1045. BEKIÁLTÁS: Orosz akar lenni a Donbassz?

A népszavazások után a mostani harcok már orosznak számító„ területen folynának.

donbasszoroszoriasplakatrianovosztyi.jpg

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránok akár át is léphetik az orosz határt, bár a Nyugat azt kéri, hogy ne tegyenek ilyet. Szeptember 14-én a Hír TV-ben azt mondta: ebben a helyzetben nem biztos, hogy az ukránok tartják a szavukat. A Facebookon elém került videó-részlet alatt többen válogatott trágárságokkal reagáltak Nógrádi feltételezésre, pedig

talán még nem lépték át a határt az ukrán katonák, de néhány hete már orosz területeket is lő az ukránokból és nemzetközi zsoldosokból álló hadsereg. 

S persze, a Donyec-medencében, messze a frontvonal mögé ágyúzva, naponta rombolják a lakóházakat, az iskolákat, a kórházakat a távolra hordó, amerikai Himars-okkal, alighanem amerikai tűzvezetés mellett. Mintha végképp lemondtak volna ezekről a területekről, s még utoljára bosszút állnának. Halottak is vannak, és sebesültek. Sokan. Bár róluk nem számol be a nyugati média.

Ám egyelőre mégsem ez itt a legfőbb kérdés, hanem az Oroszországhoz csatlakozás ügye. Amíg ez nem történik meg, addig a moszkvai vezetők, nemkülönben az itt élők, mintha mindent eltűrnének-elviselnének. Ahogy nyolc éven át tűrték az ukrán szabadcsapatok és a hadsereg Donyec-medencei vérengzéseit az itt élő oroszok között, szintén a nyugati világ hallgatása mellett, Washingtonnal az ukrajnai események hátterében.

Ami biztosan állítható: szeptember 19-én, hétfőn a Luganszki Népköztársaság társadalmi kamarája azt indítványozta a Moszkva által elismert kisállam vezetőjének és a néptanácsnak, hogy azonnal szervezzenek szavazást az Oroszországhoz csatlakozásról. Ugyanezt kezdeményezték a donyeciek. Egyúttal népi kezdeményezés indult a referendum mielőbbi megszervezésére a jelenleg az orosz hadsereg ellenőrzése alatt álló ukrajnai Herszonban. Egy helyi vezető szerint

„az emberek attól tartanak, hogy Oroszország kivonul innen, ezért bizonyosak akarnak lenni abban, hogy nem hagyják őket magukra, nem dobják őket oda. Garanciát akarunk kapni arra, hogy az Oroszországi Föderáció tagjává válunk, és azt kérjük, legalizálják a helyzetet.”

Az ügyön a Kreml is dolgozik. Ezt onnan tudni, hogy az orosz parlament, az Állami Duma Független Államok Közösségének ügyeivel foglalkozó bizottságának első helyettese, Alekszandr Kofman azt nyilatkozta: egy hónapja járja a luganszki területet. Ennek alapján azt mondhatja: már szeptember eleje óta minden készen áll a referendumra.

Ha viszont, az innen-onnan szivárgó információk szerint, a népszavazásokra november 4-ike környékén sor kerülne, s azok eredményesek lennének, és az orosz parlament két háza, továbbá Putyin elnök is megtenné a szükséges intézkedéseket, egészen új helyzet állna elő a háború, vagy amiként a Kreml nevezi – a maga szempontjából indokoltan –, a speciális katonai művelet menetében. Akkor már nem a jelenlegi határon túli orosz területeken lévő házakat rombolnák az ukrán átlövések, hanem minden értelemben Oroszország területén zajlanának a hadműveletek. Ezzel párhuzamosan, ha Nyugat-Európa fázni és éhezni kezdene, akkor bármi megtörténhetne. Bizony, így! Mint ahogy így történt, vagy még így sem, mondjuk Koszovóban, amikor az USA intézte és intézi az ügyeket#

FEJLEMÉNY: Szeptember 20-án, kedden a zaporozsjei terület is csatlakozott a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek tétje az Oroszországi Föderációhoz, annak jogi szubjektumaként való csatlakozás. Ismertté vált a szavazás időpontja: szeptember 23. és 27. között tartják mind a négy helyen. Ezekre a hírekre az ukrán tüzérség növelte a civil célpontokra irányuló támadásainak számát, amelyek következtében a különböző településeken eddigieknél is többen haltak meg, köztük gyerekek.

СÍMKÉP: A Donyeckben kifüggesztett óriás transzparens felirata: „Mi orosz Donbassz vagyunk!” – Ha eredményesek lesznek a népszavazások, s ezzel párhuzamosan Nyugat-Európa fázni és éhezni kezd, akkor bármi megtörténhet (Fotó: Ria Novosztyi)