A komáromi Duna-híddal kapcsolatos vállalást ő maga teljesíti és az is ő, aki úgymond megküzd saját kormányzatának bürokráciájával.

Egy rövid bejátszás egyenetlen fogalmazásmódja ütötte meg a fülemet a Klubrádió hírei között, a linkkel elérhető adásrészlet hatodik percében. A hang Orbán Viktoré volt. A miniszterelnök a Suzuki esztergomi gyárában beszélt abból az alkalomból, hogy a 85 éves Szuzuki Oszamuval, a japán autógyár tulajdonosával közösen indította el az új Vitara modell sorozatgyártását. Orbán Viktor többek között ezt mondta:

„Három éven belül átadjuk az új, nagy teherbírású komáromi Duna-hidat. Ennek az előkészületei, jelentem tisztelettel, haladnak. A korábbi vállalást időhatáron belül teljesíteni is tudom. A másik vállalásunk az volt, hogy az Esztergomot az 1-es autópályával összekötő gyorsforgalmi utat meg fogjuk építeni, és lehetőleg már ’18-ban átadjuk. Erre még mindig van esély. Óriási harcokat vívok a magyar kormányzat, a saját kormányzatom bürokráciájával, hogy megértessük, hogy föl kell gyorsítani a munkálatokat ahhoz, hogy határidőn belül ez a beruházás elkészüljön…”

Nem a szövegezés modorosságát teszem szóvá. A kvaterkázó, a mesterkélt kiszólásokat, bemondásokat tartalmazó fordulatok, mint itt a „jelentem tisztelettel”, vagy a határidőre helyett az „időhatáron belül” a miniszterelnök minden megszólalásának részei lettek mára. Nem is azon akarok rugózni, mennyire álságos volt az a tettetett panaszkodás, amely szerint „óriási harcokat vív” saját apparátusával. Ami ezeknél fontosabb: hol többes szám első, hol pedig egyes szám első személyben beszélt. Márpedig ez egyfajta identitászavart jelez. Arról árulkodik, hogy minél nagyobb hatalom összpontosul a kezében, annál magányosabb Orbán Viktor.

Ugyanez más megközelítésben: lassan kezdi elhinni, hogy ő, csakis ő az alfa és az ómega. Neki mindenről személyesen kell intézkednie ahhoz, hogy a dolgok előre haladjanak. A komáromi Duna-híddal kapcsolatos vállalást ő maga teljesíti! És ha ő – bizony nem más, hanem ő – nem küzdene meg saját kormányzatának bürokráciájával, akkor megnézhetnénk magunkat…

Anno az uralkodók többes szám első személyben szólaltak meg nyilvánosan. Ebben a formában szövegezték a rendeleteiket, az adományleveleket. Első pillantásra azt gondolná az ember, hogy az emelkedettség érdekében történt ez így. De azt hiszem, ennél többről volt szó. Nálam hozzáértőbbek talán megerősítenek abban, hogy a többes szám első személyben egyrészt az fejeződött ki, hogy az uralkodó valójában az isteni akaratot közvetítette, tehát a főpap(ság) által felkent személy szavaiban és cselekedeteiben a mindenség urával való egység tükröződött, tükröződik. Másrészt e földi uralkodó a hatalmat a hozzá közelálló kiválasztottak szűk csoportja segítségével szerezte meg. Rendelkezéseinek végrehajtását attól remélhette, ha támaszkodhatotta kerekasztal-lovagokra, az arisztokratákra, a lordokra. Emiatt is indokolt és célszerű volt tehát az ő nevükben is beszélnie.

A magyar miniszterelnök nyilvánvalóan pályájának új szakaszához érkezett. Abból a néhány tucat emberből, akikkel együtt hozta létre a Fideszt, sokan már a kilencvenes évek közepétől kezdtek lemorzsolódni. Aztán a 2010-es hatalomra kerülés előtt és után is többen találták magukat valamely külföldi fővárosban. Jól fizető állásokban ugyan, de távol a döntéshozás központjától. A különféle üzengetésekből az derül ki, hogy a Simicska Lajossal alpári mozzanatokat sem nélkülöző összekülönbözése óta mintha az eddigi legszűkebb mag is kezdene távolságot tartani tőle. Mintha tudomásul vennék, hogy Orbán már csak pretoriánus gárdájára és a nagy koncokkal jutalmazott, neki hódoló ifjú titánokra akarna támaszkodni. A régiek erejéből hovatovább csak annyira futja, hogy figyeljék, mi lesz ebből az ámokfutásból. Amíg lehetséges – és persze Viktoruk van annyira ügyes, hogy ez még bizonyára sokáig lesz lehetséges –, kihasználják a korábban megszerzett pozíció előnyeit. Ha viszont mégis bekövetkezne valami végzetes, mentik majd az irhájukat.

Beszédeiből arra következtetek, hogy Orbán Viktor maga is érezheti: változtak a körülmények, eljöttek a nehéz idők. De nyilván úgy gondolja: ami neki jó, az a vele egyívásúaknak is jó kell, hogy legyen. Hiszen három évtizede menetelnek együtt a veszélyekkel, konspirációkkal, bűnökkel, vereségekkel és győzelmekkel szegélyezett úton. Egymásba fonódásuknak, lám, megvan az eredménye: ő, aki társait is képviseli, a csúcsra jutott. Tudja persze, hogy ott már csak ő van, de a többiek szinte csak fél fejjel lentebb nála. Viszont a felelősség az ő vállát nyomja, a munka dandárja reá hárul. Neki és csak neki kell a Duna-híd építésére tett vállalásról és még mi mindenről számot adni. Neki és csak neki kell megvívni a kormányzás során létrehozott saját bürokráciával is. Arról nem beszélve, amit mostanság Paks 2 ügyében hasít: alakul már, hogy az oroszok mellett a németek, meg az amerikaik is részesedjenek az üzletből. Úgyhogy csend lesz itt hamarosan! Ehhez képest a többiek szerepe gyerekjáték. Annyit csak elvárhat tőlük, hogy katonás helytállást tanúsítsanak, s hozzá igazodva adják meg neki a tiszteletet!

Ilyesmiket érezhet és gondolhat mostanság a csúcsra jutott Orbán Viktor. Ugyanúgy, ahogyan minden korban ehhez hasonlókat éreztek és gondoltak a legfelsőbb hatalom birtokosai, amint némelyek feljegyzéseiből ez tudható. Ám arra a felismerésre általában már csak bukás után szoktak rájönni, amiről így beszélt a néhai etióp császár udvartartásának egyik, az életét akkor már csupán koldusként tengető tagja a híres lengyel hírszerző-riporternek, Ryszard Kapušciñskinek: „A csúcsokon soha nincs meleg. Jeges szél fúj, mindenki görnyedten áll, és vigyáznia kell, nehogy a mellette álló a szakadékba taszítsa.”

#

Fotó MTI: Az új modellben a japán cégtulajdonos és a magyar miniszterelnök