Putyin gondolatai nem a Wagner-csoport és Prigozsin körül forognak, mert Oroszország egyben tartása a gondja.

Ezt a cikket a végével kellene kezdenem, de nem tehetem, s ezért már megint hosszabb lesz, mint szeretném. „Beverte az utolsó szöget a Wagner koporsójába Vlagyimir Putyin” – adta hírül a Portfolio.hu a minap, a Reuters alapján. A fogalmazásmód a szerkesztőség értékrendjét tükrözi:

akármit írnak Oroszországról, abba valahogy belecsempésznek valami élt.

Nekem azonban gyanúsak az eleve orientáló közlések. Hamar kiderült, hogy ezúttal is zörgött ugyan a haraszt, de nem úgy, ahogy a Reuters-re támaszkodó magyar forrás zörgette.

Először is, a Portfolio nem jelölte meg, hogy kedden, azaz június 13-án az orosz elnök hol és kinek beszélt arról: „szeretné, ha minden katonai magáncég aláírná a szerződést, és azt is szeretné, ha a törvényt úgy módosítanák, hogy legalizálják tevékenységüket, pontot téve ezzel az orosz védelmi minisztérium és a Wagner-csoport között régóta húzódó vitára. Ez az egyetlen módja a szociális garanciák biztosításának a zsoldos katonák számára, mivel jelenleg nincs szerződésük az állammal és nincs szerződésük a védelmi minisztériummal - mondta Putyin keddi tájékoztatóján”.

Az elnöki honlap a jelzett napon egyetlen eseményről tett említést, márpedig ott minden hivatalos megmozdulásról, megnyilatkozásról beszámolnak. Az államfő azokkal a katonai tudósítókkal találkozott, akik az ukrajnai háborús övezetben dolgoznak. Miközben a Portfolio a Wagner-csoportra hegyezte ki a cikkét, ehhez képest a Putyin és a tudósítók közötti beszélgetés nyilvános részének 2 óra 10 perces videó-felvételén, illetve annak 35 oldalnyi, csaknem 100 ezer karaktert tartalmazó leiratában nem szerepel a magánhadsereg neve. A katonai magáncég kifejezésnek is csupán a rövidítése. De erre is csak az egyik újságíró utalt, CSVK-t, azaz magánhadsereget említve. Putyin „önkéntes formációkról” (добровольческие формирования) beszélt, s némileg más összefüggésben. A videó-felvételen 1:35:00-tól többek között arról szólt, hogy

A Reuters–Portfolio szövegét a Putyin-beszédből kiemelt részlettel összevetve, talán érti az olvasó, miért írtam fentebb, hogy zörgött ugyan a haraszt, de nem egészen úgy, ahogy hangszerelték. Megjegyzem: az elnök részéről nem is lett volna taktikus egyetlen formációt, történetesen a Wagnert kiemelni a többiek közül. Sem most, sem korábban. Miközben az államfő nyilvánosságra került szövegeit naponta figyelemmel kísérem, nem emlékszem arra, hogy akár a Wagner-csoport, akár a tulajdonosa nevét valaha is hallottam volna tőle. Persze, tévedhetek.

Szokatlan az idézett szövegben, hogy ezúttal az államfő igencsak ködösen, bizonytalanul fogalmazott, amikor az alighanem kényes jogi vonatkozásokról szólt. Nyilván ingoványos területre került az újságírói kérdések nyomán, hiszen azzal kellett előállnia, hogy miközben szerződéseket kötnek, a jogi háttér nem egyértelmű. Nem beszélve arról, hogy mint bármely más katonai nagyhatalom, Moszkva sem akarhat lemondani bizonyos műveletekhez egyfajta szürke zónában ténykedő fegyveres egységek használatáról…

Ám szó sincs arról, hogy csupán a Wagner-csoportra lenne kihegyezve az ügy, hiszen ezen kívül más, Putyin által nem részletezett típusú alakulatok is vannak. Például az Ahmat. Vagy a Reuters figyelmét kerülte el, vagy a Reuters-t szemléző hazai médiamunkásét: egy nappal korábban már közzétette az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma, hogy „aláírták az ukrajnai speciális katonai műveleti övezetre vonatkozó első szerződést az Ahmat különleges erővel”.

A június 12-ei hír szerint a megállapodás a katonai műveletekre, az önkéntesek és családtagjaik szociális támogatására egyaránt kiterjed. Nyikolaj Pankov miniszter-helyettes, illetve Alekszej Kim vezérkari főnök-helyettes néhány nap eltéréssel tett nyilatkozataiból kiderült, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter parancsa alapján

július 1-jéig a részben a rendkívüli katonai műveleti zónában ténykedő negyven önkéntes és más katonai alakulattal szeretnének megállapodni.

