Július 30-án a momentumos Donáth Anna, illetve Tompos Márton arcképével fémjelzett internetes oldalakon is megjelent a mozgalomnak az ukrajnai helyzet rendezésével kapcsolatos javaslata. Íme:

Ha ez ilyen egyszerűen megoldható lenne! Ráadásul egy ’56-ra reflektáló, s ettől a nyegleséget még inkább erősítő mondattal… Mintha a Momentum vezetői nem tudnák, hogy 2014 óta lényegében ezzel a jelszóval – „Szovokok, Szemétlapátok! Csomagoljatok és menjetek Moszkvába!” – akarják kiűzni a Donyec-medencéből az ott őslakos oroszokat. Több millió embert. Ennek érdekében 

nyolc éven át fegyverekkel is irtották őket.

Ebben a banderista-fasisztákra támaszkodott a Washington támogatásával életben tartott kijevi kormány, amely az ukrán állam talpkövévé tette a II. világháború alatt a nácikkal együttműködő banderista eszméket, jelképeket, s a zsidók, a lengyelek, az oroszok, a velük szembenálló ukránok elleni pogromokat megalapozó, azokra biztató vezetőiknek szobrokat állít, s köztereket nevez el róluk. 

Hozzáteszem: a területet a bolsevikok 1918-ban szakították ki Oroszországból, hogy egy elméleti konstrukció és nemzetiségi politikájuk jegyében létrehozzák Ukrajnát egyfajta államalakulatként a Szovjetunión belül. A Krímet ugyanígy rajzolta az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz a hruscsovi vezetés 1954-ben, s akkor még nem említettünk más térségeket…

Persze, hogy is tudhatnának erről a momentumosok, mikor az általuk kizárólag olvasott nyugati médiumok minderről nem, vagy csak hellyel-közzel számolnak be. Ezért, csak miattuk, talán nem árt, ha felidézem: ez a helyzet 1991-ben, a Szovjetunió szétesésekor, azonnal békétlenségek forrása lett, amit Washington – egy 1903-as amerikai doktrína jegyében – azonnal az Oroszország, az oroszok elleni uszításhoz használt fel.

A végül 2013–2014 fordulóján kiprovokált véres összetűzések a Barack Obama adminisztrációja által szervezett kijevi államcsínybe torkolltak. Ebben tevőleges szerepet játszott Joe Biden akkori alelnök, aki nem mellesleg, fia miatt, egy ukrajnai korrupciós ügyben is exponálta magát. Az azokat az időket meghatározó, máig uralkodó hangulathoz adalék Petro Porosenko államfő általam többször idézett, mert száz érvnél is beszédesebb, 2014-es őszi üzenete a donyeci oroszoknak:

,,Nekünk lesz munkánk, nekik nem. Nálunk lesznek nyugdíjak, náluk nem. Nálunk kifizetik a gyerektámogatásokat, náluk nem. A mi gyerekeink iskolákba és óvodákba járnak majd, az ő gyerekeik pedig a pincékben fognak ülni. Tehát így és éppen így fogjuk megnyerni ezt a háborút.”

A donyecki Angyalok sétányán 228 olyan gyerek neve van felvésve a sírkövekre, akik a 2014-et követő nyolc évben haltak meg a kijevi kormány szabadcsapatainak önkényeskedései és hadseregének módszeres támadásai miatt. A múlt héten hozták nyilvánosságra, hogy a főleg oroszok által lakott települések sorozatos ágyúzása következtében 792 kiskorú sebesült meg, illetve vált rokkanttá abban az időszakban csak ebben a köztársaságban. Mert a luganszkiban is voltak áldozatok, s kisebb mértékben még két területen. 

Tény, hogy Moszkva – a szóban forgó térségből érkező nyomásnak és a belső elégedetlenségnek engedve, továbbá a Párizs és Berlin által tető alá hozott három, a vitatott közigazgatási egységeknek Ukrajnán belüli autonómiát ígért (!) megállapodás kudarcát tapasztalva – 2022 februárjában rászánta magát a köztársaságok elismerésére. Már csak azért is, mert Napnál világosabb volt, hogy az ukrajnai bábállamot Washington felkészítette az Oroszország elleni támadásra az amerikai geopolitikai és tőkés körök céljai érdekében.

Ilyen körülmények között – miután Moszkva a NATO-országokat előzetesen figyelmeztette, majd kölcsönös barátsági és segítségnyújtási szerződést írt alá a szakadár államokkal – a Kreml vezetése támadást indított az ukránok által nyolc éven át sanyargatott orosz nemzettestvérek felszabadítására. Ezzel nem vitatni akarom a lépés nemzetközi jogba ütköző voltát, hiszen vitatják azt nélkülem is elegen pro és kontra, de azért jelzem, hogy

az elmúlt évtizedekben a Washington által uralt NATO jóval csekélyebb okok miatt is szétbombázott néhány országot.

