Lukasenka szerint „a német politikus csak igazodik a mai nyugati elvárásokhoz”.

Oroszországi vezető újságírók úgy értelmezik, de Vlagyimir Putyin államfő is utalt arra, hogy Angela Merkel lényegében igazolta azt a moszkvai döntést, amelynek következtében február 24-én „különleges katonai műveletet” indított az orosz hadsereg Ukrajna ellen. A korábbi német kancellár a Die Zeitnek adott, december 7-én közzétett nyilatkozatában

megvédte az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos lépéseit, például a minszki békemegállapodások megkötését.

„Ez pontosan egy ilyen háború megakadályozására tett kísérletet volt” – utalt a 2022 februári orosz támadásra. Az a tény, hogy ez nem járt sikerrel, nem jelenti, hogy a próbálkozások rosszak voltak. Angela Merkel kifejtette: 2015 elején Oroszország „könnyen lerohanhatta” volna Ukrajnát, „és nagyon kétlem, hogy a NATO-országok akkoriban annyit tehettek volna Ukrajna megsegítéséért, mint most”.

A minszki megállapodások – melyeknek Németország mellett Franciaország volt a Nyugat részéről az aláíró-garantálója – Ukrajnán belül rendezték volna a két szeparatista köztársaság helyzetét. Ám Kijev nyugati támogatói ezt követően sem bírták rá szövetségesüket, hogy hagyja abba a donyeci civil célpontok – lakóházak, iskolák, egészségügyi intézmények, piacok, vízhálózatok, gázvezetékek, transzformátorállomások, a városok forgalmas központjainak – folyamatos és tudatos rombolását. Ezzel szemben öntötték a fegyvereket az országba, katonákat képeztek ki kezelésükre, küldöli zsoldosok ezreit irányítottak Ukrajnába, műholdas, repülőgépes felderítési szolgáltatások keretében jelölték ki a célpontokat...  

Az ukrán hadsereg a zsoldosokkal karöltve naponta lövi a donyeci és a lughabnszki településeket, pusztítja az ottani lakosságot. Ehhez ma már szinte kizárólag nyugati fegyvereket használnak, bár erről ugyanúgy hallgat a nyugati média, mint ahogy a megelőző nyolc évben hallgatott a tényleges történésekről. A nyugati szerkesztőségek nem éltek és élnek a donyeci és luganszki hatóságok meghívásával.

A térségben csak olyan tudósításokat készítenek, amelyeket az ukrán kormány és hadsereg készít elő és szervez számukra.

Az orosz forrásokat az Európai Unió és a nagy amerikai internetszolgáltatók nagyrészt blokkolják. Minthogy a nyugati újságírók (is) egyoldalú közlésekkel, a szakértők részinformációkkal, elhallgatásokkal operálnak, a közvéleményt is az ő narratívájuk alakítja. Mindez még az érdeklődők számára is lehetetlenné teszi, hogy érdemben mérlegelhessék a háborúval összefüggő helyzetet.

A minszki szerződéseket az év elején, jóval az orosz invázió előtt, Volodimir Zelenszkij elnök semmisnek nyilvánította. Elődje, a megállapodásokat ukrán részről aláíró Petro Porosenko eleve akadályozta a teljesítésüket. Nyilvánosan hangoztatta, hogy Kijevnek nem érdeke a bennük foglaltak megvalósítása. Az autonómiát követelő lakosságnak azt üzente: amíg a mi gyerekeink iskolába járnak, a tieitek a pincékben fognak élni. És így is történt.

A mindennapos tüzérségi támadásoknak több mint tízezer civil, köztük több száz gyerek esett áldozatául az orosz támadás előtti években Ukrajna keleti részében. 

A 2014-es februári puccs óta az ukrajnai kormányok a saját orosz ajkú lakosság ellen kifejezetten uszításra építő politikát folytattak többek között az amerikai támogatással működtetett médiumokon keresztül. Az ukránosítás jegyében, a nyelvtörvény révén, minden nemzetiséget – a magyarokat is – másodrangú állampolgárrá tettek, anyanyelvi szintű ukrán nyelvtudás hiányában elzárva előlük a társadalmi érvényesülés lehetőségét.

Betiltották a legtöbb ellenzéki pártot, az orosz nyelvű ellenzéki médiumokat, politikusokat börtönöztek be. A könyvtárakban zárolták a klasszikus orosz irodalmat, az iskolai tanterveket a szélsőséges nacionalizmusnak, a történelemhamisításnak rendelték alá, az utcákat, a tereket nem egyszer a náci Németországot támogató banderista-fasiszta vezetőkről nevezték el. 

Ezek is szerepet játszanak abban, hogy Merkel mostani kijelentését Moszkvában sokan úgy értelmezik: a minszki megállapodásokkal a Nyugat csupán az időt akarta húzni a Washington által Oroszországnak az erőforrásai megszerzésére évtizedek óta tervezett térdre kényszerítése érdekében, amihez az ország felosztását célzó belső feszültségeket gerjeszt, de akár a katonai megoldástól sem riad vissza.

Putyin mélységes csalódottságának adott hangott, s a nyugati politikusokba vetett bizalom teljes elvesztését említette Merkel megnyilatkozásával kapcsolatban a kirgizisztáni Bisketben, december 9-én tartott sajtótájékoztatón.

Az orosz államfő felvetette, hogy ezek után felvetődik: van-e értelme bármilyen megállapodást is aláírni a nyugatiakkal, jóllehet továbbra is törekedni kell ilyenekre. Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök azt nyilatkozta: „ha mindez igaz – bár neki meggyőződése, hogy 2015-ben Merkel is őszintén törekedett a megegyezésre –, akkor a volt kancellár most egyszerűen kicsinyesen és méltatlanul viselkedett”. Mai szavait azzal magyarázta, hogy „a német politikus csak igazodik a nyugati elvárásokhoz”. Egyébként a belarusz államfő egy másik interjúban azt fejtegette: ha 2020-ban sikerült volna a Nyugat által szervezett és támogatott minszki államcsíny, Oroszország lett volna a következő katonai célpont.#

CÍMKÉP: Angela Merkel önkritikus volt az interjúban, bár kijelentései miatt egyesek inkább kétszínűnek tartják őt Moszkvában (Kép forrása: obs)