Aki szemet huny a hatalommal való visszaélés fölött, maga is részese az aljasságnak.

Még mindig elképedek azon a szemérmetlen találékonyságon, ahogyan a Fidesz-média az európai parlamenti választások eredményeit tálalja. Nincs nap, hogy ne ütköznék valamilyen újabb leleménybe arról, mekkora sikert ért el az állampárt a május 26-ai voksoláson. Ennek viszonylagosságáról korábban már értekeztem itt, most azonban lássuk a fejleményeket! Június 4-én, kedden például ezt jelentette az M1 Híradó 23 óra utáni műsorvezetője:

Tekintsünk el attól, hogy a hír többek között azt példázza, miként épülnek egymásra a Fidesz-állampárti média különböző csatornáinak ugyanazon közlései! Ne foglalkozzunk azzal sem, hogy az állami televíziónak ebben a mindössze negyven másodpercében háromszor hangzik el a Fidesz-KDNP neve, méghozzá pozitívnak szánt üzenetként, szemben az egységesen kedvezőtlen színben feltüntetett ellenzékkel! Ezúttal fókuszáljunk arra a cinizmusra, ami az effajta tálalás mögött húzódik meg! A kormánypárti politikusok és az őket szolgáló propagandisták ugyanis azt a látszatot keltik, hogy egyenlő feltételek között voksolhattak a választók. Csakhogy ez átverés. Az a politikus, az a magát politológusnak vagy újságírónak nevező személy pedig, aki pedig ezt tudatosan figyelmen kívül hagyja, minimum aljas.

Sokakat tettek cinkosukká

Több mint nyugtalanító, hogy ez az alávalóság elárasztja a magyar társadalmat. Szembetűnő következménye, hogy a hatalom emberei és közvetlen környezetük cinkossá tették a hamis értékrend követésében az ország jelentékeny hányadát. Így hangozhatnak el immár magánbeszélgetésekben és jelenhetnek meg a közösségi médiumok fórumain az ilyen álszent megnyilatkozások: „Mit tehetünk, így döntöttek a választók?”; „Hát, igen! Ilyen népszerű Orbán Viktor és a Fidesz!” A KDNP-ről általában szó sem esik, hiszen azt még a legelvakultabb hívek is érzékelik: ez a képződmény csupán díszbojt az állampárt mundérján. Propagandatermék, hogy azt lehessen sugallni: Orbán pártja nem sajátítja ki szinte teljes mértékben a hatalmat. Pedig de…

Az Orbán-rezsim mindenekelőtt a választók nagy részét elérő médiumoknak a központi érdekek szolgálatába állításával érte el, hogy a magyar világ meglehetősen nagy hányada legalábbis szemet huny vezéreinek amorális magatartása fölött. Elfogadják a korrupciót, a közvagyon különféle formában való fosztogatását, a hatalommal való visszaélés megannyi formáját a demokrácia intézményeinek megbénításától, leépítésétől az elesettek rovására történő gyarapodás törvényesítésén át az önkény megannyi változatának szentesítéséig, legalábbis hallgatólagos tudomásul vételéig.

A társadalom egy másik, talán az előzőnél is nagyobb hányada esetében viszont a tudatlanságban tartással érik el a hatalom gyakorlói, hogy ez a tömeg ne lásson át a szitán. Megvonják tőlük a tudatos közéleti cselekvéshez szükséges alapvető információkat, amelyek nélkül még a gondolkodni akaró emberek sem képesek felismerni az összefüggéseket. Így fordulhatott elő, hogy amikor az egyik helyen azt a kérdést tette fel valakinek egy újságíró: „Kire szavazott?”, az illető visszakérdezett: „A Fideszre. Miért, másra is lehetett volna?”

A Fidesz médiarendszere uralja a társadalmat

Polgármesterek, papok, a történelmileg is a hatalom oldalán álló cigányvajdák,* romavezetők, a helyi kiskirályok sokasága ügyködött azon, hogy kialakuljon az a helyzet, Erre az amerikai Yale Egyetem kutatóinak, Isabela Maresnek és Lauren Youngnak már 2014-ben, Magyarországon, száz kistelepülésen, az akkori országgyűlési választásokkal kapcsolatban kétezer személy megkérdezésére épülő tanulmánya is felhívta a figyelmet. „A klientelizmus változatai a magyar választásokon” című dolgozat készítői kimutatták, hogy 16–18 százalékkal növeli a szavazatok arányát azok javára – legyenek ezek kormánypártiak, vagy függetlennek mondottak –, akik képesek az állami erőforrásoknak a közmunkán, a munkáltatói kölcsönökön és más támogatásokon keresztül történő politikai nyomásgyakorlásra.

