Ha minden eldől azzal, hogy ki hova született, kiiktatódik a társadalomból a verseny.

A január 19-ei országos tüntetéssorozatot közvetítő Klubrádió egyik emblematikus műsorvezetője tanácstalanul lamentált afölött, hogy a veszprémi egyetemisták alig mutattak érdeklődést a demonstráció iránt. Hosszas fejtegetéséből ezt a kérdést lehetett kihámozni:

A helyszíni tudósító azt válaszolta: ez sokakat foglalkoztat a településen, majd a bezárkózó mentalitással magyarázta a passzivitást, illetve azzal, amire a Pannon Egyetem egyik diákja is utalt felszólalásában, hogy volt gimnáziumi társainak többsége már elhagyta az országot. Tegyük hozzá: a tudósító a fenti kérdés elhangzása előtt beszámolt arról, hogy három civil fiatal kezdte el a megmozdulás szervezését, beleértve a rendőrségi engedélyeztetési folyamat elindítását. Őket azonban megfenyegették – erről azonban nem akarnak részleteket megosztani a nyilvánossággal –, s ekkor vették át tőlük az ügyintézést a szakszervezetek. Aztán a helyi ellenzéki pártok is bekapcsolódtak az autós, illetve gyalogos tüntetés organizálásába. (Klubrádió archívum: 2019.01.19, a 16:28-al kezdődő sáv közepétől)

Tehetős családokból kerül ki az értelmiség

Visszatérve az ügy egyetemistákra utaló vetületéhez, nem igazán értem, mi az oka a jeles műsorvezető csodálkozásának. Hiszen már ma is elsősorban a tehetősebb családok gyerekei járnak felsőfokú tanintézetekbe. Azok, akiknek esetleg a nagyszülőkkel is összefogó szüleik képesek voltak elérni, hogy csemetéik kezdettől fogva jobb óvodákba, általános iskolákba, gimnáziumokba kerüljenek. Azok, akiknek családi költségvetéséből futotta a különórákra, futja a méregdrága albérletre, sokak esetében a szülői háztól távoli élet finanszírozására.

Summa summarum, azokból a családokból kerül ki az egyetemisták mai rétegének többsége, egyúttal a jövő magyarországi értelmisége – illetve az elvándorlás miatt a nyugati országok fehérgallérosainak egy része –, amelyek felszínen tudtak maradni a rendszerváltozás után, majd beküzdötték magukat a tehetősebbek viszonylag szűk rétegébe. Kemény munkával, a múltból hozott kapcsolatokkal, ügyeskedéssel, kíméletlen gazdasági előnyszerzéssel, mások eltaposásával, mai pártszolgálatokkal. Ilyen tényezők tették őket egzisztenciákká, illetve egyesek ezek révén halmoztak fel olyan vagyont, ami a családhoz, a klánhoz tartozó minden egyed akár hivalkodó életmódjának finanszírozását is lehetővé teszi egy újabb társadalmi kataklizmáig.

Ha igaz a fenti a feltételezésem – márpedig korábbi, évtizedes egyetemi oktatói praxisom során ezt tapasztaltam –, az egyetemisták többségének nincs alapvető indíttatása arra, hogy tiltakozzék a fennálló rend ellen. Ők csak akkor vonulnak ki tömegesen az utcára, ha fogyasztási szokásaikban vannak korlátozva. Lásd az internetadó elleni, 2014-es tüntetést! Egyébiránt nem foglalkoztatják őket különösebben a társadalom alul lévő rétegeinek nehézségei. Hiszen – tisztelet a kivételnek –, családjukban is az „Aki eddig nem gyűjtött vagyont, az annyit is ér” mentalitást szívták magukba.

Hazudunk az új nemzedékeknek

Nagyon sok helyen ugyanis – enyhén szólva – megszépítik a múltat! Az utódok előtt nem beszélnek arról, hogy a papa, meg a nagyapa miként használta ki korábbi párt- és gazdasági vezetői, középvezetői pozícióját ahhoz, hogy részt vegyen az állami vagyon igencsak kedvezményes, gyakran hitelben történő  privatizálásában. Egyáltalán, mi ragadt csak úgy a kezéhez. A földek esetében ennél is cifrább volt a helyzet. Hiszen ezek a téeszek időszakában is az akár zsarolással vagy erőszakkal beléptetettek tulajdonában maradtak, mert ez volt szövetkezeti tagságuk vagyoni háttere. A föld után idővel járadékot, a szövetkezetben végzett munkáért kapott fizetség kombinálásával nyugdíjat, a magára maradt, háztartásbeli feleségnek özvegyi nyugdíjat folyósítottak, továbbá meghatározott területű termőföldet, vagy terményt juttattak a téesz-tag igénylőknek. Ugyanúgy mint a kollektív gazdaság által és javára művelt közbirtokok terhére a faluban élő közalkalmazottaknak, és pedagógusoknak a háztáji állatállomány és a háztartás (például sokáig még a kenyérsütés) céljára.

