CÍMKÉP: „Színes” életkép a Long Island Rail Road társaság egyik New York-i metróállomásán Böröcz József Facebook-oldaláról. Posztjában az „Amerikáról” szóló előítéletes magyarországi értelmiségi vélekedésekről írt. Egy angliai kommentelő azt tette hozzá: »A magyar értelmiség „demokratikus liberális” önámítók kis csoportja csak azért tud felnézni „a Nyugat”-ra, mert alapból és szinte tudat alatt rasszista«. Én pedig ugyanott a gonosz kisebb-nagyobb köreinek az orosz társadalom egészét sokcsápú tengeri szörnyként behálózó viszonyokról 2014-ben bemutatott Leviatán című film megnézését és az azon való elmélkedést ajánlottam azoknak, akik szerint a világ és Oroszország összes bajának Putyin az oka.

Szóval, az vajon mitől van, hogy az „Amerikáról” (értsd: az USA-ról – ez az aprócskának tűnő torzítás „csak” a kontinens 75%-át „hagyja ki” ... istenkém, őket ugye nem zavarja, lesz.rják, mi mit dumálunk, mi pedig „egymás közt” ugyebár nyugodtan lehetünk hülyék, sőt, bizonyos fokig kötelező is stb.), szóval, az „Amerikáról” szóló magyar értelmiségi vélekedések, szándékolt „értelmezések” hibátlanul reprodukálják a keleti parti középliberális–fehér–szélsőközép „elit”, azaz a jövedelmi, tőketulajdoni és iskolázottsági hierarchiák felső 1-3%-n levő (tegyük hozzá, hótt unalmas, egyben szánalmas) csoportok nézőpontját, közhelyeit, előítéleteit?

♦ Hogy lehet egy olyan szép nagy, nemkülönben fölöttébb komplex országról, mint az USA, úgy beszélni, mintha csak 1 azaz egyetlenegy értelme, jelentése volna mindennek?
♦ Hogy lehet úgy beszélni, mintha nem lennének – minimum – mély konfliktusok?
♦ Mintha nem lennének a „rassz”és/vagy jövedelmi és osztálygettók?
♦ Mintha a nemi elnyomás normalizálása nem a mindennapos politika része lenne ma stb.?
♦ Mintha nem lenne a gyilkosság-pandémia?
♦ Mintha nem létezne strukturális diszkrimináció „rassz” és egy sor egyéb szempontból?
♦ Mintha nem volna válságban az egészségügyi (benne pl. a lelki egészségügyi stb.) rendszer?
♦ Mintha nem lenne tömeges ópiumkészítmény-addikció?
♦ Mintha a társadalom azon nagy hányada – utolsó adatok szerint minimum egyharmada –, amely nem tud, nem akar, illetve se-nem-tud-se-nem-akar szavazni, nem is létezne?
♦ Mintha e csoportnak nem lennének / lehetnének szempontjai?
♦ Hogy lehet 2024-ben „felfedezni” a szegénységet és a lelki nyomort?

Mi a jóistent olvasott, nézett, hallgatott az az elemző, aki ezen meglepődik? Nem írok neveket (akit ismerek, annak nyilván megírom stb.), nem személyeskedni akarok, jelenségként érdekel, csak ezért kérdezem. Jelenségként. Tehát: személyes döntés volna ez a vonatkozó elemzők részéről? De akkor miként lehet, hogy szinte mindenki, egybehangzón ugyanezt a szöveget nyomja? Ennyi személyes döntés egyszerre, és véletlenül mind egy irányba mutat?

Tegyük fel, az a magyarázat, hogy „messze van Magyarország, ide csak ez jut el”! Akkor azt kérdezem, miért csak ez jut el? Mit csinálnak a közvetítők? KIK a közvetítők? Mi az a mechanizmus, amely által – automatikusan – kiiktatódik minden egyéb gondolat, eszme, nézőpont? Hogy lehet ezt csinálni minimum a cenzúra vádja nélkül? Hogy lehet „elmondani” az USA-t úgy, hogy az elmondásban nem jelenik meg semmilyen kritika, így a meglevő, létező belső, inherens / immanens kritika sem (most túl azon, hogy mi a saját fejünkkel miért ne tudnánk kritikusan gondolkodni stb.)? Miért csak jómódú „fehér Amerika” van, à la korai 60-as évek (még a Vietnam elleni agresszió előtt)?

Garantálom, az érintett kb. 4,5 percig bírná ki minapi munkahelyem, a Rutgers (New Jersey Állami Egyetem) tantermében, aki így „gondolkodik” – s így is beszél. Majd sírva kirohanna. (Persze lehet, hogy el sem kezdené stb., mert egy pillantást vetne a diákokra, és rájönne, gólyaf.ngja sincs még arról sem, hogy kéne megszólítani „a színes” többséget.)

