BEKIÁLTÁS: Zelenszkij harca a pánik ellen

Rendkívüli állapot Kijevben. A Nemzeti Gárdát már korábban is be kellett vetni a koronavírus-helyzetben.

zelenszkij2020-02-21allamfoiuzenetvirus.jpg

„Az országban karanténállapot van” – írta március 19-én este kijevi ukrán ismerősöm, mikor jeleztem neki, hogy Oroszország és Észak-Korea után az ukrajnai vírushelyzetről is írni szeretnék. Aztán hozzátette: „De sokan semmibe veszik. Nem hiszik el, hogy nagy tömegeket érinthet”. Nekem viszont óhatatlanul eszembe jutottak azok a február 20-án, Novije Szanzsariban* készült televíziós képsorok, amelyeken a Nemzeti Gárda csapott össze a tüntetőkkel, hogy meg ne lincselhessék a kínai, vírus sújtotta Vuhanból érkezett, főleg ukrán állampolgárságú embereket, akiket az ottani szanatóriumban akartak karanténban várakoztatni. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint

 „Csütörtökön a délelőtti órákban 72 emberrel – ebből 19 a legénység tagja – a fedélzetén először Boriszpolban szállt le a koronavírus fészkéből érkezett gép, hogy üzemanyagot tankoljon. Ezután ismét felszállt és Harkivban ért földet. A fedélzeten tartózkodó 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt, miután még egyszer felmérik egészségügyi állapotukat, 5 busz szállítja rendőrségi kíséret, szigorú biztonsági intézkedések mellett a Novi Szanzsariban lévő szanatóriumba, ahol az előírásnak megfelelően 14 napos szigorú karanténban tartják majd őket.”

A helybeli lakosok azonban lezárták az utat, többször is összecsaptak a több száz főt számláló rendőri egységekkel. A demonstrálók, autóbuszablakot törtek be, továbbá ilyen és ehhez hasonló mondatokat üvöltöttek:

– Miért nem viszitek az otthonukba őket? Ide jönnek a gyerekek üdülni nyáron, ahol több mint öt tábor van. Hová fogjátok őket elhelyezni? Takarodjanak innen! Nálunk nincs agresszió. (Értsd: nem folynak összecsapások, mint Donyeckben és Luganszkban – KDL) S akkor a békés lakosság ellen követtek el agressziót. (…) Szégyen! Szégyen! Ez itt a mi ukrán népünk. Mi értük is aggódunk. Negyvenöt ember, és akkor nem számítjuk az egészségügyi személyzetet. És nem tudják hová helyezzék el őket? Ott vannak a katonai gyakorlóterek. Vagy hozzák rendbe a csernobili zónában valamelyik hotelt! Rakják be őket oda tizennégy napra! Emberek, tudjátok, mit cselekedtek?

Arszen Avakov, az örmény–oszét származású ukrán üzletember és politikus, aki igen figyelemre méltó módon, immár a 2014-es puccs óta, tartósan belügyminiszter, a helyszínre utazott, hogy lecsillapítsa a tüntetőket. Az ukrán egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a közvélemény megnyugtatására – hiszen az ukrán nacionalizmus bázisában, Galíciában, azaz Lemberg és Ternopol megyében is voltak megmozdulások – két hétre szintén beköltözik a karanténba vonulókhoz. Nem hagyhatta szó nélkül az ügyet Volodimir Zelenszkij államfő sem. Február 21-ei üzenetében ezzel fordult az ő népéhez az eseményekkel kapcsolatban:

„Csorda vagyunk-e avagy nemzet? Minden nép történetében vannak idők, amikor nehéz vizsgán, életbe vágóan fontos kérdésekre kell felelni. Létezünk, vagy nem létezünk? Tömeg vagyunk-e, vagy elszánt nép? Csorda vagyunk-e, avagy nép? Lakosság-e, vagy polgárok?”

