CÍMKÉP: Vlagyimir Zelenszkij, Emmanuel Macron francia államfő és Donald Trump megválasztott amerikai elnök 2024. december 7-én, Párizsban – „Békét akar kötni – mondta Donald Trump a New York Postnak adott telefoninterjúban –, és ez valami új”. Csak az a bökkenő, hogy Z. már csupán bitorlója a hatalomnak. Trumpnak az USA mindenek feletti programjából is az következik, hogy érdekelt a kisebb-nagyobb háborús konfliktusok fenntartásában, amelyek Ukrajnától a Közel-Keleten – újabban Szíriában –, Közép-Ázsián át nehézségeket okoznak Moszkvának, Pekingnek, nem utolsó sorban az Európai Uniónak, azon belül is Berlinnek (Kép forrása: New York Post)

A közvélemény átverése ugyebár azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok kormányai megetették az európai közvéleménnyel, hogy a NATO-t tovább kell kelet felé tolni, noha

a Szovjetunió összeomlása után Oroszországról maguk a nyugati elemzők mutatták ki, hogy a harmadik világ szintjén a gazdasága, s ebből is következően a katonai képességei. És volt is ebben valami, hiszen a jelcini tíz évben az amerikai pénzügyi tanácsadóknak és katonai ellenőröknek jelentős befolyásuk volt Moszkvában. 

Az átverés azzal folytatódott, hogy a mi elemzőink is szőnyeg alá söpörték a washingtoni adminisztrációk által a több mint száz éven át nyilvánosan meghirdetett doktrínákat, amelyek célja Oroszország erőforrásainak az amerikai tőke érdekeltségébe vonása. Az úgynevezett szakértőink azt is elhallgatták, milyen – egyáltalán nem titkolt – szerepet játszottak az amerikai kormányzatok és a Soros-alapítvány abban, hogy az ukrajnai lakosságot Oroszország ellen hangolták.

Ez nem volt könnyű feladat például azért, mert az Ukrajna függetlenné válása előtti népszavazáson a lakosság többek között a katonai tömbökön kívül maradásra és a nemzetiségek autonómiájának megadására, a nagyrészt oroszok által lakott Krímnek az államon belüli részleges önállóságának megtartására szavazott, amit a független Ukrajna első alaptörvénye is tükrözött. Moszkva szemszögéből a manapság sokak által, a korabeli körülményekre utalás nélkül hivatkozott 1994-es budapesti memorandumnak is ez volt a háttere.

Ám a népakarat fölött fokozatosan átléptek az ukrajnai kormányok. Olyannyira, hogy Kijev és Washington között 2013-ban már előrehaladottak voltak a tárgyalások a Krím-félsziget katonai-haditengerészeti-hírszerző komplexummá alakításáról. Kezdetben a Krím fővárosában, Szimferopolban egy kórházat akartak laktanyává alakítani. Szevasztopolban pedig, ahol Oroszország évi 100 millió dollárért bérelte a flottabázist, egy gimnáziumból hírszerző iskola lett volna, ahol kiskorúakkal akarták megkezdeni a képzést, az idegen nyelvtanulást.

Az amerikai haditengerészetnek az építkezésekkel kapcsolatos felhívásai – többek között a 2013. szeptember 5-ei keltezésű „Renovation of Sevastopol School #5” című, ami akkor még szabadon hozzáférhető volt az interneten – ma már csak az USA kormányának egyedi azonosítóval felhatalmazott, úgynevezett szerződőtisztjei, szerződési szakemberei vagy adminisztrátorai számára nyílik meg. Ezek a Bekiáltásban már egy évtizede megjelent körülmények, ha sokak számára nem is teszik elfogadhatóvá, de talán

magyarázatként szolgálnak arra, hogy a 2014-es februári, kijevi államcsínyt követő napon az egyébként ott legálisan állomásozó orosz csapatok miért szállták meg oly gyorsan a Krím egészét – formálisan a Kijevből elmenekült, Moszkvától az Ukrajna nevében segítséget kért Viktor Janukovics legális államfő indítványára.”

Washington nyílt ukrajnai beavatkozását követően felgyorsult a semlegesség feladása és a kollektív jogok, idővel az egyéniek – a szólás-, a sajtó- és a lelkiismereti-vallási szabadság, a nyugdíjakhoz való, a mindenkinek egyenlő feltételeket biztosító alapoktatási stb. jogok – visszaszorítása. És erről a térséget ismerőknek már a 2010-es évektől pontos képük kellett legyen. Ha másból nem, Victoria Nuland amerikai helyettes külügyminiszter bejelentéseiből.

Ez torkollt aztán abba, hogy 2014-ben a Donyec-medence főként orosz nemzetiségű lakossága ellen kíméletlen fegyveres háború kezdődött, s tartott nyolc éven át. A több mint tízezer civil életét követelt pusztítás megakadályozását célzó, soha be nem tartott megállapodások – Angela Merkel német kancellár bevallása szerint – arra kellettek, hogy a Nyugat felfegyverezze Ukrajnát és annak fegyveres erejét minél inkább a NATO rendszeréhez igazítsa. Közben Moszkva egyfolytában riadóztatott.

