A belül megosztott, egymással is viaskodó államok nem állhatnak helyt a civilizációk küzdelmében.

Szaporodtak a gondok az európai parlamenti választással. Ellentmondás ellentmondás hátán. Kérdés, marad-e ideje Magyarországnak, hogy sodródásában feloldja ezeket, vagy eléri újabb végzete? A másik kérdés: marad-e ideje az európai centrumnak, hogy a kíméletlen, globális gazdasági nyomások közepette, sőt a civilizációk összecsapásában elszigetelje azokat a politikai erőket, amelyek csak erejét szívják, egységét bontják? A jövőnk múlik azon, hogy a május 26-án, vasárnap befejeződött európai szavazás nyomán  kialakult helyzetben miként viselkednek a kontinens vezetői a következő öt évben.

Egymillió szavazót veszített a Fidesz
Orbán Viktor azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP „rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet aratott”. Amiről nem beszélt: csődöt mondott a mozgósítási rendszere; kopik a varázs, ami még ma is körüllengi őt sok rajongója szemében. Egymillióval kevesebb választót tudott rávenni arra, hogy az urnákhoz zarándokoljon, mint a 2018-as országgyűlési szavazáson. Ez esetben nem ér, hogy az egyik körte, a másik meg alma, s csalóka az is, ha azzal érvel valaki: 2004 óta a Fidesz fokozatosan növelte a reá leadott szavazatok számát az európai parlamenti választásokon. Ám Orbánék esetében egy percig nem volt kétséges, hogy legalább tizenhárom képviselőjük ott lesz az EU-parlamentben. Számukra az volt a tét, hogy lemérjék: híveik nem fogyatkoztak-e meg. Kiderült, hogy igen.

Budapest, a bűnös város szemben a vidékkel
A legszegényebb, a feudális függőségi viszonyok közé taszított településeken nagyrészt a Fideszre szavaztattak. Erre nem lehet igazán büszke az elesettekkel Krisztus tanításai ellenében bánó kormánypárt, továbbá a szegények elleni könyörtelenséget a kereszténység fügefalevelével elfedő szövetségese, a KDNP. És persze ismét jöttek a kisbuszok a Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból, hogy a kormánypártnak hálálják meg azokat az összegeket, fizetés-kiegészítéseket, utazási kedvezményeket, gyógyítási költségeket, amelyeket valamennyiünk, tehát az ellenzékiek adójából is biztosít nekik az Orbán-rezsim. Többek között az ilyen piszkos ügyleteket nevezem én a magyarok elaljasításának. Amihez persze nem csak a hatalom emberei kellenek, de azok is, akik lelkiismeretlenül üzletelnek velük a mi kontónkra, aztán kámforrá válnak, értsd, továbbra is másutt adóznak. 

Idehaza azonban Orbán korábbi sok híve közül az, akit nem sikerült teljesen elzárnia a világtól az állampárti médiájával, önálló mérlegelésbe kezdett. Csakhogy az orbáni hatalmi kör mindennél inkább észben tartja: a bűnökért csak addig nem kell felelniük, amíg hatalmon vannak, ezért fokozniuk kell az elnyomást. A most is engedetlennek bizonyult fővárosban végképpen. Aligha kell sokáig várni, hogy az eddigiek után újabb csapásokat szenvedjen el a nemzeti NEM együttműködés kormányától a Horthy által is bűnös városnak tekintett Budapest. Itt a Fidesz 41 százalékot ért el – 2,5 százalékponttal elmaradva az öt évvel ezelőtti eredményétől. A liberális DK–MSZP–Párbeszéd–Momentum itt határozottan megverte. Hogy aztán micsoda indulatok fognak egymásnak feszülni a hatalmi őrületben részeire szakított Magyarországon, arra még csak gondolni is félelmes.

A nemzeti szélsőjobbok háborúba vihetnek
„Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni” – mondta Orbán Viktor nagy pátosszal a választást követően. Csakhogy ehhez vissza kellene óvakodnia az Európa Unió centrumába, ahonnan nem is oly rég látványosan kivezette önmagát, pártját, és óhatatlanul az országot. Azzal a gondolattal kacérkodott, hogy a szélsőjobb befolyásos részeként hallathatja majd hangját, hogy Európa országainak külön érdekeit hangsúlyozva minden hozzá hasonló vezér kiskirály lehessen a külön várában. Ám az orbáni álmok beteljesüléséből vélhetően semmi nem lesz. A centrumba bekerült pártok vélhetően az együttműködés feltételéül szabják a Fidesz–KDNP végleges kizárását a néppárti frakcióból.  

Mert a szélsőjobbosok javítottak pozíciójukon, de nem eléggé. Franciaországban a saját nemzet elsőbbségét hirdető Marine Le Pen pártja ugyanannyi képviselői helyet, 22-őt szerzett, mint az ellenlábasáé, Macroné. Olaszországban Matteo Salvini Ligájáé az elsőség 28 képviselővel. A már nevében is az unióból kilépést hirdető Nigel Farage vezette Egyesült Királyságbeli Brexit Párt maga a sötét ló a 29 bejutott, de ki tudja meddig egzisztáló képviselővel. A felsoroltak a lengyelországi Jog és Igazságosság 24 tagjával és a szélsőjobbos belgákkal együtt sem alkotnak olyan erőt, hogy 376 fős többséget alkossanak, amivel elérhetnék, hogy érvényesítsék a mindent nekem, nektek semmi elvét.

A szélsőjobbos pártok – már ha van értelme ennek a jelzőnek, vagy bármilyen jelzőnek a mai politikai konstellációban – közötti együttműködés ellentmondása: akiket a kapitalista szenvedéllyel párosuló nemzeti gőg vezet, azok előbb-utóbb kibékíthetetlenül összekülönböznek. Az európai háborúk szemléletesen mutatják ezt. És nemcsak a legnagyobbakra kell itt gondolni, de a rendszerváltozások utáni balkáni népirtásokra, vagy a mostani ukrajnai helyzetre is figyelni kellene. Ám az információktól elzárva a magyarok nagy része nem érti, hogy Orbán és elvtársainak politikája akár a népek közötti háborúhoz is vezethet.

Az európai centrum nem alkuszik szélsőségesekkel
A választások után – az euroszkeptikus nacionalistákkal ellentétben, amelyek létének elválaszthatatlan része az előbb-utóbb kiütköző ellentét, amint erre fentebb utaltam – az eurofil centrumnak az elnevezésüktől függetlenül a liberális felfogás bizonyos aspektusait képviselő, a fennálló társadalmi és termelési viszonyokat menteni próbáló pártjai feltehetően inkább képesek lesznek valamiféle együttműködésre és kompromisszumkötésre szövetkezni. Ez derült ki a parlamentet a jövőben meghatározó frakciók európai bizottsági elnökjelöltjeinek sajtótájékoztatóján.

Manfred Weber (Európai Néppárt – EPP – köztük, a két nagy német keresztény párt, a CDU-CSU, ahol a Fidesz-KDNP tagságát felfüggesztették a közelmúltban) kijelentette: sem a jobb-, sem a baloldali szélsőségesekkel nem kötnek alkut. Frans Timmermans (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége – S&D) kizárta a koalíciót a szélsőjobbal, vagyis azokkal, akik közé Orbán akart kerülni, amíg azt gondolta, hogy az ultranacionalisták meghatározó támogatást kapnak a szavazásokon. Margrethe Vestager (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért – ALDE, amihez a francia Emmanuel Macron pártja is kapcsolódik) miközben értékként beszélt a nagy országok, nagy pártjai által birtokolt eddigi hatalmi monopólium mostani megtöréséről, a parlament szerepének erősítése mellett szállt síkra.

Ez utóbbi nem jó hír a magyar kormányfő számára. Óhatatlanul az államfőkből és a miniszterelnökökből álló tanács befolyásának gyengítését, a csúcsjelölti rendszer elfogadtatását, a bizottság szerepének növelését vonja maga után. A fenti három erőt a Zöldek Európai Szabad Szövetsége is kiegészítheti. Esetenként akár az Európai Konzervatívok és Reformisták csoportja is támogatást adhat. Eközben  feltehetően gyakoribbak, élesebbek lesznek a viták, hiszen minden konkrét ügyben el kell dönteni, miként kombinálható a stabilitás a változások igényével.

Még a visszafogott Weber is azt hangsúlyozta: be kell fejezni a válságról való povedálást, mert egy optimista Európát kell megalapozni. Timmermans ennél konkrétabb volt, mikor kijelentette: ki kell alakítani a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve akár a multikkal szemben egy szociálisan érzékenyebb, igazságosabb Európa megteremtésének programjait, s mindezekkel együtt egy egységesebben kormányzott rendszer létrehozásának irányába kell fordulni. Persze, mielőtt elérzékenyülnénk ezektől a szavaktól, tőle is távol áll a valódi rendszerkritika. Célja elsősorban a meglévő viszonyok, mondjuk így, emberségesebb, élhetőbb fenntartása, ami távol áll a kapitalizmus meghaladásának igényétől, vagyis attól, hogy megmenthetővé váljék a Föld, az emberiség a kizsákmányolás következményeitől. Hogy aztán van-e ennek realitása, az más kérdés...

