Az internet világába, vagy a lakásának magányába bezárt-bezárkózott tömegembert gyakorlatilag nem lehet meggyőzni észérvekkel, amit még mindig nem ért az ellenzék.

Nem gondolom, hogy a magyarországi választók többségét mozgósítani lehet az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel: egy fasisztoid rendszer az orbáni, ennek megbuktatása érdekében kell részt venni a feltehetően áprilisban esedékes országgyűlési választáson. Persze értem az ilyesfajta minősítést és felvetést, amit a Klubrádió január 4-ei, csütörtöki, Megbeszéljük... adásának egyik betelefonálója megfogalmazott. Bizonyos vagyok abban is, hogy az a folyamat – a FOLYAMAT! –, aminek Magyarországon immár évtizede tanúi, illetve eltérő mértékben részesei és elszenvedői vagyunk, könnyen átlendülhet egy olyan – a Nyugat által is támogatott – rendszerbe, mint amilyen a jelenlegi ukrajnai.

Amint a címkép mutatja, Kijevben, 2018 első napján is fáklyás felvonuláson éltették az ukrán nácizmus alakját Sztepan Andrijovics Banderát, akinek hívei a II. világháború alatt a német nácik oldalán vettek részt tömeggyilkosságokban. Ne legyenek illúzióink! Megfelelő feltételek esetén a mai magyarországi folyamatokat is betetőzheti egy olyan fordulat, mint amilyet 2014 elejétől Ukrajnában is tapasztalunk: tucatjával gyilkolnak meg a hatalomnak, az oligarcha-maffiózóknak nem tetsző újságírókat, közéleti szereplőket, hajtottak végre különféle pogromokat a kijevi hatalom hallgatólagos tudtával, s hajtanak végre a központ által kontrollálhatatlan banditatámadásokat a több ezer főt számláló, antiterroristának nevezett, részben oligarchák által pénzelt, szélsőséges nacionalista zászlóaljak főképpen a kelet-ukrajnai polgári lakosság ellen. 

Félnek attól, hogy megfigyelik, listázzák őket

Itt még nem tartunk. Ám lépten-nyomon tapasztalom, hogy a közemberek félnek attól, hogy telefonjaikat, internetes levelezésüket megfigyelik. Attól félnek, hogy megnyilatkozásaik, a kormány által Orbán Viktor aláírásával küldött, úgynevezett konzultációs levelek alapján listázzák őket. Sokan úgy vélik, ezeknek szerepük lehet akkor, ha ők maguk, vagy valamely családtagjuk be akarna tölteni valamely állást, hozzá akarna jutni valamilyen egyéni elbírálást igénylő támogatáshoz és így tovább. Ezek a közemberek félnek. Félnek, mert látják, hogy a hatalom letéteményesei hány politikai ellenfelükkel bántak el az elmúlt években. Mondvacsinált ürüggyel előzetes letartóztatásba helyezték őket, éveken át húzták el a gyakran felmentő ítélettel végződött bírósági tárgyalásokat egészen addig, amíg az érintettek karrierje, családi élete rá nem ment a koncepciós eljárásra.

A kisember is látja, hogy az ügyészségek, a rendőrség, a bíróságok bizonyos esetekben mintha önkényesen, vagy ami még ennél is rosszabb, egy láthatatlan felsőbb világi, a törvényeken felüli akaratnak engedelmeskedve járnának el. Nap, mint nap érzékeli szűkebb pátriájában is, hogy a hatalom kegyenceit senki és semmi nem korlátozza. Ennek alapján kétségtelenül maga az átlagember is juthatna arra a következtetésre, hogy ez már a prefasizmus, vagy ahogyan Ungváry Rudolf meghatározza: fasisztoid rendszer. De a kisembernek ezek a kifejezések semmit nem mondanak. S többek között azért nem, mert a II. világháború után, ebben a régióban több nemzedék előtt – a sztálini gondolkodásmódra visszavezethető aktuálpolitikai okokból – a német náci rendszert nevezték fasisztának.

A fasizmusról a régi módon gondolkodnak

Ennek alapján a mi emberünk így okoskodik: ma Magyarországon nem lakoltatnak ki tömegeket a lakásaikból, a házaikból, nem vagonírozzák be őket. Nincsenek koncentrációs táborok, emberek megsemmisítésére épített gázkamrák és krematóriumok. Márpedig ugyebár ezek a fasizmus velejárói – elmélkedik a kisember. S minthogy a fasizmusról a tudatába táplált tudás nem egyezik az itt és most tapasztaltakkal, hiába magyarázná el neki a baloldali vagy a liberális értelmiségi, hogy az orbáni nemzeti (nem) együttműködésnek a hatalmat ellenőrző intézményeket maga alá gyűrő, a magát egyre korlátozhatatlanabbnak érző, korrupciók és politikai-gazdasági zsarolások láncolatára épülő rendszere miért fasisztoid. Egyébként pedig nem is magyarázza neki mindezt az ellenzéki elit, mert messze elkerüli azokat a régiókat, városrészeket, ahol a kisember él, s ahol ennek az ellenzéknek valamifajta szervezett aktivitást kellene felmutatnia. Ám az ellenzék ezt nem, vagy alig teszi.

Ugyanilyen terméketlen az is, amikor a ma már csak korlátozottan fogható rádiók adásaiban a jó szándékú betelefonálók, vagy épp a műsorvezetők arról győzködik a nagyérdeműt, hogy az ellenzéki politikusoknak nem az egyre kétségesebbé való egészségügyi ellátás anomáliáiról, nem az oktatás lezüllesztéséről, meg a hasonló földhöz ragadt témákról kellene beszélniük. Mert szerintük ezek csak azt követően jöhetnek, ha már megértették a tömegek a legfontosabbat: maga a demokrácia került veszélybe. És hányszor, de hányszor hallottuk csak a Klubrádióban ezt az érvelést. Ám az ilyen adásokban – ugyanúgy, mint az enyémhez hasonló blogterekben – néhány ezer, legföljebb néhány tízezer ember ágál jórészt ugyanannak a körnek, s jobbára elvont fogalmakra építő érveléssel.

Az értelmiséget nem érti az átlagember

Persze, a hallgatás sem megoldás. Mert amíg lehetséges, igenis szólni kell, sőt kiabálni, kinek-kinek úgy, ahogyan a felkészültségéből, a tehetségéből futja! Ha másért nem, a jövő számára való dokumentálás miatt. Dokumentálni kell minden fórumon, amit még nem vontak az ellenőrzésük körébe a politikai-gazdasági hatalom mai urai, hogy mára, Magyarországon olyan helyzet alakult ki, amelyben bárkivel, bármi megtehető. Ha korlátozná őket valamely törvény, legfeljebb kényük-kedvük szerint módosítják. Egyre nyilvánvalóbb, hogy csak rajtuk múlik, hogy mohó pozíció- és vagyonszerzési vágyukat mikor és kinek rovására, ha kell akár egy személy, akár valamely társadalmi csoport ellenséggé nyilvánításával, vagy csupán a közérdekre való hivatkozással elégítsék ki. Ezért egyrészt igaza van minden rádióműsorba betelefonálónak, közírónak, aki szóvá teszi ezeket. Másrészt viszont nincs igazuk azoknak, akik csupán az elveszett köztársaság visszaállításának szükségességét mantrázzák. Azért nincs igazuk, mert az ilyen megközelítések túlságosan elvontak az átlag embere számára.

A választók többsége nem fölülről szemléli a világot. Ezért hozzájuk a közvetlen környezetükben tapasztaltak alapján lehet és kell közelíteni. Más kérdés, hogy nem olyan szétszórt és ide-oda kapkodó módon, vagyis mozgósításra képtelenül, mint ahogyan ezt az ellenzék tesz immár évek óta. Mint ahogyan az értelmiségi megnyilatkozásokkal vagy a nyílt levelekben Orbán Viktornak szánt üzenetekkel sem igen tud mit kezdeni a halandó. A minap például egy figyelemre méltó vádirat jelent meg a Facebookon  a magát országgyűlési képviselőjelöltként aposztrofáló Bencsik János aláírásával. Benne a következő mondat: „Ön az állampárti időkből visszahozta a teljes véleménydiktatúrát, a paranoiás, állandó ellenségkép-gyártást, a dilettáns gazdaságpolitikát és a kontraszelektált, önálló gondolkodásra képtelen pártbizalmi szisztémát”. Lássuk be az ilyen közlés gyakorlatilag átfoghatatlan, értelmezhetetlen a magára hagyott, több mint felerészben még érettségivel sem rendelkező magyarországi választó számára!

Többek között azért nem, mert ma már nincsenek olyan vitakörök, klubok, uram bocsá’ tévé- és rádióműsorok, ahol ezeket megbeszélnék, értelmeznék a sokaság előtt. Ne feledjük azonban, hogy ennek a helyzetnek a kialakulásában, kialakításában a mai ellenzék is részes. De ha már így alakult, akkor legalább azt tudatosítanák a kampányaik megtervezésekor, hogy a kisembert első-, másod- és harmadsorban is a biztonsága foglalkoztatja. Első helyen sajátjáé, a másodikon a családjáé, a harmadikon az országáé. Minden valamire való újságíró tankönyvben benne van ez. Ám Magyarországon csupán Orbán Viktor tanácsadói alkalmazták eddig ezt a pofon egyszerű ismeretet. Méghozzá oly módon, hogy mindhárom területen rájátszottak erre az alapérzésre.

