Akárminek álcázzák egy politikai párt tagjai az ilyen megnyilvánulásaikat, azt pártütésnek hívják.

Az MSZP három volt elnökének – Hiller Istvánnak, Kovács Lászlónak, Lendvai Ildikónak – azt ígérte Rangos Katalin, a Klubrádió műsorvezetője a Szabad Sáv című műsor október 19-ei adásának legvégén, hogy „Meg fogom itt hirdetni, több-kevesebb rendszerességgel, nem mondom, hogy minden hónapban, de minden két hónapban a volt pártelnökök fórumát. (Kacarászás a háttérben - kdl.) És akkor végigbeszéljük, hogy mi az, amit gatyába lehetne rázni, talpra lehetne állítani, vissza lehetne fényesíteni a baloldalt, ha nincs ellenetekre”. „Beveszünk a klubba” – reagált az ajánlatra Lendvai Ildikó, amit a műsorvezető egy kedélyes okéval nyugtázott.

Ám legyen, de ha megjegyezhetem: már más se hiányzott ennek a saját árnyékát sem találó pártnak! Manapság egy politikai szervezetre leselkedő egyik legnagyobb veszély, ha újságírók kezdik el terelgetni a vezetőit. (És akkor most magam ellen is beszéltem.) Ennél csak az a nagyobb istencsapás, ha a vezetők elhiszik a műsorkészítőknek azt a valójában önös sugalmazását, hogy rádiókban, televíziókban, újságok hasábjain kellene tisztázniuk egymással, mit és hogyan kellene tenni a pártban. Bár a politikusok részéről kézenfekvőnek tűnik minden szereplési lehetőség megragadása, ám ha ez túllép egy bizonyos határt, akkor az pótcselekvéssé válik. Ha pedig a médiapolitizálás irányítása kicsúszik a kezéből, az kifejezetten bumeránghatást válthat ki.

Tóbiás Józsefet ekézték az öregek

E tekintetben talán egyszer még egyetemi szakdolgozatok témája lesz – ha már nem az ma is –, hogyan járult hozzá Gyurcsány Ferenc gellerjeihez az a bizonyára jó szándékú, de a szándékkal ellentétes hatású ügyködés, amivel annak idején egyrészt a Népszava, másrészt Bolgár György, meg Orosz József, szintén klubrádiós műsorvezetők terelgették az e nélkül is nárcisztikus hajlamú pártelnök-kormányfőt a médiatérben. Egyszer Orosz egészen odáig ment, hogy a műsorvezetői székbe ültette Gyurcsányt, közben nyilvánosan és tegeződve hízelgett neki: milyen nagyszerűen oldja meg ezt a feladatot is a nagy ember.

Rangos Katalin mostani felajánlását legalább ennyire meg fogja szívni az MSZP. Mert már más sem hiányzott jobban a minden eresztékében recsegő-ropogó szervezetnek, mint az, hogy a levitézlett öregek a Klubrádióból szóljanak be a szocialisták épp regnáló vezetőinek, hogy mennyire ügyefogyottak. A mostani műsor sem szólt másról, mint a címképen Botka László mellett látható Tóbiás József jelenlegi pártelnök, meg fiatal társai ekézéséről. Hozzáteszem: alighanem sok tekintetben okkal.

Csakhogy, ha a szervezet oldaláról nézem az ügyet: talán hasznosabb lenne, ha ezeket a bírálatokat a párt fórumain tennék meg. Még akkor is, ha Kovács László a műsorban arra panaszkodott: erre nincs igazán módja, ezért itt mondja el, hogy igenis szeretné, ha befolyásolhatná a párt irányítását. Amúgy az ő fejében öt olyan követelmény van, amelynek egy majdani elnökség minden tagjának meg kellene felelnie: tehetség, egy szakterületen való magas fokú jártassággal párosuló tudás, tapasztalat, konkrét teljesítmény, támadhatatlan tisztesség. Az adásban többször megejtett célzásai szerint, az első négy követelménynek az MSZP fiatalabb generációjának vezető pozícióban lévő tagjai közül nem mindenki tesz eleget. Ebből persze érthető, hogy miért nem akarják beengedni őt az operatív döntéshozó testületbe. Amellett, hogy a Kovács esetében már korábban is hallott, a mostani műsorban szintén tapasztalt kibeszéléseket kockáztatnák…

Horn Gyula óta divat a beszólás

Ráadásul, enyhén szólva, még ízléstelen is a dolog. Kovács László 1998–2004, Hiller István 2004–2007, Lendvai Ildikó 2009–2010 között volt a párt elnöke. Vagyis van némi közük ahhoz, hogy olyan garnitúra jött utánuk, amilyen. Ha valakiknek, hát épp nekik kellett volna tenniük azért, hogy ne egy rádióműsorban kelljen bejelentkeznie Hiller Istvánnak, hogy hozzá méltó feladatot kapjon a pártban. Mint mondta: „Engem az foglalkoztat, hogy a magyar baloldalt, amelynek nemcsak személyi, hanem strukturális problémái is vannak, hogyan lehetne sokak számára úgy elfogadhatóvá tenni egy háromosztatú politikai térben úgy, hogy az MSZP megkerülhetetlen, és politikacsináló legyen”. Tegyük hozzá, Hillernek voltak azért önkritikus mondatai is.

Hozzá képest Lendvai Ildikó kertelés nélkül fogalmazott. Bár előre bocsátotta, hogy esetleges személyi változásokra a párt novemberi kongresszusán eleve nem kerülhet sor, azért csak előjött a farbával: „Legfeljebb az történhet, hogy ha úgy gondolja a kongresszus többsége, hogy a baj akkora, és csak akkora – szándékosan mondom mind a kettőt –, hogy személyi változással meg lehet oldani, akkor legfeljebb azt mondhatja, hogy induljon el ez a jelölési folyamat, és akkor majd legkorábban a következő év kora tavaszán tudunk elnököt és elnökséget…”

Természetesen, sok okos észrevétel is elhangzott a Klubrádió Szabad Sávjában. Épp csak a lényegről nem esett szó: itt és most milyen követelményeket támaszthat egy párt, maga az MSZP, az első számú vezetőjével szemben. Ha már beszélnek. Ha már pártot ütnek!

Mert akárminek álcázták és álcázzák egy politikai párt tagjai az ilyen természetű megnyilvánulásaikat, azt pártütésnek, a párt belső gyengítésének, bomlasztásának hívják. Még akkor is, ha Horn Gyula, az utolsó erős kezű szocialista elnök óta a szocialisták különféle rendű, rangú vidéki és budapesti vezetőinek, vagy épp EU-parlamenti képviselőinek nyilvános beszólásait azzal szokták mentegetni az MSZP-nél: „Ez egy ilyen párt, nálunk a vélemények sokszínűségére épül a tevékenység, de azért mindig elrendeződünk valahogy”.

Amíg a liba meg nem döglik…

Ám legyen! De mintha ez az elrendeződés egy lefelé tartó spirálban zajlana. Megkockáztatom, esetleg azért is, mert amit hallottunk, abból arra lehet következtetni, hogy az MSZP kudarcsorozata dacára, a hármak egyszerűen nincsenek tudatában a nyilvános fecsegésekből eredő, a pártjukra leselkedő veszélyeknek. Ezért alighanem a jövőben is képtelenek lesznek ellenállni annak a felajánlásnak, amit a cikkem elején idéztem a műsorvezetőtől, aki a továbbiakban is kész tartani nekik a mikrofont, ha lennének újabb ötleteik az MSZP úgymond megmentésére. Ahogy elnézem – a szakállas viccre utalva – ez egészen addig fog folyni, amíg minden liba meg nem döglik.

No és! – vonhatná meg a vállát valaki. Ha kimúlik, hát kimúlik a szocialista párt! Vesszen az egész magyar baloldal, vagy az, aminek baloldalnak kellene lennie, mert most nem az! Csakhogy van ezzel egy kis bibi! Amint tapasztalható: ha a szolidaritáselvre alapozott baloldali értékeknek nincs szószólójuk egy országban, akkor hatalmas tömegek kerülnek teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságba, ahogyan ez ma Magyarországon is történik. Hogy azt már meg se említsem, milyen jövő vár arra a társadalomra, ahol egyetlen politikai erő tartósan és kizárólagosan lesz ura a politikai térnek, majd ennek következtében az intézményes ellenőrzés fórumait kiiktatva, a törvényhozást, meg a kormányzást csak egy szűk kör érdekeinek rendeli alá.

Nem kevesebb következik ebből, mint az, hogy ha egészséges társadalomban akar élni egy jobboldali felfogású ember, akkor neki magának is érdeke, hogy létezzen a politikai erőtérben a baloldali pólus – és viszont. Vagyis csak óvatosan annak az osztatlan politikai mezőnek az igenlésével, amelynek lehetséges gyászos következményeit láthatóan képtelen felmérni a magyar lakosság nagy része. Ezzel persze már túlterjeszkedtem ennek a cikknek eredeti keretein, de azért… #

FOTÓ: Vasárnapi Hírek

Megjegyzés: Természetesen ez a cikk nem a Klubrádiót, mint intézményt kívánja támadni. A rádió és annak műsorkészítője, ebben az esetben is, csak élt a kínálkozó a lehetőséggel. A rádiót, s ami ennél is több, rajta keresztül a magyar lakosság többféle forrásból való tájékozódásának lehetőségét, azok támadták és támadják, akik lehetetlenné tették és teszik az adások országos sugárzását, s a Klubrádió körüli jogi csűrcsavarokkal csaknem ellehetetlenítették a működését.