A periférián Orbán, a centrumban a DK, mélyponton az MSZP
Főleg az egységesebb kormányzás gondolata ellen Orbán (is) ki fog kelni, mert a várható új feltételek között tovább szűkülhet mozgástere. Ugyanis befolyásos szövetségesek nélkül szinte a nullával lesz egyenértékű a Fidesz–KDNP 13 európai parlamenti képviselői helye a 751 fős szervezetben. A pártvezér alighanem hangoskodással, demagógiával fogja leplezni perifériára kerülését hazai választói előtt. Annál inkább, mert vele ellentétben inkább érvényesítheti befolyását az S&D frakcióhoz tartozó, az Orbán ősi ellenségének tekintett Gyurcsány Ferenc nevével jegyzett Demokratikus Koalíció (DK). Utóbbinak váratlanul négy helyet hozott, hogy a higgadt és szakszerű Dobrev Klára lett a kampány arca, és vezérszónoka, aki az Európai Egyesült Államok vagy százötven éve vitatott gondolatát dobta be az orbáni nemzetállamok Európája koncepcióval szemben.

Az Orbán–Gyurcsány vita tehát könnyen fajulhat el ismét. A kölcsönös lejáratásban a DK veszíthetne többet. Például elpárologna az a tekintélye, amit azzal vívott ki, hogy képes volt azt a látszatot kelteni, hogy évek óta ugyanazt az utat járja. A DK önmagát nyugatos, polgári balközépként határozza meg, ami valójában a Magyarországon áthallásos szitokszóvá vált liberális, azaz a libsi maszkolása. De még így is a mára identitását, talaját vesztett, ide-oda kapkodó, az oroszozásban élen járó, az elődöknek szinte emlékét is sárba tipró, a kapitalizmus kritikájával meg sem próbálkozó, szintén liberális MSZP szavazói közül sokan pártolhattak át a Gyurcsány–Dobrev kettőshöz, s talán a Momentumhoz, amelyben a jövő letéteményesét láthatják. Mindez együtt magyarázhatja az alaptalanul  szocialistának nevezett MSZP minden képzeletet alulmúló szereplését. 

A nagy nyertes a hedonista Momentum
Hozzá képest a rendszer – ami alatt itt a tőkés rendszert értem – édes gyermeke, a Momentum egyszerű és egyértelmű üzenettel jelentkezett. A kicsi, gyenge és széthúzó helyett nagy, erős és összetartó Európa vízióját vázolta fel. Azzal kampányolt, hogy „az EU a kontinens legnagyobb sikertörténete. Soha semmi nem tudta ennyi ideig garantálni a szabadságot, a jólétet és a békét a kontinensen egyszerre ennyi ember számára. Ezt az Európát akarja elvenni tőlünk Orbán Viktor. Ezt kell most megvédenünk. Nem elég megóvnunk mindazt, amit az EU alapító atyái ránk hagytak örökségül, amiért szüleink és nagyszüleink küzdöttek. Küldetésünk egyértelmű: Európát meg kell újítanunk”. Ez a kiállás, amelyben ideológiai elköteleződés semmi, ám annál több a hedonista meggondolás, nem csak a fiatalok nagy része számára lehetett vonzó, hanem az idősebb generációkat is megérinthette, miközben nem hagy kétséget aziránt, hol húzódik a törésvonal a kontinens különféle felfogású és érdekeltségű csoportjai között.

A világproblémákra téves válasz a nacionalizmus
Merthogy e törésvonalak nagyon is léteznek, bár korántsem elvi vagy erkölcsi jellegűek. Az Európai Unió eredeti céljának megfelelően a javakhoz való hozzáférésről szól ez a történet. Éppen ezért ne lepődjön meg senki, ha az eddigieknél is zajosabb évek következnek Európában! Mindenekelőtt a különféle posztok elosztása körül robban ki azonnal a vita. Aztán jön a többi: a szervezet, a döntéshozatali mechanizmus megváltoztatása, az új programok meghirdetése például annak érdekében, hogy a horribilis támogatások előnyeit ne csupán a tűzhöz közel állók élvezzék érdemükön, befektetett energiájukon felül is.

De ne tévesszen meg bennünket az ellenlábasok hangoskodása! Minthogy valódi baloldali internacionalizmusra az esély gyakorlatilag semmi, legföljebb annyit tehetünk, hogy arra figyelünk: ki és hogyan segíti inkább az európai összefogást, a közös cselekvést a civilizációk már nyakunkon lévő összecsapásában. Mert csak lázálmaiban képzelheti bárki, hogy nacionalista handabandázással ellen lehetne állni az elkerülhetetlen változásoknak, Kína, az USA, s még ki tudja, ki mindenki gazdasági nyomulásának, s az ezeken túli megpróbáltatásoknak. Ugyanis tetszik vagy nem valakinek az Európai Unió, azt azért könnyű belátni, hogy a ránk omló világméretű problémákkal csak az óriásállamok, a globális méretekhez igazodó országcsoportok küzdhetnek meg. Az olyan kicsiny nemzetállamok, mint Magyarország is, csak az őket egyesítő közösségeken keresztül hallathatják hangjukat. Már ha egyáltalán...#

CÍMKÉP: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára (DK), illetve Fekete-Győr András és Cseh Katalin (Momentum) az európai parlamenti választás után eredményhirdetés közben (Fotó: Marjai János /24.hu)