Mintha amnéziában szenvednénk, amikor más országokat ostorozunk, ahelyett, hogy először itt néznénk körbe.

Ukrajnában közemberek, köztük hétköznapi ismerőseim vonal alatt élő ismerősei tömegesen osztanak meg ilyen szövegeket:

„Белоруссы, братья! Опомнитесь! Не страдаете ерундой! Посмотрите на нашу Украину! Вы этого хотите?” (Beloruszok, Testvérek! Emlékezzetek! Ne legyetek ostobák! Nézzetek a mi Ukrajnánkra! Ezt akarjátok?)

Ukrajnát az elmúlt hét év alatt teljesen a főleg amerikai tőkésekkel összefonódó oligarchák szolgálatába állították. A versenyképes ipart leépítették, a vezető atomenergetikai, rakéta- és repülőgép-hajtóműveket gyártó szakembereket a nyugati cégek elszipkázzák. Akiknek nincs különleges tudásuk, azok otthon, esetleg Lengyelországban vagy Magyarországon tanulják a szolgaléthez alkalmazkodást, szokják a létbizonytalanságot, az egyre romló szociális viszonyokat, az egyre rosszabb közoktatást és egészségügyi ellátást. De tömegesen ám!

Joe Biden, aki jó eséllyel az USA elnöke lehet, s onnantól még hangosabban tanítja demokráciára, szabadságra és tisztességre a világot, kifejezetten megzsarolta a puccsal hatalomra juttatott Petro Porosenko elnököt, hogy eltussolják a Biden-fiú ukrajnai korrupciós ügyeit. A termőföld jelentős részét külföldi kézbe juttatják. A Nyugat térhódításához félfasiszta, nacionalista bandákat fegyvereztek fel, akiknek vezetői az elmúlt időszakban belorusz társaikat képezték ki, hogy a kijevihez hasonló Majdant, vagyis poklot idéző zavargásokat idézzenek elő Belaruszban. Ukrajna keleti, oroszbarát részén polgárháború dúl, az amerikai bázisszerzési tervek miatt elveszett a Krím…

Belarussziában az elnökválasztás eredményének augusztus 10-ei nyilvánosságra hozása volt az a gyutacs, ami beindította a robbanást. Az 1994 óta hatalomban lévő elnök több mint 80 százalékos választási eredményét nagy tömegeket értékelték arculcsapásként. Hatalmas megmozdulások kezdődtek több nagyvárosban, amelyekre érzékelhetően szervezett provokátorok épültek rá. De amiként a megnyilatkozásokból érzékelem, ismerőseim többsége sem képes elválasztani az utóbbi években az ország modernizációja révén megerősödött, nagyrészt fiatalokból álló belorusz középosztály vágyai által vezérelt érthető társadalmi megmozdulásokat a külföldi geopolitikai és tőkés érdekeket szolgáló zavargásokká változtató banditák erőszakos fellépéseitől. Pláne, hogy ezeket, jócskán túllőve a célon, még nagyobb erőszakkal tetézi a hatalommániás vezér, a backo.

A következmény: a tőkés létről álmodó belorusz nomenklatúra, az ott még nagyrészt állami tulajdonban lévő nagyvállalatok, káliumlelőhelyek privatizációjáról terveket szövő külföldi tőkések, no és a térségben középhatalmi szerepre törő Lengyelország rárepül a főleg a fiatalabb nemzedék elégedetlenségére. A sors iróniája, hogy ezt a nemzedéket maga Lukasenko rendszere hozta helyzetbe, tette nyitottabbá a világra azzal, hogy nagyléptékben fejlesztette az IT-szektort.

A külső beavatkozás, szélsőséges esetben, akár oda is vezethet, hogy kialakul a fasizmus valamilyen formája. Mint ahogy a múltból már tudjuk. Vagy a jelenünkből…? Ezen túlmenően pedig óriási a veszély, hogy a Belarussziában történtek akár nagyhatalmi fegyveres konfliktusba torkollnak. Ám értelmiségünk – Tisztelet a kivételeknek! – mintha amnéziában szenvedne, amikor más országok viszonyait fölényesen ostorozza, ahelyett, hogy először hazájában nézne körbe, s hazájának helyzetét a lehetséges geopolitikai következmények tükrében elemezné. Hogy miként? Például itt erre egy kísérlet. Ajánlom az olvasó figyelmébe Stier Gábor interjúját Alekszandr Guscsinnal, a posztszovjet térséggel foglalkozó egyik moszkvai kutatóval. #

CÍMKÉP: Pillanatkép az augusztus 10-i minszki tüntetésről (Fotó: AP)