Hadházy folytatja

Feljelentést tett Hadházy Ákos a repülési naplójának ellopása miatt.

hadhazy-repulesvonszol.jpg

Megtettem a mai napon. És köszönöm! - válaszolt március 9-én, pénteken 9:28-kor Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arra az üzenetre, amit előző este 20:30-kor juttattam el hozzá. Az előzmény:

A kormányzó hatalomhoz kötődők korrupciós ügyeinek nyilvánosság elé tárásával ismertté vált politikus repülési naplójának ellopásával kapcsolatos történetet feldolgoztam a Bekiáltás blogon. Az egyik kommentelő, bizonyos Leponex azonban neheztelve írt arról, hogy ha már belekezdtem, szerinte nem lenne tisztességes, ha itt megállnék. Ugyanis az Origo-hu, a TV2 Tények című műsorára hivatkozva, azt közölte, hogy Hadházy Ákos nem tett feljelentést a számára pótolhatatlannak nevezett iratok ellopása miatt. A kommentelő megjegyezte:

Azért az tényleg érdekes lenne, hogy egy országgyűlési képviselőtől fontos személyes - és még ki tudja miféle - dokumentumokat lopnak el, és még feljelentést sem tesz? Nem kellene mégiscsak kibontani az igazság minden szálát?

Ennek alapján írtam a Messengeren keresztül néhány sort Hadházy Ákosnak:

Az egyik kommentelő hívta fel a figyelmemet arra, hogy az Origo.hu, a TV2 Tények műsorában elhangzottak alapján arról számolt be: az ORFK nem tud arról, hogy a rendőri szerveknél Ön feljelentést tett volna. Kérem, erősítse meg, hogy igaz-e ez, s ha nem tett feljelentést (esetleg nem kíván feljelentést tenni), akkor köszönettel venném az indoklást.

Erre az üzenetre kaptam meg a fenti rövid, érdemi választ. A történetnek tehát még messze nincs vége. Köszönet érte Leponexnek is. #

CÍMKÉP: Magad Uram! Hadházy Ákos repülőt vonszol. Az amatőr kép forrása: Bors online