„Minek nekünk olyan világ, amelyben nincs Oroszország?”

Az orosz állami tévében, Világrend – 2018 címmel, március 25-én, vasárnap este vetítették azt a másfél órás, dokumentarista elemekre épülő portréfilmet, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfő kifejtette gondolatait a világban a hidegháború óta végbement folyamatokról, hangsúlyozottan oroszországi nézőpontból. Benne megjelentek, megszólaltak a világpolitikát az elmúlt évtizedekben meghatározó szereplők. 

A Kreml külpolitikájának formálásával kapcsolatos műhelytitkokra is rákérdezett a riporter, Vlagyimir Szolovjov, az elsősorban külpolitikai kérdésekkel foglalkozó, a hétköznapokon minden este nyugati szakértőket is felvonultató, rendkívül izgalmas stúdióbeszélgetéseket vezető sztár műsorvezető. Putyin szerint ő maga ösztönzi és természetesnek tartja, hogy a döntések előkészítésének szakaszában az érintettek akár markáns ellenvéleményeket is megfogalmazzanak, azt követően azonban, a végrehajtás során nem lehetnek kilengések. 

Az ellenfél érdekéből kell kiindulni 

Az egy éven át, különböző helyszíneken forgatott beszélgetéstöredékekben szóba kerültek az elmúlt évtizedek világeseményeinek neuralgikus kérdései. Az orosz vezető hangjában érezhető volt a feszültség, amikor egy-egy nyugati nagyhatalom önkényes, akár ENSZ-tagállamok elleni fegyveres fellépéséről volt szó, de Putyin egyetlen állam vezetőjét sem illette név szerinti bírálattal. Kifejtette: természetes, hogy minden országnak más az érdeke. Közös platformra akkor lehet jutni, ha számolunk ezzel, tisztelettel közelítünk az ellenérdekelt fél álláspontjához. Mások mellett a japán miniszterelnök is megerősítette, hogy az orosz államfő a tárgyalásokon a partnerek érdekeinek megértésén keresztül igyekszik érvényesíteni a sajátját. 

Az orosz elnök elhárította azt a felvetést, hogy neki – Drezdában állomásozó, beosztott hírszerzőként – rálátása lett volna azokra a döntési mechanizmusokra, amelyek nyomán a Szovjetunió kivonta csapatait Kelet-Európából, majd felszámolták a Varsói Szerződés szervezetét. Viszont későbbi pozíciójában, amikor a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (orosz rövidítése: FSZB) igazgatójaként dolgozott, visszamenőleg is egyetértett azzal, hogy a német népnek – minthogy ezt az emberek akarták – joga volt az egyesüléshez. 

Utóbbit azzal összefüggésben említette, hogy a kilencvenes években, a nyugati beavatkozások nyomán több ország szakadt szét, status quo-ja változott meg, ellenben a nagy Németország újbóli létrehozásával kapcsolatban több nyugati politikus ellenérzését fogalmazta meg. Ugyancsak szabadkozott azzal kapcsolatban, hogy Németország és Oroszország erejének egyesítése egy erős Európa megteremtése érdekében az ő gondolata lett volna. Szerinte ezt anno Helmuth Kohl német kancellár szorgalmazta. (Ez időközben persze lekerült a napirendről, de szerintem nem örökre – KDL.) 

Az oktatás a kulcs az ország felemeléséhez 

A putyini stratégiai elgondolás lényege Oroszországgal kapcsolatban: megtartani nagyhatalomként saját lakosságának az oktatáson keresztül történő felemelésével, az itt élők érdekeire figyelemmel. E program végrehajtásának egyik záloga az erős, a támadások visszaverésére, az elrettentésre képes hadsereg. Ezen a téren – a filmben megszólalt több nyugati szakértő szerint is – jelentős eredményeket értek el. Mint elhangzott, nem csak a fegyveres erők technikai felszereltsége javult lényegesen, de a katonák összességének kiképzettsége, az ország iránti elkötelezettsége is igen magas fokú. (Megjegyzem, egy múlt heti televíziós beszélgetésben Szergej Sojgu többek között arról szólt: olyan túljelentkezés van az orosz hadseregbe, hogy hetente kell legalább egy fegyelmi ügyben döntést hozni, mert a toborzók csúszópénzt fogadnak el azért, hogy előnyben részesítsenek egyeseket az elbíráláskor.)

Minthogy Vlagyimir Putyin a fegyveres erők főparancsnoka, a riporter arról is faggatta, miként számol el lelkiismeretével, azzal, hogy a döntései következtében emberek halhatnak meg. (A filmben: 1:19:30-nál.) A felvetést nem fairként minősítette orosz elnök, de aztán elmondta: minden ilyen döntést körültekintő elemzés előz meg. Ami pedig az úgynevezett atombomba-indítógombot illeti, mindenekelőtt megemlítette, hogy nem a Szovjetunió, hanem az USA hozott létre először atomfegyvert, vagyis a versenyt nem Moszkva kezdte. Ráadásul Amerika már be is vetett ilyet, jóllehet – szerinte – a történelemkönyvekben ez úgy jelenik meg, hogy a II. világháborúban szövetséges hatalmak dobták le Nagaszakira és Hirosimára a bombát. De ez Washington döntése volt, a Kreml vezetői ilyet sosem hoztak. 

