Előbb a feladat, aztán a főpolgármester!

Budapest ellenzéki vezetőjének a polgári ellenállás élére kellene állnia, s ehhez külföldi szövetségeseket keresnie!

karacsony-kalman-fronius2019-06-08fopolgmesterjeloltek.jpg

Most, hogy Kálmán Olgával s némileg Karácsony Gergellyel van tele a média egy része, s hozzájuk képest Kerpel-Fronius Gábor alig kap nyilvánosságot – hogy másokról már ne is beszéljek – az az érzésem támadt: nem jó úton jár az ellenzék, amikor főpolgármester után néz. Bruck Andrásnak a saját Facebook oldalán megjelent jegyzete is kellett ehhez a felismeréshez, bár cikkének címe először engem is félrevezetett.

„Ki legyen a főpolgármester?” – írta az írás fölé, s konkrét választ is ad a kérdésére. Ám amikor végigolvastam a szöveget, akkor jöttem rá, hogy Bruck továbblépett azon az értékelésen, amivel a Bekiáltás blogban álltam elő néhány órával Kálmán Olga (KO) ringbe szállása után. Személyes tapasztalataim alapján állítottam szembe egymással a szakértő, illetve a lobbicsoportoknak kiszolgáltatott főpolgármester tevékenységét. Az előbbi tekintetében Bielek Józsefre, a főváros rendszerváltás előtti utolsó tanácselnökére hivatkoztam. Vele ellentétben jellemeztem Demszky Gábor ténykedését, már ahogy én láttam. Bruck András írása ahhoz járult hozzá, hogy a személyekről a feladatra fókuszáljak. Valakinek meg is üzentem az egyik kommentemben:

„nem egy-egy nevet kellene bedobni, hanem előbb azt átgondolni, hogy a mostani konkrét helyzetben mit is várnánk el egy ellenzéki főpolgármestertől, s ehhez megtalálni a megfelelő személyt”.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a megközelítés idegen a médiapolitizálástól. Amiként a fentebb hivatkozott cikkemben is írtam: „egyre inkább azt tapasztalni, hogy a választóknak az okostelefonok, az internetes közösségi hálózatok képi benyomásai, hangharapásai és vakkantásszerű szövegei által formált világában egyre kevésbé fontos a szakmaiság. (…) Többségük szemében csak az számít, hogy legyen hercig, jól öltözött, jól sminkelt, színészi képességekkel megáldott a jelölt. Csak kevesen gondolnak bele, hogy támogatottjuk tevékenységén a kerület, a város, az ország helyzetének alakulása áll vagy bukik azt követően, hogy az illető a tisztségbe került. Minthogy egyre inkább a sikeres médiapolitizálás dönti el, hogy kit választ a tömeg, jó szándékú amatőrök, de akár romlott célokat követők, bohócok, kalandorok vehetik át fölöttünk az irányítást.”

Az ilyen-olyan egyéni ambíciók mellett nyerészkedő csoportok érdekei is mozgatják a folyamatokat. Mi az hogy!? Ezeket aztán a hozzáértő kampányguruk úgy terelgetik, hogy a jelölt minél inkább megfeleljen a tömeg igen egyszerű, elsősorban érzelmek által motivált elvárásainak, amelyek felkeltéséről is gondoskodnak a kommunikáció-tervezők. De az ellenzéki oldalon ezzel is gond van. A jelöltek mögött láthatóan nincsenek kemény, koncepciózus spin doctorok. Márpedig nélkülük még a jó szándékú próbálkozások is kudarcba fulladnak a mai világban.

Minden ellenkező feltételezéssel szemben ez a megállapítás Kálmán Olgára is vonatkozik. A feladat megoldását inkább nehezíti, mint könnyíti műsorvezetői tapasztalata, amit első, jelölti minőségében tanúsított, hevenyészett bemutatkozása már alátámasztott. Anélkül, hogy hosszas fejtegetésbe bocsátkoznék erről, ezt olyan emberként írom, aki a kommunikációs szakmacsoportok – média, illetve szervezeti kommunikáció – mindkét területén szereztem országos gyakorlatot.

