Káosz uralja az országot, de ezt ugyanúgy nem a súlyához mérten tálalja a médiánk, ahogy szemérmes volt korábban is.

A címet az „Átvernek az oroszokról is” cikkem éléről egyfajta parafrázisként kölcsönöztem, miután kiderült, hogy

a Varsói Magyar Kulturális Intézet volt igazgatója, Gordon István részben azt rótta fel a magyar sajtónak a lengyelországi kormány- és részleges hatalomváltás utáni helyzettel összefüggő hazai hírszolgáltatással kapcsolatban, amiről évek óta írok az Ukrajna területén folyó háborúnak a médiumainkban való tálalásáról.

A kulturális diplomata, a Klubrádió január 8-ai, Reggeli Személy adásában egyetértett Szénási Sándor műsorvezetővel abban, hogy egy ideje gyakorlatilag elapadtak a Lengyelországból érkező hírek. Ezt a szakértő arra vezette vissza, hogy

Az előzmények. A 2023. október 15-ei lengyel országgyűlési választást az addig nyolc éven át kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) nyerte meg 35,38 százalékos eredménnyel. A második legtöbb szavazatot a liberális-konzervatív Polgári Koalíció (KO) kapta, ami 30,7 százalékot ért. Jelöltjük az Európai Unióbeli múlttal is rendelkező Donald Tusk, aki hosszas halogatás után, nem minden előzetes tortúra nélkül, mert a PiS-nek nem sikerült koalíciós partnert találni, végül megkapta a lehetőséget, hogy a három addigi ellenzéki párt támogatásával kormányt alakítson. Ám a korábban, a PiS jelöltjeként az államfői székbe jutott Andrzej Duda elnök előre jelezte: minden parlamenti döntést meg fog vétózni és előrehozott választásokat helyezett kilátásba.

Természetesen, az Ukrajna területén folyó háború nemzetközi és helyi összefüggései összehasonlíthatatlanok a Lengyelországban kialakult kormányzási káosszal, bár ezt is tanácstalansággal vegyes indulatok, zavargások, középület-foglalások, tüntetések kísérik, s egyesek már azt vetik fel, hogy el kellene kerülni a polgárháborút. Egy államcsínnyel, az évek során több mint tízezer halottal megtetézve, Ukrajnát mindez fokozottan jellemezte 2014 februárja és 2022 februárja között. Ám ezúttal engem nem annyira az efféle összevetés, hanem a kommunikációs vetületek érdekelnek. E tekintetben a leginkább szembetűnő, hogy a médiumok mindkét esetben hasonló módszerekkel éltek és élnek. Főleg az ellenzéki médiumaink a nyugati nagy orgánumok közléseit tekintik forrásnak, azok hangszereléséhez igazodnak. Az ukrajnai és a lengyelországi helyzettel – bár hovatovább minden helyzettel – kapcsolatban

az elhallgatás, a (nem)tájékoztatás a propagandacélok érdekében történő befolyásolás meghatározó része.

Ennek számos módja van. Vélhetően az internetes újságok kattintás-számának növelésére, elharapózott a feltételezések terjesztése, amit a közönség nagy része tényként kezel. Nem ritka a kifejezett hírhamisítás, a megrendezett jelenetek valóságosként való bemutatása. Ennél jóval gyakrabban használják az egyik fél sikereinek felnagyítását, illetve a másik kudarcainak eltúlzását.

Gyakran szolgálják a „baráti fél” érdekeit azzal, hogy csak a tőle származó közléseket veszik át és terjesztik. Ennek az elemi tárgyilagosságot egészen nyilvánvalóan mellőző módja például az Ukrajna területén folyó háborúval kapcsolatos hírközlésben, amikor egy szerkesztőség tudósítója a kijevi hadsereg (vagy a NATO) szakértőinek kalauzolásával, ellenőrzése mellett jut el a frontra vagy annak közelébe, s akár nyilatkozatot is aláír arról, hogy csak jóváhagyoitt információt, felvételeket ad közre, de ezt nem közlik a közönséggel.

Ezt az eljárást a Pentagon már a harmadik iraki háborúban bevezette, miként az Wisinger István: „A televízió háborúba megy” című könyvéből (256.o.) is tudható. Ma pedig azt látjuk, például az ATV-ben, hogy egy ottani, magyarul beszélő, hadköteles férfit használnak tudósítóként, akinek arra kell gondolnia: ha nem a hatóságok szájíze szerint tudósít, behívhatják katonának. Azt már feltételezni sem merem, hogy az illető tényleges katona, amit egyébként nem kifogásolnék, ha ezt közölnék velünk, a nézőkkel. Pláne, ha a másik oldalon, az ukrán hadseregnek a kifejezetten polgári célpontok elleni, a NATO-tól származó kazettás lövedékekkel is naponta ismétlődő támadásairól, s az ottani áldozatokról szintén beszámolnának. 