Nekem mindegy – én csak...
♦1 regisztrálni akartam, hogy – mondjuk így – tátong bizonyos űr az itthoni „Amerika”-elemző nagyságok és a saját USA-percepcióim között (persze én hátrányos helyzetben vagyok, hiszen több, mint 40 évig dolgoztam abban a közegben, a nemtelen túlegyszerűsítés luxusa nem áll rendelkezésremre), másrészt
♦2 engem voltaképpen csak az érdekel, mi kerül bele a magyarországi közeg tisztességes részének „fejébe”, s jelzem: át vagytok verve, ismét, ezredszer,  s ismét csak az „eliteitek” által.

HAZUDNI "AMERIKÁRÓL" OFF

Ugyanezt megírhattam volna Angliával kapcsolatban, ahova 46 éve költöztem, és a mai napig azt magyarázza nekem a budapesti ismeretségi köröm azon része, akik sose éltek ott (vagy hasonló országban), hogy milyen jó ország az az Anglia. Még azt se hiszik el nekem, amikor a saját tapasztalataimról beszélek pl. az oktatási, az egészségügyi és a szociális rendszerről. Hiába mondom nekik, hogy az utóbbi kettőben 30 éven át dolgoztam, az oktatási rendszert pedig a gyerekeimen keresztül is ismerem, plusz két angol egyetemet elvégeztem. A magyar ismerőseim többsége mégis ragaszkodik hozzá, hogy

ők jobban tudják mi van Angliában, amire felnéznek és példaképnek tekintik, ha „liberálisok”.

Amennyiben Orbán-tisztelők, akkor meg kb. úgy beszélnek a „Nyugatról”, mint a ’60-as, ’70-es években az akkori kormánypropaganda. De mind a két fél tudja a tutit. Egyiket se érdekli, hogy megtudja, hogy tényleg mi folyik „a Nyugaton”. Pedig, ha valaki 1-2 évig kinn él, és pl. éttermi mosogatókent vagy takarítóként dolgozik, akkor elég gyorsan kiderül, hogy tényleg mi van. Angliában pl. realitás-megismerésnek ajánlok egy éjszakai várakozást az egyik londoni kórház A&E (Sürgősségi) Osztályán. Utána beszélhetünk. Tudom, Magyarországon se Kánaán a sürgősségi osztály. Csak senki nem mondja, hogy azt kéne leutánozni!

A magyar értelmiség „demokratikus liberális” önámítók kis csoportja csak azért tud felnézni „a Nyugat”-ra, mert

alapból és szinte tudat alatt rasszista.

Nem határozták el, hogy rasszisták lesznek. De azok. Mert ha képesek lennének arra, hogy átérezzék azoknak az embereknek az emberségét, az élethez való jogát, sőt, a jó élethez való jogát, az örömeiket és azt a rengeteg pozitív tulajdonságot, ami mindenkiben ott van, plusz a fájdalmaikat, és korai haláluk tragédiáját, aki nem-európai, nem rózsaszínű bőrű emberek, akkor nem lennének képesek szeretni a „Nyugatot” mint fikciót.

Akkor fájna nekik az a sok-sok földelkobzás, kultúraelpusztítás, a munkaerő tömeges kizsákmányolása, az ásványi kincsek elhordása, a népesség terrorizálása, a mindennapos kegyetlenségek, az intézményesített barbárság, a tömeggyilkosság a „háború” kifejezésre hivatkozva stb., amire a „Nyugat” ereje épült és épül a mai napig. Csak alapból rasszista emberek tudják ezt „megbocsájtani”, vagy megmagyarázni, vagy letagadni próbálni. És ez megy most is Bp-en bizonyos körökben. Rengeteg megnyilvánulása van ennek még a Facebookon is.

Ugye, mondanom sem kell, hogy ugyanezt az egysíkúságot érzem Oroszországgal kapcsolatban is, amelyre van rálátásom némileg, de csak némileg. Putyinozóknak kötelező film a 2014-es, állami támogatásból (!) forgatott Leviatán, Andrej Zvjagincev alkotása

a tehetetlenségnek, a kölcsönös kiszolgáltatottságnak, függőségnek, a megértésnek, olykor a szolidaritásnak, az emberségnek és az emberi hitványságnak a gonoszsággal keveredő, a társadalom minden kisebb-nagyobb körét a csúcsoktól a családokig átható, egybekapcsolódó rendszeréről.

Történetesen, július 18-án tűzte műsorára a Duna tévé, de az interneten magyar szinkronnal is elérhető. Ha ajánlhatom, mindenekelőtt azon érdemes gondolkodni: ha egyszer igaz mindaz, amit Putyinról összehordanak a magyar nyugatos-transzatlantista megmondó emberek, akkor vajon miért finanszírozta ennek a filmnek az elkészítését az orosz kormány egyik minisztériuma, ahol a döntésnek kb. 2010 táján kellett megszületnie?

