolitikai tervei megvalósítását.

Immár kénytelenek vagyunk szembenézni a keserű valósággal: Orbán Viktor csak ebben a kisszerű magyar világban futhatta ki úgy magát, ahogyan kifutotta. Lehet rám átkokat szórni ezért a mondatért, lehet fölötte hüppögni, de a vízumbotrány nyilvánvalóvá tette, hogy a miniszterelnök mégsem mindenható. Csalódás ez politikai ellenfelei számára is, akik eddig legalább azzal magyarázhatták tehetetlenkedésüket, hogy egy úgymond államférfiúi aspiránssal szemben veszítik el sorra a választásokat; egy valóságos politikai zseni manőverei miatt képtelenek megtartani korábbi híveiket és újakat toborozni.

Mára kiderült, hogy Orbán Viktor alighanem túlélte politikus önmagát, s innen – ha nem ragadja meg az utolsó szalmaszálat – már csak lefelé vezet az útja. Elkövette ugyanis a legnagyobb hibát, amit politikus elkövethet: elhitte a saját táborának szánt propagandaszólamokat. Egy ideje nyilván úgy gondolja, hogy csak akarnia kell valamit, s az megtörténik, s úgy történik meg, ahogyan akarja. Híveinek fennen hangoztatta, amit az ő népe oly nagyon akart hallani: a magyar van predesztinálva a környezetében lévő államok közötti vezető szerepre; a magyarnak kell megmutatnia, miként is lehet pávatáncot járni két értékrend határán, és felpörgetni a gazdaságot önálló hazai termelőalapok nélkül. Hol a nyugati, hol a keleti nagyhatalmak felé forgolódva üzente nyilatkozatokban, szónoklatokban: az ő labancos-kurucos-magyaros észjárásán nem fog ki sem egyik, sem másik.

Az az elszántság, amivel mindezt hirdette, egyre kevésbé hagyott kétséget aziránt: meggyőződésévé vált, hogy mindez lehetséges.

Nos, szombaton talán már tanácsadói is hozzáláttak ahhoz, hogy óvatosan feltárják előtte: a nemzetközi politikai tevékenység hatékonyságát nem a hazai futballstadionok számával mérik. Vasárnap esetleg elővezették neki, hogy a nagyhatalmak játszmái nem a FIFA díjátadókon zajlanak. A hétfői lecke meglehet az volt, hogy a kormányzás nem csupán idehaza szól az erőről, de a nemzetközi porondon is. Ha van még a környezetében ember, aki menteni akarja a bukástól, kedden arról beszélhet neki, hogy egy szuperhatalom – még, ha szövetségesnek is mondja magát – nem tűrheti, hogy egy érdekszférájába tartozó országocska magát mindenhatónak képzelő figurája keresztezze geopolitikai tervei megvalósítását. Azt pedig végképp nem szívelheti, hogy egy olyan zsebnapóleon ráncigálja Uncle Sam kecskeszakállát, akit ő maga, Samu bácsi kreált, emelt ki a semmiből, képeztetett ki saját milliárdosának pénzén külföldön is a legjobb professzorok közreműködésével, hogy aztán e képzés végén avatott szakértők tárják fel előtte a titkosszolgálat és a hadsereg belső működésének mechanizmusát a majdani zökkenőmentes együttműködés reményében.

Akinek nem lenne világos, hogy mit zagyválok itt össze: bizony, Orbán Viktor politikusi karrierjének kezdetét sűríti magába az utóbbi mondat!

De nincs még minden veszve! Orbán Viktor kapott még egy lehetőséget, hogy megmutassa: képes visszafordulni az úton. Azon az úton, amelyen az óceánon túli szuperhatalom eurázsiai térhódítása ellen heccelte az országát, s hagyta, hogy famulusai az ő modorában hecceljék országa népét. Mint azonban mondám, O.V-nek még áll a zászló. Túl sok pénzt feccöltek már bele, hogy csak úgy lemondjanak róla! Meg aztán ki másnak kellene megetetni a főztöt, amit maga kevert-kavart a magyarok bográcsában? Ki mással lehetne elmagyaráztatni a rajongóknak, hogy vele együtt tévelygéseknek voltak részesei? Hát persze, hogy csak azzal, aki iránt csupán az idén három választáson fejezték ki odaadásukat a hívek!

Nem lesz ez diadalmenet! Mindenekelőtt le kell számolnia környezetének különféle tagjaival. Köztük talán olyanokkal is, akik szívének kedvesek. Sok évvel ezelőtti személyes tapasztalatom mondatja velem: egyértelmű feltételekhez kötve, azonban nem könnyen hagyja cserben a vele tartókat. Úgyhogy mindent meg fog tenni, hogy kifaroljon e megbízás teljesítése alól. A feladat következő része: hamut szórni a fejre, megtépni a ruhát. Nyilvánosan ám! És magyarázkodni, magyarázkodni egyvégtében! Magyarázkodni Washingtonnak, Berlinnek és persze Moszkvának is. Mondani arról, hogy fekete, ami tegnap még fehér volt. Bebizonyítani, hogy fehér, ami tegnap még feketének prezentáltatott…

Más lehetőség nincs. Senki, legfőképpen O.V. ne áltassa magát! Mert a hálók egyikét-másikát, mint most kiderült, már rég megfonták. Az egyik az adóhivatali korrupció spulnijáról tekeredő madzagokból lett csomózva. Ezt nyomták most O.V. kezébe, hogy halássza ki vele a visszaélések tengeréből azokat, akiknek nevét egy zöld dossziéból már hónapok óta tudhatná maga is, s akikkel most példát kell statuálnia. A másik hálót a demokrácia szétszaggatott szövetének szálaiból sodorták. Ezt azért küldik neki a Demokráciák Közössége nevű szervezet postájával, hogy gyűjtsön össze vele mindenkit, akik a diktált-választott demokratikus értékrend ellenében cselekedtek az elmúlt években.

De látszik, hogy már készül a hálók harmadikja is. Ezen likeket-lukakat, hatalmas szakadásokat hagynak készítőik. A semmibe hullhatnak majd rajtuk a megélhetésünket még úgy-ahogy lehetővé tevő anyagiak. Ha O.V. nem paríroz, s vele együtt mi magunk sem értünk a szóból, ezt dobják majd oda, hogy kapkodjunk a kihulló javak után, s marakodjunk a vagyonosok vagyonának maradékáért egészen addig, míg a nagy kavarodásban sokunk nyaka köré nem csavarodnak annak a harmadik hálónak koszlott zsinegei.

Persze, aki mindezt túléli, az boldog lesz!

#

Előzmények erről a blogról:

http://bekialtas.blog.hu/2014/10/13/kadar_nyomaba_lep_orban

http://bekialtas.blog.hu/2014/10/19/huzzak_rank_a_bajt_a_pokhendi_politikaval