Főleg az amerikai médiumok egyszerre próbálják lejáratni az interjút készített Tucker Carlsont és az orosz államfőt.

Tájékoztatás, illetve átértelmezés. Mióta sajtó a sajtó, e két megközelítés közötti határvonalon egyensúlyoz, miközben persze a tisztességes újságíró tudja:

értelmezési mozzanatok jellemzik azt a hírszerkesztési gyakorlatot is, amelynek vezérelve a tények tisztelete.

Mert a sokak által szinte vallásos rögeszmével hirdetett, úgynevezett objektív újságírás nem létezik. Szándék lehet a tényszerűségre törekvés, de már az események tömegéből való válogatásban, a rostán fennmaradtak alapján készült hírek sorba rendezésében – kiemelt vagy eldugott helyen való megjelenítésében –, a nagyobb vagy kisebb betűméretekben, az illusztrációk csatolásában vagy elhagyásában, a mondatszerkezetekben, a jelzőkben, a szóba jöhető szinonimák közötti választásban és sok másban óhatatlanul megjelenik a szerkesztő álláspontja.

Persze, a gyakorlott, s főleg a tudatos médiahasználó ösztönösen érzi, mikor törekszik az újságíró arra, hogy miközben a szerkesztőség értékrendjét követi, a történést híven írja le, illetve mikor jeleníti meg az eseményt előre kialakított szempontok alapján, sőt, mikor formálja úgy a leírást, hogy azzal elébe menjen a közönsége várakozásának, korábban kialakult-kialakított beidegződéseinek, hiedelmeinek.

Mindezt azzal összefüggésben említem, hogy kifejezetten az átértelmezés jellemezte a Glóbusz mai médiaszínpadának talán legbefolyásosabb riportere, a Tucker Carlson által az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal február 8-án készített, 9-én nyilvánosságra hozott, több mint kétórás interjú fogadtatását a nyugati világban.

A zajongás már akkor elkezdődött, amikor kiderült, hogy a konzervatívnak, republikánus pártinak tekintett, az amerikai Fox News televízió korábban rendkívül népszerű, ám sokakkal összetűzésbe került, 2023-ban elbocsátott Carlson Moszkvába készül.

Mikor még azt sem lehetett tudni, miről lesz szó a beszélgetésben, s hogyan viselkedik az egyik vagy a másik fél. Brüsszelből már ekkor felröppent: Tuckert szankcionálni kellene a Putyin-interjúért! Eleve meg kellene akadályozni, hogy az európai légtéren keresztül utazzon! Nem mellesleg, ezeket a felvetéseket a magyar kormány kapásból elutasította, mint ez egy Szijjártó-nyilatkozatból kiderült.

Hillary Clinton egykori amerikai elnökjelölt és first lady, Sztálin kifejezésével „hasznos idiótának” nevezte Tucker Carlsont mielőtt még orosz földre lépett volna. Az Obama-kormány külügyminisztere, akinek fölöttébb kétséges szerepe volt a líbiai véres események kirobbantásában, az ország szétbombázásában, most, az MSNBC televízióban, Carlsonnak az ukrajnai háborúval kapcsolatos megjegyzéseire utalva, azt állította: „Olyan dolgokat mond, amelyek nem igazak. Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatos hazugságait papagájként visszhangozza, ezért miért is ne adhatna neki Putyin interjút”– mondta.

Az első körben az váltott ki dühöt, hogy az amerikai televíziós egyáltalán megszólalási lehetőséget ad az orosz államfőnek a Tucker Carlson on X (TCN on X) című, általa szerkesztett internetes platformon, jóllehet 2014 februárja, a Washington által szervezett kijevi államcsíny, s a Krím ennek nyomán bekövetkezett orosz annektálása óta nem egyszer jártak amerikai médiaszemélyiségek a Kremlben. Mi több,

korábban, a nemzetközi Valdaj Klub évente, Oroszországban megrendezett Putyin-vitáit rendre amerikai televíziós sztárok moderálták, nyilván, tetemes tiszteletdíj ellenében.

