Azzal ámítanak: ha megígérik, hogy ők kevesebbet lopnak a közösből, akkor a nép is boldog lesz.

Hallgatom Elek Istvánt – az 1980-as években a József Attila Kör vezetőségi tagját, több vidéki lap szerkesztőjét, a magyar Demokrata Fórum alapító tagját, előbb e párt, majd a Fidesz országgyűlési képviselőjét, 2002 és 2004 között a Heti Válasz főszerkesztőjét, 2009-ben a Lehet Más a Politika egyik alapítóját – a Reggeli Gyorsban. (Klubrádió, 2021.04.13. 9:35–9:50, a címkép jobb oldalán.) Nem először adja elő, hogy

amennyiben győz a következő parlamenti választáson az ellenzék, akkor rendszerváltást hajt végre. Nos, ez porhintés.

Amiben anno, MDF-esként ő is részt vett, az valóban rendszerváltozás volt. Hiszen az addig az állam által kezelt nemzeti vagyon viszonylag kevés magánszemély, illetve magánszemélyek által tulajdonolt tőkés társaság birtokába került. Ezzel megkapták a jogot arra is, hogy ennek a vagyonnak a hasznát, a profitot saját belátásuk szerint használják fel. Ha kedvük úgy tartja, akkor gyakorlatilag teljes egészében személyes céljaikra. Természetesen bizonyos állami, de a lényeget, vagyis a tulajdonlási módot nem érintő rendelkezések, törvények keretei között.

Fiatalabbaknak mondom: miként fentebb jeleztem, 1989-ig ez nem így történt. Az állami vagyon hasznának nagy részét a közösség egészének javára váló fejlesztésekre fordították. A mindenki által megtermelt új érték a társadalom többé-kevésbé minden tagjának jólétét, szociális, egészségügyi, oktatási stb. szükségleteinek kielégítését szolgálta. Tévedésekkel, hibás döntésekkel, sőt erőszakkal is terhelve, de közben a magyar társadalom teljes modernizációját végrehajtva oly módon, hogy a hetvenes években a lakosság egészének életszínvonala az ország történetében a legközelebb állt a nyugatihoz.

Igen, történt mindez a jaltai megállapodás következtében a Szovjetunió égisze alatt.

Közben ötven évre – amint ez az angol Churchill és az amerikai Roosevelt határozott kívánsága volt Sztálintól – a fasiszták, a nyilasok, a nácik és szimpatizánsaik visszaszorításával együtt. Bár '56-ban azért előbújtak maradékaik, hogy azután többségük elhagyja nyugati irányban az országot. A rendszerváltozás utáni három évtizedben lemaradásunk fokozatosan nő, s ugyebár a szélsőjobb, sőt a neonácik is újból megjelentek. Adott esetben visszajöttek Nyugatról az öregek. Felpanaszolták az őket ért sérelmeket. Esetleg kioktattak bennünket demokráciából. Olykor pedig belecsöpögtették némely fiatalokba az addig magukba zárt mérgező eszméiket. A szólásszabadság nevében... 

Persze, a rendszerváltozás előtti időszakban is voltak rétegek, illetve személyek, akiknek valamivel több jutott a közösből, de a maihoz képest szinte elhanyagolható különbségekkel. Egy munkahelyen egy beosztott dolgozó és a vezérigazgató fizetése között legfeljebb háromszoros–négyszeres volt a különbség. Irigyelték is érte, meg a faházáért a vikendtelken, ami amúgy a művezetőé vagy a brigádvezetőé mellett állt! Az is igaz, hogy az 1980-as évektől az elosztás egyenetlenségei gyorsuló ütemben nőttek. Viszont tény, hogy még a társadalmi igazságtalanságokat kiküszöbölni igyekvő, az esélyegyenlőtlenségek következményeit tompítani akaró államszocializmus keretei között.

Ha viszont rendszerváltás, akkor az Elek István, és a sokak által emlegetett, 2022-re jósolt fordulatot ehhez kellene mérni. Minthogy sem ő, sem más nem beszél arról, hogy meg akarná változtatni a termelővagyon birtoklásának viszonyait, és a létrehozott javaknak a társadalmi osztályok közötti jelenlegi elosztási arányait, és legalább elindulni a társadalmi igazságosság érvényesítésének irányába, csak porhintés a rendszerváltozás ígérete. Ha úgy tetszik, választási fogás.

A mai kapitalista rendszer kedvezményezettjeinek, akik között ott vannak valamennyi parlamenti párt magyar országgyűlési és európai parlamenti képviselői, eszük ágában sincs lemondani a végső soron a jelenlegi tulajdonviszonyokban gyökerező privilégiumaikról.

A történelem arra tanít – már ha tanít bármire is –, hogy ez csak az alapokat érintő változásokkal lenne lehetséges, azaz forradalommal. Ennek azonban a nyugati társadalmakban, így a félnyugatos–félgyarmati Magyarországon nincsenek meg a feltételei. Az ok egyszerű. A (globális, transznacionális) tőketulajdonosok az elmúlt századokban megtanulták, hogy amikor a tömegek elégedetlensége elér egy bizonyos szintet, akkor kisebb anyagi engedményekkel, a jólét viszonylagos növelésével érjék el, hogy a dolgozó osztályok ne lázadjanak a társadalom gazdagjai és szegényebbjei közötti szakadék mélyülése miatt. Ha az olyan lerakat-országokban, mint Magyarország is, erről megfeledkeznek a politikai hatalom gyakorlói, akkor útilaput kötnek a talpuk alá.

