A mindenkire kiterjedő szociális intézkedésekben látja a világ bajainak orvoslását az orosz elnök.

Miközben a nyugati világ azzal van elfoglalva, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki vezérrel, most éppen annak hamisításokra épülő videójával szorongassa Moszkvát, Vlagyimir Putyin kapitalizmuskritikus beszéddel kapcsolódott be az ezúttal on-line megtartott davosi világkonferenciába, január 27-én. Így mindjárt érthetőbb az a vehemencia, amivel a transznacionális tőke érdekkörei támadják az orosz államfőt, a politikáját, s autoriterként jellemzett rendszerét. Eközben persze ne essünk tévedésbe:

a putyini Oroszország maga is a kapitalista világ része, és szó, ami szó, a fékek és ellensúlyok rendszerében vannak hézagok, s aki a rezsim ellen fellép, alighanem annak valamivel nagyobb a kockázata, mint Nyugaton.

Bár egyrészt a politikainak gondolt gyilkosságokkal, vagy gyilkossági kísérletekkel kapcsolatos állításokat erős fenntartással fogadom, másrészt gyakran van „bagoly mondja verébnek” érzésem. Hiszen például az elmúlt jó pár hónapban, Franciaországban, az USA-ban, a napokban, Hollandiában tüntetőket ütlegelő, rájuk lovakkal is zúduló rohamosztagosok brutalitása messze felülmúlta azt, ahogyan, mondjuk, január 23-án az oroszországi városokban a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezett megmozdulásokon résztvevők ellen felléptek a rendőrök. A helyzet esetenként ott fordult erőszakba, ahol szervezett osztagok, olykor náci jelvényekkel kidekorált legények kezdtek tudatos provokációba.

Ám az ilyesmi fölött általában szemet hunynak a nyugati véleményvezérek, ha megbízóik, finanszírozóik érdekeinek ez felel meg. A miértre talán részben választ ad, hogy az oroszországi törekvések morális kihívást jelentenek a kettős mércétől, a fehér felsőbbrendűségi rasszizmustól szabadulni képtelen eddigi centrum országok számára. A davosi fórum résztvevőivel videokapcsolatban lévő, egyik dolgozószobájából elmondott beszédében Putyin valósággal rájuk pirított. Tömörítések következnek az itt oroszul és angolul is tanulmányozható szövegéből:

Akárhogy is, szocialista, sőt marxista felfogású elemző sem szembesíthette volna ennél élesebben a tőkés világ vezetőit a helyzettel. Csoda-e, ha a pokolba kívánják az orosz államfőt? Csakhogy az elmúlt két évtizedben – az utóbbi hat év nyugati szankciói és a világgazdasági válság ellenére – abba a helyzetbe hozta országát, hogy ilyen hangot is megüthet. Méghozzá minden elfogódottság nélkül, miként a videofelvételről kiderül. A nyugati világ fővárosaiban azt gondolhatják: Putyinnal kezdenek úgy járni, mintha a farok csóválná a kutyát, amit nem hagyhatnak ennyiben.

Vagyis nem az annyit emlegetett szabadság-, meg demokráciadeficit, hanem az váltja ki idegességüket, hogy Oroszország szeretné átvenni a Szovjetunió szerepét a Közel-Keleten, helyenként Afrikában, Dél-Amerikában, s most a kommunista Kínával együtt a szociális kérdéseket is a nyugati országokéhoz képest eltérően veti fel.

Azért jegyezzük meg: a Szovjetunióhoz képest a mai Oroszországnak jóval kisebbek az emberi, a tudományos, az ipari, a mezőgazdasági, a természeti erőforrásai. De annyi még maradt az erőből, hogy Moszkva megkerülhetetlen legyen, és ezért a Putyin személyét és országát érő sok támadás, a Navalnij-ügyben is érzékelhető kettős mérce. Visszatérve a beszédre, Oroszország államfője egyenként elemezte a világ előtt álló kihívásokat:

Mint Putyin fogalmazott: „Nincsenek univerzális, csodatévő receptek” a helyzet kezelésére, de egy-egy konkrét  nemzetközi konfliktushoz kötve elismerően szólt Irán, Törökország, Szíria, az USA, Franciaország, Azerbajdzsán, Örményország, az EBESZ, az ENSZ szerepéről. Viszont visszatérően felhívta a figyelmet arra: minden probléma elhárításának alapját az jelenti, ha véget vetünk annak a gyakorlatnak, hogy „a glóbusz lakossága az arany egymilliárdra dolgozik!” Ugyanis szerinte többek között ez a mindenkinek gondot okozó migrációs válság forrása is. Ellene csak úgy lehet küzdeni, ha az emberben rejlő képességek ott bontakoztathatók ki, ahol megszületett. Ehhez viszont ott kell megteremteni a lakást, az infrastruktúrát, a gazdasági jólétet. Az egyes embernek biztosnak kell lennie abban, hogy lesz munkája, egész életen át részesülhet oktatásban, minőségi egészségügyi ellátásban, s a gyerekei jövője nem függ a család jövedelmétől, mert mindenkinek esélyegyenlőséget teremtenek az oktatási feltételek révén.

Megjegyzem: a szociális gondolat Oroszországra vonatkoztatva gyakran jelent meg korábban is az elnök  szövegeiben.

Ráadásul az orosz állami híradókban se szeri, se száma a szociális és jóléti intézkedések bemutatásának. Azt azonban sosem tudtam eldönteni, mennyi írható ezekből a hazai közvéleménynek szóló politikai propaganda számlájára. Most viszont először hallottam Putyint nemzetközi fórumon is arról beszélni, hogy a fent említett „hozzáállás jelenti az alapját annak a stratégiának, amelyet országom, Oroszország realizál”. Ami megnöveli a kijelentés a súlyát: minden országra kiterjedő, globális együttműködést javasolt ezeknek a feladatoknak a megoldására, méghozzá az államok, az üzleti szféra, a polgárok közösségeinek összefogásával.

Nemde, már-már lázítás! Putyin, egy kapitalista ország vezetője, mindent átható, mindenkit felölelő szociális-jóléti reformokban látja a világ nagy feszültségeinek szinte forradalommal felérő feloldási módját. Talán kínai mintára? Talán a hibáival, sőt szörnyűségeivel Oroszországban mégiscsak létezett szociális állam ethoszából, százmilliós tömegeknek az osztálykorlátok áttörését lehetővé tevő, az általa családján keresztül is megtapasztalt gyakorlatából erőt merítve?

Nyugaton sokan azzal nyugtatgatják magukat a jelenlegi társadalmi-gazdasági rend fenntartásához a Föld pusztítása árán is ragaszkodó transznacionális társaságok urai, hogy a tulajdonukban lévő, a szolgálatukban álló világmédiumok segítségével szőnyeg alá lehet söpörni a profitérdeket a szociális elvekkel összehangoló felfogást, ami Putyin gondolkodását és politikáját jellemzi. Ehhez nem kell mást tenni, csak szankciókkal kivéreztetni Oroszországot, s ott módszeresen fellázítani főként a fiatalabb nemzedékeket, s ezzel kudarcra ítélni a nyugati gazdasági érdekekkel ellentétes szándékok érvényesülését. Így eltávolítható a jelenlegi moszkvai vezetés, sőt részekre darabolható Oroszország, s akkor a 90-es évekhez hasonlóan akadálytalanul érvényesíthetik befolyásukat Moszkvában, pontosabban az újonnan létrejövő fővárosokban. Igen ám! De még akkor is ott marad Kína. Nem lenne ésszerűbb kiegyezni, nem kockáztatni a világunk pusztulását?#

CÍMKÉP: A gazdagok oly mértekben gazdagszanak, a szegények pedig szegényednek, mint még soha – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 2021. január 25. és 29. között az állam- és kormányfők, a világszervezetek, az óriásvállalatok vezetőinek részvételével a járvány miatt on-line megtartott davosi fórumon (Fotó forrása: az orosz elnök honlapja)