1180. BEKIÁLTÁS: Alakul a brüsszeli birodalom
Ursula von der Leyen szerint „nem várhatunk a Szerződés módosítására”.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a jövő júniusban esedékes EU-parlamenti választások előtt olyan programbeszédet tartott, mintha
a nemzetek feletti Európai Egyesült Államok mindenható elnökeként akarna újrázni a posztján.
Természetesen, egy tényleges brüsszeli birodalom létrejötte még a jövő zenéje. Ám a törekvést többek között „a geopolitikai Unió” kifejezéssel érzékeltette, ami szerinte már megszületett. Ennek bizonyítékaként hozta fel, hogy „támogatjuk Ukrajnát, kiállunk Oroszország agressziójával szemben, reagálunk Kína határozott fellépésére, és partnerségekbe invesztálunk”. Egyúttal tehát azt is megjelölte – egyébként a beszédben erre többször visszatérve –, kik a birodalom ellenfelei, ellenségei, amelyek – hogy hogy nem? – pontosan egybeesnek az Amerikai Egyesült Államokéval.
Nem is igen kertelve vázolta fel, hogy India favorizálásával miként kívánják elszigetelni Moszkvát és Pekinget. Utóbbit esetleg engedékenyebb magatartásra bírva. Ugyanakkor olyan helyzetet akarnak teremteni, hogy a ma még lázadozó globális Dél – Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Afrika több állama – ne a többpólusú világ megteremtésén fáradozzék, hanem továbbra is elégedjék meg a nyugati centrumországok nyersanyag-beszállítói szerepével. Az eredmények között említette Ursula von der Leyen, hogy
– „Mostanra az európai zöld megállapodás vált gazdaságunk központi elemévé.”
– „Kijelöltük a digitális átállás útját, és globális úttörővé váltunk az online jogok terén”.
– „Történelmi jelentőségű a Next Generation EU program, amely 800 milliárd euró értékű beruházást ötvöz reformokkal, a ma és a holnap számára tisztességes munkahelyeket teremtve.”
– „Megteremtettük az egészségügyi unió építőelemeit, elősegítve egy egész kontinens, és a világ nagy részének beoltását.”
– „Megkezdtük a függetlenedést olyan kritikus ágazatokban, mint az energia, a mikrocsipek vagy a nyersanyagok.”
– „Végigvittünk olyan kezdeményezéseket, amelyekről sokan azt gondolták, hogy örökre megrekedtek, például a nők vezetőtestületi tagságáról szóló irányelvet vagy az EU történelmi jelentőségű csatlakozását az isztambuli egyezményhez.”
– „A bérek átláthatóságáról szóló irányelvvel jogszabályba foglaltuk azt az alapvető elvet, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Semmilyen érv nincsen arra, hogy azonos típusú munkáért miért járna egy nőnek alacsonyabb bér, mint egy férfinak.”
– „Az éghajlat-politikai menetrendet gazdasági menetrenddé változtattuk. Ez egyértelmű irányt szabott a beruházások és az innováció számára. Máris látjuk, hogy ez a növekedési stratégia már rövid távon eredményesnek bizonyul. Az európai ipar nap mint nap megmutatja, hogy készen áll ennek az átmenetnek a megvalósítására. Bizonyítja, hogy a modernizáció és a dekarbonizáció együtt járhat. Az elmúlt öt évben az EU területén a tiszta acélgyárak száma nulláról 38-ra nőtt. Az EU most több tisztahidrogén-beruházást vonz, mint az USA és Kína együttvéve.”
Persze, van még mit tenni, ezért arra biztatott, hogy „készüljünk fel az Unió kiteljesítésére”, méghozzá „a kétoldalú vitákon túllépve”. Ursula von der Leyen előadása szerint ezt a szakpolitikákra koncentrálva kell elérni. Vagyis úgy – teszem hozzá én –, hogy a végén a vonakodók már kész helyzet elé legyenek állítva. Példaként hozta fel a fentebb felsorolt programokat, illetve közéjük csempészve „az európai védelmi unió” gondolatát, a szankciók megszavazását, a közös földgázvásárlást. Mindezt persze az európaiak nevében, s egyúttal – a fejük fölött.
De ha az olvasónak minderről részletes tudomása volt, mert a bizottság is, az EU-parlamenti képviselők is éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy tájékoztassák a választókat a fent felsorolt, néhai dodonai mondatok mögött meghúzódó, nagy horderejű döntésekről, akkor csak én maradtam le valamiről. A bizottság elnöke azonban nem is nagyon kertelt a lényegében színfalak mögött folyó lázas ténykedésről, hiszen leszögezte, hogy
„szükség esetén akár az Európai Konvent és a Szerződés módosítására is sor kerülhet! De nem várhatunk a Szerződés módosítására (...)”!