Minden jel szerint ennek ideje érkezőben van a mai Magyarországon. Erre érzett rá a jelenlegi parlamenti ellenzék. Vagy tán szóltak is nekik, amire az is utal, hogy megnőtt a tőkés hatalmi centrumokból finanszírozott vagy részben finanszírozott médiumok, újságírók, illetve az úgynevezett civil szervezetek száma, aktivitása. De bele ne élje már magát valaki abba, hogy az a feladatuk: menjenek szembe az őket pénzelők akaratával, és aláássák a tőkés viszonyokat! Elek István is csupán a kapitalizmuson belüli hatalomgyakorlási mód (általa) remélt változásáról beszél, amit önkényesen rendszerváltozásnak nevez.

Ugyanúgy, mint a parlamenti ellenzék tagjai. Azzal ámítanak: ha megígérik, hogy ők kevesebbet lopnak a közösből, akkor a nép is boldog lesz, és sokan, az irigységi tényező miatt, ezért adják majd rájuk a szavazatukat. Persze, valójában csupán arra gondolnak, hogy a társadalom által létrehozott értékek hasznából az uralkodó külföldi tőkés csoportok által az országban hagyott töredékpénzeket egyenletesebben osztják majd el az eliten belül, mint a mohó orbánisták. Ám erre a nép csak pár év múlva jön rá, s aki időt nyer, életet nyer.

Jelen esetben a kapitalizmus mostani működési módját hosszabbítja meg a következő választásig, amikor ismét elhúzzák a választók előtt a mézesmadzagot.

A parlamenti ellenzék azt is hirdeti, hogy korlátozni fogja az autoriter hatalomgyakorlásnak az orbáni viszonyok között már-már fékezhetetlen gyakorlatát. Ezt is díjazná a nemzetközi tőke. Ugyanis az erős központosítottság egyre nagyobb tévedésekkel jár együtt, ami működési zavarokat okoz. Következésképp a társadalmi feszültség növekedését hozza magával, ami nem tesz jót az üzletmenetnek. Tán még csodálkoznak is azon, hogy Orbán Viktor, akinek kiképzésébe, hatalomba segítésére, hatalomban tartására annyi pénzt fordított a nyugati pénzvilág, miért nem értette meg: nem az a feladata, hogy bomlassza, hanem hogy erősítse a kapitalista rendszer nyugati változatát.

Márpedig Magyarország látszólagos urának önhittsége miatt a nép egyes tagjaiban kétségek támadhatnak: nem a kapitalizmus-e az, ami a bajok forrása. Bizony az, de ennek nem szabad kiderülnie. Nem szabad kiderülnie, hogy még véletlenül sem a részvételi, hanem a csak képviseleti, vagyis áldemokrácia,*  esetleg az autokrácia, szélsőséges helyzetben a náci diktatúra ugyanannak a kapitalizmusnak különböző hatalomtechnikákkal való fenntartását szolgálta és szolgálja. A feladat most az, hogy a parlamenti váltógazdálkodással legyen biztosítható a tömegelégedetlenség levezetése. A világnak ezen a részén teljesen fölösleges irritálni a népeket, aminek ki tudja, milyen következményei lehetnének a Föld más tájain a mienkénél sokkal kegyetlenebb módon kizsákmányoltakra.

Amit itt levezettem, a Klubrádió műsorvezetője, Dési János is pedzette az Elek Istvánnal folytatott beszélgetésben, amikor Marx nevét szóba hozta. De aztán gyorsan elengedte ezt a szálat. Dési felkészült újságíró, ezért azt gondolom, hogy okkal tett így. Szerkesztőségének alapelveibe egy tényleges rendszerváltás hirdetése nem fér bele. Az ő felhatalmazása, a felhatalmazásuk arra szól, hogy a rendszer keretei között járuljanak hozzá a társadalmi feszültségek enyhítéséhez. Más kérdés, hogy éppen ezért – ugyanúgy, mint a parlamenti ellenzék – ők sem tudnak (akarnak) válaszolni arra a kérdésre, hogy mi is a valódi baj az orbánizmussal. Ez az oka, hogy a hallgatóik (a választók) is csak tévelyegnek, s nem értik, miért nem értik ezt az egészet. Bár, ha bárki azt gondolja, hogy már tényleg több a soknál – s főleg a társadalom kárára van –, amit Orbán és köre művel, azzal én is egyet értek.#

*Megjegyzés az áldemokrácia kérdéséhez. A választott képviselőkön keresztül történő döntéshozatal, mint mindenütt tapasztalható, valójában a társadalom feje fölött, a hátérben megkötött, egyes érdekcsoportokat előnyben részesítő alkukat jelenti. Arisztotelész pontosan leírja Politika című munkájában, miként működik az a rendszer, amelyben a polgárok közvetlenül gyakorolják a hatalmat. Ehhez képest Shawn McGuire és Charles Delahunt 2020 novemberében megjelent tanulmányában bemutatja, hogy például az amerikai politika bármilyen változását csupán a lakosság leggazdagabb 10 százalékának véleménye határozza meg, illetve a 30 óriásvállalat vezérigazgatójának állásfoglalásai. (Forrás: Eszmélet, 129. szám, 52. oldal.)

CÍMKÉP: A Klubrádió műsorvezetője, Dési János is pedzette a lényeget az Elek Istvánnal folytatott beszélgetésben, amikor Marx nevét szóba hozta. De aztán gyorsan elengedte ezt a szálat