A lengyelországi híreknek, az írásom bevezetőjében említett beszélgetés mindkét résztvevője által felpanaszolt,  nyugati forrásokból való elapadásában feltehetően annak van szerepe, hogy bár a liberális Tuskot lelkesedéssel fogadták Nyugaton, Lengyelországban olyan instabil kormányzási helyzet jött létre, ami a washingtoni európai szándékok érvényesítését is akadályozhatja. Amíg nem látszik, hogy a stabilizálódás, avagy a tartós káosz irányába mozdul-e el a helyzet, addig képtelenség érvényes álláspontot kialakítani. Ezért visszafogottak a (neo)liberális nyugati médiumok, amelyekhez

a magyar ellenzéki sajtó is igazodik, illetve ennek a hírforrásnak a hiányát a kormánypárti szerkesztőségek szintén megérzik.

A Klubrádió műsorvezetője mellett engem is váratlanul ért az a január 8-i adásban elhangzott közlés, hogy Varsóban – a magyarhoz közelálló ottani kormány időszakában, a Visegrádi Együttműködés egyik államában – nincs a kormányunk által befolyás alatt tartott MTI-nek tudósítója. Megkockáztatom: az állampárti médiumokra fordított óriási közpénzek ismeretében ennek aligha takarékossági okai vannak. Csöppet sem csodálkoznék, ha az a meggondolás állna a háttérben, hogy jobb, ha Budapesten közvetlenül határozzák meg, mi és miként hangszerelve jusson el a magyarországi közönséghez, különös tekintettel két összefüggésre.

Az egyik: barátság ide, barátság oda, a Fidesz, illetve a PiS viszonyában feszültségforrás lehetett a Washingtonhoz, illetve Moszkvához fűződő eltérő érdek, amiben Varsó térségbeli középhatalmi befolyásra törekvése is szerepet játszhatott és játszhat. Ennek a nemzetközi okok miatti kényes kapcsolatnak a magyar sajtóbeli kezelését kormányunk illetékesei kézi vezérléssel láthatták biztonságosabbnak.

A másik: ez az óvatosság most belpolitikai téren is kamatozik. A Fidesz hívei alighanem megdöbbennének, ha kendőzetlenül elébük tárnák: a hatalmi átrendezésnek Lengyelországban az egyik következménye a pártelkötelezett vezetőknek, szerkesztőknek a médiumokból való azonnali eltávolítása, az addig megingathatatlannak hitt pártból való kilépések megindulása, a vezetők, a képviselők egy részének átállása, sőt az egyesek számára kilátásba helyezett bírósági eljárásoknak a törvénytelenségek, a visszaélések miatti megindítása, két, korábban az államfő által kegyelemben részesített politikus börtönbe vonulásának követelése. Aligha kell magyaráznom a lehetséges áthallásokat... 

Gordon István beszélt a távolabbi és a közelebbi múltról is. Többek között arról, hogy

a PiS uralma alatt, egyik napról a másikra, megalázó módon kötöttek útilaput a korábbi bírák talpa alá; a lengyel közszolgálatinak nevezett pártmédiumok minimum egy éve Tusk gyalázásától voltak hangosak, az ellenzéki pártok vezetői ezekbe nagyon ritkán tehették be a lábukat, ha pedig igen, abban nem volt köszönet.

Ám erről annak idején nem, vagy ha igen, visszhang kiváltására alkalmatlan módon számolt be a hazai sajtónk. Azt még értem, hogy a Fidesz és a kormány befolyása alatt álló médiumok az ilyen eseteket nem verték nagydobra, de hogy az ellenzékiek miért nem, abban tanácstalan vagyok. Mint ahogy az sem kapott nálunk hangot, ami állítólag már egy éve nyilvánvaló volt Lengyelországban, hogy az ottani ellenzék győzni fog. A kérdés csak az volt, képesek-e koalícióra a pártok. Arra gondolni sem merek, hogy ennek azért nem adott kellő hangsúlyt az ellenzéki sajtónk, mert szöges ideológiai ellentét ide vagy oda, Joe Biden amerikai elnök háromszor is találkozott Andrzej Dudával, s az Amerika irányában elkötelezett újságíróink öncezúrát gyakoroltak, s nem piszkálták ezt a bizonyos mértékben kínos összeborulást.

Most éppen azt kellene felvetni élesen: miként viszonyulnak a magyar ellenzéki pártok a varsói médiaszékház-foglalásokhoz, a jogállamiságot mellőző tisztogatásokhoz, a bíráknak a PiS korábbi eljárásához hasonló lecseréléséhez, Tusk viszonylagos népszerűségéhez, a közmédia egyik részének állami pénzügyi kiszikkasztásához, másik részének a PiS, illetve a Soros alapítvány által fű alatt juttatott támogatásokhoz, az állami hivatalokban a választások utáni iratmegsemmisítésekhez, a fegyveres erők, titkosszolgálatok egyes tagjainak a megelőző kormányzók által biztosított háttérbe vonulásához. Mindenesetre, az elmúlt évtizedek torzításaival, elfogultságaival, elhallgatásaival, amelyekre most újabbak rakódnak, nem csak az úgynevezett lakájmédiának, hanem a vele szemben állónak is előbb-utóbb el kell majd számolnia. Persze, naiv sem vagyok...#

CÍMKÉP: Donald Tusk hosszú huzavona után, 2023. december 11-én kapott kormányalakítási megbízást – Barátság ide, barátság oda, a Fidesz, illetve a PiS viszonyában feszültségforrás lehetett a Washingtonhoz fűződő eltérő érdek, amiben Varsó térségbeli középhatalmi szerepre törekvése is szerepet játszhatott és játszhat