Hogy mindez az európai lakosság érdekeit szolgálná? Egy részükét bizonyosan. A többiek pedig majd akkor ébrednek rá, hogy az Európai Unió elsősorban Brüsszelben ügyködő apparátusa, köztük a legmagasabb rangú hivatalnok, vagyis a Bizottság elnöke, nemkülönben a parlament, mindenekelőtt az európai nagytőke érdekeit szolgálja, az utóbbi években pedig inkább az amerikai tőkés körök útját egyengette annak érdekében, hogy az USA megőrizhesse a globális pénzügyi–gazdasági rendszer fölötti egyeduralmát.
Ennek csupán apró, felszíni mozzanata volt, hogy von der Leyen személyesen vette kézbe az amerikai gyógyszercéggel az EU kontójára kötött megállapodások intézését, aminek hasznát aztán a családja is élvezte. Ennél azonban riasztóbb lehet az európai tőkések számára, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya kedvezményekkel, támogatásokkal, olcsó energiaárakkal kecsegteti az itteni cégeket, köztük a németeket, illetve csábítják el immár Nyugat-Európából is a képzett munkaerőt. A beszéd egyes részei tehát az európai tőkés érdekeltségek tulajdonosait – köztük a kis- és középvállalkozásokét – voltak hivatottak megnyugtatni. Azokat, akik
megelégelték a tengerentúlra irányuló tőkekivonást, az agyelszívást, illetve képtelenek helytállni az egyenlőtlenek versenyében.
Pedig a bizottság elnöknője szerint „Iparunk és technológiai vállalataink kedvelik a versenyt. Tudják, hogy a globális verseny jó a vállalkozásoknak”. Csak hát az a fránya Kína! Az ő tisztességtelen magatartásából van elegünk – érzékeltette. De mert Peking túl nagy falat, ezért „Leválás helyett kockázatmentesítés – ezt az álláspontot fogom képviselni a kínai vezetés felé az év későbbi szakaszában tartandó EU-Kína csúcstalálkozón” – nyugtatott meg mindenkit Ursula von der Leyen.
Ha mindez a magyarországi nem bérből és fizetésből élőket, a nem kisnyugdíjasokat, a nem közmunkásokat, a nem a társadalom peremére szorított páriákat fellelkesítette, nekik akár nem is érdemes továbbolvasni e cikket! De talán jó, ha ők is tudatosítják magukban: így néz ki egy beszéd, ha abban a kapitalizmus-központú világkép jelenik meg. Egyébként, mi más? De ideje lenne már felfigyelni erre harminc év múltán! És felfogni, hogy az Európai Bizottság elnökének előadásában a szociális, a szakszervezeti kérdések is a cégek érdekeinek tükrében jelentek meg. Amiként minden hasonló tényezőnek az ágálásában, lett légyen az akár a legvonzóbb EU-parlamenti képviselő, aki a választók előtt csupán a mézesmadzagot húzza el, hiszen a nagytőke rendszerének fenntartásáért fizetik.
Ursula von der Leyen – nagyrészt angolul (?) adta elő a szövegét. Közben németül szólt Európa nagyszerűségéről, illetve részben franciául a klímaválságról és a migráció által okozott feszültségekről. A jövőben teendő intézkedésekről oly határozottan beszélt, hogy szinte feledtette, milyen nehézségeket terhelt a világra a kapitalizmus az elmúlt években. De ha netalán ez fel is sejlett volna valakiben, az elnöknő ellentmondást nem tűrve adta értésre: mindezért a fő felelős Oroszország, illetve Kína. Az ő értelmezésében Oroszország Ukrajna megtámadásával, illetve a földgáz úgymond fegyverként való használatával követette és követi el a bűnöket.
Csakhogy a bizottság elnöke annak idején Németország Angela Merkel által vezetett kabinetjében több miniszteri posztot is betöltött. Ezért, természetesen, tisztában van azzal, hogy a francia kormányfő mellett egykori főnöke, a német kancellár is nagy erőfeszítéseket tett az Ukrajna demokratizálását, a sokmilliós donyeci orosz kisebbség helyzetének rendezését szolgáló megállapodás tető alá hozása, a már akkor megkezdődött halálos összecsapások megállítása érdekében. Ezt söpörte el aztán a Washington által szervezett, 2014. februári államcsíny, ami a Krím orosz megszállásához vezetett. Még ha a politikus nem is ismeri washingtoni kormányok 1903-ig visszavezethető, Oroszország erőforrásainak megszerzésével kapcsolatos szándékát, aligha hihető, hogy
Ursula von der Leyen ne tudna arról, hogy a puccsal pörgött fel Ukrajna Oroszország ellen irányuló felfegyverzése, a NATO katonai irányítási rendszerébe való beillesztése, nemkülönben a donyeci orosz lakosság nyolc éven át tartó ágyúzása, ami végül Moszkva további katonai lépéseibe torkollt.
