1944-ben nem handabandáztak a rendszerváltás ígéretével a demokratikus pártok. 

Senki nem beszélt rendszerváltásról 1944 decemberében. Minthogy nem is arra készültek. „Csupán” azért fogtak össze Szegeden a demokratikus pártok, hogy bűneik miatt eltakarítják az ország vezetésére méltatlannak bizonyult politikai erőket és a köréjük szerveződött banditákat. Olyannyira nem kábították rendszerváltással az embereket, hogy akkor még a Vörös Hadsereg frontparancsnokságának felhívása is arról biztosította Magyarország polgárait:

Azzal ámítanak: ha megígérik, hogy ők kevesebbet lopnak a közösből, akkor a nép is boldog lesz.

Hallgatom Elek Istvánt – az 1980-as években a József Attila Kör vezetőségi tagját, több vidéki lap szerkesztőjét, a magyar Demokrata Fórum alapító tagját, előbb e párt, majd a Fidesz országgyűlési képviselőjét, 2002 és 2004 között a Heti Válasz főszerkesztőjét, 2009-ben a Lehet Más a Politika egyik alapítóját – a Reggeli Gyorsban. (Klubrádió, 2021.04.13. 9:35–9:50, a címkép jobb oldalán.) Nem először adja elő, hogy

Ukrajna hivatalosan nem vesz részt a gyakorlaton, de valamiképp mégis bekapcsolja Washington a műveletekbe.

Hallom Molotov unokájától, Vjacseszláv Nyikonovtól: ,,A 18 amerikai titkosszolgálat költségvetése magasabb, mint a teljes oroszországi védelmi kiadás”. (Rosszija 1 tévécsatorna, Vesztyi s Vladimirom Szolovjovim, (2021. 04. 11. 22:20) Igen, arról a Molotovról van szó, aki 1939-ben szovjet részről aláírta a Molotov-Ribbentrop egyezményt. Ez persze lehet, hogy mellékszál, de lehet, hogy mégsem. Ezért érdemes felidézni, hogy előtte, 1938-ban az Egyesült Királyság, Franciaország (+az olasz Mussolini) megállapodott Hitlerrel arról, hogy Csehszlovákiát feloszthatja, annektálhatja stb., és elutasították Sztálin javaslatát arról, hogy akadályozzák meg Csehország bekebelezését! Akár véletlen is lehet, de mi van, ha mindez azért jutott eszembe, mert

Az internet népétől is csak arra futja, hogy áradozzon a puritán politikusokról, amilyennek Ylva Johanssont lefestik.

Mielőtt ismét megfedne tudós kollégám, sietve kijelentem: igaza van, a címképen nem Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EU-parlamenti képviselője látható. Ismerősöm szerint, ha a címben egy név szerepel, akkor ne csatoljunk a cikk elejéhez olyan fotót, ami nem az illetőt ábrázolja. Ha tehetem, én is követem ezt a szabályt, de hogy ismét eltérek tőle, annak egyszerű oka van.

A háború valójában a kíbertérben és a médiumokon keresztül zajlik.

Még nem volt ennyire robbanásveszélyes a helyzet a Donyeck-medencében, mióta tavaly júliusban aláírták a békeegyezmény kiegészítését – tudósítja olvasóit a függetlennek tekintett oroszországi lap, a Kommerszant április 5-i száma. Az európai megfigyelő csoport, az EBESZ jelentése is megerősítette, hogy ukrajnai oldalról megtízszereződött a külföld által nem elismert Luganszki Népköztársaság (LNR) területét ért belövések száma. Nagyon kiéleződött a feszültség a szintén szakadárként kezelt Donyecki Népköztársaság (DNR) határán is. A határtérségben, a korábbiakhoz képest, egyharmadával növelték az ukrajnai haderő létszámát.

Az iskolai szegregációt a kádári középosztály kezdte el, Orbán csak tökélyre fejlesztette.

Az általános iskolai szegregáció a dolgok természetes rendje lett Magyarországon – írja a Jelen című portálon Ónody-Molnár Dóra, akivel március 26-án, a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában beszélgetett Pálinkás-Szüts Róbert. Hallhattuk, hogy ez már tűrhetetlen, ráadásul

A sors iróniája és a médiapolitizálás bosszúja, hogy Orbánnal került egy gyékényre.

Minden a manipulációt szolgálja. Minden és annak ellenkezője is alkalmas arra, hogy egy hatalom a saját igazságát erősítse vele. Nyugati vagy keleti, édes mindegy, mert ugyanannak a kapitalizmusnak a részei csak más-más oldalon az erőforrásokért való ádáz harcban. Ezért tűnhetett fel tegnap, azaz március 25-én este Cseh Katalin az orosz állami tévé híradójában. Feledhetetlen pillanat volt, mikor megláttam a politikus dívát, s az jutott eszembe:

„Az USA nincs abban a helyzetben, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon Kínával” – közölte a kommunista funkcionárius.

Fekete napja volt tegnap a washingtoni adminisztrációnak. Nem elég, hogy Vlagyimir Putyin – több nyugati lap szerint is – elegánsan és szellemesen visszaforgatta Joe Bidenre az orosz elnököt legyilkosozó szavakat, az újdonsült amerikai külügyminisztert a kínaiak osztották ki március 18-án. Az alaszkai Anchorage-ban kezdődött amerikai–kínai tárgyaláson Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere azzal indított, hogy

Oroszországnak szóló hadüzenettel felért az amerikai elnök televíziós provokációja. Putyin válasza.

Ahogy 1946. március 5-én Winston Churchill, az Egyesült Királyság miniszterelnöke a fultoni beszédével rárántotta a vasfüggönyt Közép-Európára, valami olyasmit művelt 2021. március 17-én Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Oroszországgal. Különbség persze van. Az angol politikus úgy nyilvánította ellenségnek Moszkvát – s vele együtt a jaltai konferencián az ő beleegyezésével is a Szovjetunió érdekszférájába került közép-európai országokat –, hogy egy évvel azelőtt még Sztálin szövetségeseként harcolt a náci Németország ellen. Ehhez képest azt senki nem állíthatja, hogy az ukrajnai puccsot szervező, és a fiának ott busás jövedelmet kijáró Joe Biden egy pillanatig is azt a hitet keltette volna bárkiben, hogy Vlagyimir Putyin a kebelbarátja. Azt viszont mégiscsak mondta, hogy bizonyos kérdésekben – a rövid- és középhatótávolságú fegyverrendszerek ügyében, a klímaváltozás elleni küzdelemben stb. – kénytelen kelletlen együttműködik. Tegnap óta azonban az a kérdés, hogy ez lehetséges-e? Ugyanis

Koncsalovszkij sem igazán érti, miért örülnek az oroszok az életnek, de legalább rögzíti ezt a filmjében.

Most vált hozzáférhetővé az interneten a szovjet–amerikai–orosz színész-rendező, Andrej Koncsalovszkij nyolcvannyolc perces, 2019-2020-ban forgatott dokumentumfilmje, „A nem csüggedő ember”, melyben az oroszországiság lényegét kutatja különféle tájakon, más-más nemzetiségű, hétköznapi emberek között. Végtelen horizontú, már-már kietlen vidékeken, az ezeket átszelő, hosszan elnyúló utak menti falvakban és kisebb nagyobb, hepehupás, kátyús utakkal bővelkedő városokban. De Karélitától a Krímen, Orenburgon, a Volga-vidéken, Magadanon át az isten háta mögötti Zsidó autonóm területig minden megszólaló azt mondja: