Szíjjártó még büszke volt arra Párizsban, ami miatt itthon magyarázkodni kellett.

„A kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek” – tette közzé a Magyar Távirati Iroda (MTI) Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondatát. A kijelentés május 23-án, csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén hangzott el.

A Népszava nem is hagyhatta ki, s fő helyen hozta, kommentárral látta el a kínos mondatot. Ugyebár az következik belőle, ami persze nyílt titok, hogy a magyar kormány megannyi módon kedvében jár a nyugati befektetőknek a magyarországi dolgozók munkaerejének kiárusításával. Igen ám, de egy dolog a sejtés, a kormányintézkedésekből való következtetés, és megint más a bizonyosság. Olyannyira kínos volt a munkavállaló ellenes kormánypolitika beismerése, hogy a kabinet nem hagyhatta szó nélkül a dolgot.

A külügyből péntek reggel jelezték, hogy a távirati iroda tévedett Szijjártó beszédének fordításakor: „eredeti tudósításukban úgy fogalmaztak, hogy a külügyminiszter a bérek alacsonyan tartásáról beszélt” – tette közzé cikkének internetes frissítésében a Népszava. Szijjártó Péter valójában azt fejtegette, hogy „a munkaerő-költségeket, azaz a munkára rakódó adóterheket kell kordában tartani”. Ám ez fából vaskarika. A munkaerőköltség nagyobb részét így is a dolgozók bruttó bére teszi ki, a külügyminiszteri nyilatkozat tehát minimum könnyen félreérthető. Kínlódás ez, akárhogy is nézem.

Annak érdekében, hogy a kormány fenntartsa az ország gyarapodását csak részben kifejező, a bruttó hazai termék mutatóval (GDP) mért növekedés látszatát, vissza nem térítendő támogatásokat, a munkabérek több éves megelőlegezését, adómentességet stb. kínált és kínál azoknak a nyugati és keleti cégeknek, amelyek beruháznak Magyarországon. A szegény vetélkedése ez a gazdagok kegyéért, aminek ugyebár nem sok köze van a rendszerváltozáskor egekig magasztalt szabadpiaci versenyhez. Ebben a tülekedésben aztán a periféria országainak kormányai, amelyek a kényszerítés megannyi eszközét birtokolják, a dolgozók jogait csorbító munkaügyi törvényeket, a szakszervezeti jogokat jelentősen korlátozó jogszabályok sorát léptetnek életbe.

Ebben igencsak serény az Orbán-kabinet, miközben az eredmény kétséges. A GDP ugyanis nem mutatja meg, hogy valójában a megtermelt összérték hányad része marad az országban. Ráadásul ennek az értéknek a növekedéséhez ma már évente egy–másfél százalékkal járulnak hozzá a külföldön dolgozók a hazautalásaikkal. A brüsszeli milliárdok szintén részei a növekedésnek. Mindezt persze nem különösebben kell leplezni, ha tőkés körök előtt beszél a magyar kormány képviselője. Pláne, ha ez külföldön történik. Olykor azonban előfordul – mint most is –, hogy az elhangzottakkal a hazai közvélemény is szembesül, ami ellentmond az itthoni sikerpropagandának. És ilyenkor előkerül a kérdés:

Ahogy az utóbbi időben magam is leírtam több cikkemben: a lakosság majdnem húsz százaléka, csaknem kétmillió személy él szegénységben, szegregációban, azaz kirekesztettségben Magyarországon. Ezen belül az északkeleti régióban a népesség egyharmada, a dél-dunántúliban egynegyede. Amiként a Népszava is felvetette: ez a szegénység a kormány politikájának szándékolt eredménye; a magyar munkásokat, valamint az idecsábított keleti vendégmunkásokat valóban kilóra adja el a Fidesz. A szociális nehézségekkel küzdő, sőt az átlagos körülmények között élő családok gyerekeinek akadályozása a magas színvonalú oktatásban, a szegregált oktatás teljessé tétele, a tankötelezettség tizenhat évre történő leszállítása szintén azt szolgálja, hogy mielőbb és minél olcsóbban lehessen munkába állítani a fiatalokat.

A külügyminisztérium magyarázkodása szerint azonban erről szó sincs. Csakhogy Szíjjártó Péter pechjére, épp onnan jött az eredetileg közreadott szavainak igazolása, ahonnan a legkevésbé sem várhatta. Május 23-án este, a Hír Tv Háttérkép című műsorában Orbán Viktor magyar hangja, azaz Bayer Zsolt többek között arról beszélgetett két állandó partnerével, Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal, hogy Magyarországról azért nem vonulnak ki a német autógyárak, mert az itteni, egy munkaórára eső bérköltségeknél csupán a lengyelországi és a romániai értékek alacsonyabbak. Hogy milyen mértékben, azt a címkép is mutatja. Ezen az adásnak az a jelenete látható, amelyben 28:10-től Boros Imre (háttal) táblázat segítségével is elmagyarázta mennyire örömteli a helyzet.

Magyarország rendkívül jól pozicionálja magát – mondta a közgazdász. Az itteni autógyárak magas munkatermelékenysége nem igen marad el a németekétől. Vagyis a befektetőknek nagy a haszna egységnyi terméken. Hogy mennyire, azt 29:30-nál egy másik táblázaton mutatta be. (Lásd: zárókép!) Eszerint 2016-ban, az autóiparban a 100 euró bérre jutó többletérték Magyarországon volt a legmagasabb a vizsgált országok közül. Pontosan 257 euró. Magyarán Nagy-Britanniában, Írországban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Spanyolországban, Romániában kevésbé zsákmányolták ki a munkásokat, mint nálunk. Boros következtetése: ez a biztosítéka annak, hogy az autóipari befektetők nem szedik a sátorfájukat innen.

Eszem ágában sincs demagógnak mutatkozni, de az azért szöget ütött a fejemben, hogy Boros Imre, az egykori nemzeti bankos munkásőr miért örömködik a kizsákmányolás e szemérmetlen mértéke fölött. Miért felejtette el, kiknek az érdekében, kiknek a védelmére esküdött föl egykor? De fátylat rá! Miért épp rajta kérjük számon a színeváltozást, amikor a késő Kádár-kori elit igen nagy részét szintén ez jellemezte? Egyébként is a külgazdasági és külügyminiszter – ugyanúgy, mint a Bayer-műsorok szereplői – nyugodtan kiindulhat abból, hogy ezek az információk úgysem jutnak el a ténylegesen érintettekhez, az alkalmazottak tömegeihez. Azt az egy-két minőségi újságot, amelyekben felvilágosíthatnák őket helyzetükről, nem olvassák. A késői tévéműsorokat pedig nem nézhetik, mert korán kell kelniük. A szakszervezetek működését, amelyek fórumain ilyen kérdéseket meg lehetne beszélni, épp az Orbán-kormány lehetetlenítette el. Nem mintha az egykori szakszervezeti vezetők többsége ne lett volna ludas ebben.

Ami pedig a parlamenti pártokat illeti, ezek között egy sincs, amely ne a tőke, hanem a dolgozók érdekeit képviselné. Az úgynevezett civil szervezetek többségével ugyanez a helyzet. Csupán arra hatalmazzák fel őket finanszírozóik, hogy részletkérdésekben hallatva a hangjukat, segítsenek a kizsákmányoló rendszer túlkapásainak nyesegetésében. Mindez együtt jelenti a biztosítékot arra, hogy a rendszer alapjait megrengető lázadások, uram bocsá’, forradalmak ne veszélyeztessék a nyugati világot és annak posztgyarmati struktúráját, működését. Így aztán a perifériákból csaknem zavartalanul folyik az értékes munkaerő és az értéktöbblet Nyugatra szivattyúzása. Amiként az illik ahhoz a vadkapitalizmushoz, amelyben még, illetve ismét a dzsungel törvényei érvényesülnek nem csupán a gyártulajdonosok, a cégvezetők, illetve a munkások, a dolgozók kapcsolatában, de a nemzetközi gazdasági viszonyokban is, amint azt az amerikai elnök nap mint nap bemutatja. Mindenesetre, legalább tudjunk róla, mert ha képben sem vagyunk, végképp kicsúszik a lábunk alól a talaj! Belátom, ez vigasznak elég kevés... #

CÍMKÉP: Az autógyárak egy munkaórára jutó bérköltsége euróban 2017, Forrás: Eurostat / Hír TV Háttérkép műsorának képernyőképe, 2019.05.23

ZÁRÓKÉP: 2016-ban, az autóiparban a 100 euró bérre jutó többletérték, a vizsgált országok közül, Magyarországon volt a legmagasabb. A két táblázat egymást erősítve mutatja, hogy milyen hihetetlenül magas itt kizsákmányolás mértéke.