1037.BEKIÁLTÁS: Kijev gyűlöli Bulgakovot
Be akarják zárni múzeumát, miközben kivonják a könyvtárakból az orosz műveket, még a mesekönyveket is.
Ukrajna Íróinak Nemzeti Szövetsége büszkén és öntudatosan tudatta a világgal, hogy
,,kezdeményezik Mihail Bulgakov orosz író Kijev központjában lévő múzeumának bezárását”.
Részlet a terjedelmes, igen tanulságos indoklásból, hogy ízlelgesse a stílust az olvasó! Ma már és még kevés ilyennel találkozik magyarul, bár attól tartok, már nem sokáig:
»Természetes kérdésként vetődik fel, hogy azt követően, amikor Oroszország a halál, a pusztítás rémével, a népirtás megnyilvánulásaival sújtja Ukrajnát, és kísérletet tesz az ukrán államiság lerombolására, szabad-e fenntartani az Ukrajnát és annak függetlenségét ádázul gyűlölő író múzeumát. Ő ugyanis, amennyire csak képes volt rá, Ukrajnát lejáratta műveiben, például „A fehér gárda” (1925) című regényében.
(…) Bulgakov valójában a hírhedt „orosz világnak” az egyik előfutára, és ez egyértelműen tükröződik veszélyes könyveiben, ahol nemcsak a cárt és a monarchiát dicsőítette, hanem a benne rejlő embertelen kegyetlenséget, az oroszok és az orosz nemzet fő jellemzőjét is. Az Ukrajnával szembeni megvető és arrogáns hozzáállása csak őszinte haragot és undort vált ki.
(…) az állam tartja fenn és gondozza azt az intézményt, amely Ukrajna egyik legalattomosabb ellensége, Mihajlo Bulgakov emlékét őrzi. Nagyon felháborított bennünket ez a tény, amely nemcsak a múlt, hanem a jelen hősies ukrán történelmét is bemocskolja.
Kulturális intézményként az a küldetésünk, hogy gondoskodjunk eredeti kultúránk, nyelvünk, tragikus történelmünk megőrzéséről és a jövő nemzedékek számára történő továbbadásáról, ezért egészen meg vagyunk győződve arról, hogy az M. A. Bulgakov Múzeum s az író Ukrajna kulturális terében nemcsak az ukrán nemzetre, hanem az ukrán identitásra és államiságra is veszélyt rejt.«
Az ukrajnai írószövetség tehát
♦ az oroszok és az orosz nemzet fő jellemzőjét en bloc az embertelen kegyetlenségben látja, ami ugyebár kulturális rasszizmus. Nem beszélve arról, hogy a Krím-félsziget nélküli 40-41 milliós Ukrajnában a csaknem 10 milliós, orosz etnikumú, részben vegyes házasságban élő lakosságot is megalázzák ezzel. Miután 2013-tól a fentieknél is vadabb szövegekkel illették őket az amerikai támogatással finanszírozott Ukrainszka Pravdán keresztül és másutt (v.ö.: Eszmélet, 2022, tavasz, 133. sz. 156. o.), továbbá a főleg a Kelet-, a Délkelet-Ukrajnában, többek között a Donyec-medencében élő oroszok ellen a kijevi kormány nyolc éven át indított fegyveres támadásokat, nem fizette ki a nyugdíjakat, nem adta ki a személyi okmányokat, az iskolai bizonyítványokat, szétlövette a gázvezetékeket, a víztározókat, amit minden nap művel ma is, talán a nyugati (a magyar) közönség is elgondolkodik arról, miért nem érzi hazájának Ukrajnát az ott élő oroszok nagy része, s áll be a fegyveres milíciákba tízezrével. Esetleg közelebb kerül a Krím Oroszországhoz való csatlakozásával kapcsolatos, elsőprő erejű népszavazás mozgatórugójának megértéséhez is.
♦ a zsidó-keresztény örökségre építő nyugati civilizáció egyik legnagyobb hatású írójáról azt állítja a kijevi székhelyű írószövetség, hogy Bulgakov Ukrajnát és annak függetlenségét ádázul gyűlölte, s Ukrajna egyik legalattomosabb ellensége. Bár az író több művét többször is olvastam, ez soha nem jutott eszembe sem a regényekről, sem az azokból készült filmfeldolgozásokról, jóllehet elfogadom, hogy másnak lehet erről más véleménye is a nézőpontjától függően.
♦ mindennek alapján azt javasolja a jeles szervezet, hogy zárják be a Bulgakov Múzeumot. Vagyis azt az intézményt, ami a nyugati világ művelt közönségének egyik zárándokhelye, s még inkább az lehetne Ukrajnának az annyira vágyott, bár attól tartok, soha meg nem valósuló, Európai Unióhoz csatlakozása után. A kiállítási anyagokat adják át az Országos Irodalmi Múzeumnak levéltári tárolásra. Az épületben pedig hozzák létre „a kiváló ukrán zeneszerző, Olekszandr Kositsz múzeumát, aki 1906-ig ebben az épületben élt, és akinek ukrán kulturális személyiségként szerzett érdemei nemcsak Ukrajna, hanem az egész világ számára is fontosak.”
A Mihail Bulgakov Irodalmi és Emlékmúzeum létesítéséről 1989-ben a kijevi végrehajtó bizottság döntött az író nyilvánvaló jelentősége, világirodalmi hatása, s annak alapján, hogy 1906 és 1921 között itt élt megszakításokkal, s itt is gyógyított orvosként a rendelőjében. Az épület „A Turbin család napjai” regény szereplői után kapta a Turbin-ház nevet. A helyreállítási munkák két évig tartottak.
1991. május 15-én nyitották meg a kiállítást. Viszont tatarozásra, felújításra hivatkozva 2012 óta többször is bezárták váratlanul, tanácstalanságot idézve elő a munkatársakban, az érdeklődő, már jóval korábban látogatásra bejelentkezett csoportokban. Eddig azonban elkerülte a felszámolást. Sorsát most az azzal rokon önkény fogja alakítani, ami a sztálini diktatúra idején, 1930 után hol eltüntette a nyilvánosságból, hol pedig visszahozta halhatatlanná vált műveinek egyikét-másikát. Merthogy, miként Bulgakov regényében Woland, a talányos Sátán mondja: „A kéziratok nem égnek el”.
Most az ukrajnai kultúrharc jegyében pécézték ki, s szeretnék kitörölni immár az emlékét is – annak részeként, hogy Ukrajnában mindent el kell söpörni, ami orosz. Azokon a hatalmas országrészeken is – sőt azokon csak igazán, a 2014 óta mostanáig több mint tízezer civil halottat, köztük több mint ötszáz gyereket maguk után hagyott büntető zászlóaljakkal, ágyúzásokkal –, amelyeket Lenin és Sztálin politikai meggondolásai miatt Oroszországtól csatoltak hozzá, természetesen az ottani sok millió orosz megkérdezése nélkül.
Kivonták, illetve kivonják a könyvtárakból az orosz írók műveit, beleértve a klasszikusokat és a mesekönyveket. Csajkovszkij nevét száműzték a zeneakadémia megnevezéséből, Puskin kijevi mellszobrát a minap távolították el talapzatáról, ami persze csupán a jéghegy csúcsa. Ha pedig azt gondolja az olvasó, hogy mindez csak az orosz fegyveres támadás miatt és óta történik így, ki kell ábrándítanom:
a nacionalista emlékezetpolitika a három évtizeddel ezelőtti függetlenné válás óta szembetűnő nyomokat hagyott a felnövő nemzedékek tudatán, ismeretein.
Három-négy éve egy nagy ukrán televíziós csatorna fiatal munkatársait kalauzoltam Magyarországon. Sok mindenről beszélgettünk. Egyik alkalommal abból vizsgáztattak, hogy hány kozák népdalt ismerek. Úgy négyet-ötöt említettem úgy, hogy utaltam a dallamukra, s a szövegükből is idéztem. A két legismertebbre azzal reagáltak: hát ezt mindenki tudja.
Mikor meguntam a csuklóztatást, visszatámadtam. Persze, a magam módján. Többek között Bulgakovot, „A fehér gárdát”, a benne szereplő nacionalista dúvadakat említettem, akiket most nemzeti hősként ünnepel az ukrán állam. Aztán „A Turbin család napjait”, aminek színházi feldolgozását, a hagyomány szerint Sztálin által tizenötször nézte meg, hol füstölögve, hol elismerve. S persze „A Mester és Margaritá”-t. Egyikről sem hallottak. De gyorsan ellenőrizte a szerkesztő az okostelefonján. Utána percekig csend volt az autóban.
Minderről persze, semmit nem akar tudni az agyonművelt nyugati, közte a magyar értelmiségi, aki azzal fogadja el az ukrán szélsőjobbos megnyilvánulásokat, sőt a banderista-fasiszta hagyományok állami akarattal történő újjáélesztését, hogy ha a bábállam vezetésében az USA kegyéből zsidók, sőt 2014-ben amerikai állampolgárok ülnek és ültek a legfontosabb posztokon, akkor ott, Oroszországgal ellentétben, minden rendben... #
CÍMKÉP: A ma még látogatható Mihail Bulgakov Irodalmi és Emlékmúzeum Kijevben, az Andrejevszkij-lejtő 13. alatt – Sorsát most az azzal rokon önkény fogja alakítani, ami a sztálini diktatúra idején, 1930 után, hol eltüntette a nyilvánosságból, hol pedig visszahozta halhatatlanná vált műveinek egyikét-másikát (Fotó: Szarapulov)