Putyin felvetését, hogy vegyék fel Oroszországot a NATO-ba, Bill Clinton indoklás nélkül utasította vissza. Ezt követően jött az orosz elnök 2007-es müncheni kirohanása, majd 2008-as bukaresti nyilatkozata arról, hogy országa előbb-utóbb reagálni fog a biztonságát egyre inkább fenyegető helyzetre. A veszélyre 2014-ben az egykori nagytudású, befolyásos amerikai diplomata, Henry Kissinger is figyelmeztetett:

„Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek.”

Kissinger abban tévedett, hogy ez nem volt érdeke Amerikának, ám minden másban igaza lett. Ennek ellenére, még a magukat tájékozottként megjelenítő közvélemény-formálók is azzal ámítanak, hogy minden 2022. február 22-én, az orosz hadsereg Ukrajnára támadásával kezdődött. Most viszont azt látjuk, hogy az utolsókat rúgó Biden-adminisztrációhoz kötődők mindent megtesznek azért, hogy 2025. január 20-ig, a megválasztott elnök, Donald Trump eskütételéig az eddigieknél is nagyobb káoszt teremtsenek egyrészt Ukrajnában, másrészt a világ más részein.

Kijevbe áramlanak a fegyverek, s a nyugati rakétákkal immár hetente pusztítják Oroszország mélységi területeit. Ezekre minden esetben, a december 11-ei, hat amerikai ballisztikus rakétával elkövetett, Taganrogot ért támadásra is, azzal reagál a Kreml, hogy ellencsapás lesz a következménye, amit aztán végre is hajtanak. Aminek eddig nem volt következménye: az Ukrajna felől bevetett rakéták célba juttatása nem lehetséges a nyugati műholdak, és a hozzájuk kapcsolódó fegyverrendszereket működtető amerikai és brit hadsereg szakképzett katonái nélkül.

Ezt Moszkva immár maga is elmondja, de még nem ennek figyelembevételével cselekszik. Emiatt azonban csak az nem fogja fel, aki nem akarja, hogy ez a háború most ugyanúgy, mint korábban, a Nyugat – ami ma már kifejezetten az USA-t jelenti – háborúja Oroszország ellen – aminek fő, de korántsem egyetlen színtere Ukrajna területe. Hiszen ebben a háborúban „helyretették”

az amerikai hadsereg által 1945 óta megszállt Németországot is, amely az oroszországi olcsó erőforrások és piac révén, az Európai Unió vezető erejeként az eurázsiai gazdasági térséget Moszkvával együtt egyesítve az USA világgazdasági versenytársa lehetett volna.

Ebből az összefüggésből érthető meg az is, kinek, és miért állt érdekében az Északi Áramlat-2 gázvezeték felrobbantása. De azt se feledjük, hogy az Ukrajna területén kirobbantott háborúval a másik, az Amerika számára igazán nagy kihívást jelentő gazdaság, a kínai is rendkívüli veszteségeket szenved el. Ezzel ugyanis elzárták az „új selyemúton” az Oroszországon és Belorusszián átvezető vasúti és légi kereskedelmi folyosókat, amelyeken a lehető legrövidebb útvonalon juthatnának keletről nyugatra, illetve nyugatról keletre az áruk.

Ám aki azt gondolja, hogy Donald Trump Amerikát mindenek fölé helyező koncepciója ezeket a meggondolásokat nélkülözheti, alighanem jókorát téved. Merthogy a globális hegemón szerep fenntartása, a világ többi részének a pénzügyi rendszeren keresztül zajló kifosztása nélkül az ő kormánya sem lesz képes finanszírozni a több mint 3000 milliárd dolláros amerikai költségvetési hiányt.

Talán egyfajta látszat fegyvernyugvást ér el, például azért, hogy Ukrajna termőföldjein végre nyugodtan termeltethessenek az amerikai befektetők, akik ezzel hazavágják majd az európai agrárgazdaságot. Az is célja lehet, hogy a háború utáni újjáépítésben az amerikai tőke játszhassa a meghatározó szerepet. De hogy Oroszország bekapcsolásával az Európai Unió és Kína gazdasága az USA versenytársa lehessen, azt minden erővel meg fogja akadályozni. Mi több,

mindaz, ami a Közel-Keleten, legújabban Szíriában, és számunkra kevésbé látható módon Közép-Ázsiában és Afrikában történik, az USA és Kína egyelőre gazdasági háborúja szemszögéből egyáltalán nem jön rosszul annak, aki kiadta a „Make America great again!” jelszót.