Az elnök azzal biztatta övéit, hogy „Ukrajna nem egyszer levizsgázott mindebből. De most újabb kihívás előtt áll – a koronavírus, és a járvány epicentrumából hazatérő ukrajnaiak miatt próbatételen kell megfelelni. A következő két hétben becsülettel át kell esnünk ezen az érettségi vizsgán. Hideg fejjel és nyitott szívvel. Nem hitelt adva az újságok kiabáló főcímeinek, az álhíreknek, hanem logikusan és észszerűen gondolkodva. Gondoljanak arra, hogy a legrettenetesebb vírus, a gyűlölet vírusa!” Mindenesetre, biztos, ami biztos, hozzátette azt is: akik a pánikot szították, büntetést kell kapjanak.

A dolog természetesen azóta elcsitult, ám jelzi, miként törhet elő hirtelen a tömegekből az éveken át lefojtott frusztráltság akár Ukrajnában, akár másutt. Ami a szomszédos ország pillanatnyi koronavírus-helyzetét illeti, kijevi ismerősöm jelezte: az adatokat naponta közzéteszik, ha akarom, én is elérhetem őket az Egészségügyi Minisztérium honlapján, amelynek Facebook-változata is van. Ezen kívül a Közegészségügyi Központ oldalára is felhívta a figyelmemet, ahol sok, valóban hasznos, közérdekű információ található.

Mindkettőnek azonban az a szépséghibája, hogy csak ukránul szerkesztik, viszont a soknemzetiségű országban a tízmilliót is meghaladja azok száma, akik egyáltalán nem beszélik az orosz nyelvtől sokban különböző ukránt, hogy  magyarról, a románról, a lengyelről, a tatárról stb. ne is beszéljek. Az ukrán fiatalember figyelmembe ajánlott egy Facebook-szolgáltatást is, amivel eddig nem találkoztam, mindenesetre ez a magyar kormány információs oldalára is elnavigált.

A cikkem írásának idején, március 20-án, pénteken a koronavírussal kapcsolatban több friss információt találtam a fertőzés terjedéséről megyénkénti bontásban. Ezeket a legkönnyebben úgy értem el, hogy a minisztérium honlapjának Пpесцентр (Sajtóközpont) rovatába léptem be. Egyébként az oldal bal felső sarkában a minisztérium logójára kattintva a legfrissebb közlemény olvasható, a lap jobb oldalán pedig folyamatosan frissülnek a dokumentumok. A legfontosabb friss információk, amelyek előzményei itt grafikonon is láthatók, a következők voltak:

Ukrajnában, március 20-án, 10:00 óráig 26 laboratóriumilag megerősített COVID-19 esetet tártak fel, ami öttel több az előző naphoz képest. Közülük hárman haltak meg, egyikük az előző napon. Ezen kívül 89 esetben merült fel a betegség gyanúja.

Péntek este, magyar idő szerint 18 óra körül gyökeresen változott a helyzet. Kijevben, Dnyepropetrovszk és Ivano-Frankovszk megyében rendkívüli állapotot rendelt el a kormány.  Olaszországban meghalt a második és a harmadik ukrán nő, az ukrajnai Csernovciben (Csernyivci) viszont felgyógyult az itteni első, COVID-19-cel fertőződött beteg. Eközben Lvovban (Lviv, Lemberg) azonosítottak még egy fertőzöttet. Mindent egybe vetve utólag is igazolódik, hogy március 12-től egyelőre április 3-ig lezárták a határátkelőket, korlátozták a tömegközlekedést, betiltották a tömegrendezvényeket, bezártak számos hivatalt, leállították a városközi és a megyék közötti forgalmat, s felhívták az emberek figyelmét: aki csak tud, maradjon otthon.

A Rada, az ukrán parlament előző napi rendelkezésével lehetővé tette, hogy a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozóknak akár kétszáz százalékos pótlékot is adjanak. Fizetés-kiegészítésben részesülnek azok is, akik az alapvető közszükségleti cikkekkel való ellátásban vesznek részt. A karantén szabályok megsértőivel szemben viszont büntetést helyeznek kilátásba. A COVID-19 kialakulásának és terjedésének megakadályozására szolgáló gyógyszereket, orvostechnikai eszközöket mentesítették a behozatali vámok és légszennyezési adó alól. E cikkek forgalmazása a miniszterelnök hatáskörébe került. Rendelkeztek a karanténban lévők személyiségi jogainak védelméről, az ehhez kapcsolódó szabadságolásról, a távmunka feltételeinek könnyítéséről...

