Liz Truss is eszköz a tőkefolyamatok romboló hatásáról való figyelemeltereléshez.

Mintha homokszem került volna az Euronews gépezetébe. Vagy csupán arról van szó, hogy már ebben a (neo)liberális szerkesztőségben is besokalltak attól, hogy a szórakoztatáson nevelkedett választókat bohóckodással megnyert, ám ezzel együtt művelt és képzett

Boris Johnson után egy alulképzett, ám annál ambiciózusabb miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak?

Az amazon győzelmét ezzel a se hideg, se meleg címmel adta hírül a csatorna internetes oldala: „Ellenezte a brexitet és a monarchiát: rá sem lehet ismerni az új brit kormányfőre, Liz Trussra”. Ehhez képest Németh Árpád, a terjedelmes kommentár szerzője később kíméletlenül leszögezte: „már hétéves korában Margaret Thatchert játszott az iskolában, eszményképétől eltérően azonban nagyon alulmaradt”. Ezt követően szinte vég nélkül sorjáznak a cikkben a karrierje érdekében minden előzőleg hirdetett értékrendjének hátat fordított politikussal kapcsolatos közlések:
     ♦ a tájékozatlanságával kapcsolatos esetek felidézése,
     ♦ a balos munkáspárti szüleivel szembeni liberális váltásának felemlegetése, amibe a monarchia megdöntésének képviselete is belefért,
     ♦ a konzervatív fordulata után a brexit ellenzése, majd annak felvállalása.

Nem részletezem tovább. De engedtessék meg itt még két részletet kiemelni. Az egyiket azért, hogy figyelmeztessem a Facebook külsőségekből való ítélkezésre hajlamos nagyobbik tömegét, mielőtt még elalélna attól, hogy újabb nő kapaszkodott fel a világ döntéshozóinak színpadára. 2012-ben négy konzervatív képviselővel együtt könyvet jelentetett meg az Egyesült Királyság talpra állításáról. A „Britannia Unchained” című kötet a szélsőségesen szabadpiaci politika, az állami szabályozás visszaszorítása jegyében született. Többek között annak kifejtése olvasható benne, hogy

a brit munkavállalók „a világ mihaszna semmittevői közé tartoznak”, keveset dolgoznak, korán nyugdíjba vonulnak, a termelékenységük pedig messze elmarad a világszínvonaltól.

Amikor később számon kérték rajta a súlyos megállapítást, nem vállalt közösséget szerzőtársaival, s azzal próbálta kimagyarázni magát, hogy ezeket a sorokat nem ő írta. Hát, ennyit a (munka)morálról, ami a szóban forgó fejezet témája volt!

A másik részlet ennél is dermesztőbb. A toryk pártjának, ezúttal a kormányfői pozíciót is maga után vonó, vezetéséért zajló kampányban bejelentette: „készen áll” arra, hogy nukleáris háborút indítson. Ha ő lesz a miniszterelnök, szükség esetén hajlandó megnyomni Nagy-Britannia nukleáris arzenáljának indítógombját még akkor is, ha ez „globális megsemmisüléssel” járna. Ebben az esetben vajon „fizikai rosszullét” környékezné? – tudakolta az est házigazdája. „Úgy gondolom, hogy ez a miniszterelnök fontos kötelessége, és készen állok rá” – válaszolt érzelemmentesen Liz Truss.

E részletek fényében azt gondolom, hogy az új kormányfő a tőke ugyanolyan könyörtelen zászlóvivőjének ígérkezik, mint a Magyarországon a magukat baloldalinak nevezők által is sztárolt Margaret Thatcher, ám elődjének intelligenciája, felkészültsége, következetessége nélkül. A demagógok persze továbbra is azt skandálják, hogy a nők hozzák el a békét a világnak. Mintha a monopoltőke működtetése, az imperialista terjeszkedés nemi kérdés lenne. Mintha nem annak a rendszernek a kiválasztottja lenne ő is, s vele együtt minden nő és férfi az Európai Unióban, az amerikai kontinensen, vagy épp Ázsiában, amiről a társadalmi baloldal klasszikusai már rég bebizonyították, hogy

a világ háborúk által, továbbá pénzügyi tranzakciókon keresztül történő kifosztására építette és építi fölényét, s ennek érdekében akár a nyugati és keleti fasisztákkal, a legszélsőségesebb keleti vallási fanatikusokkal is kész nyíltabb vagy rejtettebb szövetséget kötni, őket helyzetbe hozni.

De tessék csak álmodozni! S ennek során azokról a gyerekkori mesékről is megfeledkezni, amelyekből azt kellett volna megtanulni, hogy férfi vagy nő, egyre megy, ha a hatalomról van szó. Ráadásul, a nők is lehetnek ugyanolyan vérre szomjazók, mint egyes férfiak. Egyszerűen azért, mert ugyanolyan ember az egyik, mint a másik. Az ember jó és rossz tulajdonságaival, adott esetben lelki torzulásaival. És ha akár az egyik, akár a másik nemű torz személyiség hatalmi helyzetbe kerül, nemétől függetlenül óvakodni kell tőle.