Amerika ismételt naggyá tételéhez nagyon is jól jön, ha ellehetetlenülnek azok a rendkívüli összegű befektetések, amelyekkel Kína az utóbbi időkben, természetesen saját hasznára is, finanszírozta a harmadik világbeli fejlesztéseket. Ezek nagy része lassanként elenyészik. Például a fentebb említett „új selyemút” délebbi folyosója is használhatatlanná válik az itt is, ott is kirobbantott helyi háborúk miatt. Az ilyen és hasonló összefüggések miatt – amelyekről nem, vagy csak részlegesen hallok a hazai elemzőktől – gondolom azt, hogy amikor a december 7-én a Notre-Dame székesegyház avatására Párizsba érkezett Donald Trump többek között Vlagyimir Zelenszkijjel beszélt, az az eddigi átverések folytatása volt. Semmi több...

A New York Postban olvastam, de persze, több hírforrásból is hallottam, hogy a megválasztott amerikai elnök azt mondta: az ukrajnai Zelenszkij kész a békére. „Békét akar kötni – mondta Trump a Postnak adott telefoninterjúban –, és ez valami új”. Zelenszkij pálfordulásos túlszerepeltetésével azonban legalább két bökkenő van:
      (1) 2024. május 20-lejárt elnöki mandátuma, s az alkotmány értelmében át kellett volna adnia a hatalmat a parlamentnek, személy szerint a rada elnökének. Bármit ír alá, annak Moszkva szemszögéből nincs súlya.
      (2) Zelenszkij egyelőre nem vonta vissza azt a rendeletét, amelyben önmaga, s bárki számára megtiltja, hogy a békéről tárgyaljon a moszkvai vezetéssel.

Ennek tükrében tessék értékelni a fennen hangoztatott tárgyalási akaratot, a békeszólamokat! Természetesen, egyébként pedig bármi megtörténhet ebben a világban, amelyben egyedül a gazdasági-katonai erő számít, minden más csak a népek manipulálását szolgálja, miként a több száz között, a hátteret a Bekiáltás blogban már korábban megvilágító egyik, az 1303. számot viselő cikkemből is kiderült. Ennek történetesen az volt a címe: Európa segédcsendőrévé tenné Ukrajnát Z. Azt fűzném most hozzá: azért, hogy mentse az irháját, amire bőven van oka.

A parlament 2014. februári szétverésével született, a lakosság egy részének etnikai alapú, szó szerint fizikai kiszorítására indított, erőszakos ukranizálásra, politikai gyilkosságokra, az ellenzéki pártok és médiumok betiltására épült, Petro Porosenko alatt fasizálódott országnak azt ígérte 2019-es választási kampányában a Vlagyimirnak született Volodimir Zelenszkij, hogy békét teremt, s véget vet az üldözéseknek. Orosz-zsidó származásúként, a magát az igazság bajnokaként, a hatalom kritikusaként megjátszott komikusként adott hitelt az ígéreteinek. Meg azzal, hogy

gondoskodott a publicitásról, amikor a Nagy Honvédő Háborúban a szovjet hadsereg magasrangú tisztjeként harcolt nagyapja sírjánál tisztelgett. Aztán partner lett abban, hogy a győzelem napját ünneplőket megakadályozzák ebben a szándékukban.

Később még Porosenkót is felülmúlva támaszkodott a Hitlert kegyetlen pogromokkal is szolgált nyugat-ukrajnaiak banderista-fasiszta utódaira és eszméikre. Az addigiaknál is nagyobb áldozatokra kényszerítette a szovjet-bolsevikok által alapított, hatalmas oroszországi és más térségekből összefércelt ukrajnai állam szinte felmérhetetlenül vegyes lakosságát. Honvédő háborúként jelenítette meg – az ottani viszonyokban járatlanok előtt, illetve a szélsőségesen nacionalista tömegek számára nem is teljesen alaptalanul – valójában a transzatlanti tőke jóval több mint évszázados, az oroszországi erőforrások fölötti ellenőrzés megszerzésére kiprovokált újabb helyzetet.

Csakhogy ezért most is sok százezer ukrajnai fizetett az életével, milliók menekültek el a háború pusztítása elől külföldre. Helyi demográfusok szerint, egy-két évtizeden belül akár felére is csökkenhet a függetlenné válásakor több mint 50 milliós Ukrajna lakossága. A megsemmisülés szélére jutott az 1991-ben a gazdasági teljesítménye alapján eleve a világperiféria szintjén vegetált, a bűnöző-oligarchák által azóta is folyamatosan kirabolt, egyúttal a külföldi érdekeknek alávetett ország. Nem véletlen, hogy ma már nyilvánosan is taglalják, mikor és miként csinál mártírt Zelenszkijből a Nyugat, aki ennek maga is tudatában van. Azért keresi most az általa korábban gúnyosan emlegetett Trump kegyeit is, hogy hátha időt nyer még, s netán elkerülheti azt a halált, amibe mandátumának lejárta óta, tehát diktátorként is oly sokakat taszított az idegen erők oldalán. #

Kabai Domokos Lajos