Az a látszat keletkezett, hogy tudása hézagos, vagy csupán pillanatnyi politikai meggondolás vezeti.

Megállt bennem az ütő, amikor szeptember 21-én este, az ATV Egyenes Beszéd adásából kizúgott a magyar éterbe Ungár Péter mondata:

„Oroszországban ma nem lehet leírni egy tankönyvben, hogy a Molotov–Ribbentrop paktum volt a II. világháború kitörésének az alapja.”

Fogalmam sincs, hogy az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnöke, parlamenti frakcióvezetője hány oroszországi tankönyvet tanulmányozott. De, ha megtette, s ezt tapasztalta, akkor nagyon helyes, hogy nem lehet terjeszteni ezt a hazugságot. Ellentétben az ATV-vel, amelynek szóban forgó adása révén úgy kétszázötvenezernyi magyarországi néző agyába égett bele a hamisság, mert a kérdező, az egykori sportriporterből lett, egyébként kitűnő játékmester nem emlékeztette a politikust és a közönséget, hogy például az 1939-es paktumot megelőzte az 1938-as müncheni egyezmény.

Leginkább erre szoktam utalni, amikor rövidre akarom zárni ezt a kérdést. Arra, amit már a Bekiáltásban is többször emlegettem, hogy 1938. szeptember 29-én, Münchenben Adolf Hitler német kancellár, Neville Chamberlain brit miniszterelnök, Édouard Daladier francia kormányfő, Benito Mussolini olasz vezető aláírták azt a szerződést, amellyel a nyugati, úgymond demokráciák két letéteményese, a brit és a francia kormány, áldását adta arra, hogy Csehszlovákia engedje át a Szudéta-vidéket Németországnak. Tették mindezt annak tudatában, hogy már korábban ismert volt a „Mein Kampf”, s hogy már Németország megszállta Ausztriát. A nyugati vezetők azt állították: a Hitlerrel való megállapodásuk  a békét szolgálja. Valójában 

nyitánya volt Csehszlovákia feldarabolásának, Csehországnak a náci német birodalom általi bekebelezésének, s annak, hogy területéből a németekkel együttműködő fasisztoid lengyel állam is kapjon két kisebb részt.

A Molotov–Ribbentrop paktum csak ezután következett, ám a beszélgetés résztvevői erről mintha mit sem tudtak volna. De ha a történelem nem volt erősségük, legalább azon az irodalomórán lettek volna jelen, amikor József Attila váteszi sorait elemezte a tanáruk: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, / csattog világot szaggató foguk. / Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak / s mint fészket ütik le a kis falut. / Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, – / kis, búvó országokra rálehel / a tátott tőke sárga szája. Párás / büdösség-felhő lep bennünket el.”

Ha nem lenne világos az internet egysoros mondatokhoz, hangharapásokhoz szoktatott népének: a háború oka – minden háború oka, vagy, ahogy Ungár fogalmazott: „alapja”– a kapitalizmusban először, másodszor és harmadszor immár a monopol-transznacionális tőkés társaságok bármi áron való növekedési kényszere, profitéhsége. Csak ezután jön minden más. Persze, értem én, hogy egy milliárdosnak nehezére esik kimondani ezt, a mindenkori konjunktúrára építő politikus pedig most épp nem érdekelt abban, hogy mindez a választókban tudatosuljon. Ezért, a jelek szerint, inkább vállalja a történelemhamisítás ódiumát, vagy azt, hogy az a látszat keletkezzék: történelmi és irodalmi tudása hézagos.

Akár így, akár úgy, a pótláshoz hadd ajánljam neki és mindenki másnak Krausz Tamás „Viták Magyarországon a német–szovjet megnemtámadási szerződés értékeléséről”, tanulmányát, amelynek alcíme: „Ki a felelős a háborúért?” (Krausz: Történetírás és emlékezetpolitika, Ruszisztikai könyvek, 2021, 222. o.) Ebben többek között az áll a politikai meggondolás miatti történelemhamisítás indítékáról:

»a világháborúért és a Szovjetunió megtámadásáért való felelősség egy részét le kell Hitler válláról venni és áttenni Sztálinéra, azzal a céllal, hogy elhallgassák a nyugati hatalmak „megbékéltetési politikájának” (1934–1939) és a kelet-európai kisállamok diplomáciájának történelmi felelősségét a náci Németország felemelkedésében, uralma kiterjedésében, a világháború kitörésében«.

Nyilván többen azt vetik ellenem, hogy a Szovjetunió történetét orosz levéltári adatok alapján is kutató Krausz elfogult. Szerintem, nem az, de akkor előveszek egy másik kötetet. A.J.P. Taylor brit történésznek harminc év alatt Oxfordban, majd a BBC sorozatában tartott előadásainak összefoglalóját a második világháborúról. Magyar kiadását 1988-ban az Akadémiai Kiadó gondozta. A szerző úgy látta, hogy „több kis háború fokozatosan olvadt össze egyetlen hatalmas háborúvá.” Ezen túlmenően, „a második világháború esetén zavarba ejtően sok okot lehet találni”. Ezek között ilyeneket sorolt fel:

Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy mennyire tarthatatlan Ungár állításának lényegi része. Ami pedig az orosz tankönyveket illeti, a politikussal ellentétben nem tudom, mi áll bennük. Viszont több oroszországi rádióvitát hallgattam az elmúlt hónapokban az ottani történelemtanítás botrányos voltáról. Például arról, hogy több helyen megszüntették a történelem önálló tárgyként oktatását. Meg arról, hogy az (egyelőre) nem egységesített tankönyvek némelyikében mindössze két és fél oldal foglalkozik a Nagy Honvédő Háborúval, tehát a II. világháború alatti Szovjetunióval.