Tán csak nem azért, mert a putyini vezetés ekkorra már visszavette az ország irányítását a kommunista párti nomenklatúrából és annak gyerekeiből, rokonaiból lett orosz oligharchákkal összefonódott, döntően amerikai tőkés érdekeltségektől, felszámolta a részben Washington által támogatott szélsőséges csecsen iszlamistákon keresztül is szított polgárháborúkat, véget vetett a nagyvárosokban indított terrorista akcióknak, s úgy látta:

az ország, a társadalom felemelésének legfőbb akadálya a moszkvai körökkel összejátszó helyi kiskirályok basáskodása, a kisemberek és a potentátok életét egyaránt fenyegető hétköznapi erőszak, s az ennek gátat vetni akaró jogrend aláásása.

Ezen persze eleve kacag a hazai megmondó ember, aki mit sem tud arról, hogy a Nyugaton a demokrácia orosz apostolásnak tekintett, a második megválasztását már kifejezetten amerikai-orosz tőkések által finanszírozott amerikai kampánytanácsadóknak köszönhető Borisz Jelcin a parlament épületének szétlövetésével, vagyis puccsal szilárdította meg hatalmát, egyúttal kivéve a képviselők kezéből a leglényegesebb jogokat, miként az 2014-ben Kijevben is történt, szintén Washington közreműködésével.

– Oroszország és a jogrend! Ha-ha-ha! – kacag a hazai megmondó ember, miközben átlép a joguralom egyre nyilvánvalóbb hiányán, ha Németországról vagy az USA-ról van szó. És nagyon jól együtt él vele Magyarországon is. Igaz, itt még nem fenyegeti az életét ez a hiány, bár... Vagyonát azonban már igen, ha szemet vet rá egy kiskirály.   

Azt gyanítom, nálunk (s talán nem csak itt), ahogy mondták volt, az üléspont, vagyis az egzisztenciális kötődés, határozza meg az álláspontot. Meg a lustaság, meg a csordaszellem, meg a… Ezért van az – az előző, Államszocializmus vagy államkapitalizmus című cikkem záróbekezdését felidézve –, hogy „bár a nyugati médiának az oroszországi hírek nagy részével kapcsolatos bojkottja, illetve a tendenciózus válogatás és értelmezés miatt megközelítően sincs teljeskörű rálátásunk a helyzetre, például arra, hogy

a putyini fordulatnak – a jelenlegi nagyszabású fejlesztések mellett, illetve azokat kiegészítve – erős szociális, oktatási és kulturális aspektusai szintén vannak. Hogy az Ukrajna területén folyó háború előzményeiről már ne is beszéljek.

Ezek széles körű tanulmányozását épp ideje lenne elkezdeni a korlátolt hírmagyarázók, a hivatásos okoskodók, a valamely érdekcsoport üzeneteit közvetítők terméketlen és félrevezető putyinozása helyett. Nem azért, mert ez érdekli az oroszokat – tojnak ők a mi véleményünkre, akárcsak az amerikaiak vagy a kínaiak –, hanem azért, mert becsapjuk magunkat, becsapnak bennünket, s ez óhatatlanul helytelen értékítélethez, rossz döntésekhez vezet…

♦ „Az elmúlt években nem volt érzékelhetően jelen a magyar tömegkommunikációban a társadalmi és gazdasági rendszerváltás irányával kapcsolatos kétkedő álláspont”
♦ „A sajtót – ugyanúgy, ahogyan ez 1989 előtt történt – változatlanul kisajátítja magának a politikai, a gazdasági és a vele összefonódó médialeit. Ennek egyik következménye, hogy Magyarországon túlzott remények ébredtek az 1989-es rendszerváltás lehetséges következményeit illetően.”
♦ Ugyanilyen okok miatt a sajtó nem fest kellően árnyalt képet azoknak a társadalmaknak az ellentmondásairól, amelyeket ugyanakkor példaként állít az emberek elé.”

♦  a keleti perifériás, félperifériás társadalmak általunk akkor még nem (eléggé) érzékelt fejlődéséről, felemelkedéséről,
♦  az 1970 után a nyugati jóléti társadalmak hanyatló korszakba lépéséről,
♦  a Római Klub jelentései alapján a növekedés határairól,
♦ az USA kormányának 1971 utáni nyílt és durva lépéseiről a szabadkereskedelem korlátozása érdekében,
♦ a munka privilégiummá válásáról,
♦  az újbarbárság, a kisebbségek korának beköszöntéről,
♦  arról, hogy az 1970-es évek közepétől a nyugat-európai országok elvesztették a kontrollt és az irányítás lehetőségét saját termelőgépezetük fejlesztése felett stb.