Az említett honlapokon információk olvashatók arról, milyen elvárásoknak kell eleget tenniük a szupermarketeknek, a gyógyszertáraknak, a bankoknak, a benzinkutaknak alkalmazottaik és klienseik biztonságáért. Pénteken megállapodás született arról, hogy ha az egészségügyi személyzet megbetegszik, akkor a karanténban ingyenes ellátásban részesülnek. Az érdeklődő megismerheti innen az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO részletes helyzetértékelését és ajánlásait. Persze, a papír, vagyis a világháló sok mindent elbír. Miközben böngésztem az ukrajnai honlapokon, az járt a fejemben, tényleg olyan olajozottan működik-e a koronavírus elleni csata gépezete, mint az internetes oldalakból kiviláglik? Hogy kérdésem indokolt lehet, a számítógépemen felbukkant főleg orosz, de a végén ukrán szavakkal dúsított, színes hátterű Facebook-bekiáltás jelezte:

„Most pedig Barátaim, mondjunk köszönetet Porosenkónak, az előző államelnöknek, hogy likvidálta az egészségügyi-járványügyi szolgálatot Ukrajnában. Mi fog bennünket megmenteni – az imádság vagy a hit?”

Mindenesetre az ukrán egészségügyi miniszter március 20-án arra figyelmeztetett: „A legnehezebb még előttünk áll. A vírus terjedni fog. Látjuk, hogy a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén a fejlett európai országok egészségügyi rendszere sem bírja a terhelést. Bár sok tehetséges, jól felkészült orvosunk van, Ukrajna megreformálatlan orvoslási rendszere gyengébb az európainál, és nekünk lényegesen nehezebb lesz döntő csapást mérni a koronavírusra, ha a legrosszabb forgatókönyv válik valóra. De még elkerülhetjük ezt, ha betartjuk a karantén-szabályokat.”

Ha pedig nem? Péntek délután már vonultak a páncélozott szállítójárművek, a nagyvárosokban pedig járőrözni kezdtek a géppisztolyos katonák. Majd ők megvédik a polgárokat! Ami különös, egyikükön sem volt szájmaszk. Lehet, hogy nem is a vírus ellen vezényelték őket a közterekre, meg több tucat pénzintézetbe és üzembe? De míg el nem felejtem, ez a bekezdés már nem Ukrajnáról szólt, bár ott aztán, amint az alábbi képriport is mutatja, végképp nem ismeretlen mindez…#

FEJLEMÉNY: Kijevben vasárnaptól leállítják a tömegközlekedést.

*MEGJEGYZÉS főleg a földrajzi nevek írásához: a magyarban gyakran az orosz (esetleg a német) megnevezés, s annak átírása honosodott meg. Általában ehhez tartom magam. Ugyanakkor az idézetekben szöveghűen az ukrán írásmódot használom. Olykor, zárójelben, több nyelven is megadom a települések nevét, hogy a magyar olvasó könnyebben azonosíthassa a helyet. Ugyanilyen meggondolások a személynevek esetén is érvényesülhetnek a szövegben 

CÍMKÉP: Volodimir Zelenszkij már február 21-én államfői üzenetet intézett az ukránokhoz, hogy a koronavírussal összefüggő további zavargásoknak elejét vegye (Videókép az ukrán elnöki honlapról)

KÉPEK a 2020. február 20-i, ukrajnai, Novije Szanzsariban (Poltava megye) lakossági megmozdulásról
2020-02-20-1koronavirusgyulekezikanacgarda.jpeg

2020-02-20-2koronavirustuntetokrendorokfotoradioszvoboda.jpg

2020-02-20-3koronavirusosszecsapasoknovieszanzsarifoto-nemzetirendorseg.jpg

2020-02-20koronavirusosszecsapasoknovieszanzsarifoto-poltavscsina.jpg

2020-02-20koronavirusosszecsapasoknovieszanzsarifoto-rbk.jpg

2020-02-20-5koronavirusosszecsapasokestenovieszanzsari.jpg

2020-02-20-6koronavirusosszecsapasokestenovieszanzsarireutersvalentynogirenko.jpg