Attól a félelemtől védenek meg, amit ők keltettek

A magán nyugdíjalapok államosításától a dohánytermék-kereskedelem átrendezésén, a közmunka lehetőségek lebegtetésén, az oktatás- és az egészségügy ellehetetlenítésen, a migránsellenes kampányon át a terroristák elleni óvodai menekítési tervig megannyi körmönfont ötlettel égették bele az emberekre a bizonytalanság-érzetet, majd azt a sugalmazást, hogy Viktor nem fog senkit az út szélén hagyni. És ennek bizony megvan a kétes eredménye. Egy eddig magát következetesen baloldali szavazónak tekintett nyugdíjas ismerősöm a minap kijelentette: ő Orbán Viktorra fog szavazni. A miértre azt válaszolta: ő a nyugdíját eddig mindig megkapta, s azt gondolja, hogy ha Orbán marad, akkor a nyugdíja is marad. Hiába magyaráztam neki, hogy már az a félelem mozgatja őt, amit a kormány tagjai, a kormányzó párt vezetői és suttogó propagandistái ültetettek el benne, de ez az érv nem hatott – túlságosan elvontnak, az őt egyedül foglalkoztató témához képest túlságosan távolra mutatónak tartotta az okfejtésemet.

Egy szó, mint száz, ha valaki eredményt akar elérni a választásokon, elsősorban ezzel a köznapi mentalitással kell számolnia. A kisember számára mindenekelőtt az létezik, ami az életének mindennapi, anyagi feltételeit érinti. A huszadik század első felének kisgazda-, szociáldemokrata és másfajta olvasókörei, kulturális egyletei, a Rákosi-rendszer Petőfi köre, a késői Kádár-rendszer különféle fórumrendszerei le- és eltűntek. Az internet világába bezárt-bezárkózott tömegember előtt nem folyamatokként, csupán élménylöketekként jelennek meg a világ marginális eseményei, illetve a nagy eseményeknek a dolgok lényege szempontjából jelentéktelen részletei, külsőségei.

Ebben a helyzetben csak arra vállalkozhat az értelmiség, vagy a politikai elit – már ha nem csupán a saját karrierje, egzisztenciájának biztosítása jár a fejében –, hogy egyelőre maga számára, cselekvése kiindulópontjaként fogalmazza meg a maga bonyolultságában, s az ennek megfelelő szókinccsel, milyennek is látja a nagyvilágot, s a hozzá ezer szállal kapcsolódó magyar társadalmat. Amivel azonban ténylegesen is befolyásolni, mozgósítani akarja a tömegeket, egyszerűnek, kézzelfoghatónak, a mindennapi tapasztalatokhoz kapcsolódónak kell lennie, amely mögött persze ott kell(ene) húzódnia annak többlettudásnak, ami észrevétlenül tehetné hitelessé a megszólalásokat. A magyar társadalom tragédiája, hogy az ilyen megközelítés ma egyetlen politikai tömörülésnek sem sajátja. Az orbáninak talán megvan hozzá a tudása, de azt – az önös célok érdekében, a nemzeti trikolór álcája mögött – szemfényvesztésre használja. Mindennek következményei – az ellenzéki szűklátókörűséggel párosulva – beláthatatlanok. Ám ne legyen igazam! #

UTÓIRAT: A cikkem megírása után került nyilvánosságra, hogy az MSZP a német szociáldemokraták korábbi ászával Heiko Krestchmerrel kötött szerződést a párt választási kampányának menedzselésére. Kretschmer a 168 Órának adott interjúban arról beszélt, hogy a magyar társadalom különösen az egészségügy állapotával, illetve az oktatás fokozatosan romló helyzete miatt elégedetlen. Ebből akár az is következhet, hogy ez a két téma lesz az MSZP kampányának középpontjában. Szerinte más, jobb válaszokat kell kitalálni, mint a jelenlegi kormány, de ezeket el is kell juttatni a választókhoz; egy adagnyi populizmusra a politikai baloldalon is szükség van. Mit ne mondjak, magam is ilyesmiről írtam.

CÍMKÉP: A rémtetteket elkövető elődjeiket életető, újnáci banderisták fáklyás felvonulása Kijevben, 2018. január 1-jén. A Bandera képével kiegészített, részben a III. Birodalom színeit követő, fekete-vörös zászló felirata: Kövesd a hőst! (Fotó: RIA Novosztyi, Ukrajna)