Az Oroszország elleni szankciók immár a nyugat-európai cégek ellen irányulnak, mert az amerikaiak szemet vetettek az európai földgáz-piacra.

Lőttek a moszkvai elleni szankcióknak? - kérdeztem egy februári posztom címében a Bekiáltás blogon. Egy orosz ellenzéki lapra és a Financial Times-ra hivatkozva írtam arról, hogy megkezdődött az Obama-hagyaték felszámolása. Konkrétan: egy akkori döntés szerint „Az amerikai cégek továbbra sem üzletelhetnek az orosz titkosszolgálatokkal, de már benyújthatják hozzájuk az igazolásokat". Egy szemfüles kommentelő most azzal szembesített: „igaz hogy még csak négy hónap telt el, de már itt van a válasz, újabb szankciók Oroszország ellen".

Ám az ügy ennél bonyolultabb. Németország és Ausztria vezetői úgy látják: valójában az európai cégek ellen irányul a szenátusi döntés, hiszen a finanszírozásszigorítási szankciók olyan oroszországi ügyleteket érintenek, amelyekben több nyugat-európai cég is érdekelt. Ezért Angela Merkel német és Christian Kern osztrák kancellár egyaránt kritikus hangot ütött meg az amerikai lépéssel szemben, jóllehet arról még a képviselőháznak is szavaznia kell, majd Donald Trump elnöknek aláírnia.

A mostani – az orosz energiaipart, a bányászatot, a közlekedési ágazatot stb. – érintő  washingtoni korlátozási tervek aligha fogják megrázni az orosz gazdaságot. Fő céljuk feltehetően nem is ez, hanem, hogy megakadályozzák az Oroszországból az Európai Unióba irányuló földgáz-szállítások növelését a tervezett Északi-áramlat 2 vezeték megépítésével. Így akarnak piacot teremteni az amerikai cseppfolyósított földgáznak Európában. Ez tehát már olyan kereskedelmi háború, amelyben Ukrajna, a Krím, a szíriai kormány orosz támogatása végképp ürügy. Egyúttal egyre leplezetlenebbül mutatja meg, hogy abban a folyamatban, amelyben a kőolaj helyét részben a földgáz foglalja el a szénhidrogének világpiacán, miért is kellett puccsot szervezni Kijevben, továbbá miért szerzett Ukrajnában földgáz-kitermelési koncessziókat, illetve vásárolt földgáz-tárolót a Baltikumban olyan amerikai cég, amelyben a korábbi amerikai alelnök, Joe Biden családja is érdekelt.

A német vezető reagálásának hátterében vélhetően az áll, hogy Németország inkább oldaná az USA-tól való függését, viszont az amerikai földgáz-szállítások ezt a függést növelnék. Csak emlékeztetőül: az amerikai haderő lényegében a II. világháború óta megszállva tartja az országot – még ha ezt NATO-szövetségként is jelenítik meg a közvélemény előtt. A német hadiiparral és a hadsereg fejlesztésével kapcsolatos korlátozások is érvényben vannak. Noha Németország gazdasági ereje, európai politikai szerepe vitathatatlan, szóba sem jöhet, hogy növelhesse befolyását az ENSZ-ben. A közelmúltban a Deutsche Welle német közszolgálati adó angol nyelvű műsorában láttam a térképet, amelyen be volt jelölve, hogy az ország mely területeinek telefon- és internetes vonalait hallgatják le az amerikai titkosszolgálatok egyebek között azzal a céllal, hogy adatokat gyűjtsenek a német politikusok és nagyvállalatok vezetőinek beszélgetéseiről.

Igen ám, de az sem elhanyagolható szempont, hogy a vezetékkel tovább erősödne Európa, ezen belül is elsősorban Németország függése az oroszországi eredetű gáztól. A jövőben a jelenlegi 40 százalékkal szemben több mint 60 százalékban orosz gázt használnának a német fogyasztók. A függést az is növeli, hogy a lengyel versenyhatóság – egyfajta kétélű fegyverként használva hatalmát, óhatatlanul is szívességet téve az amerikai érdekeltségeknek, egyúttal előre értelmet kölcsönözve a mostani amerikai szenátusi döntésnek – elutasította azt a tervet, hogy az Északi-áramlat 2-t építő, Svájcban bejegyzett Nord Stream 2 AG vegyesvállalatként működjék. Így az továbbra is az orosz Gazprom tulajdonában marad, miközben a költségeken nyugati cégekkel osztozik. A pénz felét a  Gazprom adja, másik részét a francia Engie (korábbi nevén GDF Suez), az osztrák OMV, a holland-brit Royal Dutch Shell, a német Uniper (az E.ON AG leánycége) és a szintén német Wintershall cég. A mostani amerikai lépés a pénzügyi tranzakciókat nehezítené, ami feltehetően nem következhetne be, ha érvényesül az eredeti elképzelés, és az európai befektetők egyenként 10 százalékos részesedést szereztek volna a Nord Stream 2 AG-ben.

Az osztrák politikusok idegességének oka: Ausztriában van az európai földgáz-elosztás egyik legnagyobb központja; az országnak jelentős bevétele származik a tranzitszállításokból, amit apasztana az amerikai térnyerés. Most válik érthetővé az is, hogy az Európai Unió döntéshozóinak közbeiktatásával miért akadályozták meg az Oroszországból kiinduló Déli-áramlat gázvezeték bulgáriai szakaszának építését annak ellenére, hogy már minden elő volt készítve. Ez Magyarországot is kedvezőtlenül érintette, noha most újból felvetődött ennek az ágnak a kiépítése. Közben azonban megállapodás született arról, hogy a vezeték még Délebbre, Törökország területén húzódna, de az ehhez való csatlakozásról egyelőre semmilyen döntés nincs. Olyan variáció is elképzelhető, amelyből Magyarországot teljesen kihagyják, ami miatt jelentős bevételtől esne el az ország.

Az Északi-áramlat 2 beüzemelése után kiiktatódna az ukrajnai tranzitútvonal, ami egyelőre mással nem pótolható anyagi veszteséget jelenthet Kijev számára. Ez azonban „csupán” apróság ahhoz képest, hogy alighanem az az USA és Európa közötti összeütközés zajlik a szemünk előtt, amit már a kilencvenes évek elején előre jeleztek a szakértők. Például a Valóság folyóirat 1992 áprilisi száma publikálta János Cs. Andrásnak a szombathelyi főiskolán tartott előadását, amelyben Amerikai paradoxon címmel beszélt arról, hogy az USA társadalmi problémái miatt akár még az is bekövetkezhet, hogy „a jövő Amerikája Európa ellensége legyen". #

CÍMKÉP: Merkel és Trump sajtótájékoztatója 2017. március 17-én – Németország inkább oldaná az USA-tól való függését, viszont az amerikai földgáz-szállítások ezt a függést növelnék