A bűn állami igazolásának a civilizációt fenyegető korában élünk – jelentette ki a pravoszláv karácsony alkalmából Kirill Oroszország és Moszkva patriarchája.

Moszkva és egész Oroszország patriarchája, Kirill január 7-én félórás interjút adott az orosz állami televíziónak. A főbb gondolatok:

• A bűn állami igazolásának korában élünk
• Az európai elit cselekvésének iránya kereszténységellenes
• Az indulatok ukrajnai felszítása nem egyházi küldetés
• A nemzetiségi súrlódásoknak kulturális hátterük van
• A magány oka, hogy nincs tárgya szeretetünknek

Az interjúban más témakörök is szóba kerültek. Az alábbiakban az általam legfontosabbnak tartott mondatok, szerkesztett gyors fordításával az orosz világ jobb megértésében szeretném segíteni az érdeklődőket. Bár a linket itt megadom az eredeti beszélgetés meghallgatásához, megjegyzem, hogy esetenként az ugyanarra a témára vonatkozó, de különböző helyeken megjelenő kijelentéseket egymás mellé helyeztem, illetve a témakörök sorrendjén is változtattam, másokat pedig elhagytam.

A bűn állami igazolásának korában élünk

Először élünk olyan korban, beleértve a pogány időket is, amikor a bűn törvényes igazolást kap, amikor a bűn az állami erőszak részévé válik, esetleg, ha nem is tagozódik be az erőszak eszközei közé, akkor is propagálják. Amikor a bűn viselkedési normává válik, a társadalom elveszti életképességét. Maga az Isten mondta ezt. És nem is egyszerűen csak mondta: így teremtette meg az embert. Úgy teremtette meg az embert, hogy a bűn szétrombolja az emberi személyiséget. Isten szava szerint: ahol a bűn, ott a halál. Döntsük el, hogy ezt akarjuk-e! És mi a halál? A halál az emberi lelkiség hanyatlása, az emberi élet megszűnése. Ha a bűn a törvény által kap visszaigazolást, az erőszak, a propaganda által kap támogatást, ez az emberi életre a lehető legnagyobb veszélyt jelenti. A személyiség elveszíti a maga teljességét, s a végén elveszik magának a társadalomnak az egysége, az emberi civilizáció életképessége. A világvége a társadalom olyan állapota, amikor a rossz túlsúlyba kerül a jóhoz képest. Mert a világot a jó tartja meg. A mi intézményeink, mint az egyház, vagy az állam, legföljebb a jó támogatását szolgálhatják.

Az európai elit cselekvésének iránya kereszténység ellenes

Olyan korban élünk, amelyben az emberek aggódnak az emberi és a szabadságjogokért és sok más jogért. Kivétel ez alól a keresztény hit nyílt megvallásának szabadsága. Ennek jele például, hogy a televíziós műsorvezetőknek, sőt az ápolónőknek megtiltják a kereszt viselését. Történik ez abban az Európában, amely magáról, mint a kereszténység értékeit hordozó kontinensről beszél. Természetesen Európában, a nép életében megőrződnek a keresztény értékek. Ehhez kétség nem fér. Magam is ismerek nyugati keresztényeket, akik őrzik szívükben a kereszténységet, de az általános politikai tendencia, az elit általános cselekvésének iránya kétségtelenül keresztényellenes jelleget hordoz. Azért is szeretnénk ezt a világba kiáltani, mert mi átéltük az ateizmus korszakát. Tudjuk, mit jelent a társadalomban Isten nélkül élni, tudjuk, milyen szörnyű következményekkel járt ez.