Fel nem foghatom, hogy a női princípiumnak a férfiétól nemesebb voltának, s a politikára kiegyensúlyozó hatásának szószólói miért feledkeznek meg a gyerekkori mesék boszorkányairól? Vagy Mozart „Varázsfuvolá”-jának Éj Királynőjéről, akit először „jó tündérnek” látunk, s akiről később kiderül, hogy a Jó és a Bölcsesség ellenfele. És mi a helyzet Puccini „Turandot”-jával? Nemdebár, ez arra épül, amire némely magyar népmese is, hogy aki válaszolni tud a hercegnő három kérdésére, feleségül kapja őt, ám aki elbukik a próbán, halálnak halálával hal, történetesen az operában, lefejezik.

Turandot még akkor is kérlelhetetlen, amikor a perzsa hercegnek, ifjú kora miatt, kegyelemet kérne immár a tömeg is.

Mindebből az következik, hogy aki azt hirdeti: a női politikust – csak azért, mert nő – a jólelkűsége, az emberi szenvedés iránti empátiája eleve humánusabb vezetésre predesztinálja, csupán ámítja magát. Megfeledkezik például a gyarmatosítás olyan elkötelezettjéről, mint I. Erzsébet, akinek regnálása alatt Nagy-Britannia tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá vált, s aki oltalomban részesítette a tengeri kalózokat, sőt admirális címmel tüntette ki vezetőiket. Feltétele csupán az volt, hogy a rablott kincsek egy részét beszolgáltatják a kincstárnak.

Keménységben alig maradt el tőle Viktória brit királynő, India hercegnője, akinek hosszú uralkodása alatt a brit birodalom tovább terjeszkedett. Ennek következtében az Egyesült Királyság a világ vezető ipari hatalmává vált, amit lelkesen is lehet tárgyalni, ha az ember figyelmen kívül hagyja, milyen pusztítással járt ez a meghódítottakra nézve, vagy akár Anglia, Skócia és Írország szörnyűséges körülmények között robotoló tömegeire. Egy ilyen felsorolásban sok mindenki helyet kaphatna a porosz származású Nagy Katalin orosz cárnőtől Hillary Clintonig. Utóbbinak a rácsodálkozás és az elragadtatás elegyével kevert tekintetét sosem fogom elfelejteni, amivel Kadhafi líbiai elnök lincselését figyelte a tévéképernyőn…

Ha fel is tudnék sorolni kivételeket, azok inkább csak erősítik a fentieket. Mindenesetre, mostanság az a felkiáltás, hogy „A politikában a kegyetlen és hataloméhes férfiak helyét vegyék át a galamblelkű, empatikus nők!”, előttem leginkább az üzemszerű átverés része. Annak jegyében rakták tele a nyugati kormányokat és segédcsapataikat nőkkel, hogy ezzel is eltereljék a figyelmet a monopol-, sőt a transznacionális tőke imperialista jellegéről.

A talán NDK-ban szerzett tapasztalatai miatt inkább kompromisszum késznek mutatkozott Angela Merkellel ellentétben, a hirtelen teret nyert női politikusok többségéről lerí, milyen boldogan fogadják a főleg férfiakból álló díszszázadok tisztelgését, milyen lelkesen integetnek a harckocsik fedélnyílásából, s főleg milyen vérszomjas kijelentéseket tettek és tesznek a belarussziai Szvetlana Tyihanovszkajától, a finn, az észt, a litván, a lett amazonokon, az ukrajnai Julia Tyimosenkón, a német Annalena Baerbock külügyminiszteren át az eddig már környezetvédelmi, oktatási és külügyminiszteri posztot is betöltött a Liz Truss-ig.

Nőgyűlölet lenne ez? Ördögöt! Semmi kifogásom az alkalmas női vezetőkkel szemben. Mi több, nagyszerű vezetőnek tartottam Matúz Józsefnét, az egykori TV Híradó kemény akaratú főszerkesztőjét, akinek irányítása alatt kilenc éven át dolgozhattam. Itt csupán a sztereotípiák veszélyére figyelmeztetek. Arra szeretnék rámutatni, hogy a nyugati civilizációban akkor kezdték betöltetni a politikai vezetői posztokat nőkkel – hiszen a demokratikus, mindenki számára azonos esélyt nyújtó választási rendszer ugyanúgy a mesék világába tartozik, mint a szabadpiaci verseny –, amikor kiderült, hogy

az USA egyeduralma nem hozott kevesebb borzalmat a világra, mint a megelőző hidegháború időszaka.

A békés, erőszakmentes kapitalizmus illúzióját próbálták és próbálják fenntartani a tőkés erőcsoportokat uraló, valószínűleg zömmel férfiakból álló döntéshozók azzal, hogy bedobták a köztudatba a paradox módon épp a női egyenjogúságot és azonos képességeket kétségbe vonó, mert különbségtételen alapuló csalit: „A nők jobbá teszik a politizálást, békésebbé a Földet”. Ezzel is elterelik a figyelmet a modern tőkefolyamatoknak a társadalom atomizálásában megnyilvánuló és a természeti környezetet romboló hatásának nyilvános megvitatásáról, hatékony ellenprogramok kidolgozásáról, és az ezek jegyében való összefogáson alapuló, érdemi cselekvésről a jótékonysági akciók, a csupán zúgolódásban kimerülő, piknikekbe fulladó tömegrendezvények helyett.#

CÍMKÉP: Liz Truss, az új kormányfő már gyerekkorában Thatchert játszott annak felkészültsége nélkül – Akkor kezdték betölteni a politikai vezetői posztokat nőkkel, amikor kiderült, hogy az USA egyeduralma nem hozott kevesebb borzalmat a világra, mint a megelőző hidegháború időszaka (AP Photo/Kirsty Wigglesworth)