Kétségtelen, hogy aki 2022. február 24-e, az orosz haderő Ukrajnának a Krímen kívüli részeibe való bevonulása óta számítja a történelem kezdetét – mert ha ezt nyolc évvel korábbra tenné, akkor nem hallgathatna a Washington által szervezett kijevi puccsról, s az abban meghalt ezernél is több áldozatról, miközben a Krím annektálása egy puskalövés nélkül történt – az az amerikai médiumok vezető munkatársainak korábbi moszkvai útjaiban semmi kivetni valót nem talál. De nem így egyes mémerek, akik kiszúrták a kétszínűséget.

A címképnek választott montázs készítője, bizonyos Jack V Lloyd például megjegyezte, hogy emlékeztetőként rakta össze, ki mindenki házalt már Putyinnál. Azokat a szerepléseket újságírásnak tekintették, bezzeg a mostanit – lásd az utolsó bélyegkép feliratát! – árulásnak. Vagyis nyilvánvaló, hogy a Carlson-interjú miatti felháborodás szelektív jellegű. Az a célja, hogy a megfelelő értelmezéssel ellenőrzés alatt tartsák a közvéleményre való hatását – írta a blogger.

Ám az előzetes átkozódás ellenére elkészült az interjú. Az első huszonnégy órában csak Tucker Carlson oldalán több mint 150 millióan kattintottak rá. Az orosz elnök honlapján videón, illetve oroszul és angolul leírva is hozzáférhetővé tett – bár természetesen az amerikai szerverekről próbálkozó számára nem biztonságosnak minősített, ezért csak kétszeri nekirugaszkodás után, csigalassúsággal megjelenő – beszélgetés, s a másutt megosztott változatok iránti érdeklődés nagyságát nem ismerem. Ebben a helyzetben már csak az átértelmezés technikáját vethették be az ellenlábasok.

Anélkül, hogy teljes körű áttekintésre vállalkozhatnék, talán a legcélszerűbb, ha az Index összeállításának címét idézem: »„Putyin feltörölte a Kreml padlóját Tucker Carlsonnal” – így reagált a világ a szokatlan interjúra«. Bizony, „a világ”! A portál az amerikai demokratapárti Rolling Stone magazin cikkének címével adta meg az alaphangot, s ezzel

az okostelefonokon megjelenő cikkek címeit a tömegközlekedési eszközökön pörgetők számára el is dőlt, hova tegyék azt a globális médiaeseményt, ami legalább két ok miatt volt fontos.

Az egyik Tucker Carlson motivációja, aki – elmondása szerint – Amerikáért aggódik, látván, miként esik egymásnak a hatalmat gyakorló elit két tábora, már-már a polgárháború szélére sodorva az országot. Eközben a vezetői nem hajlandók tanulmányozni, hogy a világ más részein – többek között Kínában, Oroszországban, a globális Délen – milyen indítékokból milyen alapvető változások mennek végbe. Márpedig csak az ellenfelek nézeteinek megismerésével lehet megérteni, hogy miként lehetne alkalmazkodni azokhoz a folyamatokhoz, amelyek egyébként aláássák az USA helyzetét, értékrendjét.

Az orosz fél szemszögéből az adja az interjú jelentőségét, hogy – amiként ezt a moszkvai elemzők közül többen is hangsúlyozták – áttörés következett be a Nyugattal, főleg az amerikai emberekkel való kommunikációban. Hiszen, az elmúlt években a nyugati uralkodó körök szinte hermetikusan elzárták a lakosságot attól, hogy megismerjék a Kreml vezetőinek, továbbá az orosz állami médiumokban megszólaltatott tekintélyes, oroszországi szakértőknek a véleményét a globális és a regionális folyamatokról. Márpedig ennek hiányában – amit az orosz vezetés, s maga Putyin jól érzékel – a kultúrrasszista ruszofóbiára építve könnyen gerjeszthető olyan közhangulat, amely elfogadhatóvá teszi a nyugati tömegek számára az Oroszországra hivatkozó fegyverkezést, a NATO-nak az egész Közép- és Észak-Európában, illetve Ukrajna területén, az ukrajnaiak százezreinek élete árán történő felvonulását Oroszország ellen. Ebben az interjúban többek között azt fejthette ki az orosz államfő, hogy

hányszor és hányféle módon próbáltak megegyezni az amerikai vezetőkkel, s hányszor próbálták elkerülni, hogy a konfliktusok ne torkolljanak háborúba.