Ezek tények. Azt pedig magyarázni sem kellene, hogy az érintett országrészeket mindkét hadsereg lövi. De sajnos, magyarázni kell, mert a fotelstratégák szerint a háborúban csak az egyik fél, történetesen az orosz rombol. A napi jelentésekből azonban az világlik ki, hogy nem egészen egyformán. Bár a nyugati, s így a magyar híradásokban ez egyáltalán nem jelenik meg, hogy az ukrán hadsereg tudatosan támadja a donyecki, a luganszki, a zaporozsjei, a herszoni civil célpontokat. Talán mert Kijev rég elkönyvelte, hogy az ottani települések, s persze a Krím, a végén nem Ukrajnához tartoznak majd, akkor hát pusztuljanak. Ebből nem következik, hogy az orosz belövéseknek ne lennének polgári áldozatai.

Mindenesetre, a hosszú távú moszkvai elképzelésekből adódóan – no meg azért, mert ma már az orosz hadsereg részeként harcolnak a nyugatról odavezényelt ukránok ellen a szülőföldjüket védő, korábbi szakadár milicisták –, azóta is több gyerek vesztette életét a térségben ukrán támadások következtében. Annak ellenére, hogy az orosz fél sokakat kimenekített a frontövezetből, gyakran rokonaik, tanáraik kíséretében. Ezt aztán a nyugati, a kijevi sajtó, s persze a momentumosok, életmentés helyett deportálásnak nevezték és nevezik. Mintha a gyerekek, s persze az elmenekülni nem tudott idősebbek szenvedése és halála csekély ár lenne azért, hogy a mára az egyéni jogok esztelenségig fokozott eszméjének égisze alatt terjeszkedő, s az ettől eltérő minden civilizációnak és kultúrának hadat üzenő nyugati transznacionális tőke az Urálig és azon is túl megvesse a lábát.

„Vezessük új útra Magyarországot!” – hirdeti a párt Donáth Anna EU-parlamenti képviselő arcképével. Hát, nem tudom… Olyan hebehurgyán, ami a fenti, a híveik igényeihez alkalmazkodó, meglehetősen primitív békeprogramjukból kiviláglik, biztosan nem fog menni. S ez nem csak erre az ügyre vonatkozik. Folyamatosan figyelemmel kísérem ténykedésüket, amiről nem egy blogbejegyzésem tanúskodik. Azt érzékelem, hogy megnyilvánulásaiknak két vonulata van. A videó-üzeneteik egyik része szerepjátszással, negédes stílussal terhelt, s céljuk önmaguk ismertté tétele, sőt sztárolása. A másikban szinte tobzódnak az indulatok. Főleg érvényes ez Tompos Márton parlamenti frakcióvezető-helyettes és szóvivő Facebook-oldalára. Ez kifejezetten

a gyűlöletkeltést szolgáló csúsztatások, a hamis és ellenőrizetlen, tendenciózus információk gyűjtőhelye, ami csak úgy vonzza a hasonló megszállottakat.

Friss tájékozottságom pedig abból ered, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos két posztra is tényszerűen reagáltam momentumos oldalakon, majd egy félórával–órával később ehhez a cikkhez vissza akartam keresni, amit írtam. Ötször-hatszor is nekifutottam a kutatásnak, de az istennek sem találtam a kommentjeimet (?), viszont ennek során újabb és újabb, teljes tájékozatlanságról árulkodó, de annál magabiztosabb bejegyzéseket és olvasói reflexiókat olvastam el. Ezért sem tartom feleslegesnek, hogy az ukrajnai helyzettel kapcsolatos, a rendszeres olvasóimnak már a könyökén kijövő információkat ismételgessem.

Ezen túlmenően, döbbenetemre, azzal szembesültem, hogy a momentumosok számára kétféle ember létezik: az egyik, aki vakhittel helyesel a vezéreknek, s aki velük együtt hajlandó részt venni az ellenségként kezelt ellenfelek szapulásában, illetve a másik, aki nem osztja nézeteiket, ezért őt minden további nélkül lehet gyalázni. Leginkább azt érzékeltem, hogy ki mindenkit akarnak kiiktatni, eltiporni, de hogy a neoliberális európai és a washingtoni politikai erőközpontokon kívül másokkal is meg kellene kísérelni az együttműködést, azt nyomokban sem fedeztem fel.

Ahogy Tompos Márton Facebook-oldalának egyik helyén megjegyeztem egy később általam szintén fellelhetetlen (?) kommentben: az orbáni és a gyurcsányi propaganda együtt nem okoz annyi kárt, mint ami ennek az őrült tombolásnak a következtében rászabadulna az országra, ha ez a könyörtelenség meghatározó parlamenti képviselethez jutna. Pedig eddig azt gondoltam, hogy Magyarországon nem kell leírni többé Orbán Viktorék tanárának, Kéri László politológus elhíresült 1983-as mondatát: „Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla-féle Lenin fiúknál”. De mintha már megint itt tartanánk…#