A kataszterbe bejegyezve örökölték is a közösben lévő földet az utódok. A rendszerváltozás utáni kavarodásban viszont általában a szemfüles, későbbi vörös, majd a narancsos bárók, új középbirtokosok tették rá a kezüket a földterületekre. Különféle trükkökkel és olcsón, a politikai támogatásért cserébe – mint a 2005-ös fővárosi traktoros tüntetés – a jogszabályokat az új földesurak igényeihez igazíttatták. És most már tényleg volt föld, nincs föld az eredeti tulajdonosok nevén. És eltűntek a települések tulajdonában lévő, addigi közbirtokossági földek, erdők is. Pontosabban gazdát cseréltek, magántulajdonba kerültek. Az 1945 utáni földosztást követő Rákosi-, majd Kádár-rendszerbeli tagosítást, ahogy a téeszesítést nevezték, az 1990-et követő vadkapitalizmus végezte be. Gyakran a korábbi gazdaságok különféle vezetői, köztük sokan, hozzáértésük révén, az egykori kulákoknak idővel a közös költségen taníttatott gyerekei, no meg városi pantallós emberek, ügyvédek, előző főhatósági vezetők és beosztottaik hasznára.

Ehhez képest mostanában egyre gyakrabban hallom az átkosban főiskolát, egyetemet végzett, aztán termelőszövetkezeti, állami gazdasági, illetve ipari nagyvállalati közép- és felsővezetők, Kádár-kori médiaszemélyiségek gyerekeitől, unokáitól, nem egyszer távolabbi rokonaimtól az ország különböző részeiben, hogy anno milyen hátrányos helyzetbe voltak taszítva az elődeik. És én, aki rendszerint ismerem az őseik előző rendszerbeli előéletét, vagyonszerzésük hátterét, csak nézek ki a fejemből: „Hogy mi van, te gyerek? Ezek szerint az én generációm tagjai ugyanúgy átvernek benneteket, ahogy velünk tették az elődeink, akik gyakran nem is hazudtak, csupán elhallgatták előlünk a magyar 20. század meggyónni való családi és országos történéseit. Amiként ez magyar honban lenni szokott...”

Kirostálódnak az alsóbb rétegek tehetségei

Van hát elég oka annak, hogy a mai egyetemisták többsége mit sem tud, vagy ha tud, hallani nem akar a társadalmi szolidaritásról. (Hozzáteszem: a társadalom nagy része sem.) És ez a helyzet csak romlani fog a jövőben. A nemzeti NEM együttműködés rendszere (NNER) betetőzte a már a Kádár-éra végén megindult, s azóta kormányoktól függetlenül gyorsuló folyamatot, amelynek részeként kirostálódnak az elitből azok a tehetséges fiatalok, akiknek közvetlen élménye a munkás- és a beosztotti alkalmazotti lét nehézsége. A betegségekkel küzdő, a három műszakos munkarend szorításában gyerekeikért remegő, gyakran reményvesztett munkáscsaládból kiemelkedő Nagy Blankákból már most sincs sok.

Ebben a csaknem maradéktalanul szegregáló rendszerben még kevesebb lesz a hozzá hasonló életpályát bejáró, a társadalmi felemelkedésre számítható személy a jövőben. Legkésőbb az iskoláskorban különválasztódnak egymástól a hátrányos helyzetűek a szerencsésebb sorsúaktól. A válogatásban nem, vagy csak alig játszanak szerepet az adottságok, a születéssel magukkal hozott képességek. Néhány bevett egyház iskolája már ott tart, hogy nem csak szociális alapon szelektál, ami eleve szembemegy a jézusi tanítással, hanem bőrszín alapján is válogat.

Lényegében minden eldől azzal, hogy ki hova született, holott szociológiai tény: minden társadalom minden rétegében lényegében azonos arányban fordulnak elő a tehetségek. Hogy mi lesz belőlük, az családi, társadalmi okokra, az ösztönző vagy a kevésbé ösztönző, ingerekben gazdag, illetve szegény környezeti hatásokra, az anyagi és érzelmi biztonság mértékére, a tudáskincshez való hozzáférésre és hasonlókra vezethető vissza. Ezzel szemben a mai magyar társadalomban a lecsúszottak valósággal gettókban élnek, jobbára hozzájuk hasonlókkal érintkeznek. És megfordítva: a szerencsésebbek szintén a saját világukba zárkózva léteznek, ami rájuk nézve nem kevésbé, jóllehet másként előnytelen. Mindenesetre sem egyik, sem másik csoport tagjai nem ismerik meg az övékétől eltérő életkörülményeket. Ennek az egyén is kárát látja, még inkább a társadalom.

Például az elitből már ma is hiányzik, a jövőben pedig még inkább hiányozni fog az átfogó szociális tapasztalat. Márpedig ez érzéketlen, a peremfeltételekkel hibásan számoló kormányzati, önkormányzati, hatósági, cégvezetői stb. döntésekhez vezet, hiszen a mindenkori fiatalok előbb-utóbb belépnek a munka világába, elfoglalják ott a különféle posztokat. A társadalmi rétegek közötti átjárás hiánya sok tekintetben kiiktatja a társadalomból a versenyt. Ez végső soron – az egyébként oly gyakran magasztalt – nemzet gyengüléséhez, ha nem halálához vezethet. Persze, a négyéves választási ciklusokban gondolkodó hatalmi elitek idáig már nem látnak, vagy nem akarnak látni. A mának élve csupán délibábos ábrándként festik fel a jövőt. Az értelmiség nagy része pedig, legalábbis ebben a pillanatban úgy látszik, megalkudva asszisztál ehhez.

Egyelőre elnapolva a proletárok egyesülése

Ne legyen hát illúziója a társadalmi hierachia alsó osztályában élő egyetlen embernek sem! Ahhoz, hogy megváltozzék az élete, elsősorban a saját sorstársaival való összefogás segíthet. Abból célszerű kiindulnia, hogy a mai és a korábbi kormányzó pártok, a haszonélvező holdudvarokkal együtt, hozták létre a globális kapitalizmus világába integrált rendszert. Borítékolható tehát, hogy a most ellenzékben lévők is csak addig fogják támogatni őket, amíg ismét nem kerülnek közel a húsos fazékhoz. A tényleges esélyegyenlőséget megvalósító viszonyban rövid távon ugyanúgy nem érdekeltek, mint a nemzeti NEM együttműködés leváltandó rendszerének (NNER) kedvezményezettjei. Kivéve, ha saját érdekükben is belátják, valódi szociáldemokrata, illetve zöld programot kell végrehajtaniuk, ha tartósan meg akarják tartani a társadalmat befolyásoló szerepüket.

Amiként néhány nappal ezelőtt írtam az egyik cikkemben Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus nyomán: megfelelő minimálbért – akár maximalizált bért – kell követelni, szövetkezeteket, igazságosabb újraelosztást, mindenki számára elérhető jó oktatást, megfelelő egészségügyi és szociális ellátást. Ehhez azonban szembe kell nézni azzal, amire szintén utaltam abban az írásomban: Orbán rendje az előzőek következménye, tehát létrejöttében – akárha közvetve – a mai ellenzékiek is részesek. Éppen ezért nem szabad visszatérni azok közé a viszonyok közé, amelyek közül az NNER kinőtt, hanem meg kell haladni a korábbiakat a társadalmi igazságosság intézményesítésével, az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtésével!

Meg kell azonban mondanom: ha a kiszolgáltatottak közé tartoznék, nem igazán bíznék a felül lévőknek valamiféle emberbaráti vagy krisztusi meggondolásból történő belátásában. Azon munkálkodnék, hogy  elősegítsem a kizsákmányoltak közös fellépését, amint ez már vagy százhetven éve kimondatott. Ha úgy tetszik, a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondat jegyében. Még akkor is, ha e tekintetben nem sok jót ígér a Bekiáltás blog közönsége. Az előző posztom végén felkínált kérdésre – Mikor várható, hogy Magyarországon, osztályalapon – akár szakszervezetekbe, akár pártokba – szerveződjék a dolgozók többsége?– a mostani jegyzet írásának befejezésekor, több mint 15 ezer kattintás-szám mellett, ami tapasztalataim szerint 1500–1700 leadott szavazattal párosulhat – 77,9 százalék választotta a „Nem fog megtörténni soha” lehetőséget.

Hogy aztán indokolatlan pesszimizmusra vezethető-e vissza ez az eredmény, avagy a realitásérzék megnyilvánulására, majd a jövő dönti el. Mint ahogy az is megválaszolhatatlan egyelőre, ami már sok marxistát foglalkoztatott – sőt egy időben József Attilát, a költőt szintén –, vajon lehet-e valódi alapja az alul lévők osztályalapon történő, szolidaritás elvre épülő, tényleges megszerveződésének. Mert a csak osztálykategóriákban, a kollektivizmusban gondolkodók nem igazán számolnak azzal, hogy az ember nem csupán közösségi lény, hanem individuum is a maga sajátos pszichikumával. Erre visszavezethetően minden egyénnek az a törekvése, hogy tompítsa a kizsákmányolt helyzetéből eredő hátrányokat, s életét a tehetősebb polgárokéhoz némileg hasonló külsőségek szerint rendezze be. Ha pedig ez megvalósul, amint sokak számára így vagy úgy, és fölöttébb törékeny módon, de megvalósult a nyugati jóléti kapitalizmus viszonyai között, nemkülönben a kádári létező szocializmusban, bár ott alacsonyabb fogyasztási szint mellett –, akkor persze lőttek a proletár léthez kapcsolódó forradalmi hevületnek. Aztán persze meglátjuk, mi lesz ennek a következménye. #

CÍMKÉP: Az internetadó elleni, 2014. október 26-i tüntetés hosszú évek után a legnagyobb tömeget, elsősorban a fiatalokat mozgósította. (Fotó: Huszti István, Index)

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!