A bosszúálló
„Mostantól fogva – és ebben volt a terv igazi betetőzése! – ő maga lesz az ország.”
Részlet egy regényből: „Nem paraszt ő, nem holmi katona, hogy afféle nyers, együgyű bosszú kielégítse. Rafináltabban áll ő bosszút! (…) Stuttgartba visszatérve elvetette magától szervilizmusának és szeretetreméltóságának mankóját. Határtalan, sötét gúnnyal-gőggel bánt környezetével, ugráltatta a minisztereket, és ők ugráltak is, mint a lakájok. Sötét, dühödt megvetés sugárzott belőle komoran minden iránt, ami emberi: szabadság, méltóság, felelősség mind megkapta a magáét. Szörnyűségesen kiszámíthatatlan önkénnyel kényszerítette beosztottjait egyre újabb, felesleges megalázkodásra, mintha játszana csak velük, s ha már csupaszon álltak előtte, kevéske ember voltuktól is megfosztva, ízzé-porrá zúzott önérzettel, leplezetlen, csöndes gúnnyal kezelte őket, végtelen embergyűlölete a legnagyobb gyönyörűségét lelte csúszó-mászó megalázkodásukban.
(...) A nyögve tűrő, már-már összeroskadó népre új terheket rótt, s amit ily módon kipréselt, az nem Karl Alexander, hanem az ő pénztárába vándorolt. Eddig nagy szakértelemmel, célszerűen szorította a prést, hogy pénzt sajtoljon ki a hercegségből, most azonban már a sanyargatás felett érzett rafinált, sötét gyönyörűség vezette. (…) Nem titkolta: az ország urának tartotta magát, nem ismert korlátokat semmiben.
(…) Kifosztva, fölemésztve terült el a gazdag, áldott, szép ország, ezreket és ezreket hurcoltak erőszakkal zászló alá, tízezrek éheztek, nyomorogtak, rongyokban tengődtek, százezrek züllöttek le testileg-lelkileg. Paráznaság és dőzsölés: ez volt az udvar; tarka egyenruhában feszített-hencegett az erőszak, gúnyos rabulisztikával diadalmaskodott a régi drága, tiszta alkotmány felett. A közigazgatás elburjánzott, a jogszolgáltatás lezüllött, a szabadság, a kedves, sokat dicsőített szabadság pedig gúny volt csak, és rongy.
(…) Mostantól fogva – és ebben volt a terv igazi betetőzése! – ő maga lesz az ország. Nem az ország javának-üdvének szolgája vagy fejedelme, se nem törvényhozó vagy hadvezér; ez mind csak nyomorult, jelentéktelen kacat. Nem. Az egész országot fogja ő most majd magába olvasztani, ő maga jelenik meg az ország képében, ő maga lesz Württemberg. Az ország csak akkor lélegezhet, ha ő lélegzik, csak akkor moccanhat, ha ő megmoccan, ha pedig ő áll, mozdulatlanul, az ország is megáll.”
Néhányan talán tudják, hogy melyik regényből idéztem. De ez nem érdekes, a mű megnevezése még talán félre is vezethetne. Ráadásul a kiragadott idézetek – bár itt egybefüggő szerkezetet alkotnak – valójában nem a regény egyetlen alakjához kötődnek. Többet ér, ha ki-ki csupán elgondolkodik a fenti sorok felett. #