Számomra nyilvánvaló volt, hogy Kálmán a riporteri szerepben a rögtönzéseknek helyesen helyet adó magatartását nem váltotta fel minimum napokon át érlelt, előzetes vizsgálatokon alapuló, célcsoportokra irányuló, megrostált, majd rögzített kommunikációs célokra alapuló üzenetekkel és ezekhez társított tényekkel. Ezért továbbra is azt állítom: ha így folytatja, Kálmán csupán arra lesz jó, hogy vele érzelmi alapon elkábítsák az őt indító Demokratikus Koalíció, meg az ellenzék más szavazóit, s ezzel ledarálódjanak a nála alkalmasabb ellenzéki jelöltek. De visszatérve a tartalmi vonatkozásokra, szerintem olyan főpolgármesterben kell gondolkodni, aki

képes felmérni a feladat nagyságát és bonyolultságát, városvezetési vagy cégirányítási tevékenységekben jócskán tett szert jártasságra, esetleg városfejlesztő egyesületet alapított, vagy belépve egy pártba, ott vezetői munkát is végzett, kampányolt, várospolitikai kérdésekben hallatta hangját, sőt nemzetközi tapasztalatokat mondhat magáénak.

Arra ugyanis semmi esély, hogy egy ellenzéki főpolgármestert partnerként kezeljen a mostani magyarországi kormány. Nem várható, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyáltalán szóba áll majd egy ellenzéki városvezetővel, hogy az odamondogathasson neki, hiába álmodozik erről Kálmán Olga. E tekintetben intő jel lehetne számára, hogy bár a jelenlegi főpolgármester kormánypárti, Budapest egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került az elmúlt időszakban.

Évről évre kevesebbet kapott vissza az itt élők befizetéseiből a közműhálózat felújítására, a tömegközlekedés fejlesztésére, a metróhálózat bővítésére, az autóbuszpark megújítására, az egészségügyi, az oktatási, a kulturális feladatok megoldására. Szinte kizárólag olyan presztízsberuházások valósulnak meg, amelyeket a polgárok többsége nem helyesel: stadionok, városligeti múzeumi negyed, a várnegyed kormányzati birtokba vétele, a Széchényi könyvtár kiköltöztetése, mobilgát-építés a Római-parton stb.

Mindent egybe vetve, a kormány épp csak annyit juttatott Budapestnek, hogy ne omoljon össze látványosan az infrastruktúra, de olykor még ezt is ingatlanok átadásához kötötte, mint a Dagály fürdő esetében. Minthogy a pénzkijáró szerepnek várhatóan nem lesz tere a jövőben sem, a városüzemeltetést pedig a főpolgármester nélkül is megoldják az ehhez sokkal jobban értő szakemberek,

Budapest első emberének olyan személyt célszerű választani, aki hangadóként nyilvánul meg a polgárok felé, a külföld előtt pedig tárgyalási szintű idegen nyelvtudással képviseli a várost, s ily módon is szervezi a polgári ellenállást az önkénnyel szemben.

Ennél is általánosabb érvényű felvetésem: olyanokra szavazzunk-e, akik kinyitják a világra az ablakokat, vagy akik bezárják azokat. Azokat válasszuk-e, akik a felvilágosodás értékrendszeréből építkeznek, s a ráció az alapja még a tévedéseiknek is, vagy akik mítoszokkal kábítják el az embereket? Ezzel ugyebár túlléptem az ellenzéki szempontból történő megközelítésen, minthogy a mai magyar viszonyok között szokatlan módon, világnézeti kérdéssé tágítottam a dilemmát. Méghozzá nem azért, mert ab ovo pálcát törnék az egyik vagy a másik lehetőség felett, nem azért, mert az egyiket jónak, a másikat eleve rossznak akarom beállítani. Hanem azért, hogy tegyék világossá a politikai pártok: képviselik-e az egyének, a különféle társadalmi csoportok közösségek nagyobb mozgásterével kapcsolatos álláspontot, vagy nem!

Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy melyik politikai erő vállalja fel a polgárokkal való együttdöntés, a választás szabadságának képviseletét, illetve melyik azt a kormányzási, városigazgatási gyakorlatot, amely a központosításban, a felülről jövő megfellebbezhetetlen döntések gyakorlatában látja a kibontakozást! És akkor még említést sem tettem arról, hogy a tehetősebbek érdekeit helyezi-e mindenek fölé a leendő városvezető és pártja, avagy a jelenlegi kormány felfogásával szemben a szociális érzékenységnek sokkal nagyobb teret szánna. Úgy érzékelem, hogy a magyarországi pártok és vezetőik, s a politika területére tévedt szerencselovagok mintha nem is tudnának ezeknek a kérdéseknek a létezéséről, ha meg tudnak, akkor nem adják ennek jelét. Hogy a naiv és az agyonmanipulált választókról már ne is beszéljek… #

CÍMKÉP: Karácsony Gergely, Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor ellenzéki főpolgármester-jelöltek (Fotó forrása: Index)