Önostorozás is kíséri a vitákat, ám a káros következményeket másokra, főleg a nyomorgókra hárítaná a magyar nyárspolgár.

Magyarország „akku-szemétgyártó hatalommá” válásáról cikkezett június 21-én az atlatszo.hu. Többek között azt állítja az újság:

„A kormány mindent megtesz, hogy akkugyártó nagyhatalom legyen Magyarország. Arról azonban elfelejt beszélni, hogy közben rohamos tempóban szaporodnak az elektromos autókba szánt, selejtes akkukból épülő szeméthegyek.” 

Bodnár Zsuzsa arról számolt be: „az Átlátszó hónapok óta gyűjti a bizonyítékokat, hogy bemutassa az akku-feldolgozó üzemek körüli életveszélyes mulasztásokat, amiket a hazai laza szabályozási rendszer tesz lehetővé. Rákkeltő anyagoknak kitett dolgozók, ismétlődő robbanások és tűzesetek, meghamisított címkék, tűzvédelem nélkül tárolt gyúlékony akkumulátorok – a szép új nagyhatalmi álmok árnyoldalai”.

A cikk egyik Facebook-megosztása utáni első kilencven hozzászólást néztem át, s közülük teszek közzé néhányat, a helyesírási hibák javítása után. A kommentek többsége a szokásos, másra mutogató ostorozás. Többek között azt írja valaki: ,,A közönyünk  terméke. Gyerekeink, unokáink jövője múlik rajtunk. Ébresztő végre!” Az erre reagáló honfitárs kívül helyezi magát a magyarországi lakosságon: 

,,Saját élete nem érdekli a magyart, nemhogy a gyereke életével foglalkozzék”. 

Az internetes viták sok résztvevője él ezzel a megközelítéssel. Ez történik most is: „Madzsar a tempó…, a nép ezt szereti, hagyni kell, hadd haljon ki, jól megérdemelten”. Egy másik kívül-belül álló azt kérdezi: „Most tényleg ennyire bepossadt emberek élnek/éltek itt, vagy tényleg ennyire csak a ….kalapok határozzák meg minden időben, hogy mi történjék? Itt, aki értelmes, azt tönkreteszik, aki sunyi, azt felemelik.” 

A demagógiával telített ostorozás-önostorozás ezúttal ebben a kommentben érte el csúcs- (vagy ha úgy tetszik: mély-)pontját: „Úgy tűnik, olcsóbban vállaljuk saját magunk mérgezését mint a harmadik világbeli országok.” A hasonló véleménynyilvánítások megszokott forgatókönyve szerint előkerülnek a politikai megosztottságra utaló megjegyzések is. Többek között így:

„Vigyék Felcsútra! Vajon Felcsúton mikor épül kínai akkugyár?”

Mintha Felcsút nem Magyarország lenne. Mintha a kis ország bármelyik településén történtek hatása előbb-utóbb nem hatna a többire is? S persze, ezek után nem maradhat el ez a felvetés sem: ,,Na, narancssárgák, mit szóltok? Kértek egy jó kis rákkeltő karriert?” ,,Szemétlerakó, és veszélyes hulladéktároló lett az ország. Amit nem tudnak ellopni, azt elpusztítják. 3 millió szavazójuk ütemes tapsa mellett.” Értem én, csak nem gondolom, hogy mindez lehetséges lenne magyarországi cégtulajdonosok, kisebb-nagyobb beosztású vállalati vezetők, mérnökök, jogászok, parlamenti képviselők, önkormányzati testületi tagok, hivatali, hatósági, minisztériumi munkatársak sokasága nélkül, akik között, a nagy számok, törvénye alapján, többféle politikai identitású személynek kell lennie.  

És persze, a háttérben, ott van a lakossági passzivitás is, az elégedetlenség miatti feszültség internetes buborékokban való oldása, akár a főváros–vidék, a belváros–külső kerületek, a fiatalok–idősek stb. ellentét élezésével. Miként ebben az esetben is történik – két mondatba sűrítve: „No jó, de hát a körúton belül így lehet menni a környezetBARÁT elektromos rollerrel, meg elektromos autóval..., így megmentve a világot. Most mi a baj?” Csak ezután veti fel valaki azt a szempontot, ami túlmutathatna a provinciális megközelítésen: „Globális gondolkodás!? Ez kellene mindenkinek!” Ám, csak eddig jut az illető; nem tudható, hova akar kilyukadni. Pedig ezt követhette volna az a felvetés, hogy 

milyen ellentmondás feszül az úgynevezett zöldpártoknak az Európai Unió kijáró embereiként viselkedő politikusainak az akkumulátorra, a napelemekre stb. való átállás melletti ágálása, s az elterjesztésének káros következményei között? 

Ám az aggódó polgárok ezt a kérdést nem teszik fel, csak a magyar kormányra mutogatnak. Talán nem alaptalanul, bár ezt azért sem tudom megítélni, mert a kabinet felfogását racionális érvekre építő, a helyzetet globális összefüggésekben bemutató elemzések hozzám biztosan nem érnek el. Mintha mindent az érzelmekre ható propagandára bíznának ebben az ügyben is. S ugyanígy az ellenzéki politikai erők, akikről hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy az üléspontjuk határozza meg az álláspontjukat szinte minden ügyben.

A véleményt nyilvánító választók már-már tudathasadásos kétarcúságát pedig arra vezetem vissza, hogy miközben az akkumulátorgyártás ellen tiltakoznak, a globális Észak – beleértve Magyarországot – középosztályaként az elektromos autók tömeges vásárlásával mutatják ki, hogy élvezni akarják e technológia előnyeit, ugyanakkor arra gondolnak: pusztító emberi hatásait, például a gyerekekkel való lítium- és kobaltbányászatot, az egyes térségekben a ritka földfémek kinyerése nyomán fellépő vízhiányt, általában  a bányászat, az akkumulátor-gyártás és -megsemmisítés környezeti kárait az elmúlt évszázadokban megszokott módon rá kell terhelni a Nyugat által ezerszeresen kizsákmányolt globális Délre. 

Ahogy Schiffer András jelenti ki egyik minapi nyilatkozatában: „Az igazságosságnak ki kell terjednie a globális környezeti igazságosságra is.” Ám attól tartok, ez ugyanolyan falra hányt borsó marad, mint az én felvetésem: hogy fér össze az Átlátszó által (is) feltárt magyarországi akkumulátor-gyártás és -bontás létező és lehetséges környezeti kárai miatti aggodalom, sőt tiltakozás azzal a kimondott, ki nem mondott gondolattal, hogy ha nem az én falum, városom határába telepítik ezeket az üzemeket, hanem például Felcsútra, de még inkább a globális Dél országaiba, akkor Hajrá! De tovább megyek ennél: hogy fér össze ez a szemléletmód a minimális emberi tisztességgel, vagy éppen a (keresztény) erkölccsel?#

CÍMKÉP: Gyerekek tíz-, ha nem százezrei dolgoznak modernkori rabszolgaként, hogy kielégítsék a világ gazdagjainak elektromos autók iránti éhségét — ,,Ha nem az én falum, városom határába telepítik ezeket az üzemeket, hanem Felcsútra, de még inkább a globális Dél országaiba, akkor Hajrá!” (Fotó: Nigrizia)