Az indulatok ukrajnai felszítása nem egyházi küldetés

Ukrajna számomra saját országom, az ukrán nép saját népem, saját pasztorátusom. Imádkozom Ukrajnáért, a népért. Értem, hogy szétszakadás és polgárait az összecsapás veszélye fenyegeti. Forradalmi helyzet játszódik le a szemünk előtt. A forradalom célja az elitváltás, harc a hatalomért. De az ideológiai töltetű jelszavak nem jelentik azt, hogy egyúttal cselekvési program is van. Az egyház küldetése, hogy felhívja az embereket a nyugalom megőrzésére. Ezt tette a mi ukrajnai pravoszláv egyházunk is. Amikor a barikádokon papok jelennek meg és felszítják a nép indulatait, akkor ez nem egyházi küldetés. Mi csak Isten megváltó szavaival élhetünk, aki – Pál apostol szavaival – a saját békéjét, az egymás közötti béke megőrzésének feladatát adományozta nekünk, hagyta ránk. Amikor az ukrajnaiakhoz a béke üzenetével fordulok, ez nem azt jelenti, hogy politikai nézeteik megváltoztatására kérem őket. Az egyház soha nem valamilyen geopolitikai projekttel áll elő, csupán a megbékélésre hív fel. Az ember lelkéhez fordul és abban segíthet neki ebben a nehéz időben, hogy összpontosítson a párbeszédre, amely hozzájárulhat a problémák megoldásához.

A nemzetiségi súrlódásoknak kulturális hátterük van

Az Oroszországba bevándorlókkal egyre több a feszültség. Ezek elsősorban nem az orosz kultúrából fakadnak. A nagy, soknemzetiségű Oroszország megteremtése a pravoszláv hit, kultúra, nevelés, világnézet jegyében zajlott. Márpedig a pravoszláv hit az embereket – ahogyan az Orosz Birodalomban megfogalmazták – a türelem hitével ruházta fel. Elődeink türelemmel viszonyultak az őslakosokhoz, a pogányokhoz, soha nem sértették meg a vallási érzéseiket. Ellenben, ha őket érte ilyen bántás, az mindig visszautasításra talált. A fizikai, a katonai ellenállást is beleértve. Most viszont minden másként van. Azok, akik Oroszországba jönnek, nem mindig ismerik a kultúránkat, a hitről való felfogásunkat. Gyakran nem is törekszenek arra, hogy figyelembe vegyék, hogy egy másik közegbe kerültek. Ez megmutatkozik az utcai viselkedésben, a női-férfi viszonyban, ami aztán, enyhén szólva kulturális súrlódásokhoz vezet. Ha ez a mindennapi kapcsolatok szintjén marad, még csak-csak elviselhető, de ha már a törvények megsértésével is jár, akkor nincs más választás: érvényt kell szerezni a törvényeknek.

A magány oka, hogy nincs tárgya szeretetünknek

Elszomorító, ha az ünnep igazi értékeinek helyét átveszik a kereskedelmi, a piaci szempontok. Adja Isten, hogy ne rombolják le az ünnep kegyelemmel teljes, belső alapját, mert a tömegek lelki lefegyverzése lesz a következménye. Sokan magányosan töltik a karácsonyt. De a magány érzése igazán csak akkor fogja el az embert, ha szeretetének nincs tárgya. Ha a szeretetnek célja lesz, akkor eltűnik a magány. Mit jelent a szeretet tárgyának hiánya? Egyszerűen egy másik ember hiányát, akinek nem adhatjuk át belső érzéseinket, s akire nem irányulhat figyelmünk, gondoskodásunk, sőt szerelmünk. Amikor ránézel Moszkva óriási új, 20-24 emeletes házaira, és látod a lakásokban az apró fényeket, aztán tudatosítod, hogy mindegyik fényfolt egy önálló világ, amely nem kapcsolódik a mellette lévőhöz, ez maga a teljes izoláltság. Ez valóságos tragédia. A tragédia feloldása viszont nem is olyan nehéz. Emberek élnek ott, akik várják a gondoskodásunkat. Amikor például karácsonykor, vagy húsvétkor mozgássérültekhez, öregekhez megyek, nem azért teszem, hogy a tévében szerepeljek. Olyan, mintha a szolgálat után a templomból jönnék ki, megkönnyebbül a szívem. Ők többet adnak nekem, mint én nekik. Ezért azt javaslom, hogy aki szenved a magánytól, menjen ki a világba jó érzéssel és nyitott szívvel. #