Nehéz ezt elfogadnia annak, aki csak azt hajtogatja, hogy „de Oroszország támadott meg egy szomszédos országot”, miközben nem hajlandó megismerni, hogyan juttatták el odáig a Kreml vezetőit a donyeci oroszoknak a megelőző nyolc éven át zajlott módszeres gyilkolásával, az ukrán hadseregnek a NATO-ba való betagolásával, hogy olyan megelőző csapásba kezdjenek, amit egyébként az USA és csatlósai a világ bármely pontján minden következmények nélkül megtettek az elmúlt évtizedekben. Ez persze nem menti Moszkva agresszióját, de a kép így teljes. Amihez egyébként hozzátartozik, hogy az invázió előtt rosszul mérték fel a mozgásterüket, mint ahogy Washington sem az orosz állam állóképességét.

Putyin, miként máskor – most azonban Nyugatra is eljutott a hangja –, ezúttal szintén leszögezte: sem Lengyelország, sem a Baltikum megtámadása nem céljuk, viszont Ukrajna semlegességéhez saját biztonsági érdekeik miatt továbbra is ragaszkodnak. Korábban, sokan, akár rendszeresen hangoztatták, milyen törékeny és a modern technológiák fejlesztésére mennyire alkalmatlan az orosz gazdaság, most meg azzal állnak elő, hogy Moszkva az orosz imperialista terjeszkedés jegyében gyarmatosítani akarja egész Európát. Hogy mennyire logikátlan ez az érvelés, egy dolog. De van egy másik szempont is.

Egy ilyen „kaland” ugyanúgy visszavetné Oroszország nagy ütemben, s minden jel szerint egyelőre sikeresen zajló békés építkezését, a tömegek életszínvonalának emelését, miként visszavetette – hogy más példákat ne említsünk – a Napóleon, majd a Hitler által egyesített európai hadak támadása, s az ezek nyomán bekövetkezett pusztítás és rablás. Ebből a szempontból még nem mondhatunk sokat az ukrajnai invázióról, ami minél tovább húzódik – bár az ezúttal is egyesített Nyugat ezen dolgozik – annál nagyobb lesz a kára, mint a haszna. Bizonyos haszna ugyanis van az eddigieknek, ha a Krímben megvédett haditengerészeti támaszpontot, s ezzel a Fekete-tenger ellenőrzését, a hadsereg szervezettségének, ütőképességének jelentős javulását, a fiatal, tehetséges tisztek tömeges előrelépését, az ország ipari, ezen belül hadiipari teljesítményének felpörgetését, a Nyugat helyett a keleti átállás végrehajtását, az oktatási-tudományos rendszer hatékonyabbá tételét, Moszkva nemzetközi tekintélyének az úgynevezett globális Dél szemében való növekedését, az ország egységbe forrasztását tekintjük. S eközben jelentős szociális intézkedések történnek, s virágzik a magaskultúra, bár minderre sokan azt mondják, kérdés, meddig lesz rá fedezet...   

A Tucker Carlson által Putyinnal készített interjú miatt azért lettek dühösek egyes washingtoni érdekcsoportok, mert az Ukrajnával kapcsolatos, kezdettől fogva Oroszország elleni erőfeszítésekhez kapcsolódó, jelenlegi stratégiaváltásnak tehet keresztbe. A „Jön az amerikai–orosz háború újabb szakasza” című cikkemben írtam erről bővebben. A beszélgetés tényének, s főleg üzeneteinek átértelmezésével azt akarhatják elérni a Washingtonhoz kötődő, a nyugati médiarendszert is uraló tőkés körök – amelyek az oroszországi erőforrásokért és piacokért folyó szándékuk valóra váltásához immár kiszorították a nyugat-európai cégeket –, hogy elfedezzék a saját lakosság elől ezeket az egyszerű összefüggéseket.

Mindez nem annyira a magyar közönség, hanem az interjú fő célcsoportja, az amerikai közvélemény szempontjából számít. Ezért főként a jelenlegi kormányzatot támogató – naná, hogy nem pártatlan! – amerikai médiumok egyszerre próbálták és próbálják meg lejáratni Carlsont és Putyint. A The Washington Post például egyetlen mondatban, ily módon: „Az interjúban zagyváló Putyin alig hagyta szóhoz jutni Tucker Carlsont”. Ezt is a fent említett Indexből emeltem ide, amely összességében a negatívumokat hangsúlyozta az összeállításában. Többek között ilyen idézeteket tálalt fel olvasóinak:

Természetesen, a gyűjteményben olyan elszórt részletek is vannak, amelyekből a tartalmi kérdésekre is következtetni lehet. Ám ezekkel nem sokra megy, aki nem tanulmányozta a teljes szöveget. Nem fogja megérteni, hogy az orosz államfő például miért foglalkozott több mint húsz percen át Kelet-Európa történelmének orosz szempontból való értelmezésével, miért időzött el hosszasan a fölött, hogy 2000-ben Bill Clinton megmondta neki: stábjának az az álláspontja, hogy nem veszik be Oroszországot a NATO-ba. Az ezekről való gondolkodást egyszerűen elnyomják a bombasztikus beszólásokkal tűzdelt, ismertető cikkek. Íme, néhány saját gyűjtésemből:

Miközben ezt a szöveget írom, az egyik külföldi híradóban hallgatom, hogy Washingtonban miként próbálja lejáratni a német kancellár a Fehér Ház kandallója mellett hümmögő Joe Biden amerikai elnök előtt Carlsont, s miként tódítják egymást Putyin lekicsinylésével, s milyen történelmietlen megállapításokat tesznek a Napóleon 1812-es támadása utáni Oroszországról. Hallgatom az interjú miatt duzzogó kanadai miniszterelnököt, aki nemrégiben az egész ottawai parlamenttel és az ukrán államfővel, Zelenszkijjel együtt állva tapsolt egy ukrán banderista-fasisztát, aki orosz történészek szerint bizonyíthatóan zsidók, lengyelek, oroszok, beloruszok elleni tömeggyilkosságokban vett részt.

Azért ünnepelték, mert a II. világháborúban úgymond „az oroszok ellen harcolt”. Nemde bár, legalább a zsidó származású Zelenszkijnek kellett volna felszólnia, hiszen a nagyapja a háború alatt a Vörös Hadsereg magas rangú tisztje volt, hogy aki 1941 és 1945 között az oroszok, vagyis a Szovjetunió ellen harcolt, az a kanadaiak és az amerikaik ellensége is volt. Az ilyen tájékozatlanságok, következetlenségek miatt is egyre reménytelenebbnek látom az újabb (politikusi) generációk tudatlanságát, elvtelen cinizmusát, a jövőre figyelés helyett csak a pillanatnyi médiasikerben, a tömegmanipulálásban való érdekeltségét! Vannak azért más hangok is, főleg a komment szekciókban. 

Kétségtelen, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Nyilvánvaló, hogy az immár kétszázmillióhoz közelítő érdeklődés ellenére a többség nem hallgatja végig a két órát. A közönség döntő része a média által kiemelt részekre hagyatkozik, amelyeket az érdekkörükhöz való kapcsolódásuknak megfelelően tálalnak elé az úgynevezett objektív újságírás sztárjai, megtévesztett szürke robotosai, az akadémiai értelmiség anyagilag érdekeltté tett szakértői, akik a felszín magyarázásában, értelmezésében jeleskednek, de hallgatnak a mélyben zajló társadalmi-gazdasági folyamatok haszonélvezőiről. Azokról, akik a fokozott fegyverkezés felé terelik az állami költségvetések szociális, egészségügyi és oktatási tételeinek egyre nagyobb hányadát. Az agymosás ellen az egyetlen védekezési lehetőség: minél több eredeti szöveg tanulmányozása. Mert igen, ami ebben a cikkben áll, az is értelmezés. Miként erre e jegyzet bevezetőjében utaltam: a szubjektív mozzanat, a sajátos és saját szemszög minden újságírói, s persze minden más emberi tevékenység része. A legtisztességesebb szándékkal sem lehet ezt kizárni. Ezért az egyén felelőssége nem hárítható másra. Az olvasómé sem...#

CÍMKÉP: Bizonyos Jack V Lloyd emlékeztetőként rakta össze, ki mindenki házalt már Putyinnál: azokat a szerepléseket újságírásnak tekintették, bezzeg a mostanit  árulásnak – Tuckert szankcionálni kellene a Putyin-interjúért! – vetődött fel a sajtószabadságot védő Brüsszelben. (Forrás: TCN on X)