De ha már tankönyvek, Ungár esetleg ejthetett volna néhány szót az ukrajnaiakról. Arról, miként irtják ki belőlük a legtöbb orosz vagy orosz-ukrán klasszikus nevét. Viszont hősökként tárgyalják a banderisták vezéreit. Az ultranacionalista vezetőket, akik szellemi munícióval látták el azoknak a fasiszta szabadcsapatoknak, illetve a német hadseregbe betagozott alakulatoknak a tagjait, akik az említett honvédő háború alatt az ukrajnai, a belarussziai, a lengyelországi zsidók, cigányok, orosz, ukrán, lengyel, belarusz civilek, öregek, nők, gyerekek, a náci hódítókkal harcoló partizánok elleni tömeges pogromokat végrehajtották.

Hatalmas gödrökbe lőtték halomra vagy egyenként megkínozva akasztották fel, esetenként falvak pajtáiba zárva, élve égették el őket, végeztek velük tarkólövéssel, netán csak falhoz csapva a csecsemőket. 

És ezeknek a vadaknak a nyolcvan évvel ezelőtti vezetőit példaként állítják a mai ukrajnai iskolások elé. Rituális köszönésüket — ,,Dicsőség Ukrajnának! A hősöknek dicsőség!” a fegyveres erők hivatalos üdvözlő formulájává tették. Ezt skandálva vonulnak a tömegek a német nácik fáklyás felvonulásaihoz hasonló, éjszakai meneteken, s immár nyolc éve a nevükkel, a jelképeikkel mennek a Donyec-medencébe példát statuálni, gyilkolni és rabolni az utódaik. A nyelvtörvényen keresztül a kijevi döntéshozók megteremtették a másodosztályú állampolgár intézményét, amit 2013 végétől, főleg az oroszok elleni brutális, kulturális rasszista uszítással alapoztak meg és tartanak fenn. Előkészítették a jogszabályokat az elkülönítő táborok létesítésére, adott esetben a gyermekek családjuktól való elszakítására is. 

A tőke kitartottjai, a nyugati államok vezetői mindent elkövetnek, hogy a világ mindezt ne tudja meg a mai Ukrajnával kapcsolatban sem. Ahogy 1938-ban Hitlert megoldásnak látták, s utasították el Sztálin kezdeményezéseit a náci Németország elleni fellépésre. Amiként Putyin is hiába könyörgött-riogatott az elmúlt évtizedben, hogy együttesen vessenek véget Ukrajna fasizálódásának, s közös erővel tegyék biztonságosabbá a világot. De a bizalomerősítő szerződésekből való kilépés, a tárgyalások megszakítása, Ukrajna katonai felvonulási területté való tétele volt a válasz. Az ok mindkét esetben ugyanaz: miként Rozsnyai Ervin írja:

,,a fasizmus az imperializmus édes gyermeke, lelkéből lelkedzett torzszülöttje”.

Alig két hete Gelencsér Ferenc, a Momentum újdonsült, 32 éves elnöke írta fel fészbukos üzenőfalára a nyilasok „Kitartás” jelszavát. Ezért okkal kapta meg a magáét sokaktól. Miként valaki leszögezte: ha tudta, hogy mihez kötődik, azért kellene távoznia a politikából, ha nem, azért. Most az egyébként művelt, intelligens Ungár Péter virított egy nagyot. Ebből számomra az derült ki: az ifjú politikusoknak talán azt kellene először megtanulni, a világ összetettebb annál, hogy leírható legyen egyetlen erős és hatásos mondattal. Igaz, a médiapolitizálás erre csábítja, sőt olykor kényszeríti őket.

Az egy-két mondatnál hosszabb szöveg érdektelen a mai közönség nagy része számára. A valóságot ténylegesen leíró szavak jelentését sokan nem ismerik, egy gondolatmenet hosszabb levezetését fárasztónak tartják, két állítás közül nem az érvek, hanem a hitük alapján választanak. A tömeg ,,nem tudja, de teszi”, vagyis ezzel válik részesévé a barna pestis mai terjesztésének. Ahogy azonban a magyarországi ellenzéket elnézem, akik ehhez a tömegigényhez alkalmazkodnak, azok sem érnek el számottevően nagyobb népszerűséget, nem hogy érdemi változásokat. A legtöbbeknek még csak megkapaszkodniuk sem sikerül ezen a terepen. Gyanítom, hogy azért nem, mert azon túl, amit a „Mi a gondom Dobrevékkel?” című írásomban megfogalmaztam, figyelmen kívül hagyják, amire szintén József Attila figyelmeztetett bennünket: „az igazat mondd, ne csak a valódit”. #

CÍMKÉP: Ungár Péter az ATV műsorában úgy tett, mintha nem tudná: az 1939-es Molotov–Ribbentrop paktum csak az 1938-as müncheni egyezmény után következett – A világ összetettebb annál, hogy leírható legyen egyetlen erős és hatásos mondattal