Észrevétlenül kialakult az önvédelemre képtelen alattvalói tömeg.

Állítólag Marx írja valahol, hogy az emberi társadalom addig létezik, amíg lesznek tanítók, orvosok, meg papok. Lássuk, hogy is állunk velük! Hogy mennyire becsüli a magyar társadalom és az általa megválasztott kormány a pedagógusokat, arra már szót sem érdemes vesztegetni. Odáig jutottunk, hogy jónéhány iskolába őröket kellett (?) vezényelni, hogy a tanárokat megvédjék egyrészt a diákoktól, másrészt a szüleiktől, akik közül sokan úgy gondolják:

ha gondjuk van a pedagógussal, akkor azt akár veréssel intézhetik el.

És senki ne feltételezze, hogy ez a módi csak a társadalom peremére szorultak sajátja! Mocskos szájú középosztálybelieknél, odahaza, a gyerek előtt simán lebüdös.urvázzák a tanárnőt, aki aztán nem érti, miért beszél vele oly magas lóról a kisdiák. De hogyne válna páriává a tanító abban az országban, ahol maga a kormány veri át, alázza meg őt a fizetésemelésre, költségtérítése, járvány alatti táppénzre vonatkozó, aztán éveken, hónapokon át halogatott ígéreteinek teljesítésével? Ott, ahol az iskolaigazgatókat megfosztják évszázados igazgatói címüktől, s intézményvezetőnek titulálják, miközben egy doboz krétát sem rendelhetnek a föléjük ültetett bürokraták engedélye nélkül. És még nem is említettem az úgymond digitális oktatásra való átállás méltatlan körülményeit. A következmény: soha nem látott mértékben csökken a tanári pályára jelentkezők száma. Mondani sem kell, hogy a legkevésbé felkészültek választják azt a hivatást, amelynek művelőin múlik az újabb nemzedékek sorsa, vagyis az, hogy lesz-e az országnak jövője.

Az orvosi kar tagjait szintén két vállra fektette a nemzeti nem együttműködés rendszere. Amit csak az elmúlt évben művelt velük az Orbán-kormány, azért ordítania kellene e hazában minden embernek. Az ő fizetéseikkel is ugyanúgy játszadoztak és játszadoznak, mint a pedagógusokéval. Szembefordítják egymással az orvosokat és a munkában nélkülözhetetlen, magasan képzett szakdolgozókat. Titkos ellenőröket küldenek rájuk, hogy a hálapénzt elfogadókat felelősségre vonják, miközben van orvosi szakma, ahol ez alól felmentést adnak. A kormányfő mintha eleve olyan szakminisztert választott volna, aki alkalmatlan az egészségügy irányítására, majd a járványt kihasználva

ki is vette a korábbi orvosbáró kezéből az ágazat átszervezésének feladatát, hogy rendőrökkel, katonákkal oldassa meg azt.

Ott tartunk, hogy az egyik szentről elnevezett kórházban – vagyis nem a Honvédban – dolgozó ismerősöm már észre sem veszi, pár hét alatt mennyire átmosták az agyát, mikor azt mondja: a parancsnok úr azért nem tudott válaszolni a felvetésre, mert még nem kapott eligazítást a főparancsnokságtól. A csúcsa az egésznek, hogy a járványhelyzet kezelésének arcává egy bábfigurát tettek, aki most a miniszterelnökével egyező védelmet kap. Magáninformációm szerint karácsonytól egy hónapon át a társasháznál, ahol egyik hozzátartozójának lakása van, szintén rendőrök posztoltak. Példátlan az eset, s mutatja a magyar társadalom morális állapotát a feje búbjától a talpáig. Olyan ugyanis még a legvészterhesebb időkben, a legelvetemültebb emberek között sem igen fordult elő, hogy orvosra, az élet akár önfeláldozó védelmezőjére, pláne hozzátartozóira  kezet emelt volna valaki.

2021 januárjának végén, Magyarországon azonban Müller Cecília országos tisztifőorvos, a nagyvenyimi Nagyboldogasszony Plébánia világi lelkipásztori munkatársa mellé testőröket rendelt a kormányfő. Számomra ennek több üzenete van. Az első: Orbán így gondoskodik arról, hogy a Müller Cecília átal megismert titkok nyilvánosságra ne kerüljenek. Persze, Cecília asszonynak úgy eladva, hogy az ő biztonsága az ország legszentebb érdeke. A másik, nem kevésbé lehangoló magyarázat: oda juttattak bennünket a hatalom birtokosai a védekezés átpolitizálásával, s az annak szervezésére nyilvánvalóan nem megfelelő személy kiválasztásával, hogy fegyveresen kell védeni egy orvost. Gondoljunk bele! Valamennyiünkre bélyeget süt, hogy a mai Magyarországon külön őriztetni kell a még a háborúkban az ellenség által is tisztelt hivatás gyakorlóját. A harmadik eshetőség, de ez sem felemelőbb az előző kettőnél: az egész a húr harcias továbbfeszítésének, a szándékos hisztériakeltésnek újabb eszköze, amivel az országvezéri teljhatalmat indokolni lehet.

Már csak a papok vannak hátra.

Ahogy elnézem a megalkuvó, pénzéhes bevett egyházak fő- és alpapjainak évtizede óta tartó hallgatását, gazsulálását, nem lesz gond ezzel sem. Ne reménykedjenek, ők is meg lesznek alázva! Ha kell, beledöngölve a földbe, mert ők aztán igazán nem szólhatnak vissza, annyi kiváltsághoz jutottak, hogy szolgákká lettek. A világi hatalom szolgái. Akkor majd gondoljanak arra, hogyan árulták el, hagyták magára a nyájukat, s a haszonlesők kivételével az egész magyar népet! És ha hozzáveszem az egészhez a külvilágra is nyitott magaskultúra, a művészetek, a társadalomtudományok, a közművelődésben ténykedők partvonalra, sőt azon kívülre szorítását, a média sokszínűségének felszámolását, a végén kialakul minden hatalmi tébolyban szenvedő vezér álma, a kényének-kedvének kitett, önvédelemre képtelen alattvalói tömeg. Amelynek tagjai persze maguk is közreműködtek, s közreműködnek abban, hogy mindez bekövetkezhetett.#

CÍMKÉP: Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján 2021. február 1-jén – A járványhelyzet kezelésének arcává egy bábfigurát tettek, aki most a miniszterelnökével egyező védelmet kap, ki tudja, milyen sanda célok jegyében (Fotó: M1 / Médiaklikk)