Pusztítják a nemzet emlékezetét Orbánék

Egy vádirat margójára, az Országos Széchenyi Könyvtár kilakoltatása ürügyén.

oszk-szetesettkonyvforrasoszk.jpg

Már évekkel ezelőtt megpendítettem, hogy a sokszínű magyarországi tudáskincs felszámolását rögeszmésen végzi Orbán és bandája. Mintha valamilyen bosszúállási szándék vezérelné az ország szinte teljhatalmú urát, aki bár nemzeti színekbe burkolja a gaztettet, mindent megtesz azért, hogy elapassza azokat az erkölcsi és szellemi erőforrásokat, amelyekre a jövő épülhetne.

Ami a morált illeti, a hatalom gesztusokat tesz sokaknak, amikor az uralmát szolgáló választások környékén zsák krumplival, élelmezési utalvánnyal, közmunkával, a diaszpórában élő rokonoknak kiváltságok biztosításával és sok más módon lekötelezi – nem túlzás, morálisan elaljasítja – a médiarendszerével is tudatlanságban tartott tömegeket. A multiknak, az oligarcháknak, a földbirtokosoknak, a gazsuláló vállalkozóknak persze jóval nagyobb, milliós, sőt milliárdos koncot is odadobnak. Mindenekelőtt azonban az oktatási rendszer meggyengítésén keresztül zajlik ez a folyamat az alsó fokú képzési formáktól az egyetemekig.

Abban a korban, amelyben a legfontosabb erőforrássá lép elő a tudás, szervezeti változtatásokkal, az oktatási költségek folyamatos csökkentésével, ezen belül is a pénzek egyenetlen, a kiváltságos rétegek számára kedvező elosztásával, a nem tehetős rétegekből jövő tehetségek útjának elrekesztésével teszik versenyképtelenné a jövő Magyarországát. Cikkek százai születtek már arról, miért asszisztálnak ehhez a bevett egyházak, nem utolsó sorban a magyar lakosság nagy része. Szülők és nagyszülők alkusznak meg a helyzettel, mondván: mit lehetne tenni.

Az oktatás szétzilálásával azonban nem csupán a jövő kerül veszélybe, de a nemzet emlékezetében is szakadás áll be. A kettősség – a svihákság, a csalás, a lopás erkölcsi igazolása és a tudás forrásainak apasztása – egyszerre rombolja az ország szellemi értékekben megtestesülő erejét. Ez ma már egészen nyilvánvaló, ám a pusztítás töretlenül zajlik immár például az 1956-os Intézetnek az OSZK-ból a Veritas Intézetbe való átköltöztetésével, a dokumentumokhoz való hozzáférés várható megnehezítésével, az akadémiai kutatóintézetek megtámadásával, a legjobb koponyák külföldre kényszerítésével. És zajlik a nemzet emlékezetét leginkább őrző Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) körülbelül kilenc milliónyi katalógus-főcímet tartalmazó, de darabszámra a milliárdhoz közelítő könyv, folyóirat, térkép, mikrofilm, művészeti album, közigazgatási irat, kotta, rajz, színházi, sajtótermék, postai, földmérési és levéltári dokumentum nagy részére kimondatott halálos ítélettel.

Bizonyos Bacsó Péter, akinek a Facebookon terjedő, nyilvánvalóan szakszerű írásából származnak a fenti adatok. Az OSZK korábbi, talán vezető beosztásban is dolgozott munkatársa azt állítja: „Ennek az anyagnak a 70%-a se nem csomagolható, se nem szállítható”. És Orbán Viktor mégis úgy döntött, hogy a Budai Várban tizenegy emeletnyi mélységben található, klimatizált, liftekkel, szellőzőaknákkal, tűz elleni védelemmel ellátott raktárak, műhelyek, számítógéptermek végtelen sorából költöztessék át a magyar nemzeti és keresztény kultúra kincseit a Kilián Laktanyába, ahova „az állomány töredéke sem fér, még lapáttal behányva sem, nemhogy a minimális tárolási feltételek szerint”.

Amiként Bacsó írja terjedelmes és okkal indulatos, ám a bennfentes tudására épülő cikkében: évtizedekig tartott, amíg ez kialakult, és újabb évtizedek alatt sem lenne helyrehozható a bonyolult, az ország kulturális és oktatási intézményrendszerének működésére kiható könyvtárbirodalom szétverése. Mindez talán azért – vélelmezem én –, hogy a bombabiztos termekben és szobákban akár egy esetleges lokális atomcsapást is túlélhessenek az országot kiszipolyozó szemetek pereputtyukkal együtt. Mindenesetre észszerű magyarázatot, egyáltalán magyarázatot, erre a lépésre sem adnak. Miért is tennék? A jóvoltunkból ők itt a teljhatalmú urak.

Bacsó cikke kötelező olvasmány annak, aki szívügyének tekinti a magyar kultúra ügyét. Itt csak a figyelmet tudom felhívni a tizenhárom pontba szedett vádiratra, hiszen terjedelme lehetetlenné teszi a tételes ismertetést. Ugyanakkor a szerzővel együtt le kell szögezni: a Horthy-rendszer is azon volt, hogy gyarapítsa a nemzeti tudáskincset. A társadalomból addig kizártak előtti göröngyös út egyengetésével, a művészi alkotások, az irodalom nagy részének közkinccsé tételével – az összes túlkapásával, sztálinista bigottságável együtt – a néhány évet kihúzó Rákosi-rendszer sem vetemedett ilyen lépésekre.

A Kádár-éra pedig – a tűrt, tiltott, támogatott alapelv ellenére – végképp nem. Hiszen, hogy mást ne mondjunk, ekkor született meg ez a páratlan könyvtárbirodalom a célszerűen kialakított térképtárral, zenei gyűjteménnyel, mikrofilmtárral, konferenciateremmel, a kiállítótermekkel, az olvasószolgálattal, a szakolvasótermekkel, a régi könyvek tárával, a kutatótermekkel, és szobákkal, a restaurátor-műhelyekkel, a folyóirat- és színháztörténeti tárral, és persze a kiszolgáló irodákkal és sok egyébbel.

A nemzeti (NEM) együttműködés rendszere az első, amely totális támadást intéz a magyarság sokszínű magas kultúrája ellen. A saját hatalom bebetonozását, a kultúrharcot szolgáló Orbán Viktor-os, a Terror Háza-s Schmidt Máriá-s, a Veritas-os Szakály Sándor-os mítoszképzés, a történettudománnyal szemben álló emlékezetpolitizálás, az oktatás szegregációja, az alap- és az alkalmazott természet-, illetve társadalomtudományi kutatások demagóg érvekre épülő, erőszakolt szétválasztására irányuló törekvések ezzel épp ellentétesek. Még, ha mindennek szükségszerűségét olyannyira bizonygatják az elbódított, s az esztelenségben esetenként cinkossá tett tömegeknek.

Mindezek miatt, Bacsóval együtt, magam is azt kérdezem: „Most hol van az a jobboldali értelmiség, aminek az OSZK volt az egyik menedéke az úgynevezett átkosban? Hol vannak a magyar kultúráért aggódó Szőtsök és más lakitelki kis szűcsök, akik berendezett lakásba „menekültek” át Erdélyből – de már el is adták azt, mert Párizsban mégiscsak jobb? Hol vannak?” #

CÍMKÉP: Egy megrongálódott könyv az Országos Széchenyi Könyvtár restauráló műhelyében (Forrás: OSZK, Múzeumok éjszakája program)