Putyin azt is nehezményezte, hogy mindig csak Oroszország neve kerül elő ebben az összefüggésben, miközben Izraellel együtt (!) nyolc atomhatalom van. Reméli, hogy sosem kell bevetni atomfegyvert. A tervek persze megvannak ehhez. Lényegük: csak válaszcsapásként vethető be orosz részről atombomba. A döntés előtt három fő tényezőt kell vizsgálni: valahol a világban megtörtént egy ilyen eszköz indítása Oroszország irányába. Ezt a feltételezést megerősíti a röppálya elemzése, majd az, hogy a várható becsapódás helye Oroszország területe. Ha ez bekövetkezik, akkor az ellencsapással együtt az atombomba alkalmazása globális katasztrófát fog okozni. „De az Orosz Föderáció elnökeként, abból kell kiindulnom: ha valaki el akarja pusztítani az országomat, akkor én csak úgy reagálhatok: minek nekünk olyan világ, amelyben nincs Oroszország?” – jelentette ki Vlagyimir Putyin. 

Alattomos húzás volt a kijevi államcsíny 

Az Oroszország elleni szankciókat – amelyekre az ukrajnai államcsíny után, a Krím visszacsatolása miatt került sor – az orosz államfő olyan helyzetnek tekinti, ami száz éve mindig sújtja őket. Megtanultak vele élni. Szerinte erre az egészre nem került volna sor, ha aljas, alattomos módon ("podlo") nem veri át Moszkvát a nyugat, mindenekelőtt az USA. Hiszen az államcsíny előtt egy nappal, még Németország, Franciaország és Lengyelország képviselői megállapodást írtak alá Viktor Janukoviccsal, a törvényes ukrán államfővel arról, hogy a felgyülemlett társadalmi feszültségeket választások útján oldják fel. Ennek érdekében a Kreml, Washington kérésére, közbenjárt azért, hogy az ukrán elnök nehogy bevesse a hadsereget az akkor már agresszív, katonai szervezetszerű alakulatokba tömörült, gyújtogató, fegyverraktárakat kiraboló tüntetők ellen. Rá egy napra az amerikaiak államcsínnyel a saját emberüket Petro Porosenkót ültették az államfői székbe, a törvényes elnök pedig menekülésre kényszerült. 

A filmben volt egy részlet Orbán Viktor 2017. március 30-án, Máltán, az Európai Néppárt konferenciáján elmondott beszédéből. (A filmben 37:30-nál.) Ebben a magyar vezető – oroszból magyarra visszafordítva – ezt mondta: „Hatalmas hibákat követtünk el. Sikertelen politikánk destabilizálta a Közel-Keletet és Észak-Afrikát. Az a tény, hogy mindezt az amerikaiakkal együtt hajtottuk végre, nem igazolhatja magatartásunkat. Őszintén szólva, ha ez egy betegség, akkor ez versenyképességi, migrációs, terrorbiztonsági és demokratikus krízisben nyilvánul meg. Az Európai Unió befolyása csökken. Ez rossz politika, itt az ideje, hogy megváltoztassuk!”

Mindössze azt tenném még hozzá: ha lenne Magyarországon közszolgálati televízió, akkor annak műsorában rendszeresen helyet kapnának az ilyen beszélgetések a világ sorsára kiható döntések letéteményeseivel. Ma ugyanis csupán kivonatosan, átértékelve kap tájékoztatást – már ha egyáltalán – a magyar közvélemény a hasonló keleti és nyugati megnyilatkozásokról. Emlékeztetőül: a Kádár-rendszerben ez nem így volt. A Hét című műsor hetente, általában saját gyártásban, házhoz hozta a néző számára a világpolitika fontos helyszínein történteket, és gyakran megszólaltatták hosszabb interjúkban az állam- és kormányfőket.

Ma viszont, ilyenek hiányában, az a gyanúm, hogy sok elemző, illetve politikus úgy putyinozik, hogy még életében nem hallott egy hosszabb beszédet az orosz államfőtől. Ezért gondolják és terjesztik sokan például azt az ostobaságot, hogy az orbáni politika a putyininak lenne másolata. Természetesen vannak egymásra hasonlító jelenségek, de az indítékokat, az országok helyzetét, a történelmi-kulturális örökséget, az emberek mentalitását tekintve még részleges azonosságról sem lehet beszélni. Aki ezt teszi, inkább növeli a homályt, mint csökkenti, mert azt a felfogást ülteti el a magyar közéletben, hogy Orbán Viktor politikája – és az ellene való fellépés – levezethető az oroszországi viszonyokból. Ez azonban nem több olcsó és haszontalan propagandánál akárki is fogalmazza meg. # 

KIEGÉSZÍTÉS: Ne legyen senkinek illúziója! Az izraeli biztonságpolitikai szakértő, Kedmi megmondta hétfő este a Putyin-filmet is készítő Szolovjov műsorában a diplomaták tömeges kiutasításához kapcsolódva - Háború van. Az ellenség esetében semmit nem vizsgálnak, a vádhoz elég a gyanú is. Jönnek az újabb és újabb hasonló ügyek, amíg Oroszországot végképp nem zavarják be a sarokba, ha hagyja. Ennyi! Eddig még én is írogattam a kettős mércéről meg ilyesmi, de látom, fölösleges. #

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin a Miroporjadok – 2018 című dokumentumfilmben. Riporter: Vlagyimir Szolovjov