A baloldal széthúzása rázhatja fel az apatikus tömegeket

Ünnepel a kormány politikai ellenzékének rajongótábora. Lám, nem volt hiába a zajongás! Végül kikényszerítettük eszement kedvenceinkből az összefogást! Nagyjából három hónappal a választások előtt csak felhagynak az eddigi gyerekeskedéssel, és újból leülnek egymással tárgyalni, hogy együtt győzhessék le a gonoszt. Most minden klubrádiós betelefonáló, minden kisebb-nagyobb utcai demonstráció széthúzásellenes protestálója úgy

érezheti, neki magának személyesen is része van abban, hogy véget ért a különállás önpusztító korszaka.

Hogy tényleg véget ért volna? Hogy még mindig eltérő a szóhasználat, ergo eltérő a megközelítés az együttműködés lehetséges módjaival kapcsolatban? Hogy Bajnai az MSZP-Együtt PM megállapodás kibővítéséről, Mesterházy viszont az újraírásáról beszél? Hogy Bajnainak a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára vonatkozó kijelentése ugyanazt jelenti-e, mint Mesterházy három lehetőséget felvázoló latolgatása?

A válaszokat egy-két héten belül ígérik a baloldali politikusok. Még mindig csak egy-két héten belül, miközben maguk is mondják, hogy vészesen fogy az idő. Következésképp, anélkül, hogy le akarnám hűteni a kedélyeket, a hosszú karácsonyi-újév környéki időszak háttértárgyalásai továbbra is taktikázgatással teltek el. Ráadásul e sorok írásának pillanatában még nem hallhattuk, miként vélekedik az ő semlegesítésére vonatkozó célozgatásokról a máskor oly hangos Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki oldal fekete lova…

Ergo, a találgatások kora még mindig nem ért véget. Íme a lehetséges magyarázatok közül kettő. Összeesküvés elméleteket gyártó, noha általában vátesznek bizonyuló ismerősöm szerint ezeket azért fizetik, hogy veszítsenek. Én viszont arra is hajlok, hogy zseniális politikai marketingakcióval állunk szemben.

Ismerősöm tehát azt dünnyögi: ezek még mindig vesztésre játszanak. Szerinte a várható kelet-európai fejlemények miatt a nagyhatalmak egy stabil Magyarországban érdekeltek, s ennek garanciáját Orbánban látják. Azért pénzelnek egy ideje annyi ellenzéki csoportosulást – mondja az emberem –, nehogy veszélybe kerüljön a kiszámíthatóság abban az országban, ahol egy esetleges ellenzéki győzelem esetén – amint azt 2006 már megmutatta – komoly zavargások törhetnének ki. Szóval, értsem meg végre: a feladat most az, nehogy győzzön az ellenzék! Ehhez képest a fiúk eddig igen jól teljesítettek. Ugyanezt várják tőlük a jövőben is – zárja le a maga részéről a témát.

Magam viszont kész vagyok azt feltételezni, hogy a kampányguruk felmérték: az ellenzék meglehetősen apatikus szavazóit az összefogás utolsó pillanatig való késleltetésével lehet  kimozdítani a közönyből. Ha ugyanis rendben mennek a dolgok, azt a népséget, amely a Kossuth-nóta szerint is arra vár, hogy kétszer szóljanak neki, csak akkor lehet rávenni a szavazásra, ha feldühítik. Az indulatkeltést – akár tudatos volt, vagy sem, végtére édes mindegy – érzékelhetően jól szolgálta, hogy hónapok óta egymás ellen áskálódnak az orbánisták leváltására fenekedők. Nem csak személyi villongásokba fullasztottak minden megbeszélést, nem csak egymás bírálatába futtattak ki minden televíziós és rádióinterjút, de még azt is hagyták, hogy gombamód nőjenek ki a budapesti belvárosi flaszterről a nevesincs pártocskák, az antipatikusabbnál antipatikusabb politikuspalánták.

Annyit mindenképpen lássunk be, hogy a Klubrádió és az ATV – az ellenzéki politikusoknak ez a két stabil terepe – az elmúlt hónapokban már-már érthetetlenül nagy teret szentelt az összefogás hiányának. A két csatorna egymással és a Népszavával átfedésben dolgozó, meghatározó műsorvezetői – a közönségükből igen erős ellenérzéseket kiváltva – kifejezetten élezték az ellentéteket, következetes céltudatossággal tartották napirenden azokat a témákat, amelyekkel azt lehetett hangsúlyozni, mekkora a békétlenség a baloldalinak nevezett politikusok között. Minthogy hosszú pályám alatt elméletben és gyakorlatban is foglalkoztam országos politikai és nagyvállalati kommunikációval, mindez bennem kifejezetten erősíti azt a meggyőződést, hogy megfontoltan összeállított terv végrehajtásáról van szó, amely nem csak azt eredményezheti, hogy aktivizálja a tömegeket, de a jelölteknek a legutolsó utáni pillanatban való megnevezésével azt is gátolja, hogy a választásokon induló helyi és országos ellenzékiek karaktergyilkosság áldozatai legyenek.

Ha így van, akkor kétségtelen, hogy vabankra játszik az ellenzék. De talán nincs is más lehetősége: mindent egy lapra kell feltennie. Egy biztos, akár legyőzik az orbánista csoportosulást, akár nem, talán soha nem fogjuk megtudni, mi is állt azoknak az első látásra ésszerűtlen eseményeknek a hátterében, amelyek eddig olyannyira zavarba hozták, s fokozatosan indulatossá tették a magyar társadalom elmúlt négy évének veszteseit. Ám akármi is áll a háttérben, azért lássuk be, magyarázatnak egy kicsit kevés, hogy ezek ennyire hülyék lennének.

#