Gondolom, mindez meglehetősen módosítja a nyugati, s ennek nyomán a hazai sajtó által a közvéleményben kialakított képet Vlagyimir Putyin mindenhatóságáról. Vagy nem… Mindenesetre, a szóban forgó Ahmat-egységgel kötött megállapodás azért számít fegyverténynek, mert csecsen harcosokról van szó. Az egységet a Csecsenföld jelenlegi elnökének apjáról elnevezett, az Oroszország Hőse Ahmat-Hadzsi Kadirov Alapítvány támogatja, de a költségeik nagy részét eddig is védelmi minisztérium fedezte. A szerződéssel jogilag is legitimálták a fegyverek, a felszerelés forrását, illetve a hadsereg más tagjaival azonos szociális juttatásokban részesülnek,  egyenlő ellátást kapnak az alakulat kötelékében szolgálók, a sebesültek, illetve családtagjaik, különös tekintettel az elesettekre – nyilatkozta Apti Alaudinov parancsok.

Mire mindezt tisztáztam, okafogyottá vált a Portfolio híréhez szánt, eredetileg rövidre tervezett kommentárom munkacíme: „Megszelídítik Prigozsin zsoldosait”. Nem a mondanivalómat kellett módosítani, csupán az történt, ami oly gyakran megesik, hogy csak a csúsztatások, a pontatlanságok kiigazítása után láthatok hozzá a sajtóban megjelent néhány soros, ám pontatlannak bizonyult hírhez kapcsolódó gondolatom kifejtéséhez. Itt és most ahhoz, hogy

az oroszországi (kelet-európai), történelmileg kialakult viszonyokból következik a központosítás vagy szétesés dilemmája.

Ez minden itteni állam történetét végigkíséri. Elég, ha a kiskirályaink – a Csák Máték – villongásaira gondolunk. Ennek Oroszországban, nagyjából abban a korban, a mongol-tatár iga végéig a feudális széttagoltság (феодальная раздробленность) fogalmával jelzett viharos korszak felelt meg, aminek Moszkva felemelkedése vetett véget. Aztán az egységet évszázadokon át a hatalmat inkább többé, mint kevésbé kemény kézzel gyakorolt cárok és szovjet vezetők sora erősítette, tartotta fenn, egészen az 1980-as évek második feléig.

Ekkortájt, Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével önállósítani kezdte magát a szovjet nomenklatúra, s kialakította azokat a feltételeket, melyek között tőkés oligarchiává alakulhatott át. Ez a régi-új osztály a szétesés irányába mozdította el a Szovjetuniót, majd Oroszországot. Az 1993-as, hozzávetőleg ezer halottat követelt, véres jelcini puccs, amelynek során a hadsereg a parlamenttel szemben az elnök mellé állt, a központosításhoz – ha úgy tetszik, az autoriter hatalomgyakorláshoz – tette meg az első lépéseket, a duma-épület egy részének szétlövése után, az elnöki intézmény megszilárdításával. Eközben az éveken át tartó kaotikus állapotok, a tömeges éhezés, a bűnözés országszerte százezrek, egyesek szerint legalább egymillió ember életét követelték.

Ennyit a vértelen rendszerváltozásokról, s akkor Jugoszláviát, Romániát, s a többit, beleértve a harminc éven át kisebb-nagyobb szünetekkel zajló ukrajnai vérengzéseket, még nem is említettem. Mindenesetre, Oroszországban 2000-től a Borisz Jelcin által kijelölt Putyin hatalomgyakorlása az elnöki intézményt tovább erősítette. Utóbbi oly nagyra értékelte elődje szerepét a központosítás alapjainak megteremtésében, hogy kezdettől fogva támogatta a Jekatyerinburgban, Jelcin kommunista pártvezetői tevékenységének meghatározó városában – a korabeli Szverdlovszkban – a nevét viselő centrum és múzeum létrehozását. Putyinnak ezt a gesztusát még a jelenlegi államfő híveinek egy része sem tudja hova tenni. Olyannyira, hogy az igazságügyi minisztérium június 15-én idegen ügynöki vizsgálatot indított a központ ellen. Az államfő szóvivője szerint, a Kreml tudta nélkül. Ám akár így van, akár nem, ez nem mond ellent annak, hogy Putyinnak is az a dilemmája:   

vagy szétesik Oroszország, vagy központosított irányítással egyben marad.

Ennek tükrében már nem is olyan rejtélyes a jelenlegi elnöknek a Jelcinnel való folytonosságot felvállaló, s persze más döntéseinek üzenete. Ebben a felfogásában rejlik annak a magyarázata is, miért látott hozzá oly kérlelhetetlenül – az egyébként Washington által is támogatott – csecsen szeparatizmus letöréséhez. Egyáltalán a kaukázusi népek közötti háborúságok felszámolásához. Ennek jegyében folytatta az egy-egy földrajzi térségben önkényes uralmat gyakorló, a volt állami vállalatokat, bányákat, földgáz- és kőolaj-kitermelést maguk alá gyűrő, sok millió embert kiszolgáltatottá tevő, éhezésre, éhhalálra kárhoztató, sőt akár ezreket tényleges rabszolga sorba süllyesztő oligarchák kiiktatásával, a központi moszkvai hatalomnak alárendelésével, az amerikai mintára az inoagent – külföldi ügynök – jogi kategória és az ennek megfelelő gyakorlat bevezetésével, az érdemi politikai ellenzék háttérbe szorításával.

A fő cél az volt, s mindmáig az maradt, hogy egyben legyen tartható Oroszország, melyet belülről a társadalom különféle – oligarchikus, vallási-nemzetiségi, nyugatos–keleties, ellenzéki stb. – csoportjai, illetve kívülről a főleg Washington által pénzelt és instruált egyes emigráns szervezetek, a posztszovjet térség – Baltikum, Lengyelország –, a Szovjetunióból kiszakadt, szintén külföldi érdekek érvényesítésének terepévé vált közelkülföld néhány további államának törekvései veszélyeztetnek.

Tetszik, nem tetszik, az oroszországiak döntő többsége támogatja Putyint. A nyugati kötődésű, inoagentként megbélyegzett Levada idén márciusban végzett, s a héten nyilvánosságra hozott kutatási eredménye szerint a társadalomnak a szociális juttatásokban részesült tagjai 87 százalékban pártolják az elnök tevékenységét. De még azok körében is 80 százalékos az elismertsége, akik nem kapnak támogatást. Talán mert emlékeznek a demokrácia égisze alatt 1991–2000 között tombolt önkényre, s mert látják, mivé válik a nyugati érdekek szolgálatában Ukrajna, ahova milliók kötődnek rokoni, tízmilliók baráti, egykori munkatársi szálakkal...  

És igen, Jevgenyij Viktorovics Prigozsin, az oligarcha, aki feltételezések szerint beépült az orosz védelmi minisztériumba és annak hírszerző részlegébe, adott esetben a magánhadsereggel nyomatékosított pozíciója révén az oroszországi háborús héjákat erősítheti. Ez az Oroszország felosztására irányuló eddigi külső és belső törekvések mellett erős csapást jelenthetne az állam egységére. Ennyiben kétszeresen is érthető a Reuters magatartása, amelynek a cikkem elején idézett hírét a Portflio átvette és kommentálta. Egyrészt,

a londoni székhelyű világhírügynökség, társaihoz hasonlóan, Prigozsint mint Putyin kezelhetetlen bizalmasát jelenítette meg a közönség előtt hónapok óta.

Ez ugyebár eleve izgalmas megközelítés a bulváros hírekre vágyók számára. Egyúttal kielégíti a valamivel, de csak valamivel mélyebb összefüggésekre áhítozók igényét is. Olyan emberként tették ismertté „Putyin szakácsát”, vagyis Prigozsin egyik cége révén a Kreml élelmiszer-beszállítóját, aki eszköz lehet a Nyugat egyik többször hangoztatott céljának, az orosz államfő elmozdításának eléréséhez. Másrészt, az idegen fül számára különös, mégis nagyon oroszos névvel, magával a figurával a barbár orosz képe hívható elő sok nyugati képzeletében, ami a ruszofóbia táplálásával növeli a médiumok olvasottságát, nézettségét, hallgatottságát, kattintás-számát, tehát végső soron előnyösen befolyásolja a tőkés médiavállalkozás üzleti eredményét.

Sajnos, ez a rideg valóság, amihez képest ezúttal sem szolgálhattam rövid és mesés történettel, annál inkább a mögöttes nyugati, közte a hazai médiabeli és az oroszországi szövevény érzékeltetésével. Az olvasó ezzel együtt se veszítse el a reményt! A végén még az is megtörténhet, hogy Prigozsin és zsoldosai beadják a derekukat a Kreml nyomásának. Már ha erre egyáltalán szükség lesz. Ha nem a Kreml forgatókönyve érvényesült már akkor is, amikor a zsoldosvezér nagyhangú nyilatkozatokat tett.

Miként egy ízben valakinek megjegyeztem erről: Prigozsin az egyetlen a moszkvai vezetés környezetében, aki a hibrid háború eszköztárából érdemben használja a dezinformálást. Ha azonban mégsem ez lenne a helyzet, s igaznak bizonyul a Portfolio állítása, miszerint „Beverte az utolsó szöget a Wagner koporsójába Vlagyimir Putyin”, gondoljon arra az olvasó: ezúttal a magánhadseregek zsoldosait jelentős kedvezményekkel akarják rávenni arra, hogy fogadják el a központ akaratát. Előnyöket kínálnak fel nekik, s nem erőszakkal veszik rá őket erre. Legalábbis egyelőre… #

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin június 13-án, több mint két órán át beszélgetett a katonai tudósítókkal, s kérdezte őket a harctéren, a katonákról és katonáktól szerzett tapasztalataikról – A védelmi minisztérium az első megállapodást a Csecsenföld jelenlegi elnökének apjáról elnevezett, az Oroszország Hőse Ahmat-Hadzsi Kadirov Alapítvány által támogatott Ahmat-egységgel kötötte meg (Fotó forrása az orosz elnök hivatalos oldala)