Az ország egésze még a környezetünkhöz képest is leszakadással fizet ezért a paktumért.

„Vitam et sanguiem” – hangzott el 1741. szeptember 11-én, a pozsonyi várban annak a híres jelenetnek a részeként, melynek során a magyar rendek felajánlották „életüket és vérüket” Mária Teréziának a porosz és bajor támadás miatt megrendült trónjának védelmében. Az esemény egyike volt azoknak a paradox gesztusoknak, amelyekkel a főpapok, a főurak, a köznemesek, vagyis a nemzet tagjai együttműködtek a Habsburgokkal, akik ellen egyébként eleik, illetve utódaik felkeléseket szerveztek, hogy megszabaduljanak tőlük. Mindez döbbenetesen hasonlít az Orbán Viktor és a rezsimjét támogató, két és fél–három milliós tömeg felső rétegének viszonyára.

A legenda szerint anno herceg galántai Esterházy Miklós volt az, aki annak érdekében, hogy bebújhasson Mária Terézia ágyába rávette a magyar nemesség képviselőit: katonának kényszerített jobbágyaik életét – merthogy elsősorban a nemzeten kívüliek vére volt a tét – ajánlják fel a Habsburg-ház megmentésére. Lényegében így, a mai néző szívét megdobogtatva mutatja be a történteket a Mária Terézia Ausztria uralkodó főhercegnőjének, magyar és cseh királynőnek, később német-római császárnénak sorsáról 2017-ben forgatott osztrák–cseh–magyar–szlovák életrajzi filmsorozat is. Tetszési indexe kilencven százalékos volt.

Ez utóbbiban az is szerepet játszhatott, hogy a film megszépítő módon helyezte középpontba az uralkodó személyét, aki képességei, tettei alapján bizonyos értelemben rá is szolgált erre. Mindazonáltal az 1741-es felajánlkozás következtében a magyar rendek elszalasztották az alkalmat, hogy két évszázad múltán ismét függetlenné válhasson a Magyar Királyság. Viszont 2019-ben Esterházyhoz mérhető hangadó nincs a látóterünkben. Ám kétségtelen, hogy a politikai hatalmat gyakorlókhoz kiváltságokkal kapcsolt magyarországi középosztály felső része és az elitnek nevezett réteg szemrebbenés nélkül elfogadta és támogatja Orbánék ajánlatát: a szegényebb rétegektől elvont jövedelmeket átcsoportosítják hozzájuk, ha ezért cserébe kiállnak a nemzeti NEM együttműködés rendszere mellett.

És ők így is tesznek, bár régóta nyilvánvaló, hogy az ország egésze hosszú távon lesüllyedéssel, még a környezetéhez képest is leszakadással fizet ezért a paktumért. A legújabb bizonyság erre a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése, amelyből kitűnik, hogy a Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország által alkotott visegrádi négyek (V4) között szinte minden egészségügyi mutatóban az utolsó helyen állunk. A gazdaságkutató elemzése alapján a Népszava tette közzé, hogy a halálozási statisztikákban a keringési-, az emésztőszervi, a daganatos betegségeket, továbbá az öngyilkosságokat tekintve rosszabb a helyzet Magyarországon, mint Szlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban. Nálunk a 15 évesnél idősebbek több mint felének (59 százalékának) van orvos által diagnosztizált krónikus betegsége.

Az adatokat tartalmazó kiadvány az OECD, az Eurostat és a KSH statisztikáira támaszkodva mutatja be, hogy a magyar állam 2016-ban, reálértékben mintegy 13 százalékkal költött kevesebbet az egészségügyre, mint 2003-ban. Ezalatt a magánkiadások csupán 6 százalékkal nőttek. A lakosság csaknem az ellátások harmadát fizette zsebből, aminek egy főre eső értéke immár évi 55 ezer forint. Ezzel a V4-ek országai közül a magyarok járulnak hozzá a legtöbbel az egészségügyi szolgáltatások költségeihez – plusz az egészségügyi járulék, vagyis immár adó –, ám ezek az összegek nem pótolják az állami elvonások nagyságát. Az is növelte a háztartások, sok tekintetben a nyugdíjasok, egészségügyre fordított kiadásait, hogy az egészségügyi infláció magasabb volt, mint a gazdaság egészére vetített adat. Főleg a nyugdíjasok esetében gyorsabb volt a gyógyszerárak – tegyük hozzá: általában az általuk vásárolt cikkek árának – növekedése, mint a nyugdíjak emelkedése.

Ez tehát a jelen, amihez hozzátartoznak a társadalom megroppanásának ennél általánosabb mutatói is. A „Cinkosként a lopásban” című jegyzetemben nemrégiben tettem közzé Pitti Zoltán közgazdász közléseit arról, hogy a lakosság majdnem húsz százaléka, csaknem kétmillió személy él szegénységben, szegregációban, azaz kirekesztettségben Magyarországon. Ezen belül az északkeleti régióban a népesség egyharmada, a dél-dunántúliban egynegyede. Ami pedig a jövőt illeti, a szegregált oktatás teljessé tételével az ország végképp maga alatt vágja a fát azzal, hogy elzárja a szociális nehézségekkel küzdő, sőt az átlagos körülmények között élő családok gyerekei elől a magas színvonalú oktatásban való részvétel lehetőségét. De azért csak hajrá Magyarország! Adjátok életeteket és véreteket Orbán hatalmáért!

Hajrá, önpusztító magyarok, akik még annyi ellenállásra sem vagyunk képesek, mint az azon a bizonyos pozsonyi diétán tárgyalók! Bár a szóbeli hagyomány szerint Mária Terézia, a festménytől eltérően, gyászruhába öltözve, újszülött gyermekét, Józsefet is magával vitte, hogy meglágyítsa a magyar urak szívét, valójában a csecsemő főherceg ekkor még nem tartózkodott Pozsonyban. Következésképp – ahogyan a Rubicon történelmi magazin szerzője, Tarján M. Tamás is írja – a kicsi sírásával sem hathatta meg a magyar rendeket. Igazából kemény alkudozás végén került pont a megegyezésre. Megerősítették a rendi és nemesi jogokat, biztosították a birtokok adómentességét, emellett pedig kiharcolták a magyar vezényleti nyelvet saját csapataiknál. Történészi értékelés szerint ott és akkor a döntés racionálisnak látszott, és csak később bizonyult végzetesnek. Ennek alapján talán nem árt átgondolniuk a mai kedvezményezetteknek is, hogy mit veszíthetnek akár ők maguk, még inkább örököseik Orbán ámokfutásának támogatásával! Bár úgyis tudom, hogy inkább a mának élnek, és a figyelmeztetés hiába. Hogy a megtévesztett többségről már ne is beszéljek! #

CÍMKÉP: A Mária Terézia és a neki főként jobbágykatonáik életét és vérét felajánló magyar rendek szövetségkötését megörökítő festményen a csecsemő József ábrázolása hamisítás. Viszont az elképzelt jelenet oly megragadó, hogy azóta is így adják tovább a függetlenség önkéntes feladásának történetét utódaiknak a magyarok. #