Lehet, hogy meg fog változni a hazai politikai hatalomgyakorlás eddigi agresszív módja?

Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik legtekintélyesebb diplomatája, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Péter!” Amikor átfutottam az oroszországi külügyminisztérium honlapján a magyar delegáció ottani tárgyalásairól kiadott három (!) közleményt, az járt a fejemben: az idehaza oly sokszor lesajnált Szíjjártó csak tudhat valamit, ha Lavrovnál elérte, hogy ilyen közvetlen tónusban szólítsa meg.

A másik eset január 27-én, pénteken történt. Az Echo TV Mélymagyar című műsorában Bayer Zsolt beszélgetett Szíjjártóval. Úgy gondoltam, belenézek, aztán kapcsolok tovább. Ám a magyar külügyminiszter olyan higgadtan érvelt, olyan tárgyszerűen beszélt, hogy úgy döntöttem: talán érdemes lesz végighallgatnom. És nem bántam meg.

Visszafogottan adott tájékoztatást a magyar diákok veronai balesetéről. Adatokkal támasztotta alá, hogy tárcája milyen aktívan képviseli Magyarországot külföldön. Érzelemmentesen beszélt az NGO-kkal, vagyis az itthon civilnek nevezett, nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatos kormányzati álláspontról. Akkor sem vagdalkozott, amikor Soros György feltételezett szerepéről szólt.

Higgadtan magyarázta el, hogy milyen károkat okozott a világ különböző országaiban az USA által erőltetett demokrácia-export. Öniróniával kommentálta, mennyire nem osztanak lapot a nagyhatalmak az olyan kis országoknak, mint Magyarország. Közérthetően fejtette ki, hogy szerinte miért nem tudta a mai napig feldolgozni a nyugati liberális média, hogy Trumpot nem csupán a két óceán partján élők szája íze szerint választották meg az amerikaiak.

Szíjjártó Péter nyomós gazdasági érveket hozott azzal összefüggésben, hogy miért nincs igazi alternatívája az orosz-magyar energetikai együttműködésnek. Közvetlen szomszédainkkal kapcsolatban is tudott biztatót mondani. Külön kitért a Szlovákiával és a Szerbiával való együttműködés itthon kevéssé ismert formáira. Persze hozzátette: kompromisszumokat kell kötni, s a kapcsolatépítés néha lassabban halad, mint szeretnénk főleg annak érdekében, hogy jónak minősíthessük például a magyar–román, a magyar–ukrán együttműködést.

Külügyminiszteri ars poeticájaként meggyőzően fejtette ki, hogy szerinte külpolitikánknak nem kényszerű igazodásokra kell épülnie. Ahogy fogalmazott: „mindig figyeljük, mit lép például Németország, Kína, Oroszország, Törökország egy-egy ügyben, de ezeket szempontként és nem kényszerítő körülményként használjuk fel a magyar külpolitikai döntésekben. A külügyminisztérium azt közvetíti, hogy az országunkkal nem lehet szórakozni. Ezzel elértük, hogy a nagyhatalmak megértették: érdekeltek a sikerünkben, s nem érdekeltek a sikertelenségünkben”.

Nyilvánvalóan vannak, akik vitatkoznának a miniszter egy-egy, vagy épp a legtöbb állításával. De e cikknek sem az interjú részletes ismertetése, sem a kijelentések vitatása nem célja. Csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy a magyar közéletben szokatlanul visszafogott, mégis határozott hangvételt ütött meg a külügyi tárca vezetője. Egyszersmind bizonyítékát adta annak is, hogy átlátja a rábízott terület részeit és összefüggéseit. Nem akármi ez olyan körülmények között, amelyekről épp a héten írta a Time amerikai magazinban a Szovjetunió utolsó vezetője, Mihail Gorbacsov: „a politikusok össze vannak zavarodva”.

A jelek szerint a 38 éves, fideszes Szíjjártó felnőtt a feladatához. Egy ideje, s különösen mostani tévébeli szereplése alapján, az újabb magyar politikus nemzedék olyan tagjának mutatja magát, aki az eddigiektől kulturáltabb, talán kevésbé megosztó gyakorlatot követhet. Igaz, működése a kevésbé szem előtt lévő külpolitikai-külgazdasági tevékenységre korlátozódik, s hogy ettől még felfogása – amint az nap mint nap kiderül – nem szűrődik át a kormány hazai ügyekben képviselt nézeteire, belső viszonyainkra. És persze mindazt, ami most zajlik, csak évtizedekkel, ha nem évszázadokkal később lehet majd többé-kevésbé megbízhatóan megítélni. Egy fecske egyébként sem csinál nyarat.

Csakhogy érdemes észre venni: a jobbikos Vona Gábor sem ökölrázással kísért évértékelővel állt ki hívei elé január 28-án. És ő szintén 38 éves, vagyis ugyanez a korosztály. Aztán ott van a budapesti 14. kerületi polgármester, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Karácsony Gergely. Csupán 41 éves, és nem hordószónoklatairól ismert. Zuglóban többek között azt bizonyította, hogy tettekkel is képes válaszolni például a szociális nehézségekre. Úgy tűnik fel, hogy a politizáláshoz az eddigiekhez képest intellektuálisabban viszonyulnak a fővárosban szárnyaikat bontogató, kozmopolita, vagy nemzeti liberális, baloldali és/vagy természet- és jogvédő közéleti, valódi civil mozgalmak szervezői is.

Valójában szörnyű, hogy már annak is örülni tudnék, ha véget érne a jobb- és balliberális oldali gyűlöletbeszéd korszaka. De mégis, ha ez kell az első lépéshez egy normálisabb, mindenki számára élhetőbb ország megteremtéséhez, hát legyen! A lényeg, hogy Hunniában vėgre változzék a politikai hatalomgyakorlás eddigi meglehetős agresszív és az ország egészének érdekeit szem előtt alig tartó módja.#

CÍMKÉP: Vona Gábor és Szijjártó Péter az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. október 19-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI