Embercsempész-tarifák

Az oroszok nélkül nem számolhatók fel az embercsempészetre szakosodott maffiák.

sziaraimenekultektaborajoradaniaban.jpg

Kálmán Olga, akiről feltételezhető, hogy már csak hivatalból is tájékozott a közérdeklődésre számot tartó ügyekben, felvonta a szemöldökét, amikor Kósa Lajos, a kormányzó Fidesz ügyvezető alelnöke kijelentette, hogy

„a bevándorlás-hullám mögött jól szervezett, nemzetközi bűnbandák, embercsempész hálózatok állnak”.

Az ATV szeptember 1-jei Egyenes Beszéd háziasszonyának figyelmét nyilvánvalóan elkerülte, hogy a Népszabadság előző napi számában több oldalas, menekültüggyel foglalkozó összeállítás jelent meg. Ebben mások mellett Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt idézték:

„a kontinenseken átívelő játszmában valójában török és orosz keresztapák osztják a lapokat”.

Az úgynevezett balkáni úton most nem a drog, hanem az embercsempészés fizet a legjobban – mondta Tarjányi. A török, orosz, szerb, macedón bűnszervezetek előtt nincs átjárhatatlan határ. Ráadásul még csak el sem kezdődött egy összeurópai titkosszolgálati-rendőrségi akció a balkáni hálózatok ellen, amelyekbe – minthogy az olasz maffiához hasonlóan családi alapon szerveződnek – szinte lehetetlen beépülni. A biztonságpolitikai szakértő azt is megjegyezte:

„a megoldás kulcsa kisebb részben Ankara, nagyobb részben pedig Moszkva kezében van. Európának ezért is komolyabban kellene foglalkoznia Szergej Lavrov orosz külügyminiszter javaslatával, aki felajánlotta Oroszország együttműködését a kontinenst elárasztó menekülthullám kezeléséhez”.

Szinte nevetséges, hogy miközben a magyar ellenzéki sajtó idősebb újságíróinak jelentékeny hányada kiválóan beszél oroszul, mert annak idején Moszkvában végzett, manapság csak a nyugati sajtót szemlézi. Ha nem így tennének, akkor talán az orosz állami televízió vasárnapi, a hét fontos eseményeinek hátterét megvilágító műsora sem kerülte volna el a figyelmüket. Ebben többek között arról is bőven volt szó, amin kedden este még Kálmán Olga is csodálkozott: nemzetközi csempészhálózatok indították el és tartják ellenőrzésük alatt az Európát elárasztó menekültáradatot.

A két nappal ezelőtti írásomban épp csak utaltam arra, hogy az orosz tévéadásban részletesen foglalkoztak az embercsempész maffiák működésével. A posztban meg is jegyeztem, hogy a műsor tükrében egyre kevésbé érthető, miért nem szállnak rá a nemzetközi bűnüldöző hatóságok az úgynevezett utaztatási irodákra. Akkor azt gondoltam: a kutyát sem érdekelné, ha legalább nagy vonalakban közreadnám a látottakat, a hallottakat. Kálmán Olga rácsodálkozása azonban felülírta a korábbi döntésemet; talán még sem egészen hiábavaló, ha összefoglalom, mi is hangzott el az orosz háttérműsor félórás migráns-összeállításának az utaztatással foglalkozó részében.

Utaztatás – írom le ismét, mert a részben vezető nyugati újságok, illetve kutatóintézetek adataira támaszkodó ismertetés szerint az üzlet, amelyben dollár milliárdok forognak, turisztikainak álcázott ügynökségekre épül. Luxus tengerjáró hajók képével illusztrált, arab és angol nyelvű hirdetésekben tájékoztatják az érdeklődőket a szolgáltatásokról, a tarifákról. Útlevél nem szükséges, mindent megszervezünk! – csábítják a leendő klienseket.

Az egyik szervező Pakisztánból, illetve Észak-Afrikából fix, fejenként 7 ezer eurós áron vállalja, hogy megszervezi az utat az álmok országába, azaz Németországba, vagy Nagy-Britanniába. Az ENSZ adatai szerint Szíriából 9 millió ember, a lakosság csaknem fele kelt útra 2011, a háború kitörése óta. A felfokozott kereslet miatt innen drágább is az út. Tízezer dollár a legalacsonyabb, minden szolgáltatást egy csomagban tartalmazó, jobb szállásokat és utazási körülményeket magában foglaló tarifa. A jómódú szíriai középosztály megvámolása mesés vagyonhoz juttatja a biznisz résztvevőit. Orvosok, mérnökök, vállalkozók tejelnek nekik. A tehetős földbirtokosok negyven százaléka is elmenekült már az országból attól az Iszlám Államtól rettegve, amely szintén részesül a bevételből.

A résztávok árjegyzéke egy személyre, szállásköltség és extrák nélkül:

* Damaszkusz–Isztambul–Mersin–Szicília: 5500 dollár. Hajó majdnem minden héten indul. A prospektus szerint az út 4-5 napig tart.

* Törökország, Izmír–Görögország, Athén csónakon: 45 euró

* Athén–Thesszaloníki vonaton: 25 euró

* Thesszaloníki–Macedónia, határ autóbusszal: 5 euró

* Macedónia, határ–Magyarország: nincs feltüntetve ár, amit én azzal magyarázok, hogy ott a hatóságok maguk teszik lehetővé az utazást.

* Magyarország, Budapest–Németország taxival: 450 euró

* Magyarország, Budapest–Ausztria taxival: 300 euró

Persze, garancia semmire nincs. Az orosz tévé képernyőjén, a kamerának háttal állva mondta egy férfi:

„Ez valóságos maffia. Amikor reklamálsz valamiért, pisztolyt szegeznek a fejedhez: csak rinyálj még egyszer, mindjárt agyon is lőlek!”

Gyakran előfordul, hogy az olasz partok közelében automata vezérlésre állítják a hajót, majd a személyzet kapitányostól elhagyja azt. Ha a menekülteknek szerencséjük van, a parti őrség még időben rátalál.

Csak a bajor hatóságok, csak az elmúlt félévben 1300 büntetőeljárást kezdeményeztek az embercsempészek ellen. De a sokmilliárdos üzletben a résztvevőkre csak egy-egy részfeladat jut, ezért mindössze 600 embert tudtak letartóztatni. A hierarchia csúcsain lévők pedig nagyrészt láthatatlanok. Akik viszont feltehetően látják őket, azaz az orosz, illetve a török titkosszolgálatok, azokkal a finnyás és bizalmatlan Európai Unió egyelőre nem óhajt együttműködni. #

FOTÓ: Szíriai menekültek tábora Jordániában

MEGJEGYZÉS: Mielőtt valaki szóvá tenné a közölt adatokkal kapcsolatos, általa vélt ellentmondásokat, hadd ismételjem meg itt is az egyik kommentelőnek írt válaszomat: az írás alapja egy orosz tévéadás ismertetése. Ha valaki rákattint a megadott linkre, azt is láthatja, hogy ott a menekülők útvonalát térképen is ábrázolták. Egyébként mindegyik helyen jártam korábban magam is, úgyhogy tudom hol van Mersin, Isztambul, Izmir, Ankara, Kusadasi, Kangal meg a többi. Viszont nem vagyok abban a helyzetben, hogy amikor egy forrásra hivatkozom, az érthetőbbé tételen túl, felülbíráljam az abban elhangzottakat. Az pedig, hogy egy rendkívüli helyzetben (részben) miért ez az útvonal alakult ki, túlnő azon, amiről véleményt mondhatok.

Kérek mindenkit, mielőtt nagyképűen és személyeskedve kioktatna, legalább azokból a forrásokból tájékozódjon, amelyeket megadtam! Ezzel nem azt mondom, hogy más forrásokból, a forrás megadásával, nem pontosíthatók az adatok. Csak a kinyilatkoztatás, amit lépten-nyomon tapasztalok a névtelen kommentelőktől, ez kétségbeejtő, mert az ország nagyon mély morális állapotát mutatja. Ha pedig valaki kifejezetten uszít, akár az álnevének megválasztásával is, vagy trágárkodik, őt minden további figyelmeztetés nélkül kimoderálom. Mielőtt félremagyarázná valaki: ez nem cenzúra, nem a kulturált, érvelő bírálat elfojtása, csak a tisztességes beszédmód iránti igény előzetes bejelentése a blog egyébként is közzétett alapelvei szerint. #