A közvetlen befolyásoláson, a zsaroláson alapuló szavazatszerző módszereken túl a minden képzeletet felülmúló tájékozatlanság és az ebből is eredő közöny is nagy szerepet játszik a Fidesz úgymond sikereiben. Ezek elérésében a kormányzó párt befolyása alatt álló médiumok játszották és játsszák a legnagyobb szerepet. Közöttük első helyen állnak a közszolgálatinak hazudott rádiós és televíziós csatornák, aztán az állami vagy az állam által odairányított hirdetésekkel fenntartott tv2, továbbá a közvetve a hatalom által pénzelt hírtelevíziók és rádiók. Az egyházi, az önkormányzati lapok, műsorok, honlapok sokasága szintén az állampárt és vezetőjének nagyszerűségét zengi, üzeneteit közvetíti gyakran áttételesen.

És persze ki ne hagyjuk a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA) a maga 476 médiumával, amelyekkel szinte kizárólagosan uralni lehet a vidék és a nagyvárosok több milliós tömegeit! Ehhez képest bicskanyitogató képmutatás, amikor Orbán Viktor rendre kijelenti, hogy médiaellenszélben ténykedik, hiszen az egyetlen, csak a fővárosban fogható úgymond ellenzéki rádió, a kormánytól távolságot tartó tíz–húszezres példányszámban nyomtatott lapok és az összesen pár százezer ember ember által érdemi tájékozódásra használt internetes portálok nem sokat nyomnak a latban, amikor nyolcmilliónyi választót kellene képbe hozni, mozgósítani.  

A békétlenségre építik a hatalmukat

Hogy mindez így alakult, abban a ránk zúdult rendszerváltozás társadalmi-gazdasági szervezetet megroppantó, családok millióit tönkretevő folyamatainak ugyanúgy szerepük volt, mint a 2008-as gazdasági világválságnak. És ne hallgassuk el a 2010 előtti időszak mai ellenzéki kormányzóinak szerencsétlenkedéseit sem! Bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy a zavaros politikai helyzetek folyamatos előidézéséért, a társadalmi békétlenséget még kormányzásának időszakában is szító Fidesz vezetői nagyon is sokat tettek. Utóbbira a 2000 előtti vasutas sztrájkok kezelésénél keresve sem találnék jobb példát, minthogy az események résztvevőjeként pontosan megismerhettem Orbán Viktor kormányfő kérlelhetetlen álláspontját.

Viszont kétségtelen, hogy ismét hatalomra kerülve Orbán élvezte az abból fakadó előnyt, hogy elődeire hárult a gazdasági válság miatti, igazán jelentős kényszerintézkedések megtétele. Neki már csak az ÁFA, meg néhány más adó felemelése maradt, meg a multikkal, köztük a bankokkal való kiegyezés a devizahitelesek rovására. No meg annak hangoztatása, hogy Gyurcsányék elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, miközben persze az Orbán-kormány sem adta vissza azt, sőt a valóságos nyugdíjas-inflációs veszteségeket sem pótolta és pótolja. Ráadásul az időközben megkezdődött gazdasági konjunktúrát, nem utolsó sorban a brüsszeli pénzek minden addiginál nagyobb mértékű beáramlását úgy használta ki Orbán Viktor és köre, hogy a politikai ellenzéktől még a levegőt is elszívta. Mindennek együttes következményét a Magyar Hírlap június 4-ei számának szintén triumfáló cikke így foglalja össze:

A manipulált választókra hivatkoznak

Még egyszer mondom: ennek a helyzetnek a kialakulásában az ellenzéki pártvezetők tehetségtelenségének, az országos párthálózat feladásának, illetve a munkaigényes kiépítéséről való lemondásnak, az ellenzéki országgyűlési és önkormányzati képviselők kisstílű nyerészkedésének, s ezzel zsarolhatóvá válásának jócskán szerepe volt és van. Az ellenzék nem menthető fel egyetlen olyan további vétek, vagy akár bűn alól sem, amit a fentieken túl is rájuk lehet olvasni.

De ez nem változtat azon, hogy a parlamenti kétharmad birtokában fokozatosan állampárttá vált Fidesz úgy avatkozott be Magyarország társadalmi és gazdasági életébe, közigazgatási és oktatási rendszerébe, továbbá médiaviszonyaiba, hogy az az autoriter hatalomgyakorlás feltételinek megteremtését szolgálta és szolgálja. Ezért tarthatatlan az az álláspont, ami a jelenlegi elit és szekértolóinak minden hamis magyarázkodásának lényege: a választók akarata alapján jött létre és marad fenn a nemzeti (NEM) együttműködés rendszere. Mégpedig azért tarthatatlan ez az érvelés, mert figyelmen kívül hagyja azt a kérdést, hogy „Ugyan ki uralja a választókat?” És erre, szerintem, az a válasz, amit a minap adtam az egyik fészbukos ismerősömnek:

Barátkoznak a diktatúra gondolatával

Ám legyen büszke valaki a Fidesz választási sikereire! De azonnal tegye hozzá: csalfa módszerek sokasága húzódik meg mögöttük! Ha valaki szemet huny efölött, sajnálom, de csak azt írhatom és mondhatom neki, hogy gyáva. Mert ha mindezt szavazatával támogatja, s főleg tevékenyen közreműködik benne, legalább vállalja fel, hogy részes a becstelenség palástolásában, netán művelésében. Első helyen a kormánypártra felfűzött, tájékozottabb közép- és felsőosztálybelieket éri a magyar világ elaljasításában való részvétel vádja. Azokat, akik tudván tudják, hogy a hatalomgyakorlás tisztátalan módjához asszisztálnak, de a kapcsolati háló részeként anyagilag is érdekeltek a kétes viszonyok fenntartásában. Ők azok, akik – egy napokban közzétett kutatás adatai szerint –, immár a nyílt diktatúra gondolatával is barátkoznak, mert azt gondolják, hogy az megvédi majd őket azoktól, akik netán firtatni akarják vagyonuk eredetét, nem beszélve az esetleg elégedetlenkedni kezdő kisemmizettekről. Ebben a körben kell megemlítenünk a legtöbb bevett egyházat is.

Beszélni kell továbbá a határon túlról a Fideszre szavazókról! Igen, róluk is. Azokról, akik nem elégszenek meg azzal, hogy az anyaországban élők adóbefizetéseiből részesülnek, hogy közülük sokan innen kapják a nyugdíjukat vagy annak egy részét anélkül, hogy valaha is dolgoztak volna nálunk. Számosan az anyaországi egészségügyi intézményekben soron kívül kezeltetik magukat, amihez évente négyszer jelentős utazási kedvezményt vehetnek igénybe, gyerekeik tanulmányi segélyekben részesülnek és így tovább. És ez talán sokszor még indokolt is lehet. Magam is azt gondolom, ha az ország áldozni tud annak érdekében, hogy a diaszpórában is fennmaradjon a magyar kultúra, azt támogatni kell. Ami viszont elfogadhatatlan: ha ugyanezek a kedvezményezettek rájuk nehezedő következmények nélkül szólhatnak bele abba, hogy mi itt hogyan éljünk.

Azt mondta nekem tavaly Erdélyben egy atyafi: a Fidesz-kormánytól pénzt kapunk, még szép, hogy a szavazatunkat reá adjuk. Elhűlve magyaráztam neki, hogy az én, és a hozzám hasonló, itteni adózók forintjain osztozkodnak ilyen módon, nem a kormány pénzén. Merthogy annak nincsen. De nem értette, legalábbis úgy tett, mintha nem értené, milyen ügyletben vesz részt. És szomorúan érzékelem, hogy azokban a határon túliakban sem ébred fel a lelkiismeret, akik kifejezett választási csalásokban közreműködnek például azzal, hogy nem jelentik be a választói névjegyzékben szereplő hozzátartozóik elhalálozását. Ellenkezőleg, egyes kinti szervezetek közreműködésével a holt lelkeknek juttatott szavazóívet is kitöltik a Fidesz javára, és Budapestre küldik. Eközben ők is, de a vezetőik bizonyosan, tudván tudják: az általuk támogatott, a révükön kétharmados, alkotmányozó többséghez jutott Orbán-kormány kizárja például a levélszavazásból a Nyugaton dolgozó magyarokat.

A látlelet, amit itt felvázoltam, több mint siralmas. És addig ilyen is marad, amíg a határon inneni és túli hamisságok tudatos részvevői nem gondolnak bele, hogy a szavakban olyannyira magasztosan emlegetett nemzet erkölcsi alapját rendítik meg azért, hogy ideig-óráig gazdagabban élhessenek a többséghez képest. Ideig-óráig, hiszen ha csak az elmúlt száz év magyar történelmét végiggondolják, érzékelniük kell, hogy húsz-harminc évnél tovább nem őrizhette meg a tehetősebb réteg a vagyonát. Fel nem foghatom, miért hiszik, hogy ez a jövőben másként lesz. Miért hiszik, hogy egy olyan politikára, amely a nemzeti (NEM) együttműködés rendszerének hamis lózungja alatt magyarok tömegeit fordítja más magyarok tömegei ellen közös magyar jövő építhető? Ha pedig mindennek ellenére nem fogadják el az itt felsorolt érveket, s azt gondolják, igenis ők azok, akik a nemzet javát szolgálják, legalább azt mérlegeljék, miért emigrál az országból már megint a legképességesebb több százezer ember. Igen, részben a pénz miatt, a jobb megélhetés érdekében. Sokan azonban nem jönnek vissza, mert egy másik világot megismerve már nem tudják elképzelni az életüket a politikának oly mértékben kiszolgáltatva, amit itthon oly béketűrően fogadtak el. Nem triumfálni, győzelmi ünnepet ülni kellene tehát, hanem sírni és üvölteni! Leginkább pedig minden erővel tiltakozni a nemtelen politika ellen! #

CÍMKÉP: Az M1 Híradó június 4-ei, 23 órás híradójának egyik pillanata (Képernyőkép)

MEGJEGYZÉS: A cigányvajda a nem cigány helyi és/vagy országos hatalmasságok által a cigányok közül kiválasztott „kápót” jelentett, cigány (romani) neve phurito, azaz 'besúgó', vagy mujalo, vagyis 'szájaló' volt. (Forrás: Wikipédia)