1305. BEKIÁLTÁS: Repüljön a Turul, de ne a Szoborparkba!

turul-szobor12kerulet2008-07-24redorokfotomtibeliczaylaszlo.jpg

CÍMKÉP: Egy 2008-as tüntetés miatt, készültségben lévő rendőrök a XII. kerületi Turul-szobornál – Mintha nem akarta volna érteni a petíció közreadója, hogy ez az ügy, amelyben összemosták a nyilasokat az áldozatokkal, túl van azon a határon, amin kacarászni lehet (Kép forrása: MTI, Beliczay László / Építészfórum)

Ezúttal nem elviccelte, hanem  elbliccelte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) a budapesti XII. kerületi Turul-szobor hírhedtté vált ügyét. Az emlékművet 2005-ben, jogszabályokat sértő módon állították fel. A bíróság több alkalommal is hiába rendelte el a bontását. De a vita tárgya elsősorban nem jogi természetű volt, hanem az, hogy

a turul szimbólumot a szélsőjobboldal, köztük a nyilasok is használták a második világháború idején.

Emiatt sokan antiszemita és szélsőjobboldali jelképnek tartják a szobrot. Azért is kegyeletsértőnek, mert 1944-ben, a közelében tömeggyilkosságokat hajtottak végre a nyilasok, akik közül néhánynak a neve áldozatként került fel a talapzatra. A szoborkérdés része lett a 2024-es választási kampánynak is. Miként a 444.hu az MKKP társelnöke fejére olvasta: június 9-én, a választás éjszakáján, miután eldőlt, hogy ő lesz a polgármester, Kovács Gergely még mindig azt nyilatkozta a Partizánnak, hogy: „Nem fog ott maradni a turulszobor. Nagyon sok embert bánt. (…) Konkrétan nácik nevét sikerült felírni erre a szoborra. Ki van találva, van erre egy hely, úgy hívják, hogy Szoborpark. Oda fog kerülni a turulmadár”.

Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, s erre a Kutyapárt társelnöke azt mondta: a turulszobor nem tartozik a Hegyvidék tíz legfontosabb ügye közé, nem ezzel szeretné kezdeni a kerület irányítását, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Ám az egyet jobbra, egyet balra jegyében fogant Ej, ráérünk arra még!-magatartás alkalmat kínált az ellenlépésre. Történetesen arra, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter műemlékké nyilvánítsa az egyik oldal szerint a nyilasterrort, a másik szerint a nemzeti eszmét képviselő emlékművet. De a miniszter lépése is önkénynek minősülhet. Legalábbis, az Építészfórum szerint, amely egy szakértőre hivatkozva részletesen megindokolta:

a miniszter nem rendelhet el műemléki védettséget, mert az csak hosszas és nyilvános értékvizsgálat alapján lehetséges.

Engem viszont nem ez foglalkoztat, hanem az a handabandázás, amivel a kutyapárti vezető, s immár budai hegyvidéki polgármester belekeverte az ügybe a Szoborparkot, s amibe most már az eltávolítást követelők is kapaszkodnak. A SzabadAhang portálon, bizonyos Gyöngyvér Kopp neve alatt petíciót kezdtek körözni azért, hogy „Repüljön a turul a Szoborparkba!” A polgármestertől azt követelik, hogy „hogy engedd szabadon szállni a XII. kerületben álló Turul-szobrot, hogy fészket rakhasson a Szoborparkban, ahol a nemzeti érzelmű honfitársaink kedvükre látogathatják, és nem sérti a XII. kerületben meggyilkolt áldozatok emlékét sem.”

Minderről úgy értesültem erről, hogy egy magát baloldalinak tartó ismerősöm támogatólag osztotta meg az ötletet a Facebookon. Nem állhattam meg, hogy ne kommenteljem: „Vagyis a munkásmozgalmi jelképek közé (akarjátok reptetni a Turult)? Hogy a nyilasokat, a fasisztákat végképp össze lehessen mosni a bolsevikokkal, pláne a létezett államszocializmussal? Végig van ez gondolva? Nem, semmi nincs végiggondolva ezen a szárnyaszegett, úgynevezett baloldalon…” – írtam.

Ismerősöm becsületére legyen mondva, azonnal reagált: „Attól tartok, igazad van, ebbe nem gondoltam bele.” Mások azonban nálam is kíméletlenebbek voltak: „Ez valami perverz kezdeményezés?” / „Mint a sicc. Csak nem abba.” / „Szoborparkba? Mért nem az olvasztóba?” / „Kellene ( remélem lesz) egy szoborpark az orbánizmus emlékműveinek. Oda való az arkangyalos, korona felajánlós, a Horthy szobrok, ez is. Elvégre azt a vitézi, urambátyám, dzsentri rendszert restaurálják.” És így tovább.

A kezdeményező sem hallgatott. Kutyapárti, tehát, ha akarom vemhes, ha akarom nem, stílusban azt írta: „arra gondoltam, hogy a Szoborparkban majd az illetékesek elmagyarázhatják a különbségeket a látogatóknak pl. tarthatnak tárlatvezetésszerűséget, Dúró Dóra készíthetne hozzá óriásplakátot, Lázár gyárthatná a kedvcsináló Fb-posztokat hozzá, ott úgy el lennének foglalva, ha már a MÁV úgyis végképp odalett. Bár lehet, hogy valamelyik lówellness-központba kellett volna kérnem, tényleg.” Mintha nem akarta volna érteni, hogy

ez az ügy, amelyben összemosták a nyilasokat az áldozatokkal, túl van azon a határon, ami előtt még kacarászni lehet.

Pláne, hogy a Szoborpark egy nagyobb egész, a Memento Park része. Vagyis értelmezésemben e névnek mégiscsak van valamilyen kegyeleti tartalma, amitől meg lehetne fosztani, ha lassanként egyfajta lerakattá degradálnák. Ehhez képest Lázár János – feltehetően nem gondolkodva ilyesfajta összefüggéseken – ellentmondásos módon, még egyfajta pozitív szerepet is játszik a jogszabályokon átgázoló intézkedésével. Ha egyáltalán…

Szóval, jókora a zavar a fejekben! Ezért is éltem az internetes aláírásokat gyűjtő felületen a hozzászólás lehetőségével, ahol megismételtem a kifogásomat. A kapásból tetszikelők számából azonban érzékelhettem, hogy a helyzet átgondolására ez az internetes szavazás sem ösztönöz, minthogy a tömegfogyasztásra szánt tartalomgyártás általában is csak ritkán fér össze az érdemi polemizálással.

A kezdeményezők az email-címemet is kérték, én pedig megadtam nekik. Azóta várom az ellenvetésüket arról a nézetemről, hogy a történelmi jelképek összemosása csak növeli a tanácstalanságot, sőt a múltunkkal kapcsolatban bőven tenyésző ostobaságok újabb forrása lesz. Huszonnégy óra telt el. Minthogy érdemi válaszra aligha számíthatok, itt is szeretném szembesíteni magunkat néhány kérdéssel.

    Vajon azok, akik most az átkosra, vagyis a tömegek szociális és kulturális felemelkedését, az ország soha nem látott általános fejlődését lehetővé tett, létező szocializmusra tényleg átkosként tekintenek, végiggondolták-e, hogy őseik vajon nem mélyszegénységben éltek-e a megelőző Horthy-rendszerben?
    Vajon apjuk, anyjuk, netán ők maguk nem a létező szocializmusban járhattak-e szakképzőbe, technikumba, gimnáziumba, főiskolára, egyetemre, hogy aztán a kommunista–államszocialista állam kiemeltjeiként, tudásuk révén is átlépjék az addig évszázadokon át bebetonozott osztálykorlátokat?
    Vajon azok legtöbbje, akik időről-időre, most éppen október 23-ai okán, átkokat szórnak a múltra, paradox módon nem a Horthy-rendszernek a kilátástalan háborúban vállalt dicstelen szerepe miatti pusztítás következményei és a nagyhatalmak döntései miatti, eleinte különösen gyötrelmes viszonyoknak köszönhetik-e, hogy az akkori társadalmi-gazdasági rendszerváltással később a középosztályba, sőt a vezetők felsőbb rétegébe kerültek?
    Vajon nagy részük esetében nem erre vezethető-e vissza, hogy az 1989–1990-es rendszerváltás kedvezményezettjei, a mai világ tehetősebbjei, kisebb és nagyobb tőkései, milliárdosai, nemzetközi cégek, országos intézmények vezetői, akadémikusok, parlamenti képviselők, országgyűlési elnökök, miniszterek, kormányfők lettek?
    Vajon, akik annak a korszaknak a köztéri emlékműveit a Szoborparkba űzték, most pedig szobortemetővé tennék, nem ezt akarták-e, nem ezt akarják-e kitörölni a népemlékezetből, mert pozíciójukból adódóan az ország egészére kihatóan önpusztító módon hiányzik a saját és a családi múlttal való becsületes szembenézésük?

Nem azért akkora hiánycikk-e a tisztesség a közéletünkből, mert akik a meghatározói, örökkös értékrend-zavartól, lelkiismeretfordulástól szenvednek legbelül?

2024-ben igen nehéz beleképzeli magunkat az 1944-es borzalmakba, s az azt követő átalakulás gyötrelmeibe, s főleg ezek hazai és nemzetközi, történelmileg meghatározott okaiba. Pláne, ha a tudatformálás legfőbb eszközei a szónoki pulpitusokról választási szavazatszerzési céllal elhangzó kinyilatkoztatások, az interneten az ugyanilyen céloknak alárendelt politikusi Facebook-bejegyzések válnak, s az azokhoz fűzött, egy-két szavas, esetleg néhány mondatos, rajongással, avagy fröcsögéssel terhelt kommentek. Egy szó, mint száz, végre meg kellene kísérelni a szinte lehetetlent!

Önbecsapás és szépítés nélkül rendet tenni a fejünkben a múltunkról, benne saját országunk gaztetteiről, továbbá a fájdalmakról és az eredményekről egyaránt a hazudozásokra épülő hadakozások helyett. József Attila gondolatával: „...Én dolgozni akarok. Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani.” Amondó vagyok, mindenki ezzel vessen számot, mielőtt tüsténkedne az ország nevében! Egyébként könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy egy gyékényen találja magát azzal, aki ellen öklét rázza, netán petíciójához aláírások gyűjtésébe fog! Persze, ki is az a József Attila? Hát, igen! Lehet, hogy ezzel kellene kezdeni…#

Kabai Domokos Lajos