Bár sokan fűztek már korábbi véleményem szerint is hiú reményeket ahhoz, hogy az anyai érzéseket megtapasztalt nők enyhülést hozhatnak a világba, a politikába tömegesen beáramlottak erre igencsak rácáfoltak. Ursula von der Leyentől Liz Trusson, a baltikumi amazonokon, Victoria Nulandon és további több amerikain át Annalena Baerbockig naponta hallottuk és halljuk a háborúra lelkesítő szónoklataikat. Egyszerűen azért, mert pozíciójukban már nem a nemük képviselői, hanem a kapitalista világban a tőke szolgálói. Ha nem hajlandó erre a szerepre a politikus, legyen nő, avagy férfi, rövid időn belül ejtik.
Természetesen, az ember nem várja el egy, az USA-val többszörös szövetségben, sőt függőségben lévő tömb politikusától, hogy mentegesse a Kreml döntéseit. Azt sem, hogy von der Leyen taglalja, milyen korrupciós ügyletek kötik Ukrajnához az amerikai elnök – a kijevi puccs idején, az Obama-adminisztrációban az ukrajnai ügyekért felelős alelnök – Joe Biden családját. Vagy azt, miként szerezték meg amerikai cégek az ukrajnai palagáz-mezőkkel kapcsolatos kitermelési koncessziókat, hogy az oroszok helyett Európa beszállítói legyenek, aminek a háború miatt egyelőre befellegzett.
Nem gondolom, hogy az EU-bizottság elnökének kellene lelepleznie, a nyugati cégek miként jutottak vállalati tulajdonrészhez Ukrajnában – adott esetben a kijevi bábkormányok segítségével a kínaiakat kiebrudalva –, váltak óriási földterületek bérlőivé abban a reményben, hogy belátható időn belül tulajdonosként birtokolják azokat annak érdekében, hogy ne kelljen betartaniuk a szigorúbb amerikai, vagy az EU-szabályokat. Nem kérem számon rajta azt sem, hogy színt valljon arról, milyen szerepet játszik az ukrajnai háború, a Varsói Szerződés egykori országaiban ragadt, illetve az elavulóban lévő nyugati fegyverek, az ukrán tömegek halálával megfizettetett, minden képzeletet felülmúlóan környezetszennyező megsemmisítésében, s a nyugati hadiipar felfuttatásában.
Arra azonban igényt tartanék, hogy valamilyen módon tükröződjék a legfőbb EU-hivatalnok szövegében: a folyamatok gyökereit az USA tőkés köreinek a globális vezető szerep megőrzéséhez fűződő érdekeiben, a szabadkereskedelmet, a nemzetközi pénzforgalmat akár tűzzel-vassal befolyásoló magatartásában, s az ezzel világszerte szembeszegülők lázadásában kell keresni. A drágább amerikai palagáznak európai piacot teremtő kavarásokkal kapcsolatos hazudozás pedig kifejezetten felháborító. Miként annak szőnyeg alá söprése is, hogy az energetikai piac jóval összetettebb annál, hogy a folyamatait csupán a gázárral kapcsolatos csúsztatással lehetne leírni. Egyszerűen azért, mert a machinációknak az Európai Unió tőkés vállalkozásainak többsége, s persze lakosságának egésze szintén kárvallottja.
Ha ezt nem érzékelteti az európai választók képviselői előtt évet értékelő politikus, akkor egyrészt a beszéde egyszerű propaganda. Másrészt annak dokumentuma, miként képviseli az Európai Bizottság elnöke a globális nyugati tőke érdekein belül mindenekelőtt a Washingtonét, hogy a szónoklat közben magukat többször is lelkes tapsra ragadtató EU-parlamenti mamelukokról említést se tegyek. Mindenesetre, eléggé nyilvánvaló, hogy e törekvések célja a nyugati centrumországok egyetlen érdekkör alá rendelése. Ám, ha siker koronázza az elgondolást, az szinte biztosra vehető, hogy az érdekkör központja nem Európában lesz.#
CÍMKÉP: Ursula von der Leyen, az Európai Parlamentben szeptember 13-án –Arra szólította fel a lázadozó globális Dél államait, hogy ne a többpólusú világ megteremtésén fáradozzanak, hanem továbbra is elégedjenek meg a nyugati centrumországok nyersanyag-beszállítói szerepével (Képernyőkép az